hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mekkora lesz a Gyurcsány-csomag?
Reformot sürgetnek a közgazdászok

2006. 05. 09.
A kormányalakításra készülő koalíciós partnerek egyelőre zökkenőmentesen fésülik össze programjaikat, és – úgy tűnik – eltökéltek az elengedhetetlennek ítélt gazdasági reformok végrehajtása tekintetében. Azonban ha ezek végrehajtásához nem körültekintően fognak hozzá, az elért eredmények ára komoly népszerűségvesztés is lehet: a formálódó új MSZP–SZDSZ-koalíció „kamikaze-kormánnyá” is válhat. Az eddiginél is hangsúlyosabb tényező lesz az új kormány egysége, illetve kommunikációja.



Fidesz-aktivisták Bokrosénál nagyobb csomaggal riogatnak Fotó: Németh Tamás

Balatonőszödön a héten tovább folytak az egyeztetések az MSZP és az SZDSZ
között az új kormányprogramról, illetve a koalíciós együttműködésről. A
tárgyalásokat nem kísérik hangos viták, pozícióharcok vagy „kibeszélések”, sőt
úgy tudni, személyi kérdésekről érdemben még szó sem esett a két fél között. Ez
egyben Gyurcsány integráló erejét is jelzi, aki udvarias formában megkérte a
tárgyalódelegáció tagjait: a nyilvánosság felé egyelőre ne „szivárogtassanak”
információkat.

A múlt héten kilenc téma (közjog, államigazgatás, közigazgatás, oktatás,
egészségügy, gazdaságfejlesztés, munkahelyteremtés, gyermekszegénység és az Új
Magyarország program) került terítékre a tárgyalásokon, ezekben a napokban pedig
a munkacsoportok konkrét jogszabálytervezetekre bontják az egyes programokat. Az
adókról és a költségvetés helyzetéről külön nem tárgyalt ugyan a két delegáció,
de a kevés nyilatkozatból úgy tűnik, a kormány már a nyáron megkezdi a –
megszorításokkal is együtt járó – reformok sorozatát. Ezek érdekében
kétharmados, illetve alkotmánymódosítást igénylő törvénytervezeteket is
benyújtanak majd a T. Ház elé. A tervek szerint személyi kérdésekről csak a
későbbiekben esik szó, mivel a kialakult „programhoz keresnek minisztereket”, és
nem fordítva – ami azt is jelenti, hogy a tárcák és vezetőik kormányon belüli
érdekérvényesítő ereje csökkeni fog. Az új kabinettel kapcsolatban azt is
siettek hangsúlyozni a felek, hogy az jóval „karcsúbb” lesz, mint a jelenlegi.



A balatonőszödi tárgyalások helyszíne. A programhoz varrják a kormányt

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!