Kereső toggle

Apa is csak egy van

Beszélgetés Léder László pszichológussal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az apaság születése, Elég jó apává válni, Túlóra-család-gyerek, Apaként válás után. Csak néhány cím az Apa Akadémia programjából, amely előadásokkal, tréningekkel és egyéni tanácsadással igyekszik segíteni, hogy az apák „elég jó apaként” vehessenek részt a családi életben.

„Adjunk bele több apait!” Nagyon találó a mottójuk. Nehéz lenne jobban összefoglalni az Akadémia fő célkitűzését – az apákat visszacsempészni a családba. Honnan az indíttatás?

– Pszichológusként számomra elég korán világossá vált, hogy amikor családokkal, gyerekekkel kell foglalkozni, akkor az azt jelenti, hogy az édesanyával és a gyerekekkel találkozom. Nagyon izgalmas kérdés volt, hogy hol maradnak az édesapák? Aztán amikor én is szülővé váltam, megpróbáltam tájékozódni édesapaként. Bizony hidegzuhanyként ért, amit találtam. A szakirodalom tulajdonképpen nem vesz tudomást az apákról. Ezért is alapítottuk meg tavaly februárban szakértő kollégáimmal az Apa Akadémiát, egy olyan fórumot, ahol az apaságról, anyaságról hiteles információk, valós tapasztalatok, kutatások alapján próbálunk beszélgetni.

 

Mondhatjuk, hogy az apátlanság civilizációs ártalom is?

– Igen, az apák a mostani modern országokban még 150 évvel ezelőtt is sokkal jobban benne voltak a családban. Nem szakadtak úgy ki a családi életből a munkahely miatt, mint ma. Az apát kiemelték a családból: „menjél el szépen dolgozni, te akkor vagy jó apa, férj, ha megkeresed a kenyeret” – szól a modern elvárás. Amikor elkezdek férfiakkal beszélgetni, olyan megdöbbentő történeteket hallok, hogy apák mennyire szenvednek évekig ebben a szerepben, és mennyire hiányzik nekik a családjuk, a gyerekük. Holott egy apára ugyanakkora szükség van egy gyermek nevelésében, mint egy anyára. Azt is tudjuk, hogy az európai kultúrában a férfiak nagyobb arányban szeretnének gyermeket, mint a nők. Felmérések szerint a skandináv országokban a házasodás előtt álló fiatal férfiak 90-97 százaléka tervez egyértelműen gyermeket, sőt, a nagyobb részük az életét értéktelenebbnek érezné, ha nem születne utóda. A hölgyeknek ugyanakkor csak nyolcvanvalahány százaléka van ezzel így.

Magyarországon 80 százalékos volt a férfiak aránya és ebben a korosztályban a hölgyeknek csak 70 százaléka mondta ezt. Tehát egy fiatal férfi számára – erről soha nem beszélünk – egy nagyon fontos igény, hogy gyermeke szülessen. De ugye, ha nem mondták neki, hogy ez egy normális dolog, akkor még el is bizonytalanodhat, hogy vajon „normális férfi vagyok?” Ha egy párkapcsolatban a férfi szeretne előbb gyereket, az is teljesen normális dolog, és az is, ha a hölgy. Az Akadémián beszélünk arról is, hogyan lehet ezt úgy feldolgozni, hogy ne legyen belőle krízis.

 

Az apa nem egy szatellit…

– ...aki kering a várandós hölgy körül, hanem ő maga az egész folyamatnak a része. Arra szintén biztatjuk a párokat, hogy már a várandósság is egy közös projekt legyen. A modern kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy az apában a várandósság alatt ugyanazok a hormonális változások történnek, mint az anyában. Az úgynevezett oxitocin hormon, ami a kötődés- vagy szeretethormon nevet is viseli laikus megfogalmazásban, az édesapákban ugyanúgy elkezd termelődni. Az is egyértelmű, hogy az apai agy ugyanúgy reagál egy gyermek sírására, látványára, mint az édesanya agya. A gyermeküket egyedül nevelő apáknál szinte a reakció intenzitása is ugyanolyan, mint az anyáknál. Igazából oda kell visszatérnünk, hogy egy gyermeknek két szülője van, ahogy magyarul ezt nagyon szépen mondjuk.

 

Ön egy kislány édesapja, jól tudom?

– Igen. Nagyon szeretném, és rajta vagyunk, hogy több gyermekünk legyen. Ugyanakkor hozzáteszem – és nem a magam példája miatt –, hogy az apaság már egyetlen gyermeknél is apaság. Sőt, azt látjuk, hogy amikor nincs apa valamilyen oknál fogva, akkor olyan személyek is átveszik ezt a szerepet, akik nem apák. Mondjuk egy nagybácsi.

 

Önnek is volt ilyen tapasztalata, ugye?

– Így van. Azt gondolom, hogy az apaságélményemet ez meghatározta. Harmincéves sem voltam, mikor a húgomnak megszülettek a kislányai, akik sajnos hamarosan elvált szülők gyermekei lettek, és automatikusan egy kvázi apaszerepben találtam magam. Én voltam az, akit naponta láttak, és egész egyszerűen úgy kezdtek el viselkedni, olyan elvárásaik voltak, amiket – emlékszem – én az édesapámtól vártam el.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: