hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ember igazi valója az, ami kisugárzik belőle
Szemmagasságban ítélünk a másik emberről először

2015. 11. 27.
A színes magazinok „átváltoztatjuk” rovatait lapozgatva melyikünknek ne jutott volna eszébe, hogy vajon ha egy hozzáértő szakember foglalkozna velünk, milyen pozitív változásokat lehetne elérni? Borbíró Mónika stylist szerint bármilyen átalakító program sikerének igazi fokmérője, hogy a hétköznapok szintjén elér-e javulást az önértékelésünkben, illetve a külsőnkkel kapcsolatos tudatosságban.

Haraszti Éva számára is ez volt az egyik kérdés, mielőtt részt vett Mónika szín- és stílustanácsadásán, ugyanakkor jó ideje küzdött azzal, hogy miként lehetne a belső értékeket és a külső megjelenést harmóniába hozni, mivel ő vidám természetével mindig igyekezett másokat felüdíteni, ám eközben rá kellett jönnie, hogy túl komor stílusú ruhákat hord. Korábban nem tulajdonított túlzott jelentőséget a külsőségeknek, viszont pszichológiai tanulmányai közben felfigyelt a következő mondatra: „Az ember igazi személyisége az, ami kisugárzik belőle.” Később, az egészségügyben elhelyezkedve megfigyelte, hogy onnan is észrevehető, ha egy nőbeteg gyógyul, és túljutott a nehezén, hogy elkezd fésülködni, öltözködni. „Meggyőződésemmé vált, hogy egy nő személyiségének rendkívül fontos része a saját külseje.” Éva korábbi aggodalmával ellentétben a tanácsadás folyamán nem kellett valaki más bőrébe bújnia, hanem megerősödött a saját személyisége. „Maradtam, aki voltam – hangsúlyozza a kétgyermekes Krisztina is, aki több évvel ezelőtt, a leendő férjével való megismerkedéssel egy időben járt először stílustanács­adáson –, miközben a személyiségem vidám oldalát most jobban meg merem mutatni.” Korábban leginkább attól tartott, hogy ha a külsejét elkezdi hangsúlyozni, akkor egyre inkább a felszínes emberek figyelmét hívja fel magára, nem pedig azokét, akiknek a belső értékek fontosak. „A tanácsadás módosította a szemléletemet, így az ápoltságot és a nőiességem hangsúlyozását egyre inkább a jövendőbelim felé való tiszteletadásnak tartottam.”

A stílustanácsadó szerint ha valakinek csak kevés ideje és pénze van a külsejével foglalkozni, akkor kezdje a hajával és az arcával, mivel a szemmagasságban lévő dolgok hatnak a szemlélőre először. Amikor először sminkelik ki az embert, nagyon idegennek tűnhet, épp ezért Borbíró Mónika a tanácsadás során nagyon igyekszik alkalmazkodni ahhoz, hogy ki mennyit bír egyszerre megemészteni. A fenti képen szereplő háromgyermekes Eszter esetében például egy erős színű rúzs jelentette a komfortzóna határainak feszegetését, másnál a nagyobb fülbevaló jelentheti ugyanezt.

A színes magazinok „átváltoztatjuk” rovatai gyakran véget érnek azzal, hogy készül egy szép fénykép, de a való életbe átültethető gyakorlati tanácsok elmaradnak, ami azzal a veszéllyel járhat, hogy az alany hétköznapjaira nem feltétlenül hat ki a változás. Ugyanakkor gyakori, hogy valaki épp akkor fordul stílustanácsadóhoz, amikor álláspályázathoz vagy társkereső szolgáltatásban az adatlapja kiegészítéséhez épp nagyon is szüksége lenne egy minőségi fényképre. Ilyenkor Borbíró Mónika rendszerint a Budapest Marketing stúdiójához szokott fordulni, ahol tapasztalatai szerint a fotós, Juhász Tamás kiválóan tudja oldani a feszélyezettséget, és szívesen segít a legelőnyösebb beállítás megtalálásában. A kamerába nézve ugyanis a legtöbb embernek ösztönösen megváltozik az arca, ha ezt nem sikerül oldani, akkor zavaró műmosoly jön létre. Az arcával Eszter sem tudott tudatosan bánni, így a szakemberek bátorították, hogy gondoljon a párjára, és ez mindjárt őszinte mosolyt csalt az arcára. A mimikáért ugyanis rengeteg apró izom felelős, ha ezeket tudatosan próbáljuk irányítani, az a mesterkéltség érzését kelti, felszabadult légkörben pedig sokkal természetesebb hatást lehet elérni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!