Betty Boothroyd, a brit parlament búcsúzó elnöke Fotó: Reuters
Hivatalban töltött nyolc éve alatt Betty Boothroyd nevét minden otthonban megismerték
– méltatják a leköszönő parlamenti elnököt az angol lapok. A tévénézők nap
mint nap tanúi lehettek, ahogy igyekezett rendet tartani a parlamenti üléseken, különösen
a nyugodtnak éppen nem nevezhető kérdések órájában, a miniszterelnök és az ellenzék
vezetője közötti konfrontáció idején.
Búcsúbeszédével Miss Boothroyd megtört egy újabb hagyományt is, mégpedig azt, hogy
a házelnökök rendszerint "kedvesen" búcsúznak el az alsóháztól, amolyan "csak
a szépre emlékezem" stílusban. Az elnöknő elmondta: a hivatalában töltött évek
folyamán világossá vált számára, mennyire elvesztette a közvélemény minden illúzióját
a politikai folyamatokkal kapcsolatban. "Zavarba ejt a parlament munkáját kísérő
cinizmus, és az, hogy a fiatalok jelentős része teljesen elidegenedett a demokráciától"
– fejtette ki aggodalmát. Összegzőjében emlékeztetett arra, hogy a parlament dolga
a végrehajtó hatalom ellenőrzése, és a minisztereknek elsősorban a parlament előtt
kell megmagyarázniuk és igazolniuk tevékenységüket. Szavai kifejezték elégedetlenségét
azzal a módszerrel, hogy a miniszterek sajtókonferenciákon és reggeli rádióműsorokban
jelentik be döntéseiket, nem a parlament előtt. "Ez a nemzet legfőbb fóruma ma,
holnap, és remélem, mindig is az lesz" – mondta.
Boothroyd szép szavak helyett komolyan figyelmeztette a parlamentet: mindent meg kell
tennie tekintélye visszaszerzésére, hiszen fő feladata a kormány munkájának ellenőrzése
lenne, ennek betöltésére azonban alkalmatlanná kezd válni. Az, hogy éppen a leköszönő
parlamenti elnöknek kell erre felhívnia a figyelmet, sokat elárul a brit
parlamentarizmus állapotáról – kommentálja az angol sajtó Boothroyd figyelmeztető
szavait. William Hague konzervatív pártvezető megjegyezte: a csontkovácsok és
egymondatos hangbejátszásokra épülő híradások korszakában Miss Boothroyd
kulcsszerepet játszott annak biztosításában, hogy a parlament képes legyen a kormány
munkájának ellenőrzésére, és ne szigetelődjön el.
A távozó házelnöknek valóban nem lehetett könny? dolga egy olyan parlamentben, ahol
több esetben is az egyébként politikailag kevésbé aktív felsőháznak kellett kemény
harcot folytatnia, hogy megakadályozza a kormánypárti többség által megszavazott
bizonyos törvények hatályba lépését. Ilyen volt például az a törvény, amely
feljogosította volna a rendőrséget, hogy megakadályozza a futballszurkolók külföldre
utazását minden konkrét ok nélkül – még akkor is, ha soha nem ítélték el őket
a törvény áthágásáért. "Valakinek el kell végeznie a munkát, és mivel az alsóház
nem tudja vagy nem akarja hathatósan felügyelni a kormány munkáját, gyakran a Lordok
Házára hárul a feladat betöltése.
Betty Boothroyd emberemlékezet óta az első "szupersztár parlamenti elnök", ahogy
az egyik angol lap jellemezte.
Bár munkáspárti képviselőként került be a parlamentbe 1973-ban egy időközi választás
eredményeként, és hat évig a párt országos vezetőségében dolgozott, a Blair-kormány
politikájával egyre kevésbé elégedett: már korábban hangot adott aggodalmainak,
hogy a kormány igyekszik mellőzni a parlamentet munkája során. Nem kis mértékben
nekik szánta megjegyzését, amikor hangsúlyozta: "Azt akartam, hogy elsőként a
parlament értesüljön visszavonulási szándékomról."
Betty Boothroydnak nyolcéves parlamenti elnöki pályafutása alatt sok konfliktusban
volt része. Először 1992-ben, amikor házelnöknek választották, konzervatív
politikusok kampányt folytattak ellene "Stop Betty – Állítsátok meg Bettyt!"
felkiáltással, ám ennek ellenére elnyerte a posztot, melyet nyolc évig folyamatosan
betöltött. Többször megvádolták – névtelenül – azzal, hogy elfogult a Munkáspárt
javára, de ez nem bizonyult általános – és főleg nyíltan vállalt – nézetnek a
parlamenti körökben. Az egyetlen képviselő, akit valaha is el kellett távolíttatnia
a teremből, Dennis Skinner munkáspárti honatya volt, aki akkori kabinetminiszterét,
John Gummert személyes sértésekkel illette. Sokak által emlegetett kedvessége mellett
persze tudott nyers is lenni: egyszer például túl hosszúnak talált egy felszólalást,
és hatalmas, tettetett ásítással adta a konzervatív Neil Hamilton tudtára, hogy
ideje lejárt.
Boothroyd első női házelnökként való szereplése nem mindig jelentett jót az alsóházban
dolgozó többi nő számára: nem sok szimpátiát mutatott a kisgyermekes képviselőnők
iránt, akik a parlament munkarendjét kifogásolták. Búcsúbeszédében nem felejtett
el alig rejtett szúrást küldeni az úgynevezett "Blair-bébik", a parlament új
generációjának tagjai felé, akik a családbarát parlament megvalósításának jegyében
annak idején arra kérték a házelnököt, tegye lehetővé számukra a parlamenti ülésteremben
való szoptatást az anyák számára. Bár a feminista eszmék iránt nem sok érzékenységet
mutató házelnök válaszában csalódniuk kellett, a búcsúbeszédet hallgatva ők is
nehezen tartották vissza könynyeiket.
A visszavonuló parlamenti házelnök képviselőségéről is lemondani készül, így
mandátumára ősszel időközi választásokat írnak ki. Bár már korábban is folytak
találgatások idő előtti lemondásáról, a bejelentés mégis a meglepetés erejével
hatott. Visszavonulása után Boothroydot haláláig megilleti a felsőházi tagság a
lordok között, ahol független képviselőként fog ülni. Munkája sikerét talán jól
jellemzi az a tény, hogy búcsúbeszédét a munkáspárti képviselők soraiból hangos
taps követte, ami az angol parlamenti protokoll szerint nem szokásos módja a tetszésnyilvánításnak.
A toryk padsoraiból a tetszést kifejező "halljuk, halljuk!" felkiáltások
hangzottak. A parlament elnöke stílusosan azzal a mondattal búcsúzott, amit képviselőtársai
annyiszor hallottak szájából: "Lejárt az idő!"
2000. 08. 05. (IV/32)
