hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Másfél évet kapott
Gyurcsány a baloldal utolsó reménye

2004. 10. 04.
"Nem diktatúra ez, hanem rend. Végre rend" – magyarázta egy szocialista politikus, miért volt nehéz érdemi információt szerezni még szerdán, a kormányfőválasztás estéjén is az új kormány tagjainak listájáról. Mivel korábban éppen az jellemezte az MSZP-t, hogy alegtöbb hír idő előtt kiszivárgott a pártból, elképzelhető, hogy a Gyurcsány-kormány egyik új tulajdonsága a "helyes információgazdálkodás" lesz. Az, amit a szocialisták mindig is irigyeltek a Fidesszel kapcsolatban. A második újításnak az új miniszterelnök offenzív médiapolitikája tűnik. Az a stílus, amit korábban ugyancsak minden szocialista politikus irigyelt Orbán Viktoréktól. Mára a baloldalon is a médiaképesség lett az egyik varázsszó. 



Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választása előtt egy nappal a szocialista párt rendezvényén. Befutott Fotó: Reuters

Ehhez képest pedig szinte másodlagos az új kormány szerkezete, ami lapzártánkkor úgy tűnt, nem változik radikálisan. A szocialisták új hangsúlyai: az erősebb esélyegyelőség és szociálpolitika, az EU-pénzek hatékony felhasználása és – tekintettel a szépszámú baloldali többség? önkormányzatra – a területfejlesztés további "fejlesztése". Az SZDSZ maradt a "jövőt meghatározó tárcákat felügyeljük" régi koncepciójánál.

A "Lendületben az ország" címet viseli a 2004–2006-ra szóló új, de nem túl vaskos kormányprogram, amely jól szimbolizálja, mit tűzött zászlajára a kormánykoalíció. A lendületet és frissességet elsősorban Gyurcsány Ferenc személyére, habitusára építik fel. Úgy tűnik, hogy viszonylag könny? az új miniszterelnökre ezt a kabátot "ráhúzni", aki az elmúlt időben még a munkatársai számára is nehezen követhető tempót diktált. Utazásai során például "leamortizált" egy Audit és egy sofőrt, valamint "meghajtotta" a stábját. A reggel hétórai munkakezdés állítólag újszerűnek számít a politikát ismerők körében, különösen egy éjszakába nyúlt előző napi munkanapot követően. Gyurcsány az elmúlt pár hétben gyakorlatilag a kormánykoalíció összes jelentős személyével és a vidéki, kevésbé ismert országgyűlési képviselőkkel is találkozott és tárgyalt. 

Eközben kidolgozták a kommunikációs választ a Fidesz által felhánytorgatott: "hogyan lehet egy milliárdos üzletember a kisemberek pártjának, a szocialistáknak a miniszterelnöke" dilemmára. A "pápai gyerek" – ahogy az érintett nevezte magát keddi, kormányprogram-bemutató beszédében – "egy gépkocsikísérő apa és egy fonónő anya fia", aki "az élet picivel nehezebb felén született", "látta, a bőrén érezte milyen a kilátástalanság", de "sikeres ember lett" és "megtanult vezetni, irányítani, felelősséget vállalni emberekért" – tudhattuk meg Gyurcsányról Gyurcsánytól.

A nehéz sors illusztrálására a stáb "felhozta" Pápáról Gyurcsány Ferenc édesanyját, sőt történetét exkluzív interjú keretében "tálalta" a legnagyobb olvasottságú bulvárlapban. Hiába, ma már médiatervezés zajlik. 

Gyurcsány Ferenc egyébként többször is hangsúlyozta – igyekezve a szegényeket és a gazdagokat nem szembeállítani egymással –, hogy a vagyon, a siker felelősséget jelent: akinek több van, attól több is várható. Programja kulcsmondata éppen ezért így hangzik: "Több lehetőséget a nélkülözőknek és több felelősséget a tehetősektől!" Ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy az átlagemberek által fizetett adó csökken, de egy bizonyos jövedelem fölött – a "tehetősek" esetében – az igénybe vehető adókedvezmények megszűnnek. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!