Kereső toggle

Modern rabszolgaság

Prostitúciós invázió Nyugat-Európában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A nyugat-európai szexpiac első számú „élő hús”-beszállítói a közép- éskelet-európai országok. A jólét növekedése, a nyugati nők emancipációja, a
szexuális devianciák terjedése egyaránt hozzájárult a fejlett országokban a
prostitúció iránti kereslet megugrásához. A folyamatosan bővülő „kínálatot” az
egyre globálisabb szexrabszolgaipar biztosítja.

„Manapság világszerte ipari méretekben zajlik a prostitúció, amely a nők és
gyermekek szexuális kizsákmányolásán alapul. Pontosabban azon az általános
tévképzeten, hogy egy férfi a pénzéért kibérelhet és használhat egy nőt vagy egy
gyermeket. Ez egy olyan bűncselekmény, amely súlyosan sérti az emberi és női
jogokat” – mondta lapunknak Betlen Anna közgazdász, jogvédő. Amerikai és európai
kutatások kimutatták: a prostituálttá válás átlagosan 13-14 éves korban
következik be. Ezért nem lehet „önkéntesnek”, pláne „munkának” nevezni a
szexuális rabszolgasággal egyenértékű prostitúciót, melynek során a nőket és
gyerekeket jószágok módjára adják-veszik az emberkereskedők és a futtatók. A
prostitúciót, illetve az utánpótlást biztosító emberkereskedelmet mindenhol
maffiák működtetik, akik főleg álláshirdetéseken keresztül toboroznak. Még az a
kevés nő, aki tudatosan vállalja is ezt a „pályát”, vagy a luxusprostituáltak
szűk rétege sem sejtheti előre, milyen megaláztatásokon és borzalmakon fog
keresztülmenni. „Az is téves vélekedés, hogy a prostitúció elsősorban az
aberrált, magányos férfiak igényére épülne. Legalábbis a magány biztosan nem
igaz – tette hozzá Betlen. – A kutatások szerint ugyanis a kliensek derékhadát
mindenhol a 30–50 év közötti, családos, középosztálybeli férfiak adják.”

„Egy kövér, szivarozó disznóhoz kerültem, aki mindenféle mocsokságra
kényszerített – írja le visszaemlékezéseiben a megvásárlását egy szociális
munkás, aki 13 éves korától 20 éves koráig maga is prostituált volt. – Rövid
úton közölte a feltételeit: a drogot tőle kell vennem, a szobáért naponta
fizetnem kell, ugyancsak tejelnem kell a védelemért, valamint bizonyos
százalékot le kell adnom a kliensek után is. Nem maradt sok nekem. Persze mindez
az én védelmem érdekében történt. Ha már a védelemről beszélünk, több verést
kaptam a stricitől, mint a kliensektől. A kliensekről is van azért néhány
szavam: tuskó pénzeszsákok, akik már nem tudnak jobb szórakozást kitalálni
maguknak. Voltak egyetemi oktatók és jogászok is, akik rosszabbak voltak a
legutolsó melósnál is.”

Liberális politikusok sokszor úgy vélik, hogy a prostitúcióhoz való jog a női
önrendelkezés része, és a többi szakmával egyenértékű foglalkozásként
legalizálnák ezt a tevékenységet. A luxusbordélyokban lebukó prominensek kapcsán
sokat hangoztatott érv, miszerint a politikai elit érintettsége is ösztönzi a
liberalizálást. „Természetesen mindegyik prostituált előszeretettel hangoztatja
azt, hogy az egész politikai elit az ügyfélkörüket képezi” – mondja Betlen,
mikor a téma szenzációhajhász bestsellerei jönnek szóba, de hozzáteszi: nyilván
egy politikus sem szeretne büntetett kliens lenni. Velünk ellentétben
Norvégiában erkölcsileg megengedhetetlennek dek-larálták a közéleti személyek
prostituáltakhoz járását, és az sem véletlen, hogy a svédeknél egyedül a
kliensek büntetése szorította vissza a prostitúciót.

Nyugat-Európa, a felvevőpiac

„A barátnőm és én egy szórakozóhelyen összeismerkedtünk egy olasz
férfival, aki felajánlotta, hogy kivisz minket egy olasz bárba konzumálni.
Tudatlanok voltunk, ráálltunk – meséli a 25 éves Edit. – Mellettem a bárban
román, cseh, brazil lányok »dolgoztak«, mind azért jött, mert el akarta tartani
a családját, a gyerekét, és küldték haza a pénzt. Többnyire nős férfiak voltak a
vendégek. A lányok nagyon várták, hogy egyszer hazamehessenek, de nemigen
lehetett kiszállni. Szinte mindegyik keményen drogozott, hogy kibírja. Sok olyan
lánnyal is beszéltem, akik az utcán »dolgoztak« – nem sokan kerültek oda
jószántukból. A többségük kalandvágyból vagy bébiszitternek jött el otthonról,
közvetítőn keresztül, akinek aztán kint odaadták az útlevelüket. Sok esetben már
a megérkezésükkor megerőszakolták őket, gyakran többen is, vagy irtózatosan
megverték, aztán meg nem engedték többet sehova. Délelőtt bezárták egy lakásba,
az utcán meg figyelték minden lépését, nem lehetett egyedül, nehogy segítséget
kérhessen, és a pénzét elvették. Több ilyen lánnyal is beszéltem kint, sokan
közülük végül a stricijük veréseibe haltak bele, vagy abba, hogy egy tucat férfi
erőszakolta meg őket.”

Ma a prostitúció számít az emberkereskedelem legfőbb célállomásának:
Nyugat-Európában már a prostituáltak több mint 80 százaléka illegálisan
foglalkoztatott külföldi. Emiatt azokban az országokban, ahol teljesen legális a
prostitúció, a „szexrabszolgáknak” csak néhány százaléka van nyilvántartva. Így
a liberalizálástól remélt adóbevételek nem folynak be az államkasszába, viszont
ellenőrizhetetlenül burjánzik az illegális és egyre aberráltabb szexipar.
Hollandiának elege van, és svéd példára törvényei szigorítására készül.

Az EU tagországaiban az emberkereskedelemről szóló törvények szigorítása a
kilencvenes években kezdődött el. A szovjet blokk szétesése köztudottan lényeges
változásokat hozott az emberkereskedelemben. Föllendült a Nyugatról Keletre
irányuló szexturizmus, a kelet-európai országok pedig, élükön Oroszországgal a
fejlett államok szexpiacának beszállítói lettek. Csak a Kelet-Európából származó
gyermekprostituáltak száma százezres nagyságrendűre tehető.

A The Times című angol nyelvű napilapban nemrég egy harmincas éveit taposó
férfi, aki egyébként szigorúan vallásos családban nevelkedett, és a híres
Cambridge-i Egyetemre járt, úgy nyilatkozott, hogy időnként eljár örömlányokhoz,
akár Amszterdamig is. Szerinte ez így egyszerűbb, mintha felcsípne egy lányt egy
bárban, és feleslegesen játszadozna az érzelmeivel. Egy prostituálttal
mindketten tudják, hogy ki mit akar, a pénz felváltja az érzelmeket.
Felszabadítja a kötöttség és a felelősség alól. Véleménye szerint az érzelmi,
kulturális, szociális távolság teszi vonzóvá a fizetős szexet a klienseknek,
hiszen talán soha többé nem botlik bele a nőbe.

Nyugat-Európában az általános jólét növekedésével párhuzamosan nő a
prostitúció iránti kereslet is. A nyugat-európai piac felvevőképessége olyan
nagy, hogy egyes nemzetközi szervezetek (ENSZ, IOM) százezrekre becsülik az
évente újonnan importált prostituáltak számát – áll abban a frissen készült
nemzetközi kutatási jelentésben, amely az Európai Összefogás a Nőkereskedelem
Ellen (ENATW) elnevezésű projekt keretében készült. – A szegény országok a
prostitúciójukat exportálják Nyugatra: élesedik a kontraszt az egyre inkább
felemelkedő, egyenjogúsodó nyugat-európai nőtársadalom, valamint a
Közép-Kelet-Európából és a világ más, szegényebb tájairól származó,
rabszolgasorba süllyedő nőtársaik között.

A jogi szabályozás

A prostitúció törvényi szabályozása Európa-szerte ellentmondásos. Az
emberkereskedelem mindenhol bűn-cselekménynek számít, de sok országban máig úgy
vélik, hogy a prostitúcióhoz nincs köze. Ennek legfőbb oka, hogy a
közgondolkodás a prostitúciót még mindig csupán egy szakmának tekinti, nem pedig
a nők elleni erőszak egyik formájának. Az ENATW-prog-ram keretében
meginterjúvolt görög, litván, olasz és magyar prominensek – „témafelelősnek”
számító magas rangú politikusok, rendészeti vezetők, egyéb döntéshozók –
többnyire nemhogy a prostitúció emberellenes voltával, de még saját országuk
vonatkozó törvényeivel sem voltak tisztában.

Anna még tizenévesen a lakóhelyén, a téren került bele egy baráti
társaságba, ahol mindenki füvezett. „Aztán hamarosan következett a heroin –
meséli. – Közben a szüleim elváltak, az apám kitett otthonról. Az utcára
kerültem, »anyaghiányos« állapotban. Találkoztam néhány roma fiúval, akik
szereztek nekem drogot, majd – mivel nem tudtam fizetni – eladtak egy stricinek.
Akkor engem csak egy dolog vezetett: hogy anyaghoz jussak. Nem érdekelt, hogy
hogyan, nem voltam abban az állapotban, hogy ezen gondolkodjak. A strici
egyébként viszonylag jól bánt velem: nem vert meg, nem erőszakolt meg, hanem
ruházott, etetett, orvoshoz vitt –, és szervezte nekem a kuncsaftokat. Olyan jó
befektetésnek bizonyultam, hogy amikor egy hónap után elé álltam: »Figyelj,
kerestem neked vagy kétmillió forintot, most már elmennék«, egyszerűen az
arcomba nevetett.”

Az uniós országok többségében bűncselekménynek minősül a prostitúció
kihasználása, elősegítése (kerítés, futtatás, lánykereskedelem). Viszont – a
nőket áldozatnak tekintő ENSZ-egyezmény folytán – maga a prostituált elvileg már
sehol nem büntethető. Helyzete tisztázatlan, nem tudni, igazából minek minősül:
szabálysértőnek, munkavállalónak vagy áldozatnak? Ahol a prostituáltak legális
munkavállalóknak számítanak – Görögországban, Németországban, Hollandiában –,
ott virágzik a szexrabszolgaság, mert az illegális emberkereskedelem az
áldozatait prostituáltakként legalizálhatja. Svédországban viszont, ahol a
prostituált áldozatnak minősül, s így a klienseket is erőszakos bűncselekmény
elkövetőinek tekintik, és nevesítik, sikerült jelentősen visszaszorítani a
prostitúciót és az emberkereskedelmet is.

A megoldást a tanulmány szerzői az újragondolt törvényi szabályozásban és az
áldozatok szervezett segítésében látják. Ez a foglalkoztatás, képzés,
társadalomba való visszailleszkedés segítését jelenti a szexipar lelkileg és
fizikailag megnyomorított áldozatainak, társadalmi összefogással és hathatós
állami ráfordítással. Speciálisan képzett rendőrségre, szociális szolgálatokra,
biztonságos menedékotthonokra, de legfőképpen mindenhol erős politikai akaratra
lenne szükség – ennek hiányában az ENSZ-egyezménynek vagy az EU-normáknak vajmi
kevés hatása van.

Alvilág Magyarországon

Magyarországon évi 100-200 esetben indul rendőrségi eljárás prostitúciót
elősegítő tevékenység miatt, évi 20-40 esetben pedig emberkereskedelem miatt.
Ennek oka, hogy a prostitúciós célú emberkereskedelem a jogszabályok
ellentmondásossága miatt legalább annyira minősíthető munkaközvetítésnek, mint
bűncselekménynek. A prostituáltak alapvetően nem büntethetők, ezért róluk
végképp nincs megbízható adat. Ők legfeljebb szabálysértők, ha nem türelmi
zónában árulják magukat. Rendőrségi források a valóságban 10-50 ezer közöttire
becsülik a hazai prostituáltak számát, és minimum ugyanennyi a haszonélvezők
(futtatók, kitartottak, kerítők, masszázsszalon- és bordélytulajdonosok,
szobakiadók stb.) száma.

Az USA külügyminisztériumának 2004-es adatai szerint a Magyarországon
keresztül zajló embercsempészetnek évi 150 ezer áldozata van. Hazánk az EU
bejárati ajtajának számít az Eurázsiából jövők számára. A Princeton Egyetem
(USA) munkatársai 2004-ben kutatást végeztek a prostitúciós célú
emberkereskedelem feltérképezésére Magyarországon – hazai felmérések híján.
Kiderítették: a felemás törvényi szabályozás, a hatóságok érdektelensége, erős
korrumpáltsága, az áldozatok megfélemlítettsége és a társadalom szemléletmódja
egyaránt közrejátszik abban, hogy hazánkban az áldozatok, perifériára szorult
csoportok nem jutnak segítséghez.

A türelmi zónák hiánya miatt a köztéri prostitúció a házfalak közé szorult, s
ezzel a probléma elintézettnek tűnt: „a hatóságok sem forszírozzák a bírósági
eljárásokat, nehogy kiderüljön, mivel kellene szembenézniük”. A technológiai
fejlődésnek (internet) köszönhetően pedig a kuncsaftok elérése meglehetősen
egyszerű feladattá vált. Az amerikaiak azt is kiderítették, hogy leginkább az
ukrán, orosz és albán maffia ellenőrzése alatt működnek a magyar sztriptízbárok,
ahová a csempészett nők kerülnek. Egyes roma klánok szintén generálják a
prostitúció virágzását, különösen a keleti régiókban. A legtöbb esetben a roma
férjek feleségüket, leányaikat, fivérek húgaikat adják el vagy adják tovább
prostituáltnak.

Zsurkán Mariann

Olvasson tovább: