Kereső toggle

A háborút látva értékelni tudjuk a békét

Túl van az ötvenezer letekert kilométeren Zelei József békenagykövet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tizenhét túra négy kontinensen, ötvenöt országot és több mint ezer várost érintve – ezekkel a számokkal lehet illusztrálni Zelei József kerékpáros békenagykövet világszerte egyedülálló teljesítményét. „Békekönyvében” több ezer aláírás található államfőktől, politikusoktól, űrhajósoktól, királyoktól, hercegektől. Idén nyáron az első világháború emlékére tekert egy Békés Európáért.

2004-ben is ugyanezért a célért kerekezett. Mi a hajtóerő?

– Mindig is érdekelt a történelem. Elmúltam már harminc éves, amikor először elhatároztam, hogy egészen az ukrán határig, az első világháború keleti frontjának vonaláig tekerek és meglátogatom a Przemyśl erődöt, mely Antwerpen és Verdun után a harmadik legnagyobb erőd Európában, ahol a helyi méltóságokkal megkoszorúztam az elesett magyar hősök emlékművét. Az idei 17. kerékpáros béketúrám az első világháború 100. évfordulója emléke előtt tisztelgett. Ezt a túrát a Doberdónál hősi halált halt dédnagyapámnak és minden katona emlékének ajánlottam, akik az első világháborúban harcoltak, illetve életüket adták a hazáért. Meggyőződésem szerint foglalkoznunk kell a háborúval, hogy értékelni tudjuk a békét, hiszen a történelem megismétli önmagát.

Idén honnan indult? Mi volt a menetrend?

– Június 11-én a budapesti Ludovika térről a Névtelen Hősök emlékművétől indultam, a végcél pedig a párizsi első világháborús centenáriumi megemlékezés volt, ahová a Nagy Háborúban érintett mintegy 72 nemzet képviselőit hívták meg. A mottó a következő volt: „Meg kell mutatni, hogy meg tudjuk haladni azt, ami néha konfliktust okoz köztünk, és képesek vagyunk a tolerancia üzenetét hirdetni!” Óriási élmény és megtiszteltetés volt a világ főméltóságaival állni a dísztribünön.

Miért pont a kerékpárt választotta az önkifejezés eszközének?

– A természetesség, az egyéni emberi teljesítmény iránti tisztelet olyan ősi érték, amely ma is képes összekapcsolni embereket, népeket, azokat, akik egyébként nem értik egymás nyelvét. Azt szeretném demonstrálni, hogy jó volna egy olyan világban élni, ahol az egyszerű kerékpáros vándor veszélyek nélkül, és néha más emberek segítségében is reménykedve szelheti át a kontinenst. Utam során legalább száz interjút adtam külföldi televízióknak, újságoknak, és harminc helyszínen rendeztek a részemre ünnepélyes fogadást, ahol egy természetesebb, emberibb élet, közösségi lét megteremtésének szükségességét hirdethettem.

A túráin szinte mindig egyedül kerekezik?

– Igen, de velem tart állandó kísérőm, Bagó Sándor, aki tisztes távolságból az autóknak fenntartott útvonalon halad. Mivel én napi 200-250 kilométert teszek meg, az ő szerepe a mobil szállásom biztosítása, tartalék kerékpárom szállítása, szerviz- és hadtápfeladatok, ő kezeli a „gulyáságyút” és hasonlók. Mivel túráim találkozóira a percre pontos megérkezés elengedhetetlen, ez csak flexibilis szervezéssel és kerékpárszervizeléssel tartható.

Loptak már öntől biciklit? Budapest veszélyes hely a világjáró biciklisták számára…

– Tőlünk nyugatabbra is ismerős a probléma. Hollandiában, ahol talán a legtöbb bicikli található a kontinensen, szintén nehézséget okoz az állandó kerékpárlopás, ezért előfordul, hogy hétköznapi használatra rendszerint régi, lerobbant biciklivel járnak, amíg a fullos, extra kerékpárjuk a garázsban pihen. Ott már olyan komoly lakatokkal és felszerelésekkel védekeznek az emberek, amiket gyakran külön csomagtartóban szállítanak többkilós súlyuk miatt. Tőlem biciklit ugyan nem loptak, de amikor Brüsszelben 2005-ben egy hivatalos fogadás előtt megálltam egy kávézónál, ellopták az ülésemet, így sürgősen szereznem kellett egyet két óra alatt, hiszen elég kellemetlen lett volna, ha nyereg nélkül biciklizem be a főtérre, ahol a tv jelenlétében vártak a köztisztviselők.

2011-ig évenként tekert Európában a WTC elleni terrortámadásra emlékezve. Mi hajtotta? 

– Véleményem szerint már nem állítható vissza a világ a 2001 előtti állapotokra. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, hiszen a terrorizmusnak ezzel a válfajával a gonoszság nagyobb fokozatra kapcsolt. Amerika és Európa is próbálja fékezni ezt az erőt, de az emberek már visszavonhatatlanul félnek, aminek következtében bezárkóznak, elszeparálódnak egymástól. Ezt fejeztem ki az USA–Kanada érintésével megtett jubileumi béketúrámmal is. Ott voltam New Yorkban a 10 éves jubileumi ünnepségen, és ekkor helyeztem el az általam szervezett „Mit gondolok a Békéről?” magyar gyermekrajzpályázat műveit a Ground Zero melletti „békefalon”. New York-i érkezésemet megelőzően Bostonba, Montrealba, Ottawába, Torontóba kerekeztem, megcsodáltam a Niagara-vízesést, majd a  washingtoni külügyminisztériumban találkoztam főméltóságokkal, de vendége voltam Magyarország New York-i ENSZ képviseletének is, illetve fogadott a világszervezet protokollfőnöke is.

2006-ban, éppen az erőszak elleni körútja során Dubrovnikban konfliktusba keveredett a helyiekkel. Mi történt?

– Szeptember 11-én indultam el a Gyűlölködésmentes Európáért béketúrámra, melynek során egy 2800 kilométeres utat tettem meg Szlovénián, Horvátországon, Albánián, Montenegrón keresztül Korfuig. Egyszer, amikor megálltam beállítani a lámpákat, három idegen odajött és leköpték a biciklimen lévő zászlót. Én ezt szóvá tettem, ami dulakodásba fajult, majd „kiegyeztünk döntetlenben”. Ennek ellenére semmi rossz érzés nincs bennem a horvátokkal kapcsolatban, és az ottani rendőrség is minden segítséget megadott. Az eset bármelyik országban megtörténhetett volna. Nem akarok gyűlölködni vagy félni, és amíg megtehetem, tovább fogok kerekezni.

Olvasson tovább: