Kereső toggle

Szülőfüggő fiatalok

Hogyan szeressük felnőtt gyermekeinket?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mostanában sokat hallani a különböző generációk közötti különbségekről, melyek a világ változásaiból, a technológiai fejlődésből és a hétköznapi élet átalakulásából erednek. A sikeres és jól ismert szerzőpáros – akik tollából már több, a családi élet nehézségeivel foglal-kozó mű is származik – most éppen a szülők és felnőtt gyerekeik között megjelenő efféle konfliktushelyzetek megoldásához kíván segítséget nyújtani. Gary Chapman lelkészként és házassági tanácsadóként, Ross Campbell pedig pszichiáterként sok hasznos tapasztalattal rendelkezik a családsegítés területén, melyeket legújabb, Szülőfüggő fiatalok című könyvükben osztanak meg.

A nemrég megjelent kötetben feltárják azokat az érzelmi és anyagi nehézségeket, melyeket a sokáig otthon lakó vagy újra hazaköltöző gyermekek okoznak. Foglalkoznak a fiatalok önállósulásának útjában álló akadályokkal, illetve a leggyakoribb konfliktusforrásokkal és ezek kezelési módjaival. Nagyon tanulságos és gyakorlatias megoldási javaslatok, valamint igaz történetek is színesítik a művet. Ezenkívül az unokákkal való jó kapcsolat kialakításában és a fiatalok házasságának támogatásában is igyekeznek segítséget nyújtani, továbbá kiemelik a morális, anyagi és spirituális örökség fontosságát.

A szerzők szerint a fő problémát jelenleg az okozza, hogy az úgynevezett Y generációnak, akik 1980 és 1995 között születtek, teljesen más körülmények között kellett felnőtté válnia és kilépnie a „nagybetűs” életbe, mint annak idején szüleiknek. A társadalom részéről az elvárások viszont ugyanazok maradtak, mivel az idősebbekben még nem tudatosult, hogy az a világ, melybe ők lelkesen, magabiztosan, kihívásokra várva indultak el, már elmúlt. Helyette a mai huszonéveseknek egy kaotikus, kiszámíthatatlan, kevés támogatást nyújtó, közös értékrend nélküli környezetben kell megállniuk a helyüket, ahol mindennap új kihívásokkal szembesülnek, melyek megoldására nehéz jó példát találni, mivel azok szüleik idejében még nem is léteztek. A házasodási kedv visszaesése például nagyrészt annak tudható be, hogy a fiatalok jelentős része csonka családban nőtt fel, hiszen a fent említett nehézségek már szüleik életére is komoly hatással voltak.

További fontos szempont a munkaerőpiac átalakulása és a fogyasztói társadalom megerősödése. Manapság kevesen mondhatják el magukról, hogy hosszú távon biztosítva van a munkahelyük, ami miatt sokkal nehezebb előre tervezni és önálló egzisztenciát teremteni. Emiatt sok fiatal még akkor is a szüleire támaszkodik, amikor a társadalmi elvárások alapján már illene „felnőnie”, mivel az előző nemzedékek általában már 18-20 évesen a saját lábukra álltak. Jelenleg ez a felsőfokú tanulmányok elterjedése, a pályakezdés nehézségei miatt kitolódhat a harmincas évekig, mivel a fiatalok jelentős része hazaköltözik, miután lediplomázott.

De nem csak a külső körülmények felelősek a problémákért. Számottevő eltérés mutatható ki a két generáció életszemlélete között is. A mai huszonévesek szüleikkel ellentétben gyermekközpontú társadalomban nőttek fel, melyben folyamatosan éreztették velük, hogy milyen fontosak. Ráadásul gyerekkoruk idején már általánossá vált a jólét, amiért szüleiknek kellett megdolgozni. Ez az alapja annak a hozzáállásnak, hogy mindent azonnal, küzdelem és áldozatok nélkül szeretnének az emberek. Chapman és Campbell szerint az idősebbek hozzáállásától függ sok minden. Sokukat frusztrálhatja ez a helyzet, mivel arra számítanak, hogy az iskola után kirepülnek a gyerekek, és ők saját magukra is fordíthatnak végre időt.

Előfordulhatnak rossz nevelési magatartások is, amilyen például a bűntudatból eredő túlzott engedékenység vagy a harag. Az önuralom rendkívül fontos a szülők részéről, amikor ilyen körülmények alakulnak ki. Feltétel nélküli szeretettel kell körülvenni a fiatal felnőtteket, mivel általában alacsony önértékeléssel küzdenek. Ahhoz, hogy megfelelő kereteket lehessen kialakítani az együttéléshez, őszinte párbeszédre van szükség, mellőzve az ítélkezést és a kritikát. Ezenkívül tiszteletben kell tartaniuk a fiatalok véleményét, és el kell fogadniuk, hogy néha másképpen gondolkodnak, mint ők. Hiszen éppen attól olyan bonyolult ez az állapot, hogy a szülők biztosítják az anyagi hátteret, a fiatal felnőttet mégsem kezelhetik teljesen gyerekként, hanem joga van saját döntéseket is hozni.

Valójában nehéz megtalálni az egyensúlyt, de a könyvben számos gyakorlati tanácsot találunk erre vonatkozóan. Azzal, ha a szülő elismeri gyereke szabadságát az önálló döntésekre, és elfogadja, ha más a véleménye, megnyitja az ajtót a párbeszéd előtt. Mivel nem kioktatni akarja a fiatalt, ezért ő könnyebben meghallgatja a véleményét, így több lehetősége lesz, hogy jó irányba befolyásolja a döntéseit, konfliktusok nélkül. Ha ezzel sem sikerül célt érni, akkor kell a kemény szeretet módszerét alkalmazni, aminek egyik jól bevált eszköze, hogy az otthon élő, de már dolgozó fiatal anyagilag hozzájárul a családi terhekhez, mintha lakbért fizetne. Ez nagyban elősegíti az önállósodást, hiszen ha nem hajlandó ezt vállalni, akkor csak az a lehetősége marad, hogy elköltözik. Ha mégis az együttélés mellett döntenek, akkor fontos tisztázni a szabályokat, és tudatosítani kell a gyerekben, hogy továbbra sem ő a családfő. A szülőknek ilyenkor joga van azt is elvárni, hogy saját otthonukban az ő értékrendjük jusson érvényre.

A két korosztály együttélésekor azonban pontosan ez vezethet konfliktusokhoz. Gyakran előfordul, hogy eltérő vélemények ütköznek. Az Y generáció számára már kevésbé fontosak az abszolút igazságok. Számukra minden relatív, és a szabadságot tartják a legnagyobb értéknek. Így előfordulhat, hogy szülőnek és gyereknek egész más véleménye van például a homoszexualitásról, a házasság nélküli együttélésről, vagy vallási világnézetük eltérő. Az emiatt kialakult viták esetén arra kell odafigyelni, hogy ne egymást okolják a felek, és a szülők semmiképp se úgy beszéljenek a gyerekkel, mint amikor még kicsi volt. A szerzők szerint fontos, hogy „énüzeneteket” fogalmazzanak meg, melyek saját érzéseikről szólnak, és nem vádlásként hatnak a másikra. A személy elfogadása ugyanis nem jelenti, hogy azonosulnunk kell az általa képviselt szemlélettel is. De hagyni kell, hogy a fiatal egyedül döntsön, és vállalja a következményeket. Ha valami mégis rosszul sül el, a szülő akkor se próbálja egyből megmenteni, mert azzal csak tovább késlelteti a függetlenné válást.

De vajon miért vallanak sokan kudarcot a felnőtt világban? Ahhoz, hogy segíteni tudjanak, a szülőknek tisztában kell lenniük a fő okokkal. Gyakori gond az alacsony önértékelés, a megfelelő érzelmi vagy tanulmányi háttér hiánya, illetve a passzív-agresszív magatartás. Ezek közül talán az utóbbi szorul némi magyarázatra. Sok gyerek gyenge teljesítményének az az oka, hogy haragszik szüleire, és ez által szeretne bosszút állni rajtuk. Azonban a legtöbbször csak saját magának okoz károkat. A passzív-agresszív magatartást úgy ismerhetjük fel, hogy a gyerek magaviselete nem magyarázható ésszerű indokokkal, és nem tudunk változtatni a viselkedésén. Mindegyik probléma esetében elengedhetetlen a baráti, megértő és bátorító hangvételű beszélgetés a megoldáshoz.

További jelentős nehézség a fogyasztói szemléletmód, mely nagyon nagy hatással van erre a generációra. Mivel ők már gyerekként is mindent megkaptak szüleiktől, így megszokták a folyamatos jólétet, de az ehhez vezető áldozatokkal nem találkoztak. Ezért amikor először szembesülnek azzal, hogy egzisztenciateremtés idején nem mindent engedhetnek meg maguknak, amit szüleik már igen, sokszor adósságba verik magukat, és az így okozott frusztráció kihat a kapcsolataikra, akár még friss házasságukra is. Pedig az érettség egyik jele, hogy nem akarunk mindent azonnal. A szülők sokat segíthetnek azzal, ha már kiskorban megtanítják a gyereknek, hogy nem kaphat meg mindent, és felnőtt korában sem sietnek azonnal a segítségére, mikor anyagi gondba kerül rossz döntéseik miatt.

Szintén bonyolult élethelyzethez vezet, ha valami miatt olyan gyerek költözik haza, aki egyszer már kirepült. Őket nevezik bumeránggyerekeknek. A szülőket sokszor váratlanul éri ez a változás, ráadásul valószínűleg komolyabb probléma a visszaköltözés oka. Érzelmi támaszt kell nyújtaniuk pont akkor, mikor nekik is nehéz feldolgozni a kialakult körülményeket. Mindenesetre nagyon fontos a válsághelyzetek kezeléséhez és a fiatalok lábra állásához, hogy feltétlen szeretetet és a hozzátartozóik támogatását érezzék. Ez löketet ad nekik, hogy akár még jobb állapotba is kerüljenek, mint a kudarc előtt voltak.

Szembe kell nézni a múltbeli sérelmekkel és a szülőként elkövetett hibákkal ahhoz, hogy ez megtörténjen. Először is felszínre kell hozni és magunkban feldolgozni az érzéseinket, ezután kezdődhet el a megbocsátás folyamata. Szükség lehet például a szülő részéről bocsánatkérésre, ami a gyerekeknek nagyon sokat jelent, és a kiskori sérelmek begyógyulásához elengedhetetlen. Emellett megközelíthetővé teszi a szülőt, és megnyitja a kommunikációs csatornákat.

Hasznos, ha a szülők tisztában vannak azzal, hogy gyerekük milyen életszakaszban van éppen. Ehhez nyújt segítséget Michael Bloom, aki szerint az érettséghez vezető út öt szakasza a következő: 12 éves kor körül elkezdődik az ellenállás a szülői tekintéllyel szemben. Aztán a kamaszkori lázadás következik, amikor megkérdőjeleződik a szülők értékrendje, és felértékelődnek a kortársakkal való kapcsolatok. Ezután a fiatalok leválnak a szülőkről, általában a továbbtanulás vagy elköltözés idején. Végül a családtagok újradefiniálják önmagukat és a szerepüket. Ekkorra már szükséges a felnőtt–felnőtt kapcsolat kialakítása. A legtöbb szülő abban hibázik, hogy a kamaszkor kezdetével nem változtat a gyermekéhez való hozzáállásán. Több nevelési csapda is létezik e téren. Például a túlgondoskodás, mely fokozott szülőfüggőséget eredményez. Vagy a figyelem hiánya, melyben a szülők elérhetetlennek tűnnek, kerülik a konfliktusokat, és nem alakítanak ki bensőséges kapcsolatot a gyerekekkel. A harmadik hiba, ha irányítani akarják a fiatalokat. Az idősebb gyerekek ugyanis egyre nagyobb szabadságot igényelnek, így természetes, hogy szüleiknek bizonyos területeken vissza kell húzódniuk és kevesebb szerepet vállalniuk. Ha ez nem így történik, az végső soron haragot és lázadást eredményezhet.

A könyv végén szó esik az örökségről is: a pozitív örökség hatalmas előnyt jelent, és sokkal többről szól, mint az anyagiak. A jellemre hatással levő hagyaték a legfontosabb. Ez mindent magába foglal, ami a legbelső lényegünk, és megjelenik a viselkedésünkben is. Ezen belül is az értékrend az, amit már kiskorától elsajátít mindenki a szüleitől. A spirituális örökség pedig, ami a hitre vonatkozik, befolyásolja az élet minden területét, ezért nagy hangsúlyt érdemel. A pozitív minta tehát stabilitást nyújt a gyerekek számára, amiből felnőttkorukban is erőt tudnak meríteni.

Olvasson tovább: