Kereső toggle

Csúcsgasztronómia

A séfek krémje diplomataszerepben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A világ legbefolyásosabb vezetői nem vetik meg a finom falatokat. Mesterszakácsaiknak köszönhetően egy-egy találkozó alkalmával bőséges és fenséges ellátásban van részük, mégis mindegyikük számára akad olyan étel, melyet legszívesebben sosem fogyasztanának. Sarkozy a sajtot, Obama a céklát, Hollande az articsókát mellőzi, Putyin ételeit pedig minden alkalommal egy előkóstoló ellenőrzi le.

A világ legexkluzívabb gasztronómiai egyesületét, a Club des Chefs des Chefs-et (Államvezetők Séfjeinek Klubja) 1977-ben Gilles Braguard alapította azzal a céllal, hogy a kulisszák mögött dolgozó államfők séfjeinek tisztelegjen. Az egyesületi tagságnak rendkívül szigorú szabályai vannak: kizárólag államfők, kormányfők és uralkodók személyes szakácsai kerülnek be ebbe a szűk és zárt körbe. Országonként egy hely jár, kivéve Kína esetében, amelynek két helyet is biztosítanak. Találkozóikat évenként más és más országban rendezik, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a szakácsmesterek mélyrehatóan megismerhessék a fogadó ország konyhakultúráját. Mindemellett természetesen eszmecsere is zajlik az aktuális tendenciákról és a kialakult praktikákról.

A fennállásának 35. évfordulóját ünneplő egyesület legfőbb célja a kulináris hagyományok terjesztése és a nemzeti konyhaművészet megőrzése. Az egyes országok főséfjei igazi kulináris nagykövetei az eredeti nemzeti ízeknek, amelyeket szüntelen a modernitás talaján kell újragondolniuk. Ezek az elkötelezett és kiváló szakácsok felelősek az ország legfőbb vezetőinek és családjaiknak egészséges és változatos étrendjéért.

Természetesen nincs közvetlen beleszólásuk a világ eseményeinek alakításába, mégis fontos szerep hárul rájuk a nemzetközi diplomáciában. Főzni ártatlan apróságnak tűnhet, ám jelentőségét nem szabad alábecsülni, hiszen a nagy döntések gyakran az asztalnál születnek. Amikor a világ legbefolyásosabb vezetői egy asztalhoz ülnek, ezeket a szolgálatkész séfeket terheli a felelősség az asztal, az ételek és a hangulat makulátlanságáért.

A történelem már többször is igazolta, hogy az asztal körüli jó hangulat elősegíti az eltérő álláspontok közelítését és a későbbi gyümölcsöző együttműködések kialakítását. Talleryrand mondta Napóleonnak, hogy: „Adj pár jó szakácsot és kedvező szerződést kínálok cserébe." Napjainkban a séfek séfjeinek jelmondata, hogy „még ha a politika sokszor meg is osztja az embereket, egy terített asztal mindig összehozza őket".

Idén nyáron a francia-német kiengesztelődés 50. évfordulója alkalmából Németország és Franciaország közösen adott otthont a rendezvénynek. 1962 júliusában Charles de Gaulle francia elnök és Konrad Adenauer német kancellár a reimsi székesegyházban közösen vett részt egy békemisén, majd pár hónappal később Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság aláírta az Élysée-szerződést, amely több évszázados rivalizálást zárt le, megpecsételve a két nemzet közötti megbékélést és megalapozva a tartós békét Európában.

François Hollande és Angela Merkel idei reimsi találkozója alkalmával, a neves esemény emlékére, a séfek ugyanazt a fogást készítették el, mint elődeik félszáz évvel korábban: marhafilét szolgáltak fel főételként és málnás macaront desszertként.

Az idei rendezvény keretein belül a séfcsapat Berlinben állomásozott pár napot, majd Párizs felé vette az irányt. A berlini házigazda Ulrich Kerz, a német kancellár szakácsa, a párizsi, pedig az immáron hat elnökváltást megélt és negyven éve az Élysée-palota szolgálatában álló Bernard Vaussion volt.

Bár a főszakácsok igen diszkrétek, a nagy vezetők kis szokásai sosem veszhetnek feledésbe. Azt mondják a vezetők ugyanannyira elárulják magukat azzal, amit esznek, mint azzal, amit visszautasítanak.

A sokat látott francia főszakács, Bernard Vaussion, Georges Pompidou elnöksége óta áll a tűzhelynél, és azóta öt másik elnök alatt szolgált, így jól ismeri ízlésüket és étkezési szokásaikat. „Chirac szerette a szószos húsokat és a bárányt minden formában: a combot, a bordát és a lapockát. Mitterrand imádta a tenger gyümölcseit, a serpenyőben félig párolt libamájat, de készítettem neki teljesen átsültet is, szőlővel" - meséli a főszakács. A mai napig számos legenda kering arról, hogy az egykori szocialista elnök, Francois Mitterrand mennyire nem vetette meg a luxust és a gasztronómiai örömöket.

A korábbi francia elnök, Nicolas Sarkozy ezzel ellentétben kínosan ügyelt alakjára. A könnyű, kiegyensúlyozott étrendet szerette, a halat és a baromfit preferálta a vörös húsokkal szemben. Vaussion szerint hírével ellentétben egyáltalán nem csak csipegetett, hanem evett. Diétájának titka, hogy komoly harcokat vívott csokoládészenvedélyével. Meglepő módon antialkoholista, sőt, a sajtokat is kiűzte az Élysée-palotából, mondván: megfekszi a gyomrát.

François Hollande-ban és Angela Merkelben azonban közös, hogy mindketten nagy sajtfogyasztók. Kisebb kontraszt, hogy Angela Merkel köztudottan szeret mindenféle zöldséget, míg Hollande ki nem állhatja az articsókát és a káposztát.

Barack Obamáról azt mesélik, szereti a hasát, pedig a választói sokszor felvetik, hogy túlzottan sovány. Egyébként az amerikai elnök nem titkoltja, hogy édesszájú. Felesége, Michelle Obama pedig az egészséges étkezés zászlóvivője - még a Fehér Ház kertjében is veteményest műveltet. Aktívan harcol az elhízás ellen, és otthon férjét is reformkonyhán tartja. Obama azonban néha „bűnös módon" betéved egy-egy gyorsétterembe, ahol a sajtburger a nagy kedvence. Azonban az elnök ki nem állhatja a spárgát és a céklát, és sosem tesz majonézt a szendvicsére.

A monacói herceg titka, hogy biozöldségeket fogyaszt. Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig az étkezést illetően hű maradt a cári hagyományokhoz: arról, hogy a felkínált étel nem tartalmaz mérget előkóstolója révén győződik meg. A nemzetközi konyhában is jártas Gilles Bagard, a brit The Telegraphnak elmondta, hogy korábban a világ majd minden vezetője alkalmazott előkóstolót, ám ezt a szokást egyedül a Kreml őrizte meg.

Az állami vezetőkkel szemben a konyhában elkövetett remekművek elkészítési ismeretein kívül a séfek abban is lépéselőnyben vannak, mondta az alapító, M. Bragard, hogy: „Elnökök jönnek-mennek, de a séfek maradnak."

 

Olvasson tovább: