Kereső toggle

A kényelem csapdájában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bárkivel megtörténhet, hogy egy napon rádöbben: ami egykor motiválta, mára különös módon unalmassá, érdektelenné vált. A „Szállj le a döglött lóról!” című könyv gyakorlati tanácsokon keresztül mutatja be, hogyan lépjünk túl azokon a gyötrő dolgokon, amelyek már nem visznek előre, legyen szó akár tanulásról, akár munkáról, akár különféle emberi kapcsolatokról.

Judith Sills híres amerikai médiapszichológus már az elején leszögezi: „Mi magunk vagyunk a súly, amit a saját érdekünkben odébb kell tennünk – amennyiben úgy döntünk, hogy átrendezzük életünk színterét. A legtöbbször képtelenek vagyunk meghozni ezt a döntést. Miért olyan nehéz előrelendítenünk magunkat, még akkor is, ha valami jobb felé tartunk? Azért, mert bármilyen kevéssé kielégítő az, ahol vagyunk – kényelmes. Hajlandó küzdeni? Mert rögtön az elején megmondom, hogy eljutni onnan, ahol van, oda, ahová el akar jutni: harc. Önmagával kell megküzdenie.”

Vajon honnan tudjuk, hogy a lovunk megdöglött? Mikor érjük el azt az életkort, amikor már nem merünk kockáztatni, noha megtehetnénk? Miért nem merünk mást tanulni, vagy kilépni a munkahelyünkről, vagy új kapcsolatokat építeni, vagy más helyre költözni?

„Will már az egyetem első évében rájön, hogy a jog halálosan untatja, de egy más irányba lendítő hatás nélkül fásult jogászként fog élni és meghalni. Bármennyire boldogtalan is a pályán, a helyzete kényelmes. Ha nem tud semmi vonzóbbat szembeállítani vele, kényelmi zónájának tehetetlenségi ereje fogva tartja.”

Sills harmincéves pszichoterapeuta praxisából kölcsönzött frappáns esetekkel és mélységes empátiával mutatja be a kényelmi zóna csapdáit és a döglött lovainkat, de felvázol lehetséges „menekülési útvonalakat” is. Legfontosabb célja, hogy a nyugati társadalom elvárásainak „rabságában” élők képesek legyenek megtalálni a teljes és félelem nélküli élethez vezető utat. Nem csupán elméleti síkon boncolgat egy-egy családi, szerelmi, munkahelyi szituációt, ezért az olvasó is könnyebben szembesül mindazokkal a nehézségekkel, amelyekkel érdemes megküzdenie.

A szerző rámutat: legfontosabb az életünk minősége – a szellemi, lelki, fizikai szükségeink betöltése. Sokszor épp lelkünk nem kapja meg mindazt, amire vágyik, és egyszer csak jelez. Ha nem történik változás, hangos vészjelzéseket küld. Sills analógiája szerint lovunk ekkor múlik ki. Hogy mit is lát mindebből a környezetünk? Hangulatunk és kedélyállapotunk megromlik, üres, élettelen szemekkel, fásultan, szinte rutinvezérelt üzemmódban éljük napjainkat, mintha csak bezárkóztunk volna egy olyan világba, ahol mindig esik az eső. Érezzük, hogy nem jó így, de nem tudunk mit tenni. Márpedig ez az utolsó pillanat, amikor megmenthetjük magunkat a napjainkra sajnos népbetegséggé vált depressziótól. Méghozzá úgy, hogy képesek vagyunk meglátni a fényt, és meg is tudjuk tenni felé az első lépést – ekkor ugyanis még van remény.

A könyv arról is szól: hol, mikor és miért lendíthetünk előre az életünkön, miként ugorjuk át az utunkban álló falakat. Mindeközben hátra kell hagynunk embereket, akik nem tudták vagy nem akarták megtenni ezt a lépést. Ahhoz, hogy előbbre jussunk, át kell lépnünk saját határainkat is. Természetesen szükségünk van kényelemre is, de ha túlságosan nagy ez a kényelem, meghal bennünk valami lényeges. Eszerint például a túl sok munkával járó élet elhasználja a testet, viszont a túl kevés erőfeszítést igénylő feléli a lelket. Sills beszél többek között a „láthatatlan villanypásztorról” is: a szorongásról, a jövőtől való félelemről, amely gúzsba köti az életünket.

Őszintén és világosan tárja fel a különböző zsákutcák buktatóit, a pótcselekvések formáit. Szó esik a középszerűség veszélyeiről, mások hibáztatásáról, a tagadásról, a panaszkodásról, a fantáziálásról, a különféle függőségekről, vagyis azokról az „érzelmi barlangokról”, ahol sokan menedéket keresnek. Életünk megváltoztatása azonban először fájdalmakkal és kényelmetlenségekkel jár, de ahhoz, hogy radikális változásokat érjünk el, a díszleteken változtatni kell. „Nézzünk szembe azzal, ami fáj!” – tanácsolja Sills, majd javasol hét lépést, amely szükséges ahhoz, hogy le tudjunk szállni döglött lovainkról.

A siker sem magától jön, hanem motiváló jövőkép, pozitív terv és kitartó erőfeszítés eredményeként. A szerző főleg az önfegyelem és az intuíció fejlesztését ajánlja, de más konkrét tippeket is ad. A cselekvés terén pedig arra buzdít, hogy a változtatást kezdjük akár apró lépésekkel, találjunk valamilyen kreatív kifejezési módot: szolgáljunk másokat, legyünk hasznosak közösségünk számára, fessünk, vezessünk naplót, tervezzünk kertet, mozogjunk, utazzunk – és a lista végtelen.

Judith Sills könyve, még ha nem is nyújt teljes megoldást mindenkinek, és az élet minden területére, iránytű lehet ahhoz, hogy miután felismertük életünk döglött lovait, azokról leszállva megízleljük a változás örömét, és boldogabb, elégedettebb életet éljünk.

Olvasson tovább: