hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mennyire vagy erős mentálisan?

2015. 02. 06.
A Forbes hasábjain keresztül 10 millió embert ért el, és több mint 740 ezer megosztás útján vált nemzetközi jelenséggé Amy Morin 13 pontja, melyben felsorolja, hogy mit nem tesznek a mentálisan erős emberek. Az azóta könyvvé bővített cikket a szerző saját személyes tragédiái, valamint klinikai szociális munkásként átélt tapasztalatai ihlették.

A pszichoterapeutaként, főiskolai előadóként, íróként, valamint az About.com tanácsadójaként is dolgozó Amy Morin cikke 2013 őszén jelent meg weboldalán, majd miután szinte vírusként kezdett a világhálón terjedni, a Forbes is megjelentette. A nagy siker hatására a cikkből könyvet írt, melyben személyes történetével és a praxisából származó anekdotákkal fűszerezve ismerteti bővebben a stratégiákat, melyekkel elkerülhetjük a destruktív gondolatokat, érzelmeket és viselkedési formákat. Nézzük, mik is ezek!

A legelső pont szerint a mentálisan erős emberek nem pazarolják arra az időt, hogy sajnálják magukat. Morin azt érti ez alatt, hogy nem üldögélnek a körülményeiken sajnálkozva, és nem bosszankodnak azon, ha valaki rosszul bánt velük. Tisztában vannak azzal, hogy az élet nem mindig igazságos, és ha kellemetlen vagy rossz helyzetbe kerülnek, azt mondják: „Na, jól van” vagy egyszerűen csak: „Jöhet a következő!”

A következő pont, hogy nem adják át másnak az irányítást, befolyást az éle-tük felett. Nem engedik kontrollálni magukat, és nem hagyják, hogy mások felülkerekedjenek rajtuk. Ez különösen az érzelmek terén jelenik meg, mert Morin szerint egy mentálisan erős ember nem mond olyanokat például, hogy a főnököm miatt érzem magam ilyen rosszul, mert tudja, hogy egyedül rajta áll, hogyan irányítja az érzelmeit, és ő választja meg azt is, hogyan reagál egy adott szituációval kapcsolatban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!