Melyik az a lap, amely igazán közel áll a kormányhoz

Médiaideológiák

"Orbán Viktor miniszterelnök a napokban felvetette, hogy a kormány vonjon össze több politikai napilapot. Elsősorban a Magyar Hírlap (MH) és a Napi Magyarország (NM) került terítékre. A Magyar Hírlap tulajdonosa, Jürg Marquard meghiúsította a kormány ezen tervét, nem adta el lapját. Az ugyancsak magántulajdonban lévő Napi Magyarország illetékese úgy tájékoztatta lapunkat, hogy velük még nem folytatott a kormány konkrét tárgyalásokat. Mint ismeretes, a kormányfő kijelentette, hogy a Magyar Nemzet (MN) azért marad önálló, mert ez az egyetlen politikai napilap, amely átvészelte a kommunista érát, ezért nemzeti örökségként kezelik. Lapideológiákról kérdeztük Ludvig Emilt, a Napi Magyarország vezetőszerkesztőjét, Kristóf Attilát, a Magyar Nemzet szerkesztőbizottságának elnökét, Karcagi Lászlót, a Népszabadság főszerkesztő-helyettesét s Lengyel Lászlót a Magyar Lapkia-
dók Egyesületének Elnökét.
Ludvig Emil, a Napi Magyarország vezető szerkesztője – a Magyar Fórum volt főszerkesztője – lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a kormánynak mindössze csak felvetése volt a három újság összevonása, konkrét tárgyalások azonban kizárólag az MH-val voltak. Ludvig szerint egyik újság sem hajlandó feladni álláspontját, irányultságát, sem az NM, sem az MH, amely napilapok szellemisége nagyban különbözik egymástól. "Még a beosztottak szintjén sem tudom elképzelni, hogy közös nevezőre juthatna e két újság, nem is beszélve a tulajdonosokról" – jelentette ki. Kifejtette, hogy a kormány választása azért esett részben az ő lapjukra, mivel az ő szellemiségük az, amely a leginkább közel áll a jelenlegi kormányéhoz. Elmondta, hogy az egyre több állami hirdetés olcsóbbá teszi újságuk megjelentetését, ami nagy előny számukra más napilapokkal szemben. Megfigyelése szerint lapjuk az egyetlen, amely az utóbbi időben növelni tudta piaci részesedését.
(írásunk:  Médiaideológiák)

PARTNEREINK: