Kereső toggle

Agymanók

Filmek a fejünk belsejéből

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Aktuális lelkiállapotunkat nem csak neveltetésünk, képzettségünk valamint az időjárás befolyásolja. Érzelmek, emlékek, benyomások és hajlamok kavalkádja színesíti azt az egyedülálló világot, amit a pszichológusok személyiségnek hívnak. A legnagyobb titkok azonban valahol mélyen a tudat alatt bújnak meg – ahová időnként a filmipar is bemerészkedik.

Az Agymanók című Disney animáció nagyrészt egy kislány fejében játszódik. A négy főhős – erősorrendben: Derű, Majré, Harag és Undor – jópofa szimbolikus figurák, akik a lány, Riley pillanatnyi lelkiállapotát és a külvilággal való kapcsolatát kontrollálják. Az életből ismerős módon, hol az egyik, hol a másik veszi át a kormányrudat a viselkedésében, szerencsére alapvetően Derű a falkavezér. Egy hagyományos (egy Apa és egy Anya) családban látjuk Riley-t egész a születéstől felcseperedni, történetünk idején a kiskamaszkorba lép. Épp most költöznek a havas Minnesotából a napfényes San Franciscóba, s e két kemény ténnyel együtt az érzelmek zűrzavara is beköszönt persze.

Az ügyes alapötletre igényes felépítmény kerül a következő moziórában. A négy fő érzelem egy üvegfalú vezérlőteremből irányít, de az emberi jellem más részeit is szemmel tartják. A „személyiség-szigetek” például egyedien tervezett városok, egy nagy sötét mélység odalent pedig a tudattalan, ahová nem jó beleesni, mert ki tudja, mit találunk ott. Freud kéznyoma itt-ott természetesen tetten érhető ebben az egész családnak ajánlható mesében, ahol analízisről, meditációról nincs szó, szerencsére. Kifejezetten humoros például az „álomstúdió”, ami a hollywoodi filmipar frappáns paródiája, és az is életszerű, amikor egy stresszhelyzetben (bemutatkozó monológ az új osztályban) roppant érzelmi kavargás megy végbe az  „alany”-ban.  Az „agymanók” perpatvarának tétje ekkor éppen az, hogy a kedves családi napra jóleső örömmel vagy depressziósan reagál Riley, akinek csapongó lelkivilága a moziban ülő szülők számára igen ismerős lehet. Bizony, itt a kiskamaszkor pontos diagnózisáról van szó.

Az emlékek, az álmok és a tudattalan témája Freud óta jó mélyen beágyazódott az európai kultúrtörténetbe. Az efféle művészeti alkotások és a társadalmi folyamatokat ilyen módon elemző tanulmányok mennyisége mára kitenne egy kiskönyvtárat, de a következtetések igen eltérőek. Van köztük világnézeti különbség is. Hiszen a „kik és hogyan irányítják döntéseinket a háttérből„ és a „tartsuk mélyen lenyomva a gátakat áttörni kívánó vágyakat avagy szabadítsuk fel azokat a megkönnyebbülés igényével” kérdésekre egészen más választ ad  példának okáért a bibliai hitű és a materialista nézőpont, mely a lélek változásait (többnyire) biokémiai reakciók kölcsönhatásaként magyarázza.

Freud, a múlt század „zamatát” (Marx és Darwin mellett) meghatározó véleményvezér, az álmot és annak magyarázatát alapvetőnek tartotta a személyiség titkainak megfejtéséhez.

„Szólj már rá a tudatalattidra. Ha rá tudnék szólni, nem volna tudatalatti…” – hangzik el jóval a bécsi doktor fénykora után is a mondat a nagy sikerű Eredet (Inception) című filmben, ahol nem spirituális, hanem vegyészeti és technikai eszközökkel oldják meg az álmok világában való járkálást. És a manipulációt is. Az „extractor” (vagyis a más álmaiból információkat kinyerő) csapat Leo DiCaprio főnökségével egy tízórás repülőút alatt, a rivális cég megbízásából igyekszik becsempészni a sorsdöntő ötletet a business classon szunyókáló csúcsgazdag örökösfiú tudatába. Amit, az aranyifjú felébredve, majd a saját gondolatának hisz.

Az egyedi hangulatú Batman-trilógiát és az elgondolkodtató Csillagok közöttet is jegyző Christopher Nolan filmjében ismét a közeli jövőben járunk. A tárgyi környezet olyan, mint ma, viszont elterjedt a „kollektív álom” ópiuma, ami pompás tükre a mai fogyasztói létnek. Hisz most is a (mindenáron) kikapcsolódás, a szórakoztatás a kor „vezéreszméje”, a legális holland fűtől, a Call of Duty-n át a napi adag Szulejmán sorozatig és így tovább; bő a kínálat a más valóságokba hívó függőségek piacán. Láttunk már ilyet, a Mátrixban, az egyik szereplő a sivár élet helyett inkább a virtuális illúziót választotta. Ezt fejtegeti tovább az Eredet is, ahol a szereplők végül már nem tudják, mi a valóság és mi az illúzió. Ez pedig depresszióhoz és öngyilkossághoz is vezethet, mert (mint a főhős felesége) a megzavart elme „fel akar ébredni” abban a másik, szebb valóságban…

Bár a tudattalan hatását döntéseinkre nem zárja ki a keresztény pszichológia sem, az ember belső felépítményét alapvetően más hangsúlyok szerint vizsgálja. A Kupaktanács (The Board) című film a Disney animációhoz hasonlóan egy ember pszichéjében játszódik. Az észak-karolinai Bethesda gyülekezet menedzselésével, jóval az Agymanók előtt (2009-ben) készült alkotás is szimbolikus figurákat szerepeltet. Velük ábrázolja mindazt a tusakodást, ami ott belül lejátszódik – mégpedig a létező legfontosabb döntés előtt. Mr. Elme, Mr. Akarat és társaik, a Szív, az Érzelem, az Emlékezet, a Lelkiismeret egy ódon tárgyalóteremben tanácskoznak és elemeznek. Főként arról vitatkoznak, hogyan értelmezzék a személyiséget érő különböző hatásokat, hogyan válaszoljanak a kihívásokra és kísértésekre. A mindössze félórás, üresjárat nélküli történet a klasszikus Tizenkét dühös emberhez hasonlóan egy helyszínen, feszes párbeszédekkel, drámai csúcspontokkal halad előre, míg végül a komor és sérült (bottal sántikáló) Mr. Szív dönteni tud Isten mellett. A döntés végrehajtásához viszont kell az Akarat is, aki megnyitja a személyiség ajtaját, hogy az asztalfőn álló eddig üres, tekintélyes székben elfoglalhassa helyét Az, Akinek készítették.

A vallásos pátosz nélküli, tisztes színészi játékkal készült film mindazoknak ajánlható, akik az ember lényegét kívánják tanulmányozni közérthető formában. És kit ne érintene ez a téma? Az sem mellékes, hogy az alkotók a bibliai jelképrendszert pontosan használva nézőjük „lelki alkatrészeihez” is szólni tudnak. Maradandóan.

Olvasson tovább: