Kereső toggle

Az öltöny négy évszázada

Barokkos pompától a letisztult stílusig

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az öltöny, habár több száz éves, igen változatos múltat tudhat maga mögött, napjainkban is a férfiruhatár legalapvetőbb és legmegbízhatóbb öltözékének számít. Népszerűségének titka egyszerű eleganciája és praktikuma, amelyekkel a divat szeszélyeit túlélve újra reneszánszát éli szerte a világon, nemcsak hivatalos rendezvényeken, tárgyalásokon, de a hétköznapi életben is.

Pedig a ma ismert decens színvilágot és az egyszerű szabásvonalat ötvöző kabát-mellény-nadrág szett születési ideje a 17. század közepére tehető, amikor az uralkodó barokk stílus a cicoma és a textíliák féktelen használatára buzdította híveit. XIV. Lajos, Franciaország királya, aki nemes egyszerűséggel Napkirálynak hívatta magát, pozíciójából adódva szélsőséges, gyakran meghökkentő ötleteivel gyors ütemben diktálta az akkori divatbolond arisztokráciának a módit, akik az adósságokra sem ügyelve lelkesen követték őt. A mai öltözködési szokásainkat tekintve azt gondolhatnánk, hogy ez a bolondéria csak a hölgyekre vonatkozott, ám lássuk be, a korabeli leírások és festmények, illusztrációk alapján az arisztokrata férfiak túltettek rajtuk a buggyos selyemfelsők, a harisnya és a magas sarkú, csipkével és masnikkal cicomázott cipők viseletével, hullámokba rendezett loknis parókájukkal. 

Azonban ekkorra Európa társadalmi térképén a gazdag kereskedők és az ipari háttérrel rendelkező polgárság vagyonos pozíciókat szerezve, az addig uralkodó osztály öltözékétől radikálisan elfordulva teljesen más stílust kezdett el diktálni a mindennapi, gyakorlati élethez alkalmazkodó lakosság köreiben. Nem vitás, hogy a praktikusság élharcosai elsősorban protestáns körökből jöttek, akiknek célja a kelmék ésszerű felhasználása és a visszafogott színvilág alkalmazása volt. Az akkori férfidivatot tekintve az alsóruházatuk csupán egy ingre szorítkozott (a mai fehérnemű őse), amelyet egy szűken szabott kabát takart el gondosan. Nadrágként harisnyát és enyhén buggyos térdnadrágot viseltek. Mindezeken felül, a keleti kultúra hatására, kaftánszerű, hosszú kabátot hordtak, amely kezdetben a keleti szabásvonalat követve ferdén záródott. Habár a kabátok hossza az idők folyamán hol rövidebb, hol hosszabb lett, néhány fontos módosítással a mai öltönyzakó és mellény őseit köszönthetjük bennük. Viselésük a férfiak körében egyre lazább lett, ennek köszönhetően a felsőkabátot alig gombolták be, így az alsókabát és néha az ing is kivillant. Az alsókabát ujjai az idők folyamán rövidültek, majd el is tűntek, hátoldalát pedig visszafogottabb anyagból készítették. De ebből a századból származik a hátoldali hasíték, amely a lovaglást könnyítette meg, vagy az ujjait díszítő gombolás, amellyel az ingujjat rögzítették a kabát ujjához, ám ez ma már csak tradíció. Történetünkből nem hagyhatjuk ki a nadrágot sem, amely ekkor még csak térdig ért, kiemelve a férfiak izmos vádliját, amelyre harisnyát húztak. Ez utóbbi ruhadarab nem csak a meleget szolgáltatta. Azok, akik nem dicsekedhettek férfias lábszárral, a harisnya alatt gondosan elhelyezett textillel vagy más tömőanyaggal módosíthatták lábuk sziluettjét.

A nyakkendő megjelenése is az 1600-as évekre tehető. A francia seregben szolgáló horvát, azaz kroat ezred tagjai csomóra kötött kendőt viseltek katonai ruházatukhoz. A Napkirály, megkedvelve ezt a mai csokornyakkendőre emlékeztető sálat, a mindennapi élet részévé tette, múltját pedig elnevezésében számos nemzet a mai napig őrzi.

A 18. századra ez az öltözék már nemcsak a polgárság, de az arisztokrácia és a katonaság körében is divat lesz. Amíg azonban a nemesség ruhájára a pompa és látványos díszítettség a jellemző, a katonaság az ésszerűségre törekszik. A felsőkabát hossza egészen a térdig ér, a könnyebb mozgás érdekében a kabát két szárnyát hátragombolják, majd le is vágják. Ezt a formai megoldást napjainkban is alkalmazzák, gondoljunk csak a frakkra! Az arisztokrácia továbbra is drága brokátokba, selymekbe, bársonyokba és damasztokba burkolózik. A férfiviseletek színvilága pedig harsány! Egy öltözéken belül előszeretettel kombinálják a kéket, lilát, sárgát, meggyvöröset, finom harmóniába rendezve. A divatpalettán újabbnál újabb színeket kevernek ki, bizarrabbnál bizarrabb fantázianevek mögé bújtatva őket, mint a bolhafej és bolhahátszín, a tejláz és tejlázas bolhaszín, Párizs sara, mérgezettmajom-szín stb. Öltözékeiket, így a kabátokat valósághű virágokkal, életképekkel hímezték ki, gombjaik pedig akkorák voltak, hogy némelyiken egy-egy miniatűr portré is elfért. Nem csoda, hogy az akkor kézzel készített és díszített ruhadarabok vagyonokat értek! A kor stílusához hozzátartozott a ma már extrémnek számító frizura- és sminkdivat is. A hajat eleinte rizsporral fehérítették, a 18. század második felére – mindent leborotválva – fejüket parókával fedték. A rizsporozás menete az öltözködés szertartásának része volt. Egy elkülönített helyiségben a lisztet a mennyezet felé szórva, az a fejtetőre, pontosabban a hajra vagy parókára hullott. A korra jellemző természetellenes sminket a férfiak is büszkén viselték. Arcukat fehérre mázolva, enyhe pirosítóval, halántékuk ereit kékkel megrajzolva hangsúlyozták arisztokrata származásukat.

A nemesség túlkapásainak azonban ára volt: a francia forradalom által elindított radikális változások Európa-szerte a divatra is hatottak. Az emberek viselete egyszerűsödött, a felvilágosodás és a humanizmus eszméinek köszönhetően a higiéniára és a természetességre is nagyobb gondot fordítottak. Habár a férfidivat alapvetően a már kialakult szabásvonalat megőrizte, eltűnt a paróka, a smink, az öltözékek harsány színvilága és díszítettsége is a múlt részévé vált.  

A férfidivat és -szabászat központja Párizsból áthelyeződött Londonba, ahol a visszafogott színű gyapjúszövetek piaca és az angol elegancia kitűnő hátteret szolgáltatott az öltönykészítéshez. Angliában és Hollandiában az öltözködés protestáns hátterének és klímájának köszönhetően korábban sem volt oly hivalkodó és pazarló, mint Franciaországban. Az ipari forradalom találmányainak köszönhetően pedig a szövetek gyártása még gyorsabbá és még korszerűbbé vált.

A forradalmi évek szélsőséges ötletei, amelyek csak az adott pillanatban voltak érvényesek, a véres események elmúltával a süllyesztőbe kerültek. A forradalom után a női sziluetthez hasonlóan a derékvonal egészen a mellkasig tolódott, a mindennapi viseletben használatos frakk-kabát eleje láttatni engedte a nadrágot és a világos, még díszes mellényt. Az arányvonalak átrendeződésével a nadrágok egyre inkább szűkültek és hosszabbodtak. A divatra igényes lakosság öltözködését az irodalom is irányította. Goethe Az ifjú Werther szenvedései című művében a főhős kék kabátja, sárga mellénye és nadrágja megjelent a férfiak hétköznapi viseletében is. Goethe műve azonban nem csak a divat terén szedett áldozatokat. Művének hatására sokan a reménytelenség útvesztőjébe kerülve, az ifjú Werther tettét utánozva öngyilkosságot követtek el. De a divat számlájára más véres esemény is írható. A divattörténelem számon tart egy olyan történetet, amely során egy ártatlan csókkal a fiú megöli apját, hiszen az akkor divatos elálló, keményített, hegyes gallér sebet ejt apja nyakán, így az elvérzik. Hogy a történet igaz vagy sem, nem tudni, mindenesetre a gallér neve beszédes: Vatermörder, azaz „apagyilkos”.

A divat fejlődése a forradalom után felgyorsul. Az uralkodó színek a fekete,  szürke,  fehér és a barna árnyalatai. Jellemző azonban a korábbi évekkel ellentétben, hogy a felsőkabát diszkréten sötét, a nadrág fehéren ragyog, ezzel is kiemelve a férfiak lábát. A divat új fogalmakat is szült. Lord Brummel, egy angol nemes, aki rangjának és vagyonának köszönhetően divatos öltözködésével és ma már érthető igényességével új irányt nyitott meg a férfidivatban, személyiségével megalkotta a dandy fogalmát.

A biedermeier korszakával új divatközpont született meg: Bécs. A férfiak kabátja most már elöl is hosszabbodik, egészen térdig. Az eddig karcsúsított Werther-frakkot felváltja a nehézkes és bő szalonkabát, amelynek szárnyait később lekerekítik. Ez a zsakett őse. A kabátszárnyak végül 1850-re újra rövidülnek, ez már a mai zakó szabásvonalait közelíti meg. A ruhadarabok színei még különböznek, de visszafogottak, ám az 1860-as évekre a csak barna-fekete-szürke árnyalatokkal teljesen kerüli a feltűnést.

Az iparosodás, a speciális foglalkozások, mint a bankár, a hivatalnok, az irodista munka új utakat nyitott a divatban. Megjelent az ünnepi, a hétköznapi és a munkaruházat, valamint az esti és a nappali öltözet. Minden egyes eseménynek előírt öltözködési etikettje volt, amelyet nem illett áthágni. Az ünnepi alkalmak uralkodó viselete a fekete frakk volt, fehérrel kombinálva. A munkaruházat már szabadabb jellegű volt, színeiben és fazonban is a kényelmet szolgálta. A sport megjelenése újabb radikális változást hozott a férfiöltözködésben. A biciklizés, a lovassportok, a golf és a vadászat színesítette a férfiak öltözékét. Az angol tradíciókból merítő divat az öltönyök kialakításánál a meleg, durvább szövésű gyapjút részesítette előnyben, mintázata és színei is szabadabbak lettek: kockák és finom színek variációival találkozhatunk. A szabott szövetmellényt kötött testvére váltotta fel.

A századfordulóra már kialakultak azok a formák és tradíciók, amelyek napjainkra is érvényesek. Ünnepi alkalmakkor kötelező a fekete vagy sötét színek viselete, hétköznapokon más színekkel is játszhatunk. A sportos zakók és öltönyök, ha sportolásra ma már nem is alkalmasak, mindenféleképpen hétköznapi, esetleg szabadidős tevékenységgel kapcsolhatóak össze.

A 20. században már csak finomítások történtek az öltönydivatban, mindig az adott kor körülményeit és stílusát figyelembe véve. London a mai napig a férfidivat központja, finom gyapjúszöveteivel, szigorú stílusával, több évszázados hagyományaival. Szabászati központja, a Savile Row, több híres divattervező karrierjét indította el. Az angol divat mellett azonban Olaszország vezető szerepét is meg kell említenünk. A 20. századra családi vállalkozások sora nőtte ki magát, elsősorban Milánó környékén, akik az angol divattal ellentétben egy lágyabb, színesebb, de férfias eleganciát sugárzó stílust teremtettek, kivitelezésük minősége pedig az angol vetélytárssal is felveszi a versenyt.

Szerencsére a férfiak ma már nemcsak alkalomhoz, hanem alkathoz is válogathatnak a különböző szabásokból és színekből. Az öltöny sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy napjainkban a kifutók és divathetek állandó résztvevője, és darabjai nemcsak a férfidivat, de a női divat részeivé is váltak.

Olvasson tovább: