hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kincsek a nádasban

2015. 08. 08.
A Fertő tó egyedülálló tájegységén több nyelv, klíma, fauna, flóra találkozik. Ez a vidék a Bécs-Győr-Pozsony nagyvárosok régiójának zöldövezete, ahol főúri paloták, ódon városok, paraszti hajlékok sorakoznak.

A 16. század óta az Eszterházy család határozta meg a Fertő tó történetét. A Fertő-tájat 2001. december 16-án az UNESCO által a Világörökség részévé választották. A táj egyik legszebb természetvédelmi területe a Fertő–Hanság Nemzeti Park. A nemzeti parkot évente több tízezer látogató keresi fel. Kilátótornyaiból megtekinthetjük területeinek természeti szépségeit. (Tiszta időben az Alpok is látható). Sem Magyarországon, sem Ausztriában nincs még egy ilyen hely, ahol ilyen nagy a látóhatár. Három kiállítóhely mutatja be a növény- és állatvilág egy részét:  Kócsagváron természetvédelmi, Sarródon a Hanság élővilágáról szóló és Öntésmajorban az Eszterházy Madárvártában madárvédelmi kiállításokat látogathatnak meg az érdeklődők. 

A Fertő tó rendkívül sekély, hossza 35 kilométer, szélessége 7–15 kilométer, területe 320 négyzetkilométer, ennek több mint felét nádas borítja. A víz hőmérséklete sekélysége miatt gyorsan követi a levegő hőmérsékletét. A „fertő” szó jelentése: sekély, iszapos; a tó kénhidrogénes, erős lúgos kémhatású állóvíz. A víz egyik különlegessége, hogy  sós, ilyen sós terület a tengertől távol ritkán található. A Fertő tó iszapjának magas ásványianyag-tartalma miatt egyesek gyógyhatást tulajdonítanak. Sekélysége miatt a gyermekes családok számára a legideálisabb fürdőhely mind az osztrák, mind a magyar oldalon. Ha már ezen a területen járunk, a Fertő szomszédságában található a gyógy- és ásványvizeiről híres Balf. A balfi vizet ivókúraként az idegrendszeri stabilitás megőrzése érdekében, a vízben való fürdőzést pedig a mozgásszervi megbetegedésekben szenvedők számára ajánlják. A magas oxigén-ózon tartalmú levegőnek, és az alpesi klímának köszönhetően szívbetegeknek, vérszegényeknek, pajzsmirigytúltengésben, idült légúti panaszokkal, valamint emésztőrendszeri problémákkal küszködöknek nyújthat ideális felüdülést. A rehabilitáció részét képezik a szabadtéri programlehetőségek is. A Fertő-táj területén több tanösvényt járhatunk végig, ezen kívül ne hagyjuk ki a Fertő tavi hajókirándulást naplementével karöltve! A biciklizést szerető kirándulóknak a tó körbetekerése kedvelt időtöltés, de a vízi sportok tekintetében is gazdag választék várja az odalátógatókat.

Magyarországot elhagyva Frakno (Forchtenstein) várába sétálhatunk fel. A vár 1626 óta az Eszterházyak tulajdona, a család drága ékszereinek és értékes tárgyainak biztonságos „trezorja” volt. Ezután Fertőmeggyes (Mörbisch) felé vezet az út, mely nevét onnan kapta, hogy területe meggyfában gazdag volt. A környék a bortermelésről híres. Itt látható a hajdani vasfüggöny egy része is. A Sop­rontól mindössze 29 kilométerre fekvő településen található a Fertő tóra épített monumentális mörbischi vízi szabadtéri színpad, mely egész Európában híres. Fertőmeggyest az „operett mekkájának” is nevezik. Majd Ruszt (Rust) településhez érünk, amely a gólyák városa, ahol minden épület műemlék, védett terület, szintén a Fertő-táj világörökség része. Érdemes betérni egy tradicionális ruszti étterembe, ahol megkóstolhatóak a térség híres borai. Ruszttól 5, Soprontól 25 kilométerre van Szentmargitbánya (Sankt Margarethen), ahol Ausztria legnagyobb szabadidőparkja található. Az év újdonsága Leonardo da Vinci repülőgépének hasonmása. A Meseparkban található egy kisebb állatkert is, ahol főként háziállatokat lehet megtekinteni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!