Kereső toggle

Vélemények a brit baloldal és a militáns iszlám szövetségéről

Szentségtelen szövetség

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mi lehet a közös egy félmeztelenül jointot szívó, szélsőbalos fiatal és egy csadort viselő, sokgyermekes muszlim családanya között? Első ránézésre semmi, a nagy-britanniai Amerika-ellenes béketüntetéseken mostanáig mégis egymás mellett vonultak fel, és ugyanazt a transzparenst tartották a kezükben. A londoni merényletek most különösen ráirányították a figyelmet a muszlim szervezetek és a brit radikális baloldal kapcsolataira, akiket amerikai és brit publicisták némelyike egyenesen a muszlim terroristák "országhatárainkon belüli szövetségeseinek" titulál. 



George Galloway Bethnal Green-i választókerületében. Megtalálta a populista hangot Fotó: Reuters

London, 2004. Amerika- és háborúellenes tömegdemonstráción vagyunk, amelyet a radikális baloldal a radikális muzulmán szervezetekkel karöltve szervezett. A marihuánás cigik füstjét fejkendők közé tereli a szél, a hiphopmuzsika ütemei pedig a müezzin imára hívó hangjával keverednek. Az utcákon bizarr kavalkádban együtt hömpölygő két csoport között látszólag semmilyen közös vonás nincs, egyvalamit leszámítva: Amerika, a kapitalizmus és Izrael iránti ellenszenvük. A baloldal a terrorizmus elleni háború, valamint Izrael kapcsán évek óta közös nyelvet beszél a nagy-britanniai radikális imámokkal. Ahogyan például Azzam Tamimi, a Brit Mohamedánok Szövetségének (MAB) elnöke azt állította, hogy az al-Kaida csupán Bush és Blair fantáziájából ugrott elő, ugyanúgy a brit szélsőbaloldal is azt ismételgette, hogy a terrorizmus elleni háború egy nagyszabású trükk, az al-Kaida pedig nem létezik, hanem mindössze Bush paranoid agyszüleménye. 

A brit szélsőbal leginkább emblematikus figurája George Galloway, akit korábbi, az iraki megszállást bíráló nyilatkozatai miatt kizártak a Munkáspárt frakciójából. Galloway még munkapárti képviselőként éveken át iraki vállalatokkal üzletelt, akikkel szoros barátságot kötött. Erőteljesen agitált a parlamentben és azon kívül is, hogy ne induljon támadás Irak ellen, majd a háború kitörésekor a londoni pacifista tömegtüntetések egyik fő szónokaként lemondásra szólította fel saját miniszterelnökét. Ezt követően kizárták a pártból, minekutána keresett magának egy olyan választókerületet, ahol sok mohamedán él: választása London Bethnal Green nev? munkásnegyedére esett, ahol a lakosság 55 százaléka bengáli muszlim. Miután a segítségükkel megnyerte a mostani választást, győzelme bejelentése után – immár független képviselőként – újra lemondásra szólította fel Tony Blairt, akinek vélhetően nem fog nagy örömére szolgálni a parlamentben újabb négy évig nézegetni hajdani képviselőtársa, mostani eltökélt ellenfele ábrázatát. A Galloway által sebtében megalapított, Respect elnevezés? pártocska természetesen igen népszerű a Bethnal Green-i bengáliak körében, különösen amióta a politikus közölte: négy év után távozni fog, és muszlim képviselőjelöltet ajánl majd be maga helyett. Amikor egy iraki tévécsatorna által készített interjúban a képviselőt megkérdezték, hogy elképzelhetőnek tartja-e a baloldal és a muzulmánok globális szövetségét, ő igennel válaszolt: "Lehetséges ilyen szövetség, mivel a globális baloldal és a muszlimok ugyanazon ellenség ellen harcolnak: a mohamedán országok cionista, amerikai és brit megszállása ellen. Közös érdekük a kegyetlen kapitalista globalizáció elleni harc." 

E szövetség hallatán többen is értetlenkednek. "Furcsa egyveleg ez: a vallást általában gyűlölő radikális baloldal összefog azokkal a muszlimokkal, akik az egész világot vallásossá akarják tenni – hüledezik Dale Hurd, a CBN amerikai tévétársaság kommentátora. Vajon miért akar szövetségre lépni a baloldal azokkal, akik gyűlölik az általuk zászlóra tűzött ügyeket – a nők abortuszhoz való jogát, a melegek jogait, nem is beszélve a szintén általuk hirdetett szex-, drog- és bulikultúráról?" Hurd értetlenkedésében osztozik David Horowitz, a Szentségtelen szövetség: A radikális iszlám és az amerikai baloldal című, tavaly megjelent könyv szerzője, aki a jelenség tengerentúli megmutatkozását boncolgatja: "A baloldaliaknak fogalmuk sincs, kivel paktáltak le. A józan paraszti ész is azt súgja: gyerekek, ha a fundamentalista muszlimok győznek, a lefejezést rajtatok fogják elkezdeni! De a baloldal, mintha csak egyfajta varázslat alatt lenne, ezt nem képes belátni." Horowitz szerint a radikális balosok örülnek, hogy az amerikai kapitalizmus ellen vívott harcukhoz végre szövetségesre találtak: "A nagyvállalatok a leggonoszabbak. Ők alkotják az uralkodó osztályt. Erre jönnek a muszlimok, és végre felrobbantják őket. Mert hol is robbantottak először? A Wall Streeten, a Világkereskedelmi Központot. A baloldal legfőbb ellensége is pontosan a Wall Street volt."

Közös nevező: az antiszemitizmus

Az antikapitalizmuson túl a szövetségesek közös nevezője az Izrael- és általában a zsidóellenesség is, aminek következtében az antiszemitizmus a baloldal körében globális méretekben lángolt fel – véli egyebek mellett az amerikai Phyllis Chesler pszichológiaprofesszor aszszony, Az új antiszemitizmus című, 2003-as könyv szerzője. Chesler véleményét osztja Stephen Suleyman Schwartz, a washingtoni székhely? Iszlám Pluralizmus Központjának (CIP) igazgatója is. A mérsékelt észak-amerikai muszlimokat tömörítő szervezet vezetője úgy látja, a baloldalon végigsöprő antiszemita hullám már a Demokrata Párt perifériáját is elérte, amennyiben egyes demokraták is "hitre jutottak" az Izrael-ellenes összeesküvés-elméletekben: "Nehéz elhinni, de a Demokrata Pártban mostanában ugyanazt hallani, amit még 2001-ben Naif szaúdi herceg, vagy a kaliforniai Muszlim Közügyek Tanácsának (MPAC) vezetője, Szalam al-Marajati állított, tudniillik hogy szeptember 11-ét Izrael tervelte ki. De olyat is hallani, hogy Izrael keze van az iraki háború kirobbantásában." Ide kapcsolódik az a próbaper, amelyet júniusban demokrata képviselők az alkotmányos vádeljárás mintájára rendeztek meg George Bush ellen. Itt ugyan kevés meglepetést okozott, hogy a négy beidézett tanú egybehangzóan állította, hogy az elnök hazudott az amerikai népnek, ám annál nagyobb feltűnést keltett, hogy a próbaperen egyes szervezők által osztogatott szórólap szerint Izrael állt a szeptember 11-ei merényletek mögött. Miután a The Washington Post megszellőztette a botrányszagú szórólap hírét, Howard Dean demokrata pártelnök nyilvánosan is elítélte a pártján belül felbukkant antiszemita retorikát, és kijelentette, hogy frakciója "harcolni fog az ilyen bigottságokkal szemben".

Nem kellett soká várni, hogy hasonló összeesküvés-elméletek a londoni bombamerényletek után is felbukkanjanak. "A metrórobbantásokat követően sokan Izraelt és az amerikai zsidóságot vádolták – írja Michael Ledeen, az Online Nemzeti Szemle (NRO) szerkesztője. – Percekkel a támadások után már felröppent a hír, hogy az izraeliek előre tudtak az eseményekről, és üzentek is Netanjahu pénzügyminiszternek, hogy ne utazzon messzire beszédet tartani, hanem maradjon ott, ahol van. A sztori persze ugyanúgy hamis, mint volt egykor az a híresztelés, hogy 2001. szeptember 11-én az izraeliek tudatosan távol tartották magukat az ikertornyoktól. Mindkét kacsa ugyanazt az antiszemita lélekállapotot tükrözi." A nemzeti média egyes képviselői sokat tettek azért, hogy az efféle összeesküvés-elméletek termékeny talajra hulljanak Angliában: a BBC által vetített, népszerű Rémálmok hatalma cím? tévésorozat szerint a terrorizmus elleni harcot az ármánykodó Fehér Ház azért találta ki, hogy így szerezzen hatalmat a világ felett, a Bush vezette koalíció militáns "agresszióját" pedig a vezetők alaptalan, paranoid félelmei mozgatják. 

Elemzők e jelenségek közé sorolják, hogy a brit Egyetemi Oktatók Egyesülete (AUT) helyt adott egy palesztin kérvénynek, és bojkottált két izraeli egyetemet. Az AUT felszólította tagintézményeit, hogy tartózkodjanak bármiféle tudományos vagy kulturális együttműködéstől a Haifai Egyetemmel, mert az "cenzúrázza a megszállt területeken foganatosított izraeli politikával szembeni kritikákat", a Tel Aviv-i Bar Ilan Egyetemmel pedig azért, mert az "a megszállt területeken lévő főiskolákon tanfolyamokat működtet". Szintén egyetemi berkekből származó hír, hogy Tony Blair kormányfő egyik fiának barátnője nemrégiben azért kényszerült távozni az Országos Egyetemi Diákszövetség (NUS) végrehajtó bizottságából, mert súlyos rasszista inzultusoknak volt kitéve a szervezet rendezvényein. A huszonhárom éves Luciana Berger több brit lapban is megjelent nyilatkozatában elmondta: diáktársai egyes felszólalásai után leköpdösték, és e-mail üzenetekben "koszos cionista disznónak" nevezték. Euan Blair barátnője elmondása szerint még hallgatott, amikor egy rendezvényen "racionális cselekedetnek" nevezték zsinagógák felégetését, de a pohár betelt nála, amikor egy NUS-konferencián Emberfajta-e a zsidó? címmel terjesztett irodalmat talált. Luciana Berger "a baloldalon éledő antiszemitizmust" is éles szavakkal bírálta, és helytelennek nevezte a Munkáspárt egyik – azóta ejtett – választási plakátját is, amelyen az ellenzéki konzervatívok vezére és miniszterelnök-jelöltje, Michael Howard – köztudottan magyar holokausztmenekültek leszármazottja –, illetve ugyancsak zsidó pénzügyminiszter-jelöltje, Oliver Letwin szárnyas disznókként láthatók.

"Euro–arab" szolidaritás 

Az egyiptomi zsidó származású Bat Yeor, a muzulmán–nem muzulmán kapcsolatok és a militáns iszlám szakértője tágabb, európai kontextusba helyezi a fent leírt nagy-britanniai jelenségeket. A szerzőnő Eurábia: Az euro–arab tengely című, januárban kiadott könyvében azt írja, hogy Európa harminc évvel ezelőtt a politikai megbékélés, alkalmazkodás és az iszlám kultúra előtti engedelmesség lejtőjén indult el, rövid távú politikai és gazdasági célok – az olaj, az arab piac, a közel-keleti országok ipari fejlődéséhez fűződő európai érdekek – elérését tartva szem előtt. Az európai politikusok és közgazdászok szándékainak megfelelően ez európai–arab gazdasági egymásrautaltságot hozott létre, az üzleti partnerek együttműködésének pedig politikai szinten elengedhetetlen feltétele lett az "euroarab" szolidaritás, ami harcos amerikaellenességben és anticionizmusban nyilvánul meg. "Mindkettő erős és permanens irányzat Európában, a szélsőjobboldalon ugyanúgy, mint a baloldali mozgalmakban, ahol mára Arafat kultusza váltotta fel a Sztálin-kultuszt – írja Bat Yeor. – Európai jelenség, hogy az egykor nagy hatalmú náci és kommunista pártok most a palesztinianizmus jegyében támadnak fel. Európa maga akarja megvalósítani az arab álmot: erősebb hatalommá válni, mint Amerika, hogy rivalizálhasson és szembeszállhasson vele. Ugyanakkor európaiak és arabok közös kívánsága, hogy a Földközi-tenger két partja egyesüljön." A Svájcban élő szerzőnő szerint a zsidó-keresztény civilizáció szülőhelye egyre inkább – átmenetileg világi – muzulmán társadalommá válik, amelyben a zsidó-keresztény hagyományok gyorsan eltűnnek. A dzsiháddal megfenyegetett Európa politikai elitje pedig ezután is inkább békésen meghódol az iszlám előtt, és az alávetett keresztényeknek, zsidóknak egykor megadott, védettséget biztosító dhimmi-státust választja a küzdelem helyett.

Olvasson tovább: