Kereső toggle

Vége a kapitalizmusnak?

Karl Marx, a szélsőjobb és a tőke

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Richard W. Fisher, a Texasi Szövetségi Tartalékbank elnöke a Nemzetközi
Valutaalap részvételével tartott rendkívüli találkozóján Teng Hsziao-ping kínai
kommunista vezető egy mondatával illusztrálta az állami beavatkozás okát:

„Nem lényeg, hogy fekete vagy fehér a macska, ha elkapja az egeret.” Ezek a
szavak a nyolcvanas évek Kínájában hangzottak el, mikor az ortodox szocialista
elveket félretéve megnyitották kapuikat a piacgazdaság és ezáltal a gazdasági
virágzás előtt. A 15 hónapja tartó jelzálog- és hitelkrízis miatt kialakult
nehéz helyzetben azonban meglehetősen máshogy cseng egy amerikai bankelnök
szájából ugyanez a metafora.

A BusinessWeek szerint azzal, hogy a Bush-kormányzat egy 250 milliárd dolláros
részvényvásárlást bonyolított le az Egyesült Államok bankrendszerében, és
garanciákat adott a betéteseknek, illetve a pénzügyi szereplőknek, az amerikai
stílusú szabadpiaci kapitalizmus kikezdhetetlen alapelveit erőszakolta meg.
Lehet ezt azzal magyarázni, hogy extrém körülmények között extrém intézkedések
szükségeltetnek, melyeket aztán a rend helyreálltával újragondolunk? – teszi fel
a kérdést az elemzés. Tény, hogy a piacgazdaság háboríthatatlanságának
legelkötelezettebb hívei éppen a republikánusok, így elméletileg legkevésbé egy
ilyen meggyőződésű kormánytól volt várható, hogy az amerikai bankrendszer egy
részének államosítására tesz kísérletet.

Ahogy az amerikai gazdaság megpróbál kilábalni az egyre gyűrűző pénzügyi
válságból, egy teljesen új gazdasági modell körvonalazódik. Nem csupán arról van
szó, hogy a kormány közvetlenül beavatkozik a Wall Street világába, hanem arról
is, hogy akár egész iparágak kormányzati ellenőrzés alá kerülhetnek. Az
autóipar, a nanotechnológia és a megújuló energiák iparága komoly állami
támogatásra számíthat, ami persze egy keményebb állami szabályozással is együtt
jár.

Az új amerikai realitás közvetlenül a választások után először a pénzügyi
terület átstrukturálásában fog megnyilvánulni, függetlenül attól, hogy ki szerzi
meg a többség felhatalmazását. „A pénzügyi tájképet fundamentalista módokon kell
újraértelmezni” – mondja Mohamed el-Erian, a kormány által átvállalt
kereskedelmi papírokat kezelő PIMCO társelnöke. Ez a beavatkozás új alapokra
fogja helyezni az Egyesült Államok termékgyártását is. Hogy a fokozódó állami
beavatkozásnak milyen további eszközei várhatók, arra egy új jelmondat
született: „Mindegy, csak működjön!”



Krausz Tamás történész

A jelenlegi világgazdasági folyamatokból arra következtethetünk, hogy
a kapitalizmus – mint világrendszer – irányításának egy történelmi formája
összeomlott és megbukott. Ez persze még nem a kapitalizmus megdöntése, mert az
csak gazdaságilag sohasem dől meg, politikai folyamatoknak is közre kell
játszaniuk. Viszont mindenképpen paradigmaváltásra van szükség, és eltarthat egy
darabig, mire ezt kiizzadja a világrendszer. Egyelőre ugyanis nem látszanak azok
a politikai és társadalmi erők, amelyek túl akarnának lépni a kapitalizmuson.
Pedig a kapitalizmus mint profitrendszer még semmi optimálisat nem produkált az
emberiség számára. Bizonyos csoportoknak és régióknak hozott nagy felemelkedést,
de a többségnek azért általában szenvedést jelentett. A föld lakóinak nagy része
Marx mellé állna, ha tudnák az emberek, hogy ő a kapitalizmus meghaladását egy
elkerülhetetlen humanista folyamatnak tartotta. A marxizmus reneszánsza nem jövő
idő, a folyamatok egyenesen ide vezetnek. Aki valaha is tanulmányozta Marxot, az
pontosan tudja, hogy ami most történik, az a kapitalizmus elkerülhetetlen
infarktusa, a tőke öndestrukciója. Sajnos még egyetlen olyan nagy válság sem
volt a világon, ami ne került volna sokba az emberiségnek. És itt nem csak
anyagiakra kell gondolni, hanem forradalmi erők vagy szélsőjobboldali fasiszta
erők feltámadására. Aki most a baloldalnak és Marxnak esik neki, az a szélsőjobb
előtt kövezi ki az utat.



Bauer Tamás közgazdász

Korai temetni a kapitalizmust, hiszen jelenleg senki sem ismer másik
működőképes gazdasági rendszert. Az összes többi kísérletről kiderült már, hogy
nagyobb és hosszú távú károkat okoz, és ráadásul a demokráciát is kizárja. Van
összehasonlítási alapunk, hogy az egymás mellett működő kapitalizmus és
szocializmus mire jutott a saját területén. A mostani válságban a
kapitalizmusnak csak az egyik funkciójával van baj, éppen ezért nincs szükség
paradigmaváltásra. Marx reneszánsza ebben az értelemben nincs napirenden. De
mindmáig helytálló azon megállapítása, hogy a kapitalizmus nem tudja önmaga
szabályozni a tőkés piacgazdaság makroökonómiai folyamatait. Attól, hogy a
nyugat-európai könyvesboltokban hiánycikkek Marx könyvei, még nem vált
időszerűvé a marxi kapitalizmuskritika egésze.

Európában és itthon sincs olyan közgazdász, aki azt mondaná, hogy nincs szükség
erős jegybankra, erős állami bankfelügyeletre, erős gazdasági kormányzásra. 80
éve tudjuk, hogy erős állami beavatkozással szabályozhatók csak a makropénzügyi
folyamatok. A mostani válság alapvető oka éppen az, hogy az elmúlt években ez
nem jól működött az USA-ban. Szemben a közhiedelemmel, alapjait tekintve nem
piaci kudarcról, hanem az amerikai kormányzat kudarcáról van szó. Biztos, hogy
Amerikában sem az államosítás a tartós megoldás, ezért a jövőben vissza fogunk
térni ahhoz a normális állapothoz, hogy az állam hatékonyan szabályozza a bankok
tevékenységét, miközben tudja, hogy semmi keresnivalója a kereskedelmi
bankügyletekben.



Lánczi András filozófus, politológus

A kapitalizmus természetéből fakad, hogy állandóan válságokat
produkál, merthogy expanziós és uralkodó hajlamú. De szerencsére mindig volt egy
önkorrekciós képessége, ami a hasonló életkorú szocialista központi
tervutasításos modellre nem volt jellemző. A szocializmus arra tett kísérletet,
hogy az ember szükségleteit ideológiai alapon korlátozza. Ezért is bukott el,
miközben a kapitalizmus túléli válságait, mert mindig a szabadság elvét
hangsúlyozza az élet valamennyi területén. Mivel az egyik legrugalmasabb
gazdasági berendezkedési forma, folyamatosan tanul saját hibáiból, miközben
alapelveit is megőrzi. A kapitalizmus az ember alaptermészetének azt a részét
érinti meg, amely Alaszkától Patagónián át mindenütt ugyanúgy egy pillanat alatt
elfelejti, hogy a jólétnek ára van. És ezt vagy a természet, vagy egy másik
ember fizeti meg a föld egy másik pontján. Ezzel együtt eddig a kapitalizmus
tudta relatíve a legtöbb ember megélhetését biztosítani. Marx XIX. századi
kapitalizmusbírálata a berendezkedés nyomorképzésén alapult. A XXI. század
elején azonban – ott, ahol működik – nem ez a problémája, hanem hogy nem tudja
biztosítani azt a minőséget, amit a haszonélvezői elvárnak tőle.

Ebben a szomorú történetben az is figyelemre méltó, ami a pénzzel történik.
Valamikor ugye aranyfedezet állt mögötte, de ennek lassan 100 éve. Mára egy
absztrakt dolog lett, a pénzmozgások nagy része virtuális térben zajlik, egy
átlagember semmit nem ért abból, hogy mondjuk mit jelent a kamatcsökkentés.
Amikor a pénzmozgás hatásai nem érzékelhetőek közvetlenül, az emberi tudatban az
az érzet alakul ki, hogy a gazdasági problémák nem rá tartoznak, majd a bankok
mindent megoldanak. És nem zárom ki, hogy emögött tudatos kábítás van, ez a mai
világ egyik ideológiai kliséje. Pedig ezúttal is csak az derült ki, hogy a
pénzügyi szféra egyáltalán nem ura a helyzetnek, és ugyanolyan morális,
politikai-gazdasági közeg determinálja, mint minden mást.

Az 1929–33-as válságban az amerikai gazdaság körülbelül 10 százalékát
ellenőrizte az állam, ma ez az arány 40 százalék. Éppen ezért, ami most
történik, nem hasonlítható össze az előző válsággal. Az állam sokkal inkább
beavatkozik a gazdaságba, mint korábban, ám a politikának e téren csupán annyi
dolga volna, hogy folyamatosan korrigálja a szabad verseny olyan negatív
társadalmi következményeit, mint amilyen például a szegénység.

Szobota Zoltán

Olvasson tovább: