Kereső toggle

Ezek a mai fiatalok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A fiatalokról hazai és nemzetközi körökben is kialakult egy olyan sztereotíp kép, mely szerint énközpontúak, szelfimániások, és csak azon iparkodnak, hogy szeressék és szeressék őket. Utánajártunk, általánosítható-e ez a kép, illetve van-e élet a Facebookon túl is.

A mai fiatalokat előszeretettel sorolják különféle kategóriákba, ilyenek például az Én Generáció vagy a közismertebb Y-generáció. A legutóbbi Magyar Ifjúság 2012 nagyszabású kutatás nem átallotta csendes generációnak nevezni a mai fiatalokat, mivel a felmérésekből arra következtettek, hogy a 15–29 évesek nem kérdőjelezik meg szüleik értékrendjét, a lázadás távol áll tőlük, legszívesebben otthon ülnek, passzívan kivonják magukat a körülöttük zajló ügyekből, és fogalmuk sincs arról, hogy mit hoz a jövő. Marosi Ildikó kutatása szerint az Y-generációra leginkább jellemző a saját, öncélú tevékenység, a sport, a szórakozás, és kevésbé vagy alig jellemző a közösségi tevékenységben való részvétel. Vajon tényleg ennyire reménytelen lenne a helyzet?

Kiss László Roland gyógypedagógus, pszichológia szakos hallgató, a Youth2Youth társadalmi innovációs verseny vezetője szerte az országban több száz fiatallal foglalkozott különféle projektek során, melyek célja a közösségi szolgálatra, az önkéntességre való felkészítés, a vállalkozói készségek és a vitakultúra fejlesztése. Tapasztalatai szerint „a fiatalok semmivel sem jobban énközpontúak, mint a felnőttek, csak az őket megelőző generációknak más eszközök álltak a rendelkezésükre”. A fiatal szakembert megkérdeztük arról is, hogy őt mi ösztönözte arra, hogy aktív állampolgár legyen: „Nem emlékszem olyanra, hogy ne lettem volna aktív. Sosem tudtam magamat függetleníteni attól a közösségtől, amelynek tagja voltam: nekem nem volt mindegy, milyen a sulibuli, van-e gólyatábor, lesz-e szelektíves kuka az egyetemen, milyen emberek képviselnek a HÖK-ben, és hogyan működik. Mindig is felháborított az igazságtalanság. Amúgy gyerekként és kamaszként ezt sokszor teherként éltem meg, mert én is szerettem volna olyan menőn flegma lenni. Szerencsére sose sikerült. De az én esetemben talán az volt a fontos, hogy mindig voltak olyan felnőttek, akik támogattak ebben. Akik teret adtak arra, hogy kipróbáljam magamat, az ötleteimet. Azt hiszem, a támogató környezet volt a lényeg.”

Apolitikus vagy apatikus?

A Political Capital Lelkes fogyasztók, el nem kötelezett demokraták című tanulmánya szerint a magyar fiataloknak alacsony a politikai érdeklődése, csökkenő tendenciát mutat a választási hajlandóságuk, és nem érzik úgy, hogy bármit is várhatnának az általuk taszítónak tartott politikától. A kutatás többek között az iskolai szocializáció hiányosságait teszi felelőssé a fiatalok politikai érdektelenségéért: „…a (párt)politikától való félelem miatt ugyanis a teljes politikumot kizárták az iskola falai közül, gyanússá vált minden, a politikáról szóló vagy ezzel kapcsolatos ismeret és gondolat. Emellett azonban számos olyan strukturális elem is található az oktatásban, amelyek kontraproduktívak a demokratikus elkötelezettség kialakulása szempontjából. Ilyen például a múltcentrikus oktatás, a frontális oktatás, az érdekérvényesítő technikák oktatásának a hiánya, a hierarchikus belső struktúra, de említhetnénk még a vitakultúra, a gyakorlatiasság és a diákok bevonásának hiányát is.”

A már idézett Kiss László Roland úgy véli, hogy nincs okunk kételkedni a Political Capital kutatásában, tehát a jelenség mindenképpen valós. Ennek hátteréről a következőképpen nyilatkozott: „A fiatalokat sem otthon, sem az iskolában nem készítik fel mindarra, amit tőlük a 21. század elvár. A népmeséket és a gulyáskommunizmust idéző stratégiákkal próbálnak boldogulni egy modern demokráciában és piacgazdaságban, nincs mit csodálkoznunk azon, ha a végeredmény az, hogy inkább élnének egy autokratikus rendszerben.”

Szabó Andrea szociológus, a politikatudományok doktora, az Aktív Fiatalok Magyarországon kutatócsoport vezetője egy kerekasztal-beszélgetésen megerősítette a Political Capital kutatási eredményeit, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes lenne következetesen kettéválasztani a politika és a közélet fogalmát, mivel kutatásai azt igazolták, hogy amennyiben a közéleti érdeklődést vizsgálják, a felsőoktatásban tanulóknál ez azért lényegesen magasabb fokú, mint a politikai.

Szervezetek helyett ügyek

„A társadalmi részvételnek nincs egy igaz üdvözítő útja, a lényeg az volna, hogy a fiatalok rengeteg jó példát lássanak maguk előtt otthon, az iskolában, a televízióban, bárhol, és maguk dönthessék el, milyen formában akarják kivenni részüket a közösség életéből. Szerencsére egyre több fiatal önkénteskedik, még mindig van hagyománya az iskolai diákönkormányzatoknak, amelyek a közösségi nevelés fontos színterei. A közösségi szolgálat is bevett gyakorlat több európai országban is, kár, hogy a kormányzat a kényszerítés eszközével élt a motiválás helyett, mert így ez az egyébként támogatandó kezdeményezés meglátásom szerint épp fordítva sült el” – véli Kiss László Roland.

 A Capital Research Center kutatásai szerint a fiatalok a szervezetek helyett inkább az olyan ügyeket és célokat keresik, ahol tehetnek másokért, és ezeket legtöbbször az interneten találják meg.

A nemrégiben megrendezett Hősök Tere konferencián Havasi Zoltán egy meglehetősen katartikus sztorival állt elő, amely jól példázza a mai, a fogyasztói társadalom nyújtotta élvezetekbe belefásult középosztálybeli, sikeres fiatalok enervált, ugyanakkor kereső életérzését. Tervezőgrafikusként egy sikeres logótervezés után feltette magának a kérdést: „Mit fogok ezért kapni? Pénzt? Még több megrendelést?” Havasi a pénznél és a munkahelyi sikernél többre vágyott, és tovább kérdezte önmagát, barátait, sőt még egy filozófust is arról, hogy egyáltalán mi jót tett az életben, miért frusztrált annak ellenére, hogy neki van a legklasszabb munkája… A felelet egy decemberi napon érkezett, mondhatni az utcán hevert. Éppen karácsonyi terveikről beszélgettek egy bringás barátjával, amikor a diskurzus fonala azokra az emberekre terelődött, akiknek nincs senkijük és az utcán töltik a szentestét. Az ötlet rögtön adta is magát: elhatározták, hogy bringával visznek ételt a rászorulóknak, hogy karácsonyukat szebbé tegyék. „Ebben a pillanatban reccsent meg az agyam!” – kiáltott fel lelkesen Havasi Zoli, és azt állította, hogy ekkor bizonyosodott meg arról, hogy ennek jövője lesz. A Budapest Bike Maffia ma már Magyarország egyik legdinamikusabban növekvő civil szervezete. Alaptevékenységük az adománygyűjtés – melyben fontos eszközök a közösségi média terei –, majd ezeknek az adományoknak kerékpárral való kiszállítása rászorulók részére. Százezreket elérő „érzékenyítő” projektjeik egyedisége Havasi szerint abban áll, hogy azokon a helyeken szólítják meg a fiatalokat, ahol legjobban „érzékenyíthetőek”, vagyis a bulikon. A budapesti partiélet zöme is beállt az ügyük mellé – teljesen ingyen. A bringásoknak sikerült egy menő brandet kidolgozniuk, amellyel azokat a frusztrált fiatalokat tudják egy jó ügy mellé állítani, amilyenek ők is voltak egykor. (A teljes cikk a panpeterstop.blog.hu-n olvasható)

Olvasson tovább: