Kereső toggle

Feudális retro Chiantiban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Toscana rendelkezik ugyan több száz kilométeres tengerparttal, de szépsége a szárazföld belsejében bontakozik ki igazán. Ideérkezőként talán azért is találjuk különlegesnek e tájat, mert a sűrűn egymás mellett fekvő dombokról letekintve rendszerint felülről láthatjuk a földeket, mintha repülőről néznénk. A szőlőkkel tűzdelt dombok sokak szerint Chianti vidékén a leglátványosabbak, ahol hétköznapi dolog, hogy a gazdag múltú várak falai között ma is bárók élnek, akiknek az alkalmazottai saját egykori jobbágyaik leszármazottai.

A Chianti nevet többen talán csak a borral azonosítják, de a név az egy körülbelül húsz kilométeren át húzódó hegyláncolatot és a környező völgyek, lankák összességét is takarja, ahol az ilyen nevű bort is készítik, és amely Siena, Firenze és Arezzo provinciák határán helyezkedik el. Régebben a terület nagy részét erdő borította, ezt legfeljebb az olajfákkal beültetett teraszok szakították meg, de néhány évtizeddel ezelőtt ipari méretekben ráálltak a borkészítésre, és azóta az erdők komoly részének helyén szőlősorok hullámoznak. Aki azonban nem bortúrára vágyik, az is nagyon kellemesen tudja eltölteni itt az idejét, hiszen az ismertebb városkák - Radda, Greve, Castellina - között a környék tele van sok-sok apró, néha fallal is körülvett kisebb településsel is, melyek mind megérnek egy sétát. Például San Gusmé, San Sano, San Giusto és Vagliagli középkori falai között turisták tömegei helyett eredeti olasz hangulattal találkozhatunk. Ennek a településtípusnak az összefoglaló neve a borgo vagy kisebb változatban a borghetto (állítólag ez utóbbi kifejezésből származtatható a gettó szó is), amely korábban általában a környék földjein dolgozó földművesek, jobbágyok lakóhelyeként szolgált.

Bár a falak között lakók életmódja sokat változott, azért sok olyan elem van jelen a mai napig az emberek közti viszonyban, amelyet első hallásra meghökkentőnek is találhatunk. Fura módon ugyanis Chianti bizonyos területei a létező feudalizmus kifejezéssel is bátran jellemezhetők: ezeken a részeken az itt lakók komoly százaléka bérli báróktól, bárónőktől a lakását. E sorok írója is családjával hónapokig egy ilyen ingatlanban lakott, amelynek tulajdonosa, egy bárónő - külsőre elegáns, idős hölgy selyemblúzban és térdig érő szövetszoknyában - egyik kezében mobiltelefonnal, a másikban slusszkulccsal időnként megjelent, a lakókat körbejárta, és előkelő mély hangon rendelkezett. A báróék egykori jobbágyainak leszármazottai közül is sikerült találkoznunk egy középkorú úrral, aki ma villany- és vízszerelőként a bárónő ingatlanjaiban előforduló ilyen jellegű problémákat kezeli, és az ősei több évszázadig egy gyönyörű, Chianti köveiből rakott és lilaakáccal felfuttatott házban laktak. Elmesélte, hogy az épületekben négy-öt többgenerációs család lakott együtt, és gyakran nyolc-tíz fő jutott egy szobára. A völgyön végignézve bevallotta, hogy nehéz anélkül gyönyörködnie a tájban, hogy ne jutna eszébe az a rengeteg szenvedés, amit az ősei átéltek, miközben a környék földjein kellett robotolni, kézzel kiszedni egyenként belőle a köveket, s támfalakat építeni.

A környék földesurai és várurai közül sokan tartoztak a középkorban a Ricasoli család valamelyik ágához, és ma is lakják vagy használják váraikat. Brolio várának egy része ettől azért még látogatható, néhány szobát pedig Bettino Ricasoli, az 1800-as években itt lakó nagytiszteletű államférfi bemutatásának szenteltek. Cacchianót - a Brolióval szemben lévő dombon -  a család egy másik ága használja manapság nyári laknak, így ezt belülről nem lehet megtekinteni, de ettől függetlenül érdemes körbejárni, mert a kilátás elképesztő, egészen Sienáig belátni a lankákat.

Tornano vára eredetileg nem ezé a családé volt, viszont a vár korábbi urának hol Firenzéhez, hol Sienához táncolása után végül erre is Ricasoliék tették rá a kezüket. Az összes vár ezen a környéken ugyanis azért volt folyamatosan megerősítve, hogy a Siena és Firenze közötti harcban helyt tudjanak állni. A két köztársaság középkori csatározásainak ezenkívül is sok apró momentumát őrzi Chianti a mai napig. Ide kötődik a manapság a környék borának szimbólumaként ismert fekete kakas legendája: e szerint amikor Firenze és Siena belefáradt a Chianti területén húzódó határaikért folyó folyamatos harcba, úgy döntöttek, hogy diplomáciai megoldást keresnek a problémára.

Megállapodtak, hogy egy-egy lovag indul reggel kakaskukorékoláskor a másik város irányába, és ahol találkoznak, ott lesz a határ. A legenda szerint a firenzeiek fekete kakasa hamarabb kukorékolt, ezért az ő lovagjuk nagyobb utat tudott megtenni, lehetővé téve a Firenzei Köztársaság számára ezzel a lehető legtöbb Chianti terület bekebelezését. A két város közötti ellentét ma is előbukkan itt-ott, de szerencsére a turisták ebből nem érzékelnek sokat, csak élvezik mindkét város és a közöttük elterülő dombok szépségét.

Olvasson tovább: