Kereső toggle

Carne Vale!

Karneváli hangulat és szokások akkor és most

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Eljött a farsang ideje: előbújnak a szekrényekből a jelmezek, a konyhában készül a fánk, a jókedv pedig garantált. A karnevál elnevezés a latin carne vale kifejezésből ered, ami annyit tesz, hogy „hús elhagyása” vagy „búcsú a hústól”. Hogyan alakult ki a ma ismert farsang? Mit jelent pontosan ez az ünnep?

A farsangi időszak vízkereszttől (január 6.) húshagyókeddig tart.

A farsang eredete visszanyúlik az ókori görögökhöz, akik ezeken a napokon Dionüszosznak, a bor istenének adtak tiszteletet. Az áldozatbemutatás részét képezték a nagy ünnepségek, ivászatok, ünnepi felvonulások és a házak borostyánnal való feldíszítése. Később, a Római Birodalomban Saturnaliaként ünnepelt többnapos mulatság szintén a bor istenének szólt, azonban a rómaiaknál ezeken a napokon a szerepek teljesen felborultak. Tilos volt dolgozni, azonban kötelező volt ünnepelni, így még a leghányatottabb sorsú rabszolga is kimenőt kaphatott egy évben legalább erre a pár napra.

Az ókori mulatság során az álarcos tömeg végighúzott az utcákon egy carrus navalisnak nevezett, kerekeken guruló, hajószerű szekeret, megköszönve a termékenységet, a természet újjászületését és a bőséget. Az álarcos felvonulást sok nép őrzi farsangi szokásai között, de a kocsis parádé is több országban megjelenik az ünnep részeként.

A Saturnaliákhoz tartozott egy igen véres és barbár szokás, amely több nép szokásaiban is felbukkan mind a mai napig, de inkább csak a szimbolikát őrizve.

Kockavetéssel kisorsolták az ünnepség királyát, aki amíg a mulatságok tartottak uralkodhatott mindenki felett, minden óhaját teljesítették, és élvezte az életet. Ez igen kecsegtetően hangzik, azonban ez a férfi, akit hetekig ünnepeltek, az utolsó napon saját kezével áldozta fel magát az isteneknek, ezzel véget vetve a tél bizonytalanságainak, sötétségének, a káosznak és a zűrzavarnak. Ezzel elkezdődhetett a szebb, reménytelibb és virágzó tavasz, az új rend.

Velencétől Rióig

A velencei karnevál híres a szép álarcairól, jelmezeiről, mára idegenforgalmi látványossággá vált. Bár az egyház minden igyekezetével azon volt, hogy Olaszország, a Saturnaliák őshazája felhagyjon ezekkel a pogány szokásokkal, a varázslás és az áldozatbemutatás nem kopott ki teljesen a gyakorlatból, csak „megkeresztelték” azokat. Így nem meglepő, hogy a karnevál első napját és éjszakáját Velence apraja-nagyja a vízen, csónakokban töltötte, hisz hitük szerint aki az Adria vizével vetett magára keresztet, egész évben mentes volt a betegségektől.

A karnevál talán legismertebb része a Szent Márk téren történő színjáték, melyhez – ahogy Dante írja –„a tengeren úszó furcsa meseváros márványkövei és palotái adják a díszletet”. És valóban, Velence utcái egy hatalmas színtérré alakultak át, ahol egy egész estés színjátékot adtak elő. A felvonulást koszorúkkal feldíszített ökrök vezették, amelyeket a menet végén a Szent Márk téren a dózse színe előtt egy éles karddal lefejeztek. Bár ma már ökrök nem vesztik fejüket az ünnep során, a felvonulás elején a dózse üdvözli az ünneplőket. A húshagyókedd az ünnepség csúcspontja, egyben az utolsó napja. Ekkor a felfokozott hangulat és az események egyaránt nagyon hasonlítanak a Saturnaliák szokásaihoz. Elbúcsúznak a Karnevál Hercegétől, aki az első nap mindent megkapott, most pedig mindent elveszít. A tömeg elkíséri még utolsó útjára, miközben fennszóval siratják őt. Bíróság elé viszik, a városban történt minden gonosz tettet ráolvasnak, majd elítélik: a büntetés máglyahalál.

A máglyánál (a Saturnaliától eltérően) kicserélik az élő alakot egy felöltöztetett szalmabábuval, amelyet helyette dobnak be a tűzbe. A tűz a megtisztulást jelképezi, a szalmabábura pedig mindenki ráolvashatja az önmagában lévő rosszat, így a farsang utolsó napja egyfajta megtisztulási ünnepséggé válik.

Annak ellenére, hogy Olaszország a karneválok őshazája, Rio messze felülhaladja már az olasz várost. A riói karnevál őse a portugál Entrudo, amely inkább hasonlított egy „kajacsatához” (citromhéjjal, záptojással, vizes porral dobálták egymást), mint a Velencében megismert felvonuláshoz vagy az általunk ma ismert riói felvonuláshoz. Az első karnevált a portugál gyarmatosítók tartották 1723-ban, akik három napig maszkokban mulatoztak. Kezdetben az ünneplés a portugál hagyományokat követte: álarcok és sár-, liszt- vagy vízdobálás, később jelmezbálokat rendeztek, ahol a leggazdagabbak lehengerlő jelmezkölteményekben vonultak fel az utcákon. Ahogy megjelentek a zenekarok és a tánc, az esemény kezdte elveszíteni európai jellegét, és egyre „brazilosabb” lett. A karneválon nemcsak a jelmezek, de a szamba is főszerepet kap, hisz Rio de Janeiro híres táncos lábairól. Szambaversenyeket rendeznek, a világ legjobbjai mérik össze tudásukat a brazil város főutcáján, a Sambadronon. Az eseményre százezres tömeg kíváncsi, akik csak nagy harcok árán tudnak szert tenni egy-egy igen drága jegyre.

Mindeközben hazánkban

A farsang mára már szétválaszthatatlan a római katolikus hagyományoktól, hisz ez a negyvennapos nagyböjt felvezető időszaka. Pedig csakúgy mint Olaszországban, az egyház erőteljesen küzdött az efféle barbár szokások ellen, mégsem tudták kiirtani, sőt, Magyarországon valójában a kereszténység felvétele után vert gyökeret ez a pogány szokás. A magyar karneváli ünnepekről a 14. századtól maradtak fenn írásos feljegyzések, melyek német gyökerekre utalnak, de vannak benne szláv és balkáni elemek is. A durva tréfák, a maskarába öltözött alakoskodók, az abszurd színjátékok mind déli vidékekről „importált” szokások. A csallóközi dőrejárás és a mohácsi busójárás nemcsak hazánkban, de világszerte ismertté váltak a különös ünnepi rituálék miatt.

 

A mohácsi busójárás

A 2012-től hungarikumnak számító mohácsi busójárás az egész világon híressé vált, az UNESCO is elismerte hagyományőrző szerepét. Az eredetét a törökök kiűzésével magyarázzák – a menekülő sokácok megelégelték a rabigát, ezért éjszaka ijesztő jelmezekbe öltözve, kerepelőkkel kiűzték a törököket. Ennek nincs történelmi alapja. A balkáni eredetű sokácok a törökök után telepedtek Mohácsra, valószínűleg korábbi hazájukból hozták ezt a szokást, és itt, Mohácson fejlődött tovább és nyerte el mai alakját. A busók kinézete ijesztő, csöppet sem szerethető. Jellegzetes ruházatukba beletartozik a bocskor, a csizma, a szénával kitömött vászon-gatya, a tarisznya, egy derékban megkötött kifordított birkabőr és természetesen a maszk. Az egyedi álarcok fűzfából készülnek, és állatvérrel festik meg azokat, rendszerint ijesztőek, mérges pofával rendelkező szarvas alakokat ábrázolnak. Ha a megjelenésük nem lenne önmagában elég rémisztő, a busók legfőbb kellékei közé tartoznak a kereplők, fakürtök, buzogányok, amikkel nagy hangzavart keltenek az utcán. A felvonulás idején a busókra nem vonatkoznak a hétköznapi szabályok, az őket kísérő jankelék pedig liszttel, ronggyal vagy fűrészporral dobálják a busók útjába kerülő gyerekeket, akiknek jelenléte a babona szerint megakadályozhatja a varázslás sikerességét. Ennek célja, úgymond, a tél gonosz szellemének elűzése. A varázslásban többféle busó is részt vesz: vannak, akik a tél számára elkészített koporsót hozzák, vannak, akik a hamut szórják a házak elé, hogy az ártó szellemeket távol tartsák. A menet farsangvasárnap indul, a busók partra szállnak Mohácson. Felvonulnak a térre, ahol a férfiak összemérik erejüket. Az egész napos mulatozás után a szalmabábut, illetve a telet jelképező koporsót vízre eresztik, majd a főtéri máglyagyújtással elégetik a telet, és körtáncokat táncolva ünnepelnek.

Olvasson tovább: