hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A gazdaság helyzete most

2006. 05. 09.
Utolsó esély – ezzel a címmel jelent meg Bokros Lajos, Bauer Tamás, Csillag István és Mihályi Péter közgazdászok közös írása az ÉS-ben. A szerzők leszögezik: „A tűzzel játszik az a kormány, amely nem hajt végre egyértelmű gazdaságpolitikai fordulatot, és nem tesz igen rövid időn belül érdemi intézkedéseket mind az államháztartás hiányának, mind pedig terjedelmének komolyabb mértékű csökkentésére.”



Csillag István, Bauer Tamás, Mihályi Péter, Bokros Lajos

Konkrét javaslataik között szerepel egyebek mellett az áfa egységesen 20
százalékra történő emelése; a fogyasztói ártámogatások csökkentése (a gázár
esetében ez lehetővé tenné, hogy csak a rászorulóknak jusson támogatás
energiacsekk formájában); valamint az egészségbiztosítási járulék 4 százalékról
8 százalékra történő emelése. A négy gazdasági szakértő az egészségügy reformja
kapcsán a több-biztosítós modell bevezetése mellett érvel, kiemelve, hogy ez nem
jelenti azt, hogy bárki kiesne a biztosítási rendszerből, vagy azt, hogy
különválna a tehetősek és a szegények egészségügyi ellátása. Ami az adórendszer
reformját illeti, a szerzők szerint a személyi jövedelemadó rendszerében
mindenféle kedvezményt meg kell szüntetni, és ha az szja egykulcsossá válik,
akkor egy komoly mértékű ingatlanadót kell bevezetni, ami sokkal jobban megfelel
a társadalmi szolidaritás követelményeinek. Az szja és az ingatlanadó 100
százalékban a települési önkormányzatok bevétele kell hogy legyen, és így mód
lesz az iparűzési adó azonnali megszüntetésére – írják.

„Magyarország elsüllyed, ha a reformok elmaradnak” – ezt már Demján Sándor, a
Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke jelentette ki.
Szerinte szeptemberig kiderül, a „bulik országa” vagyunk-e. Úgy látja,
Magyarország előtt két alternatíva áll: első esetben a külföld leírja
Magyarországot, megindul a tőkekivonás, a pénz és a szakképzett munkaerő
elvándorol; a második lehetőség pedig az, hogy a kormány rendbe teszi a
költségvetést, és végrehajtja a valódi reformokat annak érdekében, hogy
Magyarország felvegye a ritmust, versenyképes legyen. „Most meg lehet csinálni
Magyarországot” – tette hozzá. Úgy véli, ha az Európai Unió nem fogadja el
szeptemberben a magyar konvergenciaprogramot, az állampapírokban lévő forró
pénzek elhagyják az országot, és a piacok leírnak minket. Ebben az esetben az
euró ára elérheti a 400 forintot, és Magyarország elbúcsúzhat a remélt uniós
támogatásoktól is.

Demján Sándor szerint a kormánynak és az ellenzéknek rögzítenie kell az euró
2010-es bevezetésének szükségességét, a költségvetési hiány csökkentését, az
egészségügy reformját, valamint azt, hogy 2010-re a bérköltség egyharmada
helyett annak kétharmada marad a munkavállalók zsebében. Ehhez radikálisan kell
csökkenteni az államot, például az önkormányzatoknál a mai alkalmazottak
kétharmada is elegendő lesz a VOSZ szerint. Demján egyébként a 200 ezer forintos
minimálbért tartaná kívánatosnak, de ehhez Magyarországnak el kell érnie a régi
uniós államok egy főre jutó bruttó hazai termelése (GDP) 80 százalékát.

Az eddig nyilvánosságra került megszorítási tervezetek szerint a kormányzat
300-350 milliárdos költségvetési kiigazításra készül ebben az évben. Az
elképzelések között szerepel a középső, vagyis a 15 százalékos áfakulcs 20
százalékra történő emelése, illetve az egyszerűsített vállalkozói adó, vagyis az
eva emelése ugyancsak 15-ről 20 százalékra. Ami a kiadások csökkentését illeti,
öt százalékkal lefaragnák a központi költségvetési intézmények költségvetését,
és befagyasztanák a köztisztviselői béremelésre létrehozott alapot. Szóba került
a gyógyszerár-támogatások csökkentése is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!