Kereső toggle

Amikor az Isten súg

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bár a nagy költőkultuszok kora lejárt, a vers ma is élő műfaj, legfeljebb nem könyvben olvassuk, hanem a neten, így a csökkenő könyv-eladások ellenére is megtalálja a maga útját a közönséghez. A Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin állandó szerzője, Albert Zsolt kaposvári költő versei sokszor úgy születnek, hogy: „berobban, remeg a járda, csörömpölnek az ablakok, mint egy vasútállomáson, mikor jön az esti gyors, szósorozat az egész, átrohan rajtam, s mire kiér, megszelídül”.

Mióta foglalkoztat a költészet?

– Tinédzser korom óta írok dalszövegeket és hozzá zenét is. Ez év februárjában erős késztetést éreztem arra, hogy verseket kezdjek el írni. Ekkor küldtem el első versemet a Poet.hu internetes irodalmi oldalra. Innentől datálható költői munkásságom. Azóta számos versem megjelent több internetes oldalon. Júniusban pedig meghívtak a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazinba állandó szerzőnek.

Hogyan lettél költő? Miként kezdtél verseket írni?

– Egy olyan élethelyzetbe kerültem, hogy nem volt másra lehetőségem négy hónapon keresztül, csak pihenni egy gerincprobléma miatt. Ekkor hirtelen utolértek a verseim, amelyek előtte is bennem voltak – igaz, foszlányokban, de azóta folyamatosan feltörnek belőlem. Mintha a szívemnek egy ajtaja kinyílt volna.

Kik azok a személyek – elsősorban írók, költők, művészek – akik különösen hatnak rád? Van példaképed?

– Radnóti Miklós és József Attila verseit lenyűgözőnek tartom, Ennio Morricone ihletett zenéi nagy hatással vannak rám. Mérvadó számomra a Zsoltárok Könyve, az Énekek Éneke, a Példabeszédek Könyve és több ószövetségi könyv a Bibliából. Sok kortárs költő van, akiket időnként olvasok, s leginkább a kreativitásuk befolyásol. Szabó T. Anna munkássága számomra inspiráló, de szűkebb környezetemben például Hajnal Éva és Márkus László költők nevét is megemlíteném. A magyar irodalomban rengeteg csodálatos költővel és íróval találkozhatunk, akiktől szívesen olvasok, de példaképem nincs.

Hogy születnek a verseid?

– Verseim hangulatok vagy pillanatnyi érzések, benyomások által születnek, először egyetlen mondatba tömörülve, egy rövid gondolatsorban, ebből lesz később vers. Hitem szerint ezek ihletett pillanatok, melyekben egy rövid időre kinyílik egy ablak fenn, és Isten súg valamit. Ebben biztos vagyok, hogy Ő súg, mert mindig nagy felszabadultságot érzek egy vers megírása után. Nem szoktam görcsölni írás közben, csak akkor írok, ha érzem, ez egy olyan pillanat…

Vannak-e kedvenc visszatérő szavaid, témáid?

– Minden versem másról szól, viszont rengeteg felhő, kék ég, ásítozó hajnal, itt-ott néhány pad, illetve poros buszmegálló rendszeresen felbukkan.

A verseid rímesek, de sok helyen szabálytalanok: mondhatni szabad, kötetlen formájúak. Hangvételük személyes és őszinte. Mennyit dolgozol egy-egy vers megírásával?

– Valóban nem törekszem a versírás szabályainak betartására, úgy érzem, így jobban tudok érzésekre, színekre, pillanatokra rávilágítani. A rímelésre általában törekszem, páros-, kereszt- és ritkán ölelkező formában, sok bennük az alliteráció. Ezek mind csodálatos dolgok, de olyan gyorsan és impulzusszerűen jön egy vers, hogy nem ér rá várni addig, míg eszembe jutnának a versírás szabályai, az irodalomórák verselemző élményei. Sokszor berobban, remeg a járda, csörömpölnek az ablakok, mint egy vasútállomáson, mikor jön az esti gyors, szósorozat az egész, átrohan rajtam, s mire kiér, megszelídül. Tehát van, amikor tizenöt perc, de lehet tizenöt nap is egy versem megszületésének ideje.

Nagyon szeretem, mikor az egyes élethelyzetekhez tudunk verset vagy dalt kapcsolni, de vajon egy versírónál is szükség van egy hangulatra, egy érzésre, amit aztán szavakba önt?

– Az élet tele van dalokkal, versekkel és olyan élethelyzetekkel, amiket soha nem felejtünk. Nekem is vannak ilyen verseim, ezeken keresztül nyerhet mélyebb bepillantást az olvasó egy költő lelkébe. Igen, szükség van egy olyan hangulatra, ami egy költőt arra ösztönöz, hogy hirtelen az egész világgal tudatni akarja, mi történt vele abban a pillanatban. Így időnként elcsodálkozom újraolvasva egy-egy régebbi irományom sorait, vajon milyen érzelmi állapot íratta azokat velem.

Mi a célod a versekkel?

– Elhatároztam már az első versem megírásánál, hogy boldogságot akarok okozni azoknak, akik elolvassák. Igaz, ez nem mondható el a Hatmillió című holokauszt-emlékversemről, sem a Munkaszolgálat címűről. Ezek a versek más kategóriába tartoznak, de más hasonló történelmi téma is foglalkoztat még, amiben indíttatást érzek az írásra. Az alapkoncepcióm mégis mindig az, hogy reménység és öröm jöjjön át belőlük.

Hogyan fogadták környezetedben a lírai ambícióidat?

– Az öcsém, aki festőművész, évek óta piszkált már azzal, hogy kezdjek valamit a verseimmel. Tulajdonképpen ő sokat segített ebben, hogy tegyek próbát, és küldjem el egy megfelelő helyre őket. Egy alkalommal Pajor Tamásnak is elküldte néhány versem, aki elolvasva azt üzente, írjak dalszöveget, ugyanis azt gondolta, soraim alkalmasabbak dalnak, mintsem kortárs versnek. Természetesen ezt óriási dicséretnek vettem egy nagy művésztől, az ő véleménye felért nekem egy Nobellel. Alapvetően mindenki a szűkebb környezetemben pozitívan fogadta verseim, negatív kritikát eddig nem kaptam, vagy nem jutott el hozzám, ami őszintén szólva, hiányzik is…

Véleményed szerint miért van szükség a klasszikus költészet mellett kortárs versekre is?

– Őszintén izgalommal tölt el, ha belegondolok, hogy József Attila egy színpadon reflektorfényben mint slam poetry előadó mivel tudná a közönséget lenyűgözni. Vagy a klasszikus költőink bármelyike miről írna ebben a zavaros 21. században; biztos nagyon izgalmas és jó versek születnének. Szóval úgy gondolom, ma is fontos, hogy legyenek költők, festők, szobrászok, zenészek és mindenféle művészek, kik nyomot hagynak ebben a korban, rengeteg boldog szép pillanatot adva. Sok olyan dolog történik, amire az ember figyel és felkapja a fejét. Mesélnünk kell róla, énekelni, verselni – egy nézettségi rekordszámot elérő videó nem tudja úgy átadni az érzelmeket, késztetést, vívódásokat, katarzist, mint egy vers.

Mit gondolsz, mi motiválhatná legjobban a fiatalokat arra, hogy olvassanak?

– Bennem ezzel a kérdéssel kapcsolatban nagyfokú gyermeki naivitás van. Úgy gondolom, ha valaki szépen, kifejezően, választékos szavakkal bír a mindennapos kommunikációban, akkor az egy irigylésre méltó tulajdonság, s mint ilyen tanulható, elsajátítható. Tehát ha azt akarod, hogy az első benyomás egy másik fél szemében pozitív legyen rólad, akkor olvass sokat, hogy mondhass okosat! Nyilván nem csak erről lenne szó, de fontos alappillére a tájékozottságunknak a tudás, ami csak olvasás által érhető el.

Pályakezdőként hogy látod a mai kortárs költészetet?

– Még nincs nagy rálátásom a mai kortárs költészetre, de azt tapasztalom, nagy a befogadókészség, s rengetegen foglalkoznak irodalommal. Az internet nagy segítség nekünk kezdőknek, hisz nem kell lobogó hajjal rohannunk kéziratokkal a nyomdába, elég egy megosztás, és nagyon sok embert elérhetünk. A szociális média ebben nagyszerű lehetőséget kínál nemcsak költőknek, de sok irodalmi, művészeti oldalnak, s ezzel együtt forrássá válik olyan emberek számára, akik nem nagyon foglalkoznak kortárs költészettel.

Milyen jövőbeli terveid vannak? Most épp mi íródik?

– Most épp két vers készül, néhány versem pedig különböző internetes oldalakon megjelenésre vár. Már kaptam ajánlatot egy kiadótól saját kötet megjelentetésére is, de egyelőre még várni szeretnék, ugyanis néhány dolgot még nem írtam meg, amiknek feltétlen szerepelniük kell életem első verseskötetében. Azonban idén ősszel megjelenik egy antológia, s abban több versem is szerepelni fog.

 

Kavics és kagylóhéj

Part fölé magasló sziklán állok,
rongyos zászlómmal intek feléd.
Az égen gúnydalt őrjöngő sirályok,
elhaló üvöltésemtől torkom leég.
Sós szél szaggatja barázdás arcom,
parton hagytál, te, a felejtés tengerén.
Kihajózott veled minden álmom,
s vitorlát dagaszt a holnap peremén.
Zöldeskék hullámok cifrázó tarajjal,
tengerbe fúlt nap a horizont végén,
szavaid, mint ezüstöt szikrázó halrajjal,
melegszem emléked izzó tüzénél.
Lábnyomod a fövenyben mosolyt ír,
de hamar lapoz a szél, sietve letakar,
homok lepi el sebeim és sós víz,
gyógyulni hontalan lelkem veled akar.
Ajtóm előtt a lépcsőn kavicsok várnak,
s néhány kagylóhéj hever szanaszét,
könyv az asztalon, lapjai nyitva fáznak.
Álmodom, karjaiban ringat a hintaszék.
Liliomillatod az ingujjamon maradt,
még nem fújta ki belőlem a parti szél,
kézen fogva szaladnak árnyékaink,
mint kísértetek a boldogság lakatlan szigetén.

 

Metanoia

Arcom tenyeremben,
térdem a földön,
életem elfedezve
szavaim őrzöm.
Nem beszélhetek,
szennyes a ruhám,
küszöbön térdelek,
egy szó, ha jut rám.

Arcod kenyeremben
s véred a borom,
fürdök kegyelmedben,
bűneim mosom.
Nem hallgathatok,
kiáltani kell,
ablakom kitárom,
téged a szél hoz el.

Arcom szemeidben,
kezed vállamon,
bűneim átszegezve,
benned izzó láng dalom,
táncol a hajnal,
ujjong az égbolt,
elevenen tért haza
ki egykor halott volt.

 

Míg várlak

Nem írok többet
ragyogó zöld falevélre,
esőkabátba zárt
fullasztó nyári estéken.
De míg várok rád
örömmel szedegetem
a földre hullott
hosszú perceket.
Buszok jönnek
elveszett álmokkal
néma tegnapok
emlékein láb dobban.
Nagyot szusszan
sóhajtva ajtót nyit
az állomás itt marad
de pár álmot még tovább visz.
Várni kell még
nem baj, készülök
suttogva dadogok
perc alatt éveket vénülök.
Mindjárt látlak
de elesek kicsit,
szívem vágtat
csak ő, de eszem nincs itt.
Mondandóm összegyűrve
lelkemben lent lapul
világos éjszaka szülte,
rád gondolva álmatlanul.
Most itt állok várakozva
felettem bíbor felhők,
mint betonban a fűcsomó
szívemből a remény úgy nő.
S végre
kanyarodik a boldogság
a hosszú percek szétgurulnak.
Megáll előttem lassan ajtót tár
s mosolyod sugarai rám simulnak.

 

Rozsda

Újságot repít a szél
hirtelen arcomba vág,
imbolyogva olvasom
ma itt hagyott a nyár.

Vállamon perc üldögél
a fákon már ősz vibrál
lemarja levél zöldjét
lombot perzsel égi láng.

Vörös szőnyegre ha lép
talpam alatt ropogva sír
alvó gesztenyefalevél
nyárdalt zokogva ha ír.

Zöld ruhát szögre vetné
de a szél fütyülve lop
télen magára öltené
most úgy érzem fázni fog.

Olvasson tovább: