Kereső toggle

Újabb leleplezések: elsöprő erejű igény a nyilvánosság

Elő a listákkal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szinte meg sem száradt a tinta Kondor Katalin rádióelnök lapunkhoz eljutatott levelén, melyben a "Dagadó ügynökbotrány – Most jön a java" cím? cikkünk rá vonatkozó részét sérelmezte, amikor is újabb ügynökbomba robbant. A szakma koronázatlan királyként ismert Molnár Gál Péter (MGP) színikritikusról, a Népszabadság emblematikus szerzőjéről derült ki, hogy szó szerint jelentős személyiség. Vagy legalábbis évtizedeken keresztül az volt. MGP lebukásával elmondható, hogy a közélet szinte minden szegmenséből – politika, média, élsport, rockkultúra, színház – kerültek elő titkosügynökök. Kivéve egy területet: az egyházak világa továbbra is átvilágítatlan maradt. Egy MDF-es politikus minapi nyilatkozata szerint azért nem szabad átvilágítani az egyházi vezetőket, mert az "az egész intézményrendszer összeomlásához vezethet". 

Az MGP-ügy másik figyelemre méltó vonása: a TV2 Napló cím? műsorában véleményt nyilvánító – rekordszámú – 25 ezer telefonáló 90 százaléka támogatná az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáránál már sorok állnak, hogy élve a törvény adta jogukkal, kikérjék a róluk vagy hozzátartozóikról szóló iratokat. Minden egyes újabb ügy alapjaiban cáfolja azt az állítást, hogy a rendszerváltás után tizenöt évvel már nem érdekli az embereket a múlt megismerése. Sőt, ahogy egyre nagyobb nevekről – világválogatott futballista, imádott zenész vagy géniusznak tartott kritikus – derül ki, hogy besúgó volt, éppen az érdeklődés növekedésének és a tisztánlátás igényének lehetünk a tanúi.

A színházi szakma már régóta beszélt a "rettegett tollú" MGP ügynökmúltjáról, amikor az egyik internetes portál olvasói "Molnár Gál Péter volt Latinovits besúgója" címmel véleményfórumot nyitottak. MGP a szombati Népszabadságban szűkszavúan elismerte, hogy aláírt az egykori politikai rendőrségnek: "1963-ban valóban aláírtam egy beszervezési nyilatkozatot. Elszámolással önmagamnak tartozom a történtekért. Többet erről nem fogok mondani." 

A színikritikus – mintegy védekezésként – viszont kitért arra, hogy 1978-ban azért volt kénytelen tíz évre elhagyni a Népszabadság szerkesztőségét, mert lebukott azzal a mikrofilmmel, melyet cigarettatárcájában próbált kicsempészni az országból. 

A mikrofilm az ellenzéki Kenedi János történész cikkét tartalmazta, melyet egy párizsi újság számára írt.

Kenedi János, aki az állambiztonsági rendszer egyik legismertebb hazai kutatója lapunknak annyit mondott: megfogadta, hogy a Molnár Gál Péter (MGP) -ügyben senkinek sem nyilatkozik. A demokratikus ellenzék soraiból ugyanakkor úgy értesültünk, hogy "a mikrofilmes lebukásból egyetlen szó sem igaz, legtöbben az állambiztonságiak egyik játszmájának tartották és tartják az ügyet". 

A Népszabadság szerkesztőségi cikkben jelentette be, hogy MGP a továbbiakban nem publikálhat a lapban. "Ez az erő mostantól kevés, mert minden szó, minden jelző e beismerés után megkérdőjelezhető. Márpedig egy kritika nem bír el sok kérdőjelet. Egy kritikus még kevésbé" – állt az írásban. 

A lap szerkesztőségi ülésén felmerült, hogy a lap munkatársait már csak a lap presztízse érdekében is "szőröstül-bőröstül", azaz mindenkire kiterjedően világítsák át. Vörös T. Károly főszerkesztő lapunknak elmondta, hogy keresik ennek az igénynek a kivitelezési módját. (A témáról lásd keretes írásunkat.) 

A botrány hatására az SZDSZ bejelentette, hogy újra benyújtják a parlamentben azt a törvénymódosítást, amely szélesíti az átvilágítandók körét. A 2002 nyarán Medgyessy Péter kémelhárítói múltja miatt kialakult vita során a szabaddemokraták a koalícióban való maradásért cserébe ígéretet kaptak az MSZP-től, hogy jelentősen szélesítik az átvilágítandók körét. Az eredeti ígéret tartalmazta, hogy legyen teljes körűen nyilvános a III/III-as főcsoportfőnökséggel (a belső elhárítással) együttműködők neve és tevékenysége, függetlenül az átvilágítási törvényben eddig meghatározott eljárástól, illetve az érintettek közéleti szerepvállalásától. A javaslat úgy folytatódott, hogy a hírszerzés, a kémelhárítás és a katonai elhárítás területén is legyen nyilvános mindazoknak a neve és tevékenysége, akik 1990 óta közéleti szerepet vállaltak, vállalnak vagy a jövőben fognak vállalni. Az ígéret új típusú, az egykori állampárti titkosszolgálati anyagok tágabb kutatását is lehetővé tevő levéltár létrehozásáról is szólt. (A koalíciós pártok közötti megállapodásból ez az egyetlen pont, amely megvalósult, melynek következtében "ezen a kis résen" egyre több egykori ügynök neve kerül ma folyamatosan nyilvánosságra. Ebből a levéltártból kerültek ki a Novák Dezsőt, Forró Tamást és MGP-t kompromittáló iratok.) 

A törvényelőkészítés során folyamatosan érkeztek a hírek a normaszöveg tervezetének folyamatos "puhulásáról". Az első "véglegesen" benyújtott tervezetben az átvilágítás még vonatkozott – többek között – a nagyobb városok polgármesterei és a nagy állami intézmények vezetői mellett a Magyarországon bejegyzett egyházak országos és területi vezetőire, a munkavállalói érdekképviseletek vezetőire és a sajtóra is. 

A végszavazás előtt három szocialista képviselő váratlanul módosító javaslatot nyújtott be, amely kivette a törvényből a sajtó, az egyházak, a munkavállalói érdekképviseletek és a pártok vezető tisztségviselőit. Meglepő, hogy a liberálisok ellenkezése ellenére a puccszer? módosítás kizárólag az MDF segítségével "ment át". A SZDSZ erre "bepipult" és a módosított – általuk "kiheréltnek" minősített – törvényt nem szavazták meg. Tehát minden maradt a régiben.

A "puccsisták" azzal érveltek, hogy az általuk védetté tett "szegmensek" nem részei az államnak, ezért nincs hatáskörük erre kiterjeszteni az átvilágítást. Talán közelebb járunk az igazsághoz, ha úgy vesszük: a pártoknak fontos volt, hogy az őket támogató társadalmi csoportokat megvédjék az átvilágítástól. A jobboldalnak értékes lehet az egyházak erkölcsi támogatása, míg a baloldalnak a szakszervezetek és a sajtó segítsége.

Beszédes történet, hogy az Orbán-kormány idején az "A Hét" című, radikálisan jobboldali műsor 2001 augusztus 20-a előtti adásában Paskai László bíboros, esztergom-budapesti érsek "múltbeli ténykedését" az átvilágítás témakörében "ügynökgyanúsan" mutatta be. A hírek szerint még Orbán Viktor akkori miniszterelnököt is megkeresték a klerikálisok, hogy számon kérjék a "legsötétebb sztálini időket idéző egyházellenes kirohanásról". A Paskai elleni támadást a történelmi egyházakon belül abban az időben zajló belső választások és kinevezések magyarázzák: a radikális jobboldal képviselői szerették volna elérni, ha a történelmi egyházak még nyilvánvalóbban a jobboldal mellé állnak. Ebbéli harcukban a baloldallal is szót értőbb, toleránsabb vezetőket a pártállammal való kollaboráció gyanújával igyekeztek kiejteni a versenyből. A Hét cím? műsor főszerkesztőjét – akinek eltávolítását a baloldal kritikusai semmivel sem tudták elérni – az egyházak nyomására már szeptember elején kirúgták. 

Legyen-e világosság?

Tóth Károly, MSZP: 

– Miért nem tartja időszerűnek az SZDSZ által szorgalmazott széleskör? – például egyházi és szakszervezeti vezetőket is érintő – átvilágítást?

– Nemsokára már minden volt állambiztonsági anyag át lesz szállítva az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába, ahol teljes mértékben megismerhetőek és kutathatóak az anyagok, mind az áldozatok és rokonok, mind a tudományos kutatók számára. Emellett a közszereplők esetében bárki kikérheti a dokumentumokat, és "találat" esetén nyilvánosságra hozhatja az érintett személy nevét. Tehát az SZDSZ előterjesztése időszerűtlen, hiszen a jelenlegi törvények elégségesek.

- Az elmúlt hetekben az élsport, a zenei élet és a sajtó világát is megrázták az ügynökügyek. 

– Ezekre az SZDSZ javaslata semmilyen megoldást nem ad, mert nem arról szól. Alanyi jogon a rokonok és ismerősök kérték ki a levéltárból az iratokat. 

– Ön miért nem támogatja az egyházi és szakszervezeti vezetők, valamint az újságírók széleskör? átvilágítását?

– A politikának nem dolga beavatkozni az egyházak életébe, a felekezeteknek maguknak kell ezt a kérdést rendeznie. Miként a szakszervezetek sem, a sajtó sem része az államnak. Felesleges velük szemben átvilágitósdit játszani 15 évvel az átkozottan nehéz rendszerváltás után. 

– Ön nem hisz az átvilágításban?

– Nézze, az ellenzékkel közösen részt vettünk egy kvázi átvilágító bizottságban, a Mécs-bizottságban, és kiderült néhány ellenzékhez közelálló személyiségről, hogy alapos a gyanú az érintettségéről. Volt olyan, akinek több száz oldalas dossziét mutattunk, ott voltak a saját kezűleg javított jelentései, és szemrebbenés nélkül azt mondták, hogy ez nem igaz. Az ellenzékiek inkább kivonultak, mint hogy döntést kelljen hozniuk. Mi értelme a sebeket feltépni ott, ahol hiányosak a dokumentumok, ha a komplett munkaanyag után is bizonyos körökben kétség fogalmazódik meg? Feleslegesnek tartom az ilyen színjátékot. 

A szakszervezeti tagok, hívők és laptulajdonosok menjenek el a levéltárban, és ha a "keresett" plébános, szakszervezeti vezető vagy újságíró közszereplőnek számít, – amit kétségek esetén a bíróság dönt el – kétség nélkül kiderül az igazság. 

Répássy Róbert, Fidesz-MPP

– Az előző ciklusban Mátrái Mártával közösen jegyezte az a törvénymódosítást, amely lehetővé tette, hogy az átvilágítást a sajtóra is kiterjesszék. Úgy tűnik nem volt teljesen sikeres a kezdeményezés, hiszen sorra buknak meg neves újságírók.

– Nem minden újságíróra terjedt ki a törvény hatálya, és voltak, akik annak érdekében, hogy elkerüljék a lelepleződést, más beosztásba kérték magukat. Ettől függetlenül az átvilágítás rendszere kerek egész, hiszen a levéltári törvény lehetőséget teremt az áldozatok számára a besúgóik megismerésére, illetve egy bizonyos tisztség felett a közélet tisztasága miatt kötelező az átvilágítás. 

–Az Önök által jegyzett módosításnak mi volt a célja? Voltak, akik akkor ezt úgy interpretálták, hogy az úgynevezett baloldali médiafölényen így kívántak változtatni, valamint a baloldali lapokat ezzel "piszkálni".

– Elsősorban a "köztisztaság" volt a cél: megtisztítani a közéletet azoktól, akik besúgták a környezetüket. A médiaegyensúlyon egy ilyen törvénnyel nem lehetett változtatni, mivel ettől nem változott meg a sajtónak a politikai természete. Sokadik cél volt, hogy tükröt tartsunk azoknak, akik függetlenként, a demokrácia bajnokaként a mértéktartás pózában tetszelegtek, miközben dicstelen és alantas dolgokban vettek részt. 

– Hogyan viszonyulnak az SZDSZ javaslatához, hogy tágítsák az átvilágítandók körét?

– Nem ezt tartom a legfontosabb kérdésnek, hanem azt, hogy sajnos december 31-ével lejár az átvilágító bírák megbízatása, és megszűnik az átvilágítás, pedig a folyamat még nem fejeződött be. A magyar jog nem ismeri azt a módszert, amelyet például a németek alkalmaztak, hogy nyilvánosságra hozzák az ügynöklistát, mert a magyar nyilvántartások a dokumentummegsemmisítések miatt csak hiányosan maradtak fent. Így ugyanis a kis besúgók napvilágra kerülnének, de a "nagyok" megúsznák a felelősségre vonást.

– Ne vicceljen, éppen sztárok buktak le – egy világválogatott és az elsőszámú színikritikus?

– A "nagyok" alatt nem ezt értem, hanem azokat, akik hivatásszerűen beszervezték a besúgókat, illetve azokat, akik haszonélvezői voltak a pártállami diktatúrának. 

– Több tartótisztet átvett az új rendszer.

– Csak részben. Nagyon sokan kiöregedtek. Persze, aki maradt a rendszerben, annak az adata ma is államtitkot képez. A rendszerváltás során csak a politikai rendőrség lett feloszlatva.

– Tizenöt év után is megrázóak a lelepleződések. Ez nem a politika felelőssége?

– Szerintem azok a felelősök, akik tizenöt éve hallgatnak a múltjukról, ahelyett, hogy őszintén beszámolnának az életük árnyoldaláról, és áldozatoktól pedig bocsánatot kérnének. Azért örülök az ilyen lelepleződéseknek, mert csalfa reménnyé válik azoknak a bizakodása, akik azt hiszik, hogy a sírba viszik a titkaikat. 

Mécs Imre, SZDSZ:

– Tóth Károly szocialista képviselő azzal válaszolt az Önök felvetésére, hogy az azért időszerűtlen, mert a levéltárból már minden megismerhető, továbbiakban felesleges az átvilágítás.

– A képviselő kollégám sajnos az átvilágítási törvények nem ismeretéről tesz az ilyen kijelentésekkel bizonyságot. A levéltárból bizonyos értelemben csak részleges információk szerezhetőek be, hiszen a nem közszereplők ki vannak törölve, úgymond anonimizálva vannak az iratokból. A közelmúltban nyilvánosságra került ügyek azért robbanhattak ki, mert a rokonok és a kutatók közvetett módon rájöttek a besúgók kilétére. Az már más dolog, hogy a nyilvánosságra hozatal után a meggyanúsított személyek elismerték a múltjukat. Az átvilágító bírók által folytatott tevékenyég viszont azon túl, hogy alaposabban vizsgálja az iratokat, többszint? garanciális elemet tartalmaz, és ha valakit tévedésből gyanúsítanak meg, van lehetősége még a nyilvánosságra hozatal előtt jogi úton védekezni. 

Nem tisztességes, hogy eddig csak csepegtetéses módszerrel leleplezett ügynök kerültek a rivaldafénybe. Korrektebb lenne a mindenkire kiterjedő törvényes eljárás. 

– Miért tartja fontosnak az átvilágítás kiterjesztését más társadalmi csoportokra? 

– Egyrészt az igazságosság elve is megköveteli, hogy a közszereplők, a közéletre hatást gyakorlók elbírálásában foglakozástól függetlenül jogegyenlőség legyen. Az Alkotmánybíróság iránymutatása szerint nem sérti az állam és egyház elválasztásának elvét, ha az egyházi vezetők más közszereplővel azonos elbírálás alá esnek. 

Egyébként szerintem az egyházi vezetők esetében még komolyabb a morális mérce, mint más közszereplő esetében. Másrészt a katolikus misének is központi eleme a bűnökért való bocsánatkérés. 

– A Fidesz képviselői szerint nem a kiterjesztés, hanem az átvilágító bírák megbízatásának meghosszabbítása a legfontosabb feladat. 

– A kettő együtt. Az SZDSZ benyújtja a bírák megbízatásának meghosszabbítását is. 

Például

Szlovákiában 2002-ben elfogadták a nemzet emlékezetéről szóló törvényt, véget vetve annak a gyakorlatnak, hogy időről időre gyanúsítások, nevek, akták bukkantak fel a médiában. Ennek alapján létrehozták a Nemzet Emlékezete Intézetét, melynek törvény által előírt kötelessége összegyűjteni, rendszerezni és nyilvánosságra hozni a fasizmus és a szocializmus éveiből származó (1939–1989) minden titkosszolgálati aktát, a titkosszolgálattal együttműködő személyek neveit, feljelentést tenni az esetlegesen feltárt bűntettek elkövetői ellen, hozzáférhetővé tenni a megfigyeltek számára a róluk szóló adatokat. 

Az intézet az elmúlt héten hozta nyilvánosságra az első általa rendszerezett, a kelet-szlovákiai régióra vonatkozó listát a beszervezettek, tisztek, és az azokat irányító, eddig egyáltalán nem ismert felsőbb kommunista vezetők neveivel – mintegy 20 ezer névvel. Kisebb botrányt kavart a jelenlegi építésügyi államtitkár nevének megjelenése. Maga az együttműködés ténye Szlovákiában nem kötelezi a politikusokat, hogy lemondjanak posztjukról; az államtitkárt védelmébe vette pártja elnöke, a kormányfő Mikulás Dzurinda is, aki szerint nem hívják vissza posztjáról, sőt párton belül sem foglalkoznak az üggyel. 

Csehországban ez nem fordulhatna elő. Az ott érvényben levő átvilágítási törvény szerint nem lehet politikus, illetve le kellett mondania annak, aki a korábban már nyilvánosságra hozott aktákban szerepelt. A cseh közéletből így már korábban távoztak azok, akikről kiderült, hogy együttműködtek a szocialista titkosszolgálattal. (Bugár Árpád, Pozsony)

Olvasson tovább: