Kereső toggle

Szégyen-e a lélek betegsége?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Vajon szégyen-e, ha a lelkünk betegszik meg? És miért mumus a „lélek orvosa”? Dr. Harangozó Judittal, a Semmelweis Egyetem Közösségi Pszichiátria Centrumának főorvosával arról beszélgettünk, hogy van-e felépülési lehetőség a pszichiátriai betegségekből, és hogy hátráltató tényező-e a stigmatizáció.

A „félkegyelmű”-től a „fullba nyomja a kretén”-ig szinte kifogyhatatlan a köznyelv eszköztára a lelki problémával küzdő emberek kifigurázására. Felmerül a kérdés, hogy a magas vérnyomást vagy akár az aranyeret miért hagyja szinte érintetlenül?

– Vannak azért más vicces és megbélyegző elnevezések is, például a „bélpoklos”, a „cukros”, a „sánta” vagy a „rákos”. Ezek is olyan kifejezések, amelyek nem éppen semlegesek. A mentális problémák persze kicsit mások: sokszor nehezen különíthető el egy mentális zavar okozta viselkedésváltozás egy deviáns viselkedéstől. Ezért is fontos az ilyen problémák megismerése. Nagyon sok terhet rakunk egy depressziós emberre, ha „lusta disznónak” gondoljuk. A mentális problémák nagyon gyakoriak, mégis tabuként kezeljük őket, ez pedig tévhiteket és felnagyított félelmeket eredményez. A stigma és a diszkrimináció aztán megjelenik a nyelvi kifejezésmódban is.

Honnan lehet felismerni, hogy orvosi segítségre van szüksége valakinek?

– Jó, ha ismerjük, hogy melyek a fontosabb mentális problémák jelei. Sokat tudunk a meghűlésről, a fejfájásról, az allergiákról, a pszichés problémákat azonban gyakran tabuként kezeljük. Pedig az ismeretük az általános tájékozottsághoz hozzátartozik. A tabuként való kezelés hátránya, hogy nem ismerjük fel a problémákat időben, és előítéletesebbek is lehetünk. Ha például valaki elhúzódóan szomorú, reménytelennek érzi a helyzetét, nem tud örülni azoknak a dolgoknak, amelyeknek régebben szokott, vagy a halált emlegeti, akkor ezek a tünetek komoly depresszióra utalnak, amikor már nem mindig elég a pihenés.

Miben tudjuk egyéni szinten támogatni egy lelki betegséggel küzdő embertársunkat?

– Ilyenkor szelíden beszélgessünk erről, támogassuk az illetőt. Nem jó a problémát „lepasszolni” az orvosnak: a depressziós és más mentális problémával élő emberek számára létfontosságú a szeretetteljes és tapintatos emberi támogatás és a jó kapcsolatrendszer. Sokat ártunk viszont akkor, amikor arra biztatjuk, hogy „szedje össze magát”, vagy hogy „ne nyavalyogjon”.

A tapintatos segítséghez hozzátartozhat, hogy segítünk neki szakembert találni, informálódni, figyeljük, hogy méltányosan bánjanak vele. Látogassuk meg a kórházban is, ha esetleg ott kezelik. Az az ember, akit a pszichiátrián nem látogatnak a hozzátartozói, barátai, különösen átérzi, hogy ő „másmilyen”. Sok mentális probléma van, amelyek nehezen gyógyulnak orvosi és pszichoszociális segítség nélkül, de azt is ki lehet mondani, hogy a családi, baráti, emberi támogatás is elengedhetetlen a felépüléshez.

A lélek betegségei gyógyíthatók, vagy együtt kell élni velük?

– A saját gyakorlatunkban mindent megteszünk azért, hogy a hozzátartozókat bevonjuk, és őket is segítsük, partnerként kezeljük. A tabukat is szeretnénk ledönteni: a mentális problémák mindegyike érvényes és gyakran előforduló emberi tapasztalatokat jelent, amelyeket együttérzéssel megérthetünk, és a megismerés eloszlathatja a félelmeinket, előítéleteinket. A lélek betegségei sokszor meggyógyulnak, máskor a tartós egyensúly, tünetmentesség lehet a gyógyulás.

Mikor kell pszichológushoz és mikor pszichiáterhez fordulni?

A legtöbb mentális probléma esetén egyaránt indokolt lehet az orvosi és a pszichológiai segítség, és legtöbbször együtt hatásosabbak, mint külön-külön. Pszichológiai segítség elégséges lehet élethelyzeti problémáknál, például amikor valaki egy válás után nehezen kezdi újra az életét, vagy nehezen birkózik meg a gyásszal. Persze ilyenkor is előfordul, hogy átmenetileg csökkenteni kell gyógyszerrel is a feszültséget. Ebben a háziorvos is segíthet. Szorongásos és nem súlyos depressziós tünetek esetében is elég lehet a pszichoterápia, de a gyógyszeres kezelés tovább javíthat a gyógyulási eredményeken. Pszichotikus tünetek, súlyos depresszió, esetleg felfokozott aktivitással járó úgynevezett mániás állapotok esetében ritkán kerülhető el a pszichiátriai segítség, és ezt egészítheti ki a pszichoszociális gondozás és a rehabilitáció, amelyben pszichológus és más segítő szakember, például szociális munkás is hatékonyan részt vállalhat. A jó pszichoszociális gondozás sokat segíthet abban, hogy tartósan jól legyen a beteg, és ne legyen visszaesés. Az időskori pszichiátriai problémák esetében a belgyógyászati és neurológiai ismeretek is nagyon fontosak.

Könnyű felismerni a problémát?

– A mentális problémák megítélése nem könnyű, hiszen nem különülnek el élesen a szokványos lelki bajoktól. Nehéz megmondani, hol a szomorúság és a depresszió határa. Általában útba igazíthat, ha arról tájékozódunk, milyen mértékű a szenvedés, és mennyi ideig tart, mennyire korlátozza az illetőt a céljai elérésében, az életvitelében, illetve mennyire gátol másokat. Ezek a szempontok az orvosi vélemény kialakításában is alapvetőek.

Mennyire gátolja a beteg gyógyulási esélyeit egy akár öntudatlanul stigmatizáló családi vagy tágabb értelemben vett baráti, munkahelyi közösség?

– Nagyon. A mentális zavaroknál meghatározóak a stresszhatások a kórkimenetel szempontjából. A legerősebb stressztényezők közé tartozik a szemrehányó, kritikus vagy a majomszeretettel jellemezhető kommunikáció, vagy ha nem mondják ki és nem kezelik hatékonyan a konfliktusokat. És fordítva is igaz: a jó családi, baráti, munkahelyi támogatás és légkör gyógyír. Ehhez persze a betegnek is hozzá lehet járulnia.

Az emberi lélek olyan, mint a nádszál: eltörik, ha túl van terhelve. Erre a mai kor ezer okot ad. Mennyire törünk mostanság?

– Fokozott terhelést jelent a gyors világ, a túlzott „hajtás”, az ingerek erőssége és frekvenciája. Sokszor kevés a védőfaktor: a családi nyugalom, a nagy család élménye, a zavartalan beszélgetés, a közösség, az ünnep, a természet közelsége, a testmozgás stb. Amikor gyógyítunk, ezeket is szeretnénk helyreállítani. Sok családban újra kell tanulni, hogyan üljenek le beszélgetni egymással úgy, hogy közben nem megy a tévé, és nem csinálnak semmi mást.

A betegek sokszor azért is kerülik a pszichiátereket, mert tudják, hogy úgyis csak gyógyszereket ír fel, és az csak részben oldja meg a problémát. Sok a mellékhatás, nehezen tűrik a kezelést. Van változás ezen a területen?

– Félek, hogy nem nagyon. A finanszírozott egészségügyi ellátásokból fokozatosan kiszorulnak a pszichoterápiák, kevés a szakember is. Így sokszor a gyógyszerek foglalják el azt a területet is, ahol nem gyógyszerrel kellene segíteni. A nagyobb gyógyszeradag több mellékhatással jár, de ezekre alaposan odafigyelni nincs mindig kellő idő és energia a tömegellátást végző, sokszor inkább a katasztrófaellátásra, mintsem a modern lélekgyógyászati munkára emlékeztető szolgáltatásoknál.

Az amerikai társadalomban elfogadott dolog, ha valaki pszichiáterhez vagy pszichológushoz fordul. Miért jár a magyar ember a kertek alatt, titokban az orvosához?

– A pszichiátrián való megjelenés megbélyegző a számukra. Félhetnek a „zárt osztálytól”, a kiszolgáltatottságtól. Én azért azt tapaszalom, hogy a jó szolgáltatásokat keresik. Az általam vezetett Ébredések Alapítványhoz Záhonytól Mosonmagyaróvárig érkeznek betegek. Itt mindenki biztos lehet abban, hogy csak az történik vele, amit ő is akar. Én ezt a problémát nem érzem annyira erősnek.

Mi lehet az oka annak, hogy ha valakiről kiderül, hogy járt már a pszichiátria háza táján, akkor valahol tudat alatt felsejlik a darabolós gyilkos képe? Van összefüggés a pszichiátriai beteg és a gyilkosság között?

– Egyes megzavart mentális állapotokban előfordul a kriminális viselkedés. Ez nem gyakori, sokkal veszélyesebb például a fokozott alkoholhasználat, de a közéletben mégis súlyosabbnak gondolják az előbbi problémát. Pedig az ilyen esetben a kezelésbe vétel után a bűnismétlés kockázata minimális. A hírek azonban sokszor torzítanak: egy gyilkosról még akkor sem lehet kijelenteni, hogy pszichiátriai probléma miatt követte el a tettét, ha tudjuk, hogy ilyen betegség miatt kezelik. Adott esetben egy beteg ember is lehet ugyanolyan bűnöző, mint a többi. Alapos szakértői vizsgálatok, néha hosszabb megfigyelés is szükséges lehet ahhoz, hogy nagy valószínűséggel ki tudjuk mondani, hogy egy adott tett mivel magyarázható. Amúgy egyes gyilkosságok kiterjesztett öngyilkosságok, amikor az elkövető a családot is „magával akarja vinni” a halálba. Ennek az előzménye nem mentális betegség az esetek jelentős részében, hanem olyan élethelyzeti krízis, amikor az ember már nem lát maga előtt más kiutat, és nem akarja a szeretteit magukra hagyni. Egészséges emberek másképp is „kikattanhatnak”, azaz előfordulhat, hogy bizonyos hatásokra olyan beszűkült tudatállapotba kerülnek, amikor nem ismerik fel a tettük következményeit, ilyenkor beszélünk „rövidzárlatról”. Azok az emberek, akik ilyenkor bajt csináltak, igazából áldozatok, utólag maguk sem értik, hogyan fordulhatott ilyesmi elő velük. A megzavart mentális állapotban elkövetett veszélyes cselekmények elkövetőit tehát alaposan meg kell vizsgálni, mielőtt ítélkezünk felettük, és gyakran megérdemlik a részvétünket is, mert óriási teher, bűntudat teheti élhetetlenné a további életüket. Ne higgyünk azoknak a „szakértőknek”, akik az újsághírekből diagnosztizálnak. Ők inkább a jósokhoz hasonlítanak.

Milyen a magyar lakosság lelki egészsége?

– Nem jó. A tragédiákat sokszor megelőzhetnénk, ha stresszkezelést tanítanánk az iskolában, ha az emberek beszélgetnének lelki dolgokról és problémákról, ha szolidaritás és odafigyelés uralkodna a közösségekben, és persze ha nagyobb számban volnának jó közösségek. Ma Magyarországon sokszor versengünk, és ritkán dolgozunk össze, gyakran bizalmatlanok vagyunk egymással, és inkább elrejtjük a fájdalmunkat, esetleg „leküldünk” egy-két sört a nehéz helyzetekben. A családi szeretet néha azt jelenti, hogy „még ezt is elviseljük egymástól”, és nem azt, hogy kölcsönösen örömöt szerzünk egymásnak. Hiányos továbbá a segítő szolgálatok elérhetősége, és minőségi problémák is vannak ezen a területen. Ezek mind összefüggnek a magasabb betegségkockázatokkal.

Ha egy tízes skálán kellene összehasonlítani a börtönviseltség vagy a pszichiátriát megjárt beteg szinte élethosszig tartó stigmáját, akkor azok hol foglalnának helyet?

– A kutatások ezzel kapcsolatban eltérő eredményeket mutatnak. Az összehasonlítás azért is lehet torz, mert vannak, akik mind a börtönviseltekkel, mind a mentális problémával élőkkel toleránsak, így az eltérés a két csoport megítélésében nem sokat mond. A gyakorlatban én nagyon sok megértést és szolidaritást is látok mind a saját, mind a betegeim környezetében. Mindnyájunk családjában, baráti körében vannak, akiknél volt vagy van (vagy lesz) mentális probléma, és mi magunk is bármikor lehetünk érintettek. Együtt élünk ezzel, csak valahogyan kevesen és keveset beszélünk erről, ezért látszik olyan ritkának és távolinak az ilyesmi. Vannak kutatások, amelyek kicsi-közepes szintűnek találták a stigma jelenlétét és erősségét Magyarországon. Én is így látom.

Tudta, hogy az Ön által vezetett Ébredések Alapítvány tevékenységét már egyetemen is oktatják? 60 százalékos a munkaerőpiacra visszaintegrált „betegeik” aránya, ez országosan is kiugró adat. Valamit másképp csinálnak?

– Valóban 15-20 százalékról 55 százalékra emelkedik a foglalkoztatottság egy év gondozás után a skizofréniával, bipoláris zavarral vagy alkoholproblémával gondozott betegcsoportokban. Az eredmények annak köszönhetők, hogy „felhasználóbarát” módon dolgozunk, azaz követjük a betegeink és a családok szükségleteit, és nem akarunk helyettük dönteni. A döntésükhöz megadjuk a megfelelő szakmai információkat, és segítjük őket a hiányzó készségek elsajátításában. Legtöbbször alkalmazunk kisebb adag gyógyszeres kezelést, együtt a pszichoszociális segítségformákkal. Sokszor dolgozunk olyan célok érdekében, hogy javuljon a családi légkör, vagy a páciens jobban tudja kezelni a kellemetlen főnökét, de a villanyszámla-befizetésben is adhatunk néha segítséget.

Olvasson tovább: