hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ultimátum a lázadó városnak

1999. 12. 11.
Ágyúcsövön üldögélő orosz katona Urusz-Martan közelében. Lőtávolságban Groznijtól    Fotó: MTI

"Mindazok, akik nem hagyják el a várost, meg fognak halni" – áll a Groznij
utcáira ledobott röplapokon. Az orosz hadvezetés szombatig adott határidőt az
embereknek a rommá lőtt város elhagyására. Időközben a pekingi látogatáson
tartózkodó orosz államfő, Borisz Jelcin figyelmeztette Bill Clinton amerikai
elnököt: ne próbáljon nyomást gyakorolni Oroszországra. Jelcin hangsúlyozta
nyilatkozatában, hogy Oroszország még mindig atomnagyhatalom, és óvta Washingtont
attól, hogy e tényt kihagyja számításaiból. "Szó sem lehet róla, hogy Clinton
egymaga diktáljon az egész világnak, hogy ő szabja meg, ki miként éljen, hogyan
dolgozzon, hogyan pihenjen" – mondta az orosz államfő. Álláspontját
megerősítette Vlagyimir Putyin kormányfő is, aki szerint Oroszország "soha és
semmitől sem félt, és nem is fog félni". Bill Clinton amerikai elnök biztosította
Borisz Jelcin orosz államfőt afelől: nem feledkezett meg arról, hogy Oroszország
nukleáris fegyverekkel rendelkezik, de hozzátette: "Úgy gondolom, polgári lakosok
százezreinek földönfutóvá tételével nem lehet célt érni." (MTI)

További cikkünk: Zsirinovszkij töröltetné a
választást

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!