Kereső toggle

Mutasd a névjegykártyád, megmondom, ki vagy!

Névjegyek és történetek 2. rész

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A névjegy századunkra olyanná vált, mint az esernyő? Vagyis felesleges holmi mindaddig, amíg nincs rá szükség, de amikor pont nincs nálunk, akkor meg nagyon kellene? A technológiai fejlődést követve könnyen lehet, hogy virtuálissá válik, de jelentősége a jövőben sem hagy alább. Fontos, szerves része életünknek, hiszen az üzleti találkozások emléke. Pici történetek kapcsolódnak hozzá, melyek aztán sokat nyomnak a latban, hiszen az első benyomás egyszeri, és éppen ezért nagyon fontos. Néhány érdekes történettel és a névjegyhez kapcsolódó szokásokkal szeretnénk a sorozatunkat folytatni.

Mozart, a zseni

Beethoven a modern zeneszerzés egyik legnagyobb alakjává vált, aki folyamatos egzisztenciális küzdelmei ellenére is tisztában volt azzal, hogy zseni, aki saját kínjából is örömet tudott csiholni. Erre egy apró anekdota is jól rávilágít. Amikor gazdag bátyja egyszer átadta neki a névjegyét, melyen ez állt: „Johann van Beethoven, földbirtokos”, ő e névjegy üres helyére ezt írta: „Ludwig van Beethoven, agyvelőbirtokos.”

Rejtő Jenő író

A legnagyobb sikereit idegenlégiós regényparódiáival aratta, amelyek keletkezésében közrejátszott, hogy afrikai utazása közben a helyi mulatókban megismerkedett légiósokkal, sőt állítólag csatlakozott is hozzájuk. Névjegykártyáján az állt, hogy lakcíme a Continental Szálló. A valóságban viszont lakhelye évekig a lipótmezei elmegyógyintézet volt, súlyos idegbetegségét kezeltette itt időnként. A kezelések alatt is kijárt Budapest belvárosába, hiszen nem volt ön- vagy közveszélyes. Előfordult, hogy késő este érkezett meg az intézetbe, és a kapu zárva volt. Amikor elkezdte az ajtót rugdosni, a portás csak annyit kérdezett, hogy mit keres. „A hálószobámat” – válaszolta. „Megőrült?!” – kiáltott rá a kapus. „Igen, azért van itt a hálószobám!”

A névtelen gróf

Inkább városi legendának számít a következő sztori, aminek forrása egy múlt századi regény is lehetne. A vonaton történt eset ott kezdődik, hogy egy hangoskodó utast egy üzleti úton levő gróf diszkréten próbált jobb belátásra bírni: pár halk mondat után átadta névjegyét, nyomatékosítva szavait. A cseppet sem megilletődött delikvens elvette a névjegyet, és folytatta tovább a dalolászást – a jelenlévők nemtetszése ellenére. Az előkelőség megkereste a kalauzt, kérve őt, hogy kezelje a helyzetet, hátha a vasúti tekintély működik a páciensnél. Nem így történt. A hivatali fenyítést kis hőzöngés követte, majd bocsánatkérő tekintettel, kezét széttárva mutatta a gróf névjegyét a jegyszedő, ennyivel pontot téve az ügyre: „Kérem, uram, ez az ember egy nemesi gróf, bármit megtehet, akkora neve van!”

Ezek az anekdoták is bizonyítják, mennyire emlékezetes tud lenni az első találkozás. A névjegykártya tíz-húsz évvel ezelőtt még elengedhetetlen volt, az internet és az e-mailek beköszöntével és világméretű elterjedésével szerepe gyengült – gondolnánk, pedig koránt sincs így.

A kor igényei szerint alakított elektronikus névjegykártyák már a baráti kapcsolatok és levelezések részei is, és mindannyiunk számára szinte napi tapasztalat az, ahogy próbálunk többé-kevésbé okostelefonjaink segítségével telefonszámot, névjegyet cserélni, egyelőre kétes sikerrel.  (Folytatjuk.)

 

Névjegyátadási szokások

Nagyon eltérő előírásokat találunk, hogyan kell a minket reprezentáló papírlapocskát átadni külföldön. Nyugaton sokkal lazábban kezelik ezeket a helyzeteket, kevésbé ceremoniális egy találkozó. Keleten viszont a tárgyaknak nagy jelentőséget tulajdonítanak, névjegyünk is kitüntető figyelmet kap, és viszont is ezt várják. Jó néven veszik a dicsérő szavakat névjegyükről, viszont ott sértésnek számít, ha a lap hátuljára firkálunk.
Japán, Kína – két kézzel és egy enyhe meghajlással adják át és veszik el egymástól az üzletfelek a kártyát.
Oroszország – jelezd pontosan egyetemi végzettségedet és szakodat a névjegyeden. Két kézzel illik átadni.
Egyesült Királyság – a névjegyet elfogadását követően elteszik, és talán át is futják közben.
Törökország – a recepciósnál érdemes megmutatni a névjegyet üzleti tárgyalásra érkezve.
Amerikai Egyesült Államok – nem sokat adnak a formalitásokra, de egymás jövendőbeli üzlettársaként kezelik az üzletfelek egymást, ezért sokszor figyelmet szentelnek egymás kártyájának.
Nyugat-Európa – egy kézzel nyújtjuk át kártyánkat, és a cserébe kapottat diszkréten átolvassuk és eltesszük.
Az arab világban komoly diplomáciai malőrnek számít a farzsebből előhúzott fenéklenyomatos saját, majd ugyanoda száműzött, frissen kapott névjegy.

Olvasson tovább: