Kereső toggle

A nagy olajszomj

Ismét fegyverré válhat a kőolajár: ki fogja a ravaszt?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az olaj ára április végén megközelítette a hordónkénti 120 dollárt. A
növekvő kitermelés ellenére az energiahordozó ezzel újabb rekordokat döntött, ám
ennél is érdekesebb az a kérdés: vajon mi áll a fekete arany drágulásának
hátterében, hiszen nincs olajhiány, nincs embargó, és egyik exportőr sem zárta
el a csapot. Vajon mennyi lenne az olajár, ha katonai vagy gazdasági
válsághelyzet alakulna ki, és mivel járna ez a fejlett országok számára? A
kitermelés átlagos költsége 2–5 dollár hordónként. Hova kerül, és milyen célra
használják az extraprofitot az olajtermelők és kereskedők? Az orosz és az
afrikai készletek húsz éven belül kiapadnak, így a jövőben még nagyobb szerepet
kap a közel-keleti arab és iráni kőolaj. Hacsak nem találnak a jövőben eddig nem
ismert forrásokat. A legújabb kutatások szerint Izraelben is jelentős
olajkincseket rejt a mély.



A harmadik OPEC-csúcs helyszíne Rijádban

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök nem rejtette véka alá, hogy ha rajta múlik, a
jelenlegi szinten semmiképpen sem állhat meg az olajár. Szerinte a mostani
rekordár „túlságosan alacsony”, és a fekete aranynak még „fel kell fedezni a
valódi értékét”.

Irán és a többi közel-keleti olajexportőr szemmel láthatóan tisztában van –
egyelőre behozhatatlannak látszó – előnyével. A Nyugat csillapíthatatlan
olajéhsége miatt bármikor elkezdhetnek egy olyan macska-egér játékot, amely az
elemzők szerint akár az egész jelenlegi világrendet felforgathatja.

A nyugati világon belül a legnagyobb bajban jelenleg kétség kívül Amerika van. A
kritikusok szerint megfontolt energiapolitika híján mára valóságos
olajfüggőségbe sodródott az ország. Az előrejelzések szerint Washington idén
több mint 400 milliárd dollár értékben vásárol majd olajat külföldről –
elsősorban a Közel-Keletről. Míg 1985-ben Amerika olajszükségletének csak 20
százalékát elégítette ki importból, mára ez a függőség közel 60 százalékra
emelkedett. Az amerikaiak naponta mintegy 21 millió hordó kőolajat használnak
fel, ami a világtermelés egynegyedét teszi ki.

Az olajárak közelmúltbeli alakulása érdekes tendenciát mutat. Míg 1999-ben a
hordónkénti ár csupán 11 dollár volt, 2001-re ez megduplázódott és elérte a 22
dollárt. 2004-ben már 50 dollárba került egy hordónyi fekete arany, napjainkban
viszont megközelítette a 120 dollárt. Sokan már 200 dolláros árat emlegetnek,
ami Ahmadinezsád elnök és venezuelai szövetségese, Hugo Chávez
fenyegetőzéseinek fényében nem is elképzelhetetlen.

Amerika – és egyben a nyugati világ – problematikája azonban túlmutat egy
energia- vagy egy gazdasági válság kérdéskörén. Amint azt Bush elnök már
2002-ben kifejtette: a külföldi olajtól való függőség egyszerűen
nemzetbiztonsági kockázatot jelent. „Időnként olyan országokból érkező
energiaforrásokra támaszkodunk, amelyek, finoman szólva, nem igazán kedvelnek
bennünket” – állítja az elnök.

Bush diplomatikusan fogalmazott, hiszen az amerikai importolaj nagy része az
OPEC-országokból érkezik, amelyek közül több a terrorizmus fő támogatói közé
tartozik (mint például Irán vagy Líbia), némelyek pedig radikálisan
Amerika-ellenesek (mint például Venezuela). Az OPEC a világ 13 kőolajban
leggazdagabb országát tömöríti magába. Tagjai: Szaúd-Arábia, Líbia, Kuvait,
Irak, Irán, az Egyesült Arab Emirátusok, Algéria, Angola, Indonézia, Nigéria,
Qatar, Venezuela és Ecuador.

„Egy-két kivételtől eltekintve az OPEC diktatúrákból és autokratikus
királyságokból áll” – állítja James Woolsey volt CIA igazgató, aki jelenleg a
„Szabadítsuk meg Amerikát!” nevű hazafias koalíció tagja. E csoport célkitűzése
az olajfüggőség nemzetbiztonsági és gazdasági hatásainak tudatosítása minden
fórumon.

„A közlekedés, szállítás 97 százaléka függ az olajtól valamilyen formában,
ugyanakkor a világ eddig feltárt kőolajkészletének kétharmada a Közel-Keleten,
és főként az OPEC-országok kezében van” – állítja Woolsey. A globális
olajtartalékok 66 százalékának megoszlása a következő: Szaúd-Arábia: 25
százalék, Irak: 11 százalék, Irán: 8 százalék, Egyesült Arab Emirátusok: 9
százalék, Kuvait: 9 százalék és Líbia: 2 százalék.



Nyersolajárak 1947-2007

A benzin- és gázolajárak jelenleg minden idők legmagasabb szintjén állnak, a
piaci árfolyamot viszont az OPEC határozza meg. Emellett a gyenge dollár, a
terrorizmus miatti aggodalmak vagy épp konkrét terrorcselekményekről érkező
hírek és az árutőzsdei spekulációk is szerepet játszanak. Csakúgy, mint a
csillapíthatatlannak tűnő kereslet. Ráadásul ma már nemcsak a fejlett országok
igényeit kell kielégíteni, hanem a gyorsan fejlődő Kína vagy India, a világ két
legnépesebb országának szükségeit is.

Sok szakember aggodalommal néz a jövőbe. A Royal Dutch Shell olajtársaság
vezetője, Jeroen van der Veer szerint „az energiaipari kilátások nem túl
rózsásak”. Az előrejelzések szerint a Föld lakossága az évszázad közepére
várhatóan 9 milliárdra növekszik, az utakon 30 éven belül megkétszereződik az
autók és a tehergépjárművek száma, meghaladva a 2 milliárdot is. De
repü-lőgépből is kétszer annyi lesz forgalomban 20 év múlva.

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint 2030-ra az olajfogyasztás 35 százalékkal
nőhet. Ehhez évi 11 milliárd hordóval kell növelni a kitermelést. A probléma az,
hogy senki nem tudja, honnan jön majd mindehhez az olaj. A szkeptikus elemzők
szerint a jelenlegi rekordárak azt bizonyítják, hogy elértük a csúcspontot, és
bolygónk olajkészleteinek a felét feléltük. A legtöbb szakértő azonban úgy véli,
van még elegendő felfedezett és felfedezetlen olajtartalék, ami legalább az
évszázad közepéig még kitartana.

Egy 2007-es független szakértői tanulmány szerint elképzelhető, hogy Irak
kétszer akkora készlettel rendelkezik, mint eddig sejtették. 116 milliárd
hordóra becsült készleteivel a világ harmadik legnagyobb olajtermelője, az
újonnan felfedezett tartalékokkal azonban megelőzné Iránt, és ezzel megszerezné
az előkelő második helyet Szaúd-Arábia mögött.

Irakban a kitermelési költségek egyébként alacsonyak, hordónként 2 dollárra
becsülték 2007-ben. A lehetőség tehát hatalmas, a továbblépés azonban a
biztonsági kérdések megoldása nélkül elképzelhetetlen.

Szűkülő készletek

Rex Tillerson, az Exxon olajtársaság elnöke szerint „rengeteg forrás van még
Földünkön, a probléma inkább a folyamatos hozzáféréssel van”. Bár a szeptember
11-ei támadások után a radikális iszlám felemelkedése arra figyelmeztetett:
csökkenteni kell a közel-keleti olajtól való függőséget, hosszú távon ez mégsem
tűnik megoldhatónak.

2001 után a nem OPEC-tag afrikai országok és Oroszország is növelni kezdte a
kitermelését, ám úgy tűnik az itteni készletek gyorsabb ütemben merülnek ki,
mint a közel-keletiek. Az orosz kitermelés egyes források szerint 1999-ben érte
el csúcsát, azóta folyamatosan csökken, így Moszkva 2020-ra nem lesz jelentős
szereplő.

Hasonló a helyzet Afrikában is, ahol Angola, Nigéria, Guinea és Csád készletei
kimerülőben vannak. A legnagyobb afrikai kitermelő, Nigéria az évtized végére
érheti el a csúcsot, és végső soron Afrika 2025 után már nem nagyon rúghat
labdába az olajpiacon. Hasonló cipőben jár majd Mexikó, Amerika, Norvégia, Kína,
Brazília is. 2020-ra a globális olajtartalékok 83 százaléka fölött a
közel-keleti rezsimek rendelkeznek majd. A feltárt olajtartalékok alapján az
arab világ jó helyzetben van ahhoz, hogy a kitermelés esetleges korlátozásával
megzsaroljon más államokat, manipulálja az olajpiacot és a világpolitikát.

Mindemellett ezek az országok előszeretettel finanszírozzák a terroristákat.
Irán nagymértékű olajbevételei komoly pénzt jelentenek az ország
atomenergia-programja, valamint az általa támogatott terrorszervezetek, a
Hezbollah és a Hamasz számára. Szaúd-Arábia az olajból származó bevételeinek
nagy részét a radikális iszlám világméretű népszerűsítésére használja. Woolsey
szerint „a szaúdiak kezében van a világ iszlám intézményeinek 90 százaléka. Ez
az olaj miatt van.”

Robert Zubrin, az Energiagyőzelem – a terrorizmus elleni háború megnyerése az
olajfüggőségből való kitörés által című könyv szerzője szerint közismert az a
mondás, miszerint a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és még több pénz. Ez
úgy tűnik, a „szent” háborúra, a dzsihádra is igaz. A szaúdiak közvetve –
különböző iszlám jótékonysági szervezeteken keresztül – és közvetlenül is –
például a vallásos madrasza iskolák finanszírozásával – pénzelik a terroristákat
és ideológiájuk terjesztését.

Zubrin és Woolsey szerint a Nyugat saját maga fizet az elpusztításáért. A szaúdi
állam bevételei (az elmúlt három évtizedben meghaladták a 3000 milliárd dollárt)
nagyrészt az olajból származnak. Nem véletlen egybeesés csupán, hogy a
terrorpénzek jelentős része a perzsa-öbölbeli olajmonarchiákból származik, vagy
hogy a világ legnagyobb olajkészleteivel (és ily módon legnagyobb bevételeivel)
rendelkező államok a radikális iszlám leglelkesebb támogatói. Az
olajkereskedelem és a terrorizmus szálai erősen összefonódtak. A Nyugat pénze
nélkül az öbölmenti államok nem tudták volna szponzorálni a terrorista
szervezeteket.

Míg Szaúd-Arábia a radikális szunnita iszlám pénzügyi támogatója, a radikális
síita iszlám fő szponzora az OPEC másik „nagyágyúja”, vagyis maga Irán.
Exportbevételeinek 80 százaléka, nemzeti jövedelmének pedig 50 százaléka az
olaj- és földgázdollárokból folyik be. Ahogy az olajéhség nő, Irán úgy
gazdagszik: 2005-ben például az olajból származó bevételei 25 százalékkal
növekedtek. Az iráni mollák és ajatollahok pedig nagyon is tisztában vannak a
hatalmukkal. Ali Khamanei ajatollah már 2002-ben kijelentette: „Ha a Nyugat nem
kapna olajat, a gyáraik csikorogva leállnának. És ez az egész földet megrázná!”


Ha a busás bevételek miatt ezek az országok még nem is zárnák el a csapot, egy
az olajinfrastruktúra ellen intézett komoly terrortámadás már súlyos problémát
okozhat. Ennek az infrastruktúrának ugyanis számos Achilles-sarka van: a
hatalmas és lomha tankhajók nagyrészt védtelenek és könnyen utolérhetők, de a
hosszú vezetékek védelme is szinte megoldhatatlan.

Olajmezők Izraelben?

Izrael a közel-keleti térség egyetlen állama, ahol eddig nem találtak
jelentős mennyiségű kőolajat és földgázt. Ez a helyzet azonban megváltozhat –
legalábbis ezt állítja egy izraeli geológus.

Az AP hírügynökség beszámolója szerint az ortodox hívő Luskin a Biblia
útmutatásai alapján kezdett olaj után kutatni Izraelben. A Bibliát tanulmányozva
arra a határozott meggyőződésre jutott, hogy Izraelben a felszín alatt jelentős
mennyiségű fekete arany rejlik. Szerinte a Mózes könyveiben szereplő egyes
kifejezések – „a mélység áldásai”, „a fövénynek rejtett kincse”, „a sötétség
kincsei és a rejtekhelyek áldásai” – a föld alatt húzódó olajmezőkre
vonatkoznak, amelyekből Izraelnek a jövőben hatalmas gazdagsága származhat.

Luskin Izraelbe költözött, és széleskörű kutatásokba kezdett. Megalapította a
Givot Olam nevű magánvállalkozását, és bejelentette, hogy kutatásai alapján csak
Közép-Izraelben „65 millió hordós olajkészlet” van. 2004-ben kutatófúrásokat
kezdett Izrael középső részén, amely kiderítette: nem 65, hanem 100 millió hordó
olajat rejt a mély. Néhány hónappal később érkezett egy még megdöbbentőbb hír:
az új vizsgálatok kimutatták, hogy a Givat Olam kutatóhelyén a készletek – az AP
tudósítása szerint – nem 100 millió hordó olajat tartalmaznak, hanem a kincs
meghaladhatja az egymilliárd hordót is. Ennek jelenlegi piaci értéke meghaladja
a 100 milliárd dollárt (16 ezer milliárd forint). A hír nyomán a Givat Olam
részvényei 30 százalékkal emelkedtek a Tel Aviv-i tőzsdén.

A cég jelenleg a kitermelési engedélyekre vár. A terveik szerint az évtized
végén megkezdődhet a kőolaj kereskedelmi célú kitermelése Izraelben, amely
jelentősen enyhíthet az ország gazdasági kiszolgáltatottságán. A kutatók
egyébként azt feltételezik, hogy Izrael más térségeiben – elsősorban a
Holt-tenger környékén – további jelentős készleteket rejt a föld.

Olvasson tovább: