Kereső toggle

Tibori Szabó Zoltán újságíró Erdélyről

Importált viszály

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Több millió dollárnyi közpénz tűnt el az előző kormány idején az erdélyi magyarság támogatásának örve alatt – állítja a Heteknek adott interjúban Tibori Szabó Zoltán, Pulitzer-díjas erdélyi újságíró.



Tibori Szabó Zoltán: Erdély nyugalmát Magyarországról mindenféle eszközzel próbálják megbontani Fotó: Somorjai L.

Miután a Fidesz 2002-ben kormányra került, minden erejével megpróbálta erdélyi barátait "helyzetbe" hozni. Azt akarta, hogy amíg kormányon van, az általa Budapesten "nevelt" garnitúrát, Tőkés püspök védőszárnyai alatt, másokkal együtt, olyan erdélyi Fidesszé formálja, amely aztán az RMDSZ-en belül átveszi a hatalmat – jelentette ki Tibori. 

A cél eléréséhez sok pénzre volt szükség. A magyar országgyűlés minden évben megszavaz egy bizonyos összeget a határon túli magyaroknak, ez jelenleg néhány milliárd forint. Ennek a pénznek egy jelentős részét a Fidesz idején az általuk létrehozott politikai klientúra kapta meg.

Tibori szerint Tőkés Lászlónak például egy ötnapos református találkozóra egymillió dollárt fizettek ki. "Számolatlanul kapták a pénzeket. Arról is keringtek egy időben hírek, hogy a pénz bőröndökben jött és ment." 

Mentek pénzek "nemzetépítő" alapítványokba, amely összegek a Reform Tömörülés felépítését szolgálták. "Elhiszem, hogy százezer forintos támogatás eltűnésének nem néznek utána, de amikor hatmillió dollárról van szó, nem hiszem el, hogy Orbán Viktor nem kérdezi meg, mi lett a pénzzel! Tehát engem az érdekelt volna, hogy ebből a pénzből mennyi jutott vissza Fidesz-vezetők magánzsebébe, illetve a pártkasszába… Ezt, persze, nem tudtam meg" – mondta a Heteknek Tibori. 

– Zoltán, az elmúlt években Erdélyt, Kolozsvárt elkerülték azok a durva politikai viszályok, amelyek Magyarországot ma jellemzik. Osztja ezt a véleményt?

– Soha nem gondoltam, hogy elérkezik életemben az a pillanat, amikor majd azt mondom: de jó, hogy hazajövök Magyarországról. Ez novemberben megtörtént. Konferencián voltam Budapesten, pénteken mentem, s vasárnap jöttem. Szombaton egy régi baráti családnál ebédeltem, az egyik – velem egyidős – srácnak a születésnapját is ünnepeltük. Értelmiségi család, orvosok, tanárok alkotják. Ezek aztán az ünnepi ebéd közben majdnem összeverekedtek, ami bennem rendkívül nagy szomorúságot keltett. Az egyik Fidesz-, a másik MSZP-szimpatizáns, és ennyi elég volt a botrányhoz. Kimentem a Ferihegyre, s alig vártam, hogy induljon a gép. Amikor Kolozsvárra megérkeztem, felsóhajtottam: De jó, hogy itthon vagyok! Ezt a nyugalmat Magyarországról mindenféle eszközzel próbálják megbontani. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezt a fajta agresszív politikai szembenállást és türelmetlenséget ide is exportálják, pedig az – látjuk – odaát sem vezetett jóra.

– Úgy látja, hogy ezt a magatartást importálják, és ez az erdélyi magyarságtól idegen?

– Ez kétségtelen. A kilencvenes évek elején a kolozsvári magyar napilapban, a Szabadságban, amelynek 1990 és 1997 között a főszerkesztője voltam, írtam egy vezércikket, amelynek RMDF vagy RSZDSZ? volt a címe. Már akkor fölhívtam a figyelmet arra, hogy nekünk sem RMDF-re, sem pedig RSZDSZ-re nincs szükségünk, szervezetünknek RMDSZ-nek kell lennie! Amikor 1940–44 között Észak-Erdély Magyarország része volt, Teleki Pál miniszterelnök javaslatára az erdélyi országgyűlési képviselők létrehozták az Erdélyi Pártot, amely az egyetlen itt működő párt volt. A kormányfő és unokatestvére, Teleki Béla, az Erdélyi Párt elnöke megértették, hogy mivel Erdély akkor is nemzetiségileg vegyes terület volt, itt csakis egyetlen magyar politikai pártnak szabad működnie. Nem is szervezkedett itt az akkori kormánypárt, de az ellenzék sem, pedig akkor a terület Magyarország részét képezte. Ez most, amikor Erdély Romániához tartozik, és a magyarság mindössze hatszázaléknyit tesz ki Románia lakosságából, még inkább igaz. Az erdélyi magyarság különösen veszélyeztetve lenne, ha az érdekvédelmi szervezete darabokra szakadna. Félő, eljutunk oda, hogy még az ötszázalékos parlamenti küszöböt sem éri el a szövetség, és mindössze egyetlen képviselőnk lesz majd a parlamentben. A román választási törvények ugyanis minden kisebbségnek automatikusan biztosítanak egy helyet a képviselőházban. Meg kell maradnunk egységben, nincs más lehetőségünk. Szép volt az elképzelés 1990-ben, amikor létrejött az RMDSZ, és azt mondták, ez az "ernyőszervezet", amely alá mindenki álljon be! Ehhez képest elég hamar, már 93 után kezdtek hangsúlyossá válni a szembenállások. Ha nagyon sarkítani akarnék, azt mondanám, hogy ez tulajdonképpen a régi népi–urbánus vita folytatása. Ezt azonban nem mondhatom ki így, hiszen árnyaltabb a helyzet itt, Erdélyben, de a gyökerek tulajdonképpen oda nyúlnak vissza. Nem sokat tanultunk a történelemből.

– "Népinek" ki számít ebben az esetben?

– Egyértelműen a Tőkés-féle szárny, amellyel a Markó Béla körüli csoportosulás áll szemben. A viták dacára az RMDSZ 2001. január 31-én kezdődő kongresszusáig, mondhatni, a szervezet az egységét megőrizte. Ott történt, hogy a Tőkés-szárny a kongresszusra nem jött el, sőt külön rendezvényt szervezett ugyanott, Szatmárnémetiben. A Tőkés-féle szárny, amely nemrég politikai szinten Magyar Polgári Szövetséggé alakult, most már kimondottan Fidesz-szerű, tehát a magyarországi MPSZ-t képezi le.

– Elemezzük ezt részletesebben: Tőkés püspök úr ambicionált, vagy a Fidesz választási veresége is belejátszott később abba, hogy a szakadás bekövetkezett? Mi a konkrét oka annak, hogy ez a bomlás elindult? Ekkora pénzek voltak a háttérben?

– Ez mind benne van valahol a nagy képben. De hogyha ezt a képet kellő távolságból nézzük, akkor másféle erővonalakat is felfedezhetünk. Mert a pakliban kétségtelenül benne volt a pénzhez, a forrásokhoz való hozzáférés, de az egésznek a fő tétje a politikai hatalom megszerzése volt. Látszottak ezek az erővonalak már korábban is. Miután a Fidesz kormányra került, minden erejével megpróbálta itteni barátait "helyzetbe" hozni.

– Tehát érzelmi szálak is közrejátszottak?

– Igen, a Fidesznek Erdélyben kiterjedt baráti köre volt. Hogy miért nem tudtunk a bomlási ösztönzésnek ellenállni? Az "eredendő bűn", ahogy én nevezem, talán az volt, amikor Antall József megértette, hogy csak akkor lehet Romániában magyar jövőről beszélni, ha annak a romániai magyar közösségnek, amely az 1970-es évek közepétől egészen 1990-ig elit nélkül maradt, valahogyan visszapótoljuk az elitjét. Az elitképzés égető szükségét Antall megértette tehát, s hajlandó volt erre áldozni is. Csakhogy az erre juttatott pénzek közben eltűntek. De nem is ez volt a legnagyobb baj. Sokkal inkább az, hogy a határon túli magyar közösségek elitképzését a magyar politikai elit úgy képzelte el, hogy miközben Orbán Viktor és Németh Zsolt Oxfordban, mások pedig Cambridge-ben, a Sorbonne-on vagy a Harvardon, tehát a magyar politikai elit a legjobb nyugati egyetemeken tanul, az erdélyi magyar elitet Sárospatakon, Szombathelyen, Pécsett, Szegeden, esetleg Budapesten képezzék ki. Lenéztek bennünket. Nem e vidéki magyar főiskolákkal van bajom, de most nem tanárképzésről, hanem a csúcselit képzéséről beszélünk. Itt volt a probléma. Ebből adódott, hogy azokat a fiatalokat, akik ma az RMDSZ színeiben fiatal parlamenti képviselők, a Századvég főiskolán tanították. Ezek onnan jöttek vissza, kvázi Fidesz-katonákként.

– Ezek szerint csak a területre kellett úgymond "bedobni" őket, hiszen ők a Reform Tömörülés vezetői…

– Akkor azt mondták, hogy ők a nemzeti liberális – ugye, akkor még a Fidesz liberális volt – platformot alkotják az RMDSZ-ben. A "nemzeti" a magyar irodalom, a magyar történelem stb. esetében helyénvaló. Ám a fizikában, a matematikában nincs nemzeti. Miért lennék rosszabb orvos, ha Amerikában vagy Németországban végeztem az orvosit? Ha hazajövök, itt megtalálom a számításomat, az emberek jó orvosnak tartanak, s nálam ötször többen állnak sorban, mint a szomszédnál, akkor rendben van. De ha nálam ötször kevesebben állnak sorban, mert a Sapientián végeztem, és esetleg ott is megbuktam, akkor ez azt jelenti, hogy az egyetem is megbukott, nem csak jómagam. Ezt az egyetemet belülről nem ismerem, de a hírek szerint nagyon súlyos problémákkal küszködik. Előfordult már, hogy a rektori hivatalban az egyik rektorhelyettes ütlegelni kezdte oktató kollégáját. Miből adódik ez? A Sapientia élére politikai klientúrát neveztek ki. A fizetés szinte duplája, mint az állami egyetemen, amely pedig meglehetősen jól fizet. Elhitették azokkal, akiket odaültettek, hogy ők a kiskirályok, és azt csinálhatnak ott, amit a Fidesz négy év alatt csinált Magyarországon. Ezt az erdélyi magyarság gyomra nehezen viselte el. De kérdem: miféle egyetem az, ahol a tanárok verekednek? Visszatérve a politikai szétváláshoz: a magyar országgyűlés minden évben megszavaz egy bizonyos összeget a határon túli magyaroknak.

– Ez most mekkora összeg?

– Néhány milliárd forint. Ennek a pénznek egy jelentős részét a Fidesz idején a politikai klientúra kapta meg. Csak formailag kellett elszámolni. Ha például Szász Jenőnek, a székelyudvarhelyi polgármesternek, a Reform Tömörülés egyik vezéralakjának 250 millió forintot akartak adni, akkor annyit adtak. A magyar adófizető zsebéből. Nemrég az Illyés Közalapítvány megállapította, hogy Szász az összeget nem használta fel célszerűen, s vissza kell azt fizetnie. Nem fizet, s él vidáman, mint hal a vízben. Tőkés Lászlónak egy ötnapos református találkozóra egymillió dollárt fizettek ki. Számolatlanul kapták a pénzeket. Arról is keringtek egy időben hírek, hogy a pénz bőröndökben jött és ment. A Fidesz azt akarta, hogy amíg kormányon van, az általa Budapesten "nevelt" garnitúrát, Tőkés püspök védőszárnyai alatt, másokkal együtt, olyan erdélyi Fidesszé formálja, amely aztán az RMDSZ-en belül átveszi a hatalmat. Ők ezt finanszírozták, de miután ez nem sikerült, úgy döntöttek, hogy a nemzeti liberálisokból polgárivá vedletteknek egyszerűen faképnél kell hagyniuk a szövetséget, sőt, folyamatosan támadniuk kell azt.

– Tehát kezdetben az volt a cél, hogy maradjon a szervezet, maradjon az ernyő, csak más fogja a nyelét?

– Dehogy a nyelét! A székházakat, az alapítványokat, a vagyont, a pozíciókat, a parlamenti képviseletet és még sorolhatnám. A pénz az ezek fölötti hatalom átvételéhez kellett. 

S a pénz átsíbolása végett remek dolgokat tudtak kitalálni például a Sapientia egyetem felépítését. Szállodaprivatizációval kezdték. Létezett Csíkszeredán egy kommunista időkből származó Megyei Turisztikai Hivatal. Ez a kilencvenes évek elején átváltozott az állami tulajdonban lévő Bradul Rt.-vé (a bradul fenyőt jelent). Az rt. vagyona a csíkszeredai Fenyő Szálloda, a csíkszeredai Hargita Szálloda, a székelyudvarhelyi Küküllő Szálloda, hegyi menedékház, disznóhizlalda, irodaépület, ingóságok. Ennek egy részét kiosztották kuponokban a reprivatizáció keretében. negyvennyolc százalék megmaradt az államnál, húsz százalék pénzügyi befektetési alapokhoz jutott. A negyvennyolc százalékot a román Állami Vagyonalap eladta. Ezt a Sapientia (a Fidesz-klientúra) megbízásából megvásárolta egy vállalkozó háromszáznyolcvanezer dollárért. Szerződéssel. De kellett még négy százalék, hogy az rt.-ben többségük legyen. Ha a maximális áron számolok, legfeljebb negyvenezer dollárt fizettek a négy százalékért, azaz négyszázhúszezer dollárért megvették a vagyon ötvenkét százalékát. Rendeztek egy közgyűlést, átvették a hatalmat, ki kellett fizetni adósságokat, ami úgy 150-160 ezer dollár lehetett, ezzel együtt lett körülbelül ötszáznyolcvan ezer dollár a kiadás. Akkor aztán felszámolták a vagyont, majd darabokban értékesítették. Ebből aztán kiemelték a Hargita Szállodát, és eladták a Sapientia egyetemnek, tehát a magyar államnak kétmillió dollárért! Utána eladták szintén a magyar államnak, az ÁPV Rt. azóta már megszűnt ingatlankezelő kft.-jének, a Váltó 4 Librának ugyancsak kétmillió dollárért a székelyudvarhelyi Küküllő Szállodát. Körülbelül ugyanannyit kaptak a Hunguest Hotelstől a Fenyő Szállodáért. Érti? Tehát ötmillió-négyszázezer dollárt kvázi tisztességes emberekként nyúltak le. Engem a sztoriban nem az érdekelt, hogy ők mennyit juttattak ebből a Reform Tömörülésnek vagy a politikai klientúra más itteni tagjainak. Mert mentek pénzek "nemzetépítő" alapítványokba, amely összegek a Reform Tömörülés felépítését szolgálták, hogy az aztán az RMDSZ-en belül átvegye a hatalmat, lefizessen embereket, támogatókat szerezzen. Elhiszem, hogy százezer forintos támogatás eltűnésének nem néznek utána. De amikor hatmillió dollárról van szó, nem hiszem el, hogy Orbán Viktor nem kérdezi meg, mi lett a pénzzel!? Tehát engem az érdekelt volna, hogy ebből a pénzből mennyi jutott vissza Fidesz-vezetők magánzsebébe, illetve a pártkasszába… Ezt, persze, nem tudtam meg.

– S közben felépült a politikai "reformtömörülés" is…

– Még Reform Tömörülés korában elkezdett önállósulni mint "polgári szárny", majd Reform Mozgalommá alakult. Azonban ezt Markóék észrevették, és elmondták a nyilvánosságnak: lám, ezek a fiúk nem tartják be a játékszabályokat. Az RMDSZ-ben a kongresszus előtt voltak belső választások, amelyeken mindenki részt vehetett. A reformosok nem akartak részt venni, mert sejtették, hogy vereséget szenvednek. A közvélemény-kutatások a polgári szárny támogatottságát a magyar választók körében mintegy 12-15 százalékra teszik. Ezt ők pontosan tudhatták, így nem akartak megméretkezni, mert nem akartak lebőgni. Magyarázatképpen azt állították, hogy a választás tisztasága nincs biztosítva. 

– Mire számít, mi lesz a következő lépés?

– Az RMDSZ és a Magyar Polgári Szövetség külön-külön vesz részt a június 6-ai romániai helyhatósági választásokon. A stratégiájuk az, hogy a választások után húznak majd egy vonalat, összeadják, hány magyar tanácsos jutott be a különböző településeken. Megnézik, abból hány jutott be RMDSZ-színekben, s hány az MPSZ színeiben. Ebből kikalkulálják majd azt az arányt, amellyel az RMDSZ-t fogják zsarolni: ha ennyi meg ennyi százaléknyi bejutó helyet nem különítenek el nekik a parlamenti választási listákon, akkor nem támogatják majd a választáson az RMDSZ-listát. A tömeg mindig kellőképpen manipulálható. Az emberek félrevezetése könnyű, mert a nehéz gazdasági helyzetre koncentrálnak.

– Nem merték megosztani annyira a magyarságot, hogy külön elinduljanak?

– Azt hiszem, inkább a saját erejükben nem bíztak eléggé. A püspök úr egyébként megmondta, az sem lenne baj, ha egyáltalán nem lenne magyar képviselet a román parlamentben. Ez persze óriási politikai hiba lenne, mert ez az utolsó négyéves ciklus, ami még hátra van Románia remélhető 2007-es uniós csatlakozásáig. Rendkívül fontos lenne, hogy az európai csatlakozási normák átvételekor a magyar képviselet a parlamentben jelen legyen.

– Tehát úgy gondolja, hogy az uniós csatlakozás biztosan bekövetkezik?

– Persze! Hatalmas piacról van szó, Európa erre áldozni fog. Észre kell venni, hogy 1990 óta ez az ország radikálisan megváltozott. Ez az időszak Romániában hasonlít arra a periódusra, amikor a kilencvenes évek elején Magyarországra vonult a nyugati tőke. Most a lehetőségek ideje van Romániában, és ezt magyar vállalkozó ismerőseimnek sem győzöm eléggé hangsúlyozni.

(Jövő heti lapszámunkban e témával kapcsolatban is megszólal Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke.)

Olvasson tovább: