Kereső toggle

Soros György a globális válság okairól és a megoldási esélyekről

A kapitalizmus csődje

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Soros György A kapitalizmus globális válsága című, megjelenés előtt álló új
könyvének első fejezetében arra figyelmeztet, hogy a világ pénzügyi rendszere átfogó
válság küszöbére érkezett. Kiút – ha egyáltalán van – csak nemzetközi méret?
reformok bevezetésével képzelhető el – állítja Soros, aki szerint az ázsiai válság
az elmúlt másfél évben modern pestisjárványként vonult végig a világon. A könyvből
a londoni The Times cím? napilap közölt részleteket.



Soros György. Figyelmeztetés az évezred végén

Lengőteke-hatás



Az elmúlt 18 hónapban országról országra vonuló pénzügyi krízis 1997-ben Thaiföldről
indult. Soros György elmondja, hogy másokhoz hasonlóan ő is észlelte a közeledő válságot,
annak ilyen széles kiterjedése azonban mindenkit meglepett. A váratlan következményeket
az váltotta ki, hogy több, első ránézésre egymástól teljesen független gazdasági-pénzügyi
egyensúlyhiány egyszerre kezdett el hatni, és ezek együttesen olyan folyamatot indítottak
el, amelynek eredménye messze nincs arányban az azokat okozó résztényezőkkel.

A szakembereket is meglepte, hogy a pénzügyi piacok nem a számukra (a gazdaság elmélete
által) előírt folyamatokat követték. A teória szerint a pénzügyi piacoknak
ingaszerűen kellene mozogniuk. Bizonyos hatások eredményeképpen elképzelhetőek vad
kilengések, de végül mindig viszsza kell térniük és megállapodniuk egy nyugalmi
ponton. Ehelyett a pénzügyi piacok most lengőtekeként viselkedtek, amely egyik ponttól
a másikig lendül, sorra ledöntve a gyengébbeket.

Soros következtetése az, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszer eleve magában hordozza
a válsághoz vezető tényezőket, éppen ezért a pénzügyi piacoknak a világban játszott
jelenlegi szerepe radikális felülvizsgálatra szorul.



Urambátyám–kapitalizmus



Miért van erre szükség? – teszi fel a szerző a kérdést. Soros szerint az események
arra utalnak, hogy a baj legközvetlenebb okozója a nemzeti valutákkal történt felelőtlen
spekuláció volt. A délkelet-ázsiai országok között létezett egy nem hivatalos
megegyezés, amelynek értelmében saját nemzeti valutájukat az amerikai dollárhoz rögzítették.


A dollárral való látszólagos stabil kapcsolat arra bátorította a bankokat és a vállalatokat,
hogy dollárban kérjenek kölcsönt, majd az így kapott pénzt nemzeti valutára váltsák.
A nemzeti valuta leértékelődésének megakadályozására azonban nem voltak garanciák.
Ezt követően a bankok a helyi vállalkozásoknak adtak hitelt, vagy lettek éppen azok
befektetői. Ez a pénzszerzés kockázat nélküli módjának tűnt egészen addig, míg
a nemzeti valuták továbbra is a dollártól függtek.

A nem hivatalos megállapodás azonban felborult, mivel a térség két legnagyobb gazdaságának,
Kínának és Japánnak valutája elszakadt a dollártól. A kínai valutát leértékelték,
a japán jen pedig zuhant. A délkelet-ázsiai kereskedelmi egyensúly megsérült.

Soros György befektetési alapjai már 1997 elején érzékelték, hogy a helyzet
menthetetlen. Feltehető, hogy erre mások is rájöttek. A válság mégis csak 1997 júliusában
tört ki, amikor a thaiföldi hatóságok úgy döntöttek, hogy nemzeti valutájukat inkább
lebegtetik, és többet nem rögzítik a dollárhoz.

A válság kitörését az késleltette, hogy a délkelet-ázsiai pénzügyi hatóságok a
végsőkig támogatták saját valutáikat, és a nemzetközi bankok továbbra is
meghosszabbították a folyósított hiteleket, annak ellenére, hogy nekik is látniuk
kellett a falon megjelenő ítéletet, amely az elkerülhetetlen bukásról szólt.

A késlekedés csak növelte a válság súlyosságát. Thaiföldről hamar átterjedt
Malajziára, Indonéziára, a Fülöp-szigetekre, Dél-Koreára és másokra is. A válság
maga alá gyűrt olyan országokat is, amelyeknek valutái stabilak voltak. A kritikusok
szerint a probléma az volt, hogy ezek az országok a kapitalizmusnak egy olyan elferdített
és kezdetleges formáját alakították ki, amelyet ma pejoratívan "urambátyám–kapitalizmusnak"
is neveznek, bár ugyanezt korábban az "ázsiai modellként" ünnepelték. Soros György
úgy véli, van igazság abban az állításban, hogy nem kaphatunk teljes képet, ha a válság
okának csak az ázsiai jellegzetességeket tekintjük. A krízis mára már kiterjedt
Latin-Amerikára és Kelet-Európára is, és kezdi éreztetni hatását Nyugat-Európában
és az Egyesült Államokban. A globális válságot olyan problémák okozták, amelyek
magának a globális pénzügyi rendszernek szerves részei.

A probléma okozója nemcsak a valutaspekuláció, hanem magának a befektetésnek a természete
– állítja a szerző. Az intézményi befektetők általában egymáshoz viszonyítanak,
azaz olyan csordaként működnek, amely mindig az élen haladót követi. A kölcsönpénzből
spekulálók szintén hasonló szerepet töltenek be. Amikor nyerő szakaszban vannak,
akkor többért kínálnak, amikor pedig veszítenek, el kell adniuk, hogy így csökkentsék
az adósságot.

A külföldi tőkének a hanyatló piacokról való menekülése olyan önerősítő
folyamatot indított be, amely 1997 júniusa és 1998 augusztusa között egyedül a thaiföldi
valuta esetében 42 százalékos, a thaiföldi tőzsdepiacnak pedig 59 százalékos romlását
vonta magával.



Modern pestis



A pénzügyi piacok a pánikot csak tovább terjesztették: egyesek a bubópestis modern változatának
tekintik a mostani pénzügyi ragályt. Bár a malajziai és az indonéziai gazdaság is
viszonylag szilárd alapokon nyugodott, nem telt el sok idő, és a krízis ezeket az országokat
is elérte, majd arra kényszerítette először Thaiföldet, később pedig Koreát, hogy
a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségét kérje.

Az IMF-programok azonban nem működtek. Kiderült, hogy a saját válságával elfoglalt
IMF nem a megoldásnak, hanem magának a problémának képezi részét. Múltbeli
sikereinek alapvető alkotóeleme a piaci bizalom volt, mára azonban a szervezet
hiteltelenné vált.

Az Ázsiából kiindult lengőteke (vagy bubópestis) elérte Oroszországot, Brazíliát,
károkat okoz Kelet-Európában, és pusztít Ukrajnában is. Úgy tűnt, hogy a nemzetközi
válság 1997-ben tetőzik. A külföldi bankok nem újították meg kölcsöneiket az ázsiai
bankoknak, a jegybankoknak kellett közbelépniük, és kényszeríteniük a kereskedelmi
bankokat, hogy azok újítsák meg kölcsöneiket. Ezt követően a válság enyhülni látszott.




"A dalnak vége van"



Az értékelés téves volt. A pénzügyi összeomlást gazdasági hanyatlás követte Ázsiában
és máshol is. A hazai kereslet leszűkült, az import csökkent, ugyanakkor az export
sem nőtt, mivel a kivitelek nagy része azokba az országokba irányult, amelyek szintén
a válsággal küszködtek.

Soros György elismeri, hogy bár észrevette: "a dalnak vége van", mégis jelentősen
alábecsülte a probléma súlyosságát. A szerző úgy véli, hogy a globális
kapitalista rendszer dezintegrációja miatt nem is jöhet el a helyreállás, és a
recessziót felváltja majd egy világméretű gazdasági válság. Ezt három fő érvvel
igazolja. Először is, az orosz válság rámutatott bizonyos, a nemzetközi
bankrendszerben korábban figyelmen kívül hagyott törvényszerűségekre. A bankok
olyan tranzakciókba és ügyletekbe bocsátkoztak egymással illetve ügyfeleikkel,
amelyeknek a mérlegszámláikon semmi nyoma sincsen. Mikor az orosz bankok fizetésképtelenné
váltak, a nyugati bankok minden erejükkel próbálták csökkenteni az általuk vállalt
kockázatok mértékét. Ez nemzetközi szint? hitelmegszorításokhoz vezet.

Másodszor: a periférikus helyzetükből adódó fájdalmak miatt az ázsiai országok,
Oroszország, de más nemzetek is egyre inkább kiábrándulnak a globális kapitalista
rendszerből. Először Indonéziának, azután Oroszországnak kellett szinte teljes
kudarcot elkönyvelnie. Ami Malajziában és Hongkongban történt, az talán még ennél
is elgondolkodtatóbb. Az indonéz és orosz összeomlás nem volt szándékos, Malajzia
azonban készakarva zárta ki magát a nemzetközi tőkepiacból. A lépés átmeneti megkönnyebbülést
hozott a maláj gazdaságnak, és egyúttal meg is szilárdította az ország vezetőinek
pozícióit, a döntés azonban tovább erősítette a perifériáról való tőkekiáramlást,
így még nagyobb nyomás alá helyezte azokat az országokat, amelyek próbálják nyitva
tartani piacaikat.

Amennyiben a tőkekiáramlás hatására Malajzia a környező országokhoz képest kedvezőbb
képet nyújt majd, úgy ez a politika könnyen követőkre találhat.

A globális kapitalista rendszer dezintegrációját erősítő harmadik jelentős tényező
Soros szerint az, hogy a nemzetközi pénzügyi hatalmak szemmel láthatólag képtelenek
azt összetartani: az IMF-nek nyilvánvalóan elfogyott a pénze, programjai nem működnek.
A Hetek kormányainak reagálása az orosz válságra fájdalmasan elégtelen, a szabályozás
hiánya pedig egyszerűen ijesztő volt.



Elhúzódó hanyatlás



Soros György felhívja a figyelmet arra, hogy a pénzügyi piacok különös jellemzőkkel
rendelkeznek. A kormányzati beavatkozás minden formáját elutasítják, ugyanakkor mégis
abban bíznak, hogy ha a körülmények valóban nagyon veszélyessé válnak, akkor a hatóságok
majd segítségükre sietnek. Ez utóbbi feltételezésről azonban bebizonyosodott, hogy
nem működik. Az események kibontakozása nagyban a bankrendszernek, a beruházóknak és
a központokban levő hatóságoknak a reagálásától függ. Ennek eredménye a tőzsdepiacok
zuhanórepülésétől kezdve egy elhúzódó hanyatlási folyamatig bármi lehet. Soros a
maga részéről az utóbbit tartja a valószín?bbnek.

Sokan megtanulták már, hogy megéri az örökké növekvő tőzsdepiacon akkor vásárolni,
amikor átmeneti esés tapasztalható. Azt azonban még nem sikerült tudatosítani, hogy
a tőzsde emelkedése nem fog örökké tartani. A szerző úgy látja, hogy ebből következően
három fő negatív erő fogja éreztetni hatását.

A jelenlegi enyhülést egy hosszabb hanyatló piac fogja követni, ahhoz hasonló, mint
ami a harmincas években játszódott le, vagy mint amilyen a jelenlegi ázsiai válság.
A gazdaságot helyre lehetne ugyan állítani, amenynyiben a kapitalista rendszer globális
szinten képes lenne együttműködni. A rendszer szétesésének esélyei azonban jelentősen
megnőttek. Ha az Egyesült Államok belső gazdasága lelassul – és ez csak idő kérdése
– , egyre kevésbé lesz hajlandó tolerálni a nagyobb külkereskedelmi deficitet, ez
pedig a szabad kereskedelmet fogja veszélyeztetni. Az Egyesült Államok mindinkább
befelé fordul. A kongresszus azon döntése, amellyel megakadályozta, hogy az IMF további
pénzösszegekhez jusson, lehet, hogy hasonló szerepet tölt majd be, mint annak idején
a nagy gazdasági világválságot elősegítő Smoot-Hawley rendelet.



A forradalmak felfalják saját gyermekeiket



"Volt idő, amikor még azt gondoltam, az ázsiai válság a kapitalizmus végső győzelméhez
fog vezetni. A családi vállalatokat felváltják majd a multinacionális társaságok,
és az ázsiai modell beolvad a globális kapitalista rendszerbe. Egyre valószín?bbnek
tűnik azonban, hogy a periférián található országok Ázsiában egyre inkább ki fogják
vonni magukat a rendszerből, mivel lehetőségeik a nyugati tőke behívására egyre csökkennek.
A forradalmak sokszor saját gyermekeiket is megemésztik. Az Ázsiában történt
politikai változások, amelyek diktátorokat döntöttek meg, elképzelhető, hogy a
jelenlegi reformereknek sem kedveznek majd. Már most lehet látni Ázsia-szerte egy
Amerika-ellenes, IMF-ellenes és külföldellenes készülődést, beleértve Japánt is.
Az indonéziai választások akár hatalomba segíthetnek egy olyan nacionalista, iszlámista
kormányt is, amelyet Mahathir Mohamed malajziai elnök eszméi fűtenek" – írja
Soros György, aki szerint a bankok és beruházók már eddig is szenvedtek károkat, de
további veszteségekre is számítani kell. Oroszország valószínűleg képtelen lesz
visszafizetni dollár-kötelezettségeit. Figyelembe kell venni az indonéziai veszteségeket
is. A bankokat megbüntetik a részvénytulajdonosok, amiért a periférián vállalnak
kockázatot. A befektetők nem hajlandók a kötelezettségeiket növelni.

Egyedül egy nemzetközi kormányzati akció lenne képes pénzt pumpálni a periférián
található országokba, ilyen nemzetközi összefogás jelei azonban sehol nem
mutatkoznak. A végső válság kellékei már láthatóak – állapítja meg Soros: ezek
politikai természetűek lesznek. Helyi politikai mozgalmak jelennek majd meg azzal a céllal,
hogy lefoglalják a multinacionális cégeket, és visszaszerezzék a "nemzeti"
vagyont. Némelyiknek talán sikerülni fog ezt a Boxer-lázadáshoz vagy a
Zapata-forradalomhoz hasonló módon végrehajtani. A sikerük láttán azonban a pénzügyi
piacok bizalma tovább fog csökkenni, amely egy önerősítő folyamatot indukál.

A globális kapitalista rendszer csődjét a nemzetközi pénzügyi hatóság azonnali
beavatkozása tudná csak megakadályozni. A kilátások nem túl bizalomgerjesztőek,
hiszen a Hetek vezetői nem avatkoztak be Oroszország esetében. Ennek a kudarcnak következményei
azonban talán ébresztőként fognak szolgálni – véli a szerző, aki szerint égetően
szükséges újragondolni és megreformálni a kapitalizmust, mivel az idő múlásával a
problémák – ha hagyjuk őket elmérgesedni – fokozatosan egyre irányíthatatlanabbá
válnak. Hogyan lehet megmenteni a rendszert?

Könyve második részében erre a kérdésre keresi a választ Soros György. Egy nemzetközi
hitelgarancia-terv jelentős mértékben csökkentené a hitelköltségeket, és képessé
tenné a szegényebb országokat is, hogy a jelenleginél magasabb szint? hazai
keresletet finanszírozzanak. Ez egyfajta jutalom is lenne azoknak, akik megmaradnak a
globális kapitalista rendszernél, ugyanakkor eltántorítaná a malajziai példát követő
államokat a rendszerből való kilépéstől.

Európa központi bankjai jelen pillanatban vehemensen ellenzik a tervet annak inflációs
vonatkozásai miatt. A német választásokkal azonban egész Európában balközép kormányok
irányítanak, akik talán készségesebbnek mutatkoznak majd a hitelgarancia-terv megvalósítására,
főleg azért, mert ez számukra is fontos exportpiacot jelent. Minden valószínűség
szerint Japán is támogatná a tervet, amennyiben az egész Ázsiát és Latin-Amerikát
is lefedi. Az IMF egyúttal tapasztalatot is szerezhetne hitelgaranciák biztosításában,
s ezt a módszert idővel intézményesíthetné is. Soros úgy véli, hogy ez szegletkövét
jelenthetné annak az "új szerkezetnek", amelyről manapság mindenki beszél.



Globális valuta a megoldás?



Bármilyen valutarendszer válik is dominánssá, az nem lehet hiba nélküli. A valutaárfolyamok
– természetükből adódó – ingadozása kiszámíthatatlan a trendeket követő
spekulációk miatt; sőt ez a bizonytalanság halmozott, hiszen a trendeket követő
spekuláció fontossága egyre nő az idő múltával. Másfelől pedig a rögzített árfolyamú
rendszerek veszélyesek, mert krach esetén a következmények tragikusak lehetnek, mint
azt az ázsiai példa is jól mutatja.

Akkor hát mi a teendő? – kérdezi a szerző. A legbiztonságosabb az átváltási árfolyamok
rugalmasan tartása lenne, ez azonban nehéz helyzetbe hozná a periférián levő országokat.

A másik választási lehetőség, hogy szerkesztünk egy olyan árfolyamátváltási
rendszert, amely nem képes összeomolni. Ezzel a verzióval jelenleg is komolyan kísérleteznek
Európában. Az egységes valuta bevezetésére vonatkozó koncepció azon az elképzelésen
alapul, hogy hosszú távon a közös piac elképzelhetetlen lesz egy közös valuta nélkül.


Az euro bevezetésével három fő valutaközpont lesz. Japán speciális problémákkal küszködik,
és a yen jelenleg is egyensúlyhiány állapotában van, úgyhogy egy pillanatra tekintsünk
el tőle. Ennek következtében két jelentősebb valuta marad, a dollár és az euro, míg
a font sterling a kettő között fog lebegni, hacsak nem csatlakozik az utóbbihoz. A múltban
a két valuta többször öszszeütközésbe került egymással, jelentős rendellenességeket
okozva ezzel a részvény- és kötvénypiacnak.

Az ázsiai válság közvetlen kiváltó oka a dollár felértékelése volt. A
rendellenes valutamozgások miatt robbant ki az 1987-es Wall Street-i tőzsdekrach is. A két
új valutaközpont megjelenése új helyzetet fog teremteni. A valuták rivalizálásának
tragikus következményei lesznek, másik oldalról viszont két partner könnyebben együttműködik
egymással, mint több – véli Soros. A globális kapitalista rendszerben a két fő
valuta összekapcsolása kiküszöbölné az instabilitás egyik fő okozóját, ezzel együtt
azonban új problémákat is teremtene.

Működőképes lehet-e egy ilyen együttműködés? Soros György – aki már az euróval
kapcsolatban is szkeptikus –, még inkább kételkedik egy globális valuta létjogosultságában.

Olvasson tovább: