Kereső toggle

Veszélyben egy teljes generáció

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Megjártam Észak-Koreát, forgattam lepratelepen, voltam Csernobilban – ám az
igazi fertő, az igazi pokoli történetek a gyerekszobában jöttek velem szembe” –
mondja Vujity Tvrtko, aki ezúttal a hazai aberrált pornóvilág mélységeiről írt
megrázó, gyomorforgató riportkönyvet Fertő címmel. A szerző szerint öncsalás, ha
elhitetjük magunkkal, hogy a mi családi békénket nem fenyegetik a nem kívánt
internetes tartalmak.



Fotó: Somorjai László

Mi indította fel, hogy alámerüljön a fertőbe? 

– Másfél évvel ezelőtt hazafelé autóztam, amikor a rádióban hallottam egy
meséről, amit el akartam olvasni a két kisfiamnak. Mire hazaértem, a címből csak
annyira emlékeztem, hogy valami nagymama van benne. Beütöttem hát az internetes
keresőbe ezt az egyetlen szót, és megdöbbenésemre az ötszázkilencven-egyezer
magyar nyelvű találat között – mint a nagymama lekvárja, a nagymama.lap.hu vagy
a nagymama meséi – első helyen jelent meg egy honlap, mely brutális pornóképeket
tartalmazott nagymamákról. Később a hatéves Benjamin fiam is teljesen véletlenül
rátalált egy keménypornó-oldalra. Felháborodásom egyben kíváncsivá is tett:
vajon meddig tudok eljutni ebben a fertőben úgy, hogy nem adom meg a
bankszámlaszámom, nem lépek be valamiféle társaságba.

Néhány héten belül rá kellett jönnöm, hogy szinte bármeddig. Ráadásul teljesen
véletlenül is rátévedhet bárki – akár a gyerekeink is – a legelborzasztóbb
pornográf tartalmakat kínáló honlapokra. Elég, ha a kutyák után érdeklődünk,
vagy éppen a terhességgel kapcsolatos információk után kutatunk a neten.
Rájöttem, hogy megjártam ugyan Észak-Koreát, forgattam lepratelepen, voltam
Csernobilban – ám az igazi fertő, az igazi pokoli történetek a gyerekszobában
jönnek velem szembe.

A másik lökést az adta, hogy az utóbbi időben nem tudtam úgy kinyitni egy
újságot, hogy ne találkozzak pedofil jellegű bűncselekményről szóló hírrel.
Ezekben érintett volt rendőr, egykori polgármester, éppen úgy, mint egyszerű
hétköznapi emberek. Elképesztő adat, hogy csak tavaly mintegy tízezer (!)
pedofil jellegű ügyben nyomozott a magyar rendőrség – ezt persze úgy kell
érteni, hogy ha valakinél több képet találtak, akkor minden egyes fotó külön
ügyként jelent meg a rendőrségi statisztikákban.

Már kutatásaim első néhány hete után szembesülnöm kellett azzal, hogy
Magyarországon rendszeresen aláznak meg, gyaláznak meg, fosztanak meg emberi
méltóságuktól embereket egy sötét, perverz biznisz érdekében. Később
szereplőkkel, producerekkel, disztribútorokkal elbeszélgetve az is világossá
vált, hogy nem sok olyan ország van, ahol ilyen szervezett keretek között
működik ez a bestiális iparág.

Mi vagyunk az extrém pornó Hollywoodja?

– Ez egészen bizonyos. Bulgáriában, Szerbiában és Albániában is készítenek
hasonló filmeket, de nem nagyipari módon. Ilyen technikai háttérrel, profi
disztribúcióval, számítógépes hálózattal, sms-megrendeléssel, mint a magyarok,
senki más nem rendelkezik Kelet-Európában. Számos film van, amelyek külföldiként
kerülnek forgalomba, ám nálunk készülnek. A szereplők között van óvónő, tanárnő,
nagymama – mind magyarok. Hangsúlyozni szeretném, hogy itt nem a hagyományos
értelemben vett szexvideókról van szó, hanem olyan brutális filmekről,
amelyekben a fekáliától az akasztott nőig minden szerepel, és a vérfertőzés
mellett a brutalitás is rendszeresen megjelenik bennük.

Mekkora üzlet mindez?

– A biznisz jelentős hányadát nyilván nem az APEH-nek bevallott rész teszi
ki, ezért csak becsléseink lehetnek – ezek szerint sok százmillió forintról van
szó. Ha az interneten egy nyolcszáznegyven forint plusz áfáért kapható filmet
több mint hatvanezren letöltenek, az több mint ötvenmillió forintot hoz a
konyhára. (Persze a letöltők között vannak külföldiek is, hiszen az egész
világnak dolgozunk.) És ez csak egy film. A költségek nem túl jelentősek: a
pornónagymamák futtatója a könyvben elmondja, hogy a szereplők
harminchétezer-ötszáz forintot kapnak egy jelenetért. A legidősebb nénike
egyébként hetvenkilenc éves volt.

Jól értem, hogy ha valaki Brazíliában vagy Ausztráliában hozzá akar jutni egy
aberrált filmhez, akkor nem egy thaiföldi internetoldalra kell feljelentkeznie,
hanem egy magyarra?

– Pontosan erről van szó. A magyar internetes pornóletöltési toplistán az
első helyen a „Szex a szippantóskocsival” című opusz szerepel – a többi
helyezett címe pedig idézhetetlen egy olyan újságban, mint a Hetek. Az viszont
egyértelmű, hogy a heteroszexuális videók messze a lista legvégén szerepelnek.
Ezekre szinte senki sem kíváncsi. Ennek hátterében többek között az áll, hogy a
mai tinédzserek számára trendi a legextrémebb videókkal dicsekedni. Van egy
olyan film, hogy Anya-lánya szex, amiben a legbestiálisabb dolgok történnek két
nő között, akik – legalábbis az ismertető szerint – valóban anya és lánya (innentől
kezdve ez persze bűncselekmény). A videó ajánlója úgy kezdődik, hogy „ez az a
film, amit minden haverodnak meg fogsz mutatni”. 

Mekkorát lendített ezen az iparágon az internet?

– A könyvbemutató előtt egy nappal egy ismeretlen személy felhívott és
megfenyegetett, hogy vigyázzak magamra és a családomra, mert amibe belenyúltam,
az túl nagy üzlet ahhoz, hogy tönkremenjen. Arra is utalt, hogy ebben magasabb
körök is érdekeltek. Ő éppen arra hivatkozott, hogy ez az iparág azért erősödött
meg, mert ma már nem kell bemenni a videotékába, és nevet, arcot vállalva
kivenni egy ilyen filmet, hiszen le lehet tölteni az internetről. Ez valóban így
van.

Leszögezem, hogy az internetet a világ egyik leghasznosabb eszközének tartom, ma
már létszükséglet. Ugyanakkor riasztó az, amit két kolléganőmmel, Mijó
Annamáriával és Tóth Andreával tapasztaltunk. Ők andi14 és mari14 nicknévvel,
magukat kislánynak kiadva, bejelentkeztek egy chatoldalra. Andinál négy perc
elteltével, az ötödik kérdésnél jött a szexuális ajánlat. Annamari egyik korábbi
csevegése pedig úgynevezett webcamszexben végződött: egy harmincöt év feletti
férfi, úgy tudva, hogy a másik oldalon egy tizennégy éves kislány ül,
önkielégítést végzett.

Az említett „magasabb körök” mit jelent?

– Az ismeretlen telefonáló annyit mondott, hogy vannak olyan cégvezetők,
prosperáló emberek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy bemenjenek a sarki
videotékába. Elmondása szerint egyébként ezek a személyek gyakran extrém
házibulikat is rendeznek, házhoz rendelve az élő „szolgáltatást”. Ezt nem
ismerem, nem is akarom továbbgondolni.

Azt tudom mondani, hogy eddig minden politikus, akit megkerestem, hogy segítsen
a jogalkotás eszközével küzdeni ez ellen a borzalom ellen, a támogatásáról
biztosított. Az újságírói munka csúcsa szerintem az, ha egy ilyen ügyben tudom
segíteni a jogalkotót és a jogalkalmazót. Hiszem, hogy közüggyé lehet tenni ezt
a küzdelmet, és lehet változást elérni. Az a gyakorlat nem vezet eredményre,
hogy becsukjuk a szemünket, mondván, hogy amit nem látunk, az nincs is.

A fenyegetés hatására nem merült fel önben, hogy leálljon?

– Olyan országban akarok élni, ahol engem nem lehet megfenyegetni,
likvidálni. Meggyőződésem, hogy ez az ország meg fog védeni engem. A fenyegető
erre persze azt válaszolta, hogy Fenyő János is így gondolta. Szó szerint ez
hangzott el, a diktafonommal rögzítettem a beszélgetést, a felvételt pedig
átadom a rendőrségnek, mint ahogy a más, a munkám során összegyűlt, esetleg
bizonyítékként használható dolgokkal megtettem.

Mégis, mi fűti, hogy ezt végigcsinálja, hogy a fenyegetettségnek kitéve
gázoljon ebben a valószerűtlennek ható, pszichésen is jócskán megterhelő
mocsokban?

– Ezt a könyvet egy rettentően dühös apuka írta. Bár ezt a dühömet
megpróbáltam mindvégig háttérbe szorítani és objektív maradni, nem hiszem, hogy
ne mondhatnám ki, hogy az a világ, amit közelebbről megismertem, egy fertő. Két
kisfiam van, egyikük ötéves, a másikuk hat. Szeretném, ha húszéves korukban meg
tudnák hívni a barátnőjüket egy meghitt vacsorára, meg tudnák simogatni a
kezét, közösen fedezve fel a valódi romantika szépségét. Szeretném, ha addigra
nem kiégett árnyak lennének, akiket a haverok vagy az internet már régen
bevezetett a legsötétebb dolgokba. A legnevesebb szakértők ugyanis egyértelműen
állítják, hogy az ilyen aberrált szexjelenetekből egy pillantás is elég ahhoz,
hogy tönkretegyen egy gyereket. Sőt, sok esetben már a cím elolvasása is
maradandó sérülést eredményez a lelkében. Nem engedhetjük, hogy egy teljes
generáció fel legyen áldozva néhány bestia meggazdagodásának oltárán.

Ezenkívül az is motivált, hogy nem szeretnék olyan országban élni, ahol
unikumként, mondanám hungarikumként van jelen az aberráltpornó-ipar. Európa
kulturális fővárosa, Pécs hivatalos nagyköveteként azt mondom: az ország
méltóságát nem csak a kultúra, a sportsikerek és ezekhez hasonlók befolyásolják.
Az önbecsülésünket és a rólunk kialakított képet talán sokkal inkább
meghatározza az, hogy velünk mindezt a mocskot meg lehet-e csinálni, vagy sem.

Milyen jogszabályi változásokra lenne szükség ön szerint, hogy ezek a
jelenségek visszaszoruljanak? 


– Bármilyen furcsa, az állattal való közösülés Magyarországon nem bűncselekmény.
Több olyan bírói ítélettel találkoztam, amelyben érvként hangzik el, hogy nem
kimutatható, hogy az állatnak ez rossz. Több mint fél évig dolgoztam az egyik
legnagyobb hazai állatvédő szervezettel, amelyben egy bírónő, illetve más jogász
szakértők kidolgoztak egy állatvédelmi törvényt, amely ezt bűncselekményként
határozza meg. Egy nappal a sajtóbeszélgetés előtt, éppen azon a napon, amikor a
fenyegetést kaptam, felhívott az állatvédő szervezet képviselője, és mondta,
hogy azonnali hatállyal visszalépnek, nem kívánják nevüket adni a
törvénytervezethez. Megkért, hogy a sajtótájékoztatón ne is említsem őket.
Visszakérdeztem, hogy megfenyegettek-e titeket, de erre sem akart válaszolni.
Később megkérdeztem, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy átcímkézzem a feliratot, és
az én nevemet adjam hozzá. Azt válaszolta, igen, csak ki ne derüljön, hogy kik
dolgoztak benne. Megmondom őszintén, ebben a történetben – amelyben az állatokat
is végtelenül sajnálom – engem elsősorban a gyerekek és az emberek érdekelnek.

De az erőszakpornó forgalmazása sem bűncselekmény. Annak ellenére sem, hogy
mintegy tucatnyi olyan filmet találtam, ahol a nőt felakasztják. Ennél is
gyakoribb, hogy agyonverik őket, de olyat is láttam, hogy az illető nő mellét
átszúrják. Több országban már magát a ráutaló magatartást is büntetik, nemcsak
az erőszak esetén, hanem a pedofíliánál is. Így nem fordulhat elő, mint nálunk,
hogy tizennyolc évesnél idősebb szereplőt kislánynak öltöztetnek fel a film
kedvéért, ezzel propagálva a pedofíliát.

Volt olyan bírósági eljárás, ahol egy tizenévesekből álló csoport egy tucat
prostituáltat erőszakolt meg brutálisan. A mintát egy erőszakpornóból, vagy
rape pornóból vették, amit Magyarországon gyártottak. A fiatalok azzal
védekeztek, hogy hát az áldozatok csak prostik voltak. Nem is értették, hogy mi
a probléma azzal, amit tettek.

Visszatérve a gyerekszobába, mindezek után miként igyekszik megvédeni a
gyerekeit?

– Azt gondolom, hogy amennyiben egy gyerek egységes, egészséges családban nő
fel, ahol megvannak a szerepek – anya, apa, gyerekek –, el lehet neki
magyarázni, hogy kisfiam, ezek a dolgok nem neked szólnak. Azonban a mai
világban elszaporodtak – és most két szakkifejezést hadd mondjak – a
web-özvegyek és a web-gyerekek. Normális család híján a felnőttek vagy a
gyerekek számára is az internet válhat a legjobb baráttá. Ott mindig válaszolnak
neki, mindig kedvesek hozzá, kap egy-két jó szót, és sok-sok virtuális barátra
tehet szert – igaz, a barát neve nem Béla vagy Julcsi, hanem rozilla90 meg
bubus7. Ráadásul a gyerekeink ebbe a világba beleszületve jobban fognak érteni
az internethez, mint mi valaha, ezért soha nem lehetünk biztosak abban, hogy mit
csinálnak.

Több országban megpróbálták bevezetni az internetzárakat, amelyek központilag
gátolnák az ilyen pornográf tartalmakat. Egyes jogvédő szervek azonban a
szólásszabadság védelmében rendszeresen küzdenek ez ellen. Másfelől viszont a
világ egyik legnagyobb számítógépes disztribútora a hírek szerint bevezeti az
úgynevezett pornókulcs programot. Bár ez akár az intimszféra védelmét is
jelenhetné, de veszélyeket is hordoz magában.

Olvasson tovább: