Kereső toggle

Mitől függ?

Egyre több függőséget nevesítenek a kutatók

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A huszonéves Anna gyerekkorától kezdve drogproblémákkal küszködött. Hosszú
évek után nagy nehezen „lejött a szerről”, ám hamarosan azt vette észre magán,
hogy szerelemfüggővé vált: minden gondolatát romantikus kapcsolatok kötötték le,
ami miatt másodlagossá vált az élet többi területe.

„A függő beszorul önmagába, és képtelenné válik az egészséges kapcsolatokra.
Elkezd monomániásan működni, egy szer, mint a drog vagy adott viselkedés,
például a szex körül kezd forogni az élete. A pénze, az ideje, az érdeklődése
ennek lesz a rabja. Egy viselkedéstől való függés ugyanolyan kőkemény tud lenni,
mint a narkotikumtól való függőség” – definiálta a függőség mibenlétét Péter, az
Anonim Szex- és Szerelemfüggők csoportjának tagja.

Az Anonim Alkoholisták mozgalma hetven évvel ezelőtt jött létre az Egyesült
Államokban. Azóta az önsegítő mozgalom kibővült többek között a Névtelen
Drogfüggők, a Névtelen Szerencsejátékosok, az Anonim Szex- és Szerelemfüggők, az
Anonim Munkakényszeresek és a Kényszeres Túlevők vagy éppen a Névtelen Társ- és
Kapcsolati Függők csoportjaival. A mozgalomban mindenki a keresztnevén szólítja
a másikat.

Magyarországon az AA-mozgalom mára az ország minden pontján megtalálható. Míg az
alkoholfüggőséggel legalább hetven csoport foglalkozik, az egyetlen
szexfüggéssel foglalkozó csoport tavaly alakult újjá: itt 8-10 fő keresi a
megoldást a beteges partnercserék, a kényszerű pornónézés ellen, illetve a
kiutat a prostituáltakkal fenntartott kapcsolataikból.

A csoport létszáma megdöbbentően alacsony, ha figyelembe veszszük, hogy a
Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint csak a szexiparból évente 180
milliárd forint folyik a feketegazdaságba, és egyes becslések szerint mintegy 20
ezer prostituált dolgozik Magyarországon. Jelenleg nincs arról megbízható
tanulmány, hogy a társadalom hány százaléka szenved beteges szex- vagy
szerelemfüggőségben.

Péter, a csoport szervezője sem kívánt becslésekbe bocsátkozni. Mint mondta: a
kijózanodáshoz vezető út első lépése annak beismerése, hogy tehetetlenek vagyunk
szex- és szerelmi függésünkkel szemben, hogy életünk irányíthatatlanná vált. Míg
az Egyesült Államokban már a közgondolkozás bevett témája ez a betegség, és
külön erre a problémára specializálódott szakemberek foglalkoznak a
gyógyításával, addig Magyarországon most kezdenek gondot fordítani erre a
témakörre.

A társadalmi probléma súlyához képest ugyancsak elenyészőnek tűnik a kapcsolati
függőségben szenvedőkkel foglalkozó csoport száma (1) és létszáma (10-12 fő). A
csoport úgynevezett segítője, Mária, lapunknak elmondta, hogy 32 éven keresztül
szenvedett és gyötrődött alkoholista férje mellett, de csak saját életveszélyes
betegségei döbbentették rá, hogy tarthatatlan tovább a helyzet. „A kapcsolati
függők azok, akiket egy alkoholista, kábítószer-fogyasztó, vagy erőszakos vagy
beteges birtoklási vágytól túlfűtött társuk gyakorlatilag szellemi, lelki
értelemben fogva tart. Vannak, akik belehalnak ebbe” – ecsetelte a részleteket a
segítő.

A csoporttagok beszélgetéseik során a megoldásra igyekeznek rávezetni egymást,
illetve próbálnak mások tapasztalataiból tanulni. „Van, hogy nem oldódik meg a
viselkedési probléma, máskor a függő fél erőt tud meríteni a kapcsolatból való
kilépéshez, de arra is volt példa, hogy mindkét fél megváltozott” – fejtette ki
Mária, akinek személyes tapasztalata az, hogy minden alkoholista emberhez
érdemes hozzáadni legalább egy kapcsolati függő élettársat vagy gyermeket.

Ezzel eljutottunk a magyar társadalmat mélyen érintő problémához. Az
alkoholbetegek számát egyes szakemberek 630-650 ezerre teszik, de van, aki
megkockáztatja, hogy jóval 1 millió fölött van az italtól függők száma. Ha tehát
egy alkoholista mellé csak két miatta szenvedő vétlen családtagot számítunk, ez
azt jelenti, hogy

2-2,5 millió magyar állampolgár érintett közvetlenül az alkoholizmusban. A
magyarok évente 250 milliárd forintot költenek szeszesitalra, és mindent
összevetve 600-700 milliárd forint kárt okoznak az államnak.

Buda Béla, az Országos Addiktológiai Intézet főigazgatója – aki egy
munkacsoportot is vezetett e témában – a közelmúltban így fogalmazott egy
tévéműsorban: „A társadalom és a politika ilyen rejtett öszszekacsintásban van,
a társadalom valahol nem érzi át, hogy ezzel foglalkozni kell, a politikának
pedig van elég baja.”

Hálótársak

A 45 éves István egy dunántúli kisváros jól menő vállalkozójaként élte
kiegyensúlyozott családi életét feleségével, Tímeával. „Hétvégente együtt
jártunk a barátokkal piknikezni, esténként rengeteget beszélgettünk a verandán,
soha nem volt közöttünk komolyabb nézeteltérés sem” – meséli a férfi. A gondok
ott kezdődtek, amikor a fiuk kirepült a családi fészekből. A háztartásbeliként
élő, negyven felé közelítő Tímea egyre inkább megváltozott. Rengeteget ült a
számítógép előtt, ha hazament, az volt az első, hogy az elektronikus postáját
ellenőrizte. Az internet elsőbbséget élvezett bármilyen otthoni teendő előtt.
Sokszor próbálta eltitkolni a gép előtt eltöltött órák számát, de a lakás
állapota mindent elárult. Egyre gyakrabban kelt fel éjszaka is a géphez, amiből
később komoly alvásproblémái lettek, amire gyógyszert is szedett. István
kérdezte is, kik ezek az emberek, akikkel levelezik, ő azt válaszolta, néhány
régi ismerős. Mint utólag kiderült, az újdonsült „kiberbarátaival” chatelt
órákat. „Addig teljesen azonos volt az életfelfogásunk – mondja a férj. – Attól
kezdve mindenbe belekötött, amit csináltam. Húsz év után hirtelen önzőnek és
dögunalmasnak talált. Én pedig egyre tehetetlenebbnek éreztem magam.”

Egy idő után már közös programokra sem járt a házaspár, Tímea a legtöbb
barátnőjét leépítette, férjét pedig kiutasította a hálószobából. Teljes
mértékben elszigetelődött Istvántól, aki eleinte arra gyanakodott, hogy a
felesége eljár valakivel találkozgatni. Amikor látta, hogy felesége sokszor
napokig ki sem teszi a lábát otthonról, a gépre kezdett gyanakodni. Mivel Tímea
nem volt hajlandó őszintén válaszolni, csak egy megoldást látott: „feltörte” a
gépet. „Döbbenetes volt belecsöppenni Tímea kibervilágába. Miután szembesültem a
tényekkel, hogy a feleségem egy a fiunkkal egyidős férfival tart intim
kapcsolatot – aki még húszéves sincs –, és hogy egy olyan ember miatt dob el
magától, akivel még sohasem találkozott személyesen, azt hittem megőrülök.
Komoly, szerteágazó kapcsolatrendszerbe csöppentem bele, ahol az általuk
kialakult értékekkel, szokásokkal, viselkedési elvárásokkal találja szembe magát
az ember. Tele volt közhelyekkel a beszélgetése, jelentéktelen dolgokról is
képes volt órákig trécselni, amíg én nem voltam otthon. A kényes témákról
meglepő gátlástalansággal beszélt. Mintha nem az én feleségem lett volna, aki
ezeket a perverznek mondható leveleket írta a virtuális szeretőjének. Amikor
számon kértem, Tímea mentségéül hozta fel, hogy neki tetszenek a virtuális élet
új játékszabályai, és esze ágában sincs visszatérni az unalmas hétköznapok
világába. Talán én is hibás vagyok abban, hogy ez idáig fajult. Túl naiv voltam,
nem olvastam az előjelekből. Ha ezt megtettem volna, még ma is együtt lennénk.”


Az internetfüggőség nehezen körülhatárolható jelenség, mivel a nethasználat
annyira beivódott

a hétköznapjainkba, hogy nehéz felállítani a józan határait. Az Információs
Társadalom- és Trendkutató Központ adatai szerint ma Magyarországon a 14 év
felettiek 36 százaléka – körülbelül 3 millió ember – internethasználó. A központ
korábbi vizsgálatai szerint a magyar internetezők 6-7 százaléka – mintegy 180
ezer fő – tekinthető internetfüggőnek, ami megfelel a nemzetközi aránynak. Ebbe
beletartoznak a szex- és játékfüggők éppúgy, mint az egyszerű chatmániások. A
vizsgálat során az is kiderült, hogy az érintettek jelentős része korábban más
függőséggel – vagy függőségekkel – is küzdött, vagy egyidejűleg is küzd.

Netfüggőkre specializálódott addiktológiai ellátás még nem létezik
Magyarországon, de a „hagyományos” függőségek kezelése sok szempontból
alkalmasnak bizonyul ebben az esetben is. A világhálón régóta működik számos
virtuális klinika is, melyek az internetfüggők kezelésére és segítésére
szakosodtak.

Az egyesült államokbeli National Counseling Centre-nek az internetszex-függőkkel
kapcsolatos kutatásai szerint minden ötödik felhasználó rendszeresen foglalkozik
valamilyen módon a szexszel a neten. Miközben a férfiak inkább a pornó-site-okat
részesítik előnyben, addig a nők inkább az erotikus chateket látogatják. A
pszichiáterek szerint az internetszex-függőségben a legdrámaibb az, hogy a
változás korában jelenti a legnagyobb veszélyt a többnyire szociális és
szexuális szempontból dezorientált személyiségekre. Ez vagy a szexuális érés
ideje a fiataloknál, vagy akkor jelenik meg, amikor a házastárs megunja a
családi életet, esetleg amikor egyes embereknél idősebb korban megjelenik a szex
tiltott formái iránti igény. Ez utóbbi esetben már olyan kriminális
kapcsolatokról van szó, mint a pedofília. Ha a statisztikai adatokból akarunk
általánosítani, akkor a kiberszexfüggőségben szenvedő személy egy 30 év körüli
férfi, illetve 43 év körüli nő (plusz-mínusz 5-7 év).

A férfiak az úgynevezett „fehér gallérosak” vagy „kék gallérosak”, ha pedig
nőről beszélünk, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy háziaszszony vagy
munkanélküli az illető.

Az internetes szerencsejáték pedig olyan, mint a drog: a játékosok 60 százaléka
válik függővé. A technika fejlődése révén a törvények betartatása szinte
lehetetlen. Szakértők szerint a kiber-szerencsejátékfüggés tíz éven belül
nagyobb gond lesz, mint a kábítószer.

Magyarországon az utóbbi években a számítógép- és internethasználat nagyarányú
terjedése ellenére a legfontosabb információ- és szórakozási forrás máig a
televízió maradt – még az internetezők körében is.

A szívás szabadsága

4 millió nikotinfüggő él Magyarországon, s hiába a reklámtörvény szigorítása
és a nem dohányzók védelméről szóló törvény, a szám érdemben nem csökken. A
dohányzás évi 28 ezer ember haláláért felelős a KSH adatai szerint, ami közel
ugyanannyi, ahány fővel évente csökken a népesség. A magyar lakosság mintegy
harmada – a férfiak közel fele, a nők egyötöde – dohányzik, a lakosság 65
százaléka pedig a passzív dohányzástól szenved (ODE Dohányzás Monitor 2006).
Ezzel a számmal ugyan Európa középmezőnyébe tartozunk, ám a férfiak tüdőrákos
elhalálozásában évtizedek óta világelsők vagyunk.

Az uniós és hazai számítások alapján is nettó terhet jelent a dohányzás: az
európai szövetség évi 98-130 milliárd eurót kénytelen erre fordítani, de mi
magyarok is kifizetjük az árát, évi 96,7 milliárd forintunk látja kárát (Rupp
Éva 1997). Dr. Szilágyi Tibor, a magyarországi dohányzásellenes küzdelem
nemzetközileg is elismert szakembere lapunknak elmondta: az egészségbiztosítás
átalakításának problémájára részben vagy akár egészben is megoldás lehet a
dohányipar gazdasági szankciója. Más megoldás lehet esetleg, hogy a
dohányosoknak magasabb egészség- és lakásbiztosítást kell fizetniük, ahogy erre
magánbiztosítóknál is létezik példa.

A rászokás szempontjából leginkább érintett ifjúságot Szilágyi szerint nem
annyira felvilágosítással, sokkal inkább a zsebén keresztül lehet megfogni: ha
magas a cigaretta ára, akkor nem arra fogja a zsebpénzét költeni.

Olvasson tovább: