Krumplis, tökös, túrós, mákos, káposztás, gyümölcsös és még sorolhatnánk a fajtáját a sári rétesnek. Büszkék rá a helyiek, büszkék lehetünk rá mi is. Erről gyorsan meggyőződhettünk, hiszen kis kiruccanásunk során az első biciklis, akibe belebotlottunk, tepsivel közlekedett. A tepsiben ott lapult 4 töltött nyers rétes, sütésre várva. Nem volt az letakarva semmivel, csak úgy sütkérezett a délutáni napsütésben. Hamar felmerült a gyanú, hogy a sári réteshez kell sári levegő is, attól olyan finom.
A hölgy készséggel mesélt sok „réteses” dologról: Rétes utcáról, Rétesházról és versenyekről, amikor a sári asszonyok utcánként mérik össze tudásukat. Látszik, hogy nem akarják elfelejteni a dédanyák tudományát. De hogy mitől más a dabasi rétes? Első, amit meg tudunk állapítani, az az, hogy leheletvékony a tésztája. A másik, hogy ez a vékony tészta úgy dagad a tölteléktől, mint egy jól megrakott BigMac – csak hogy városi hasonlatnál maradjunk.
Néhány titkot azért mégis sikerült megtudni, hogyan is készül. Először is, felejtsük el a réteslisztet, attól kemény lesz a tésztája. De nagyon fontos a liszt minősége. A rétes „tudorai” a finom fehér lisztre esküsznek. „A legjobbat válasszuk, mert akkor nagy baj van, ha nem az” – állítják a sáriak. Ez az a helyzet, amikor szemet hunyhatunk a teljes kiőrlés felett.
2015. 12. 11. (XIX/50)
