Kereső toggle

Búcsú a megavárosoktól

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Amióta léteznek, a városok mindig is az élet középpontjában álltak, minden itt volt, ami számított: a templom, a bíróság, a piac és az iskola. Sőt, azok számára, akikben erősen izzik az ambíció, a városi létnél jobb választás nem is létezik. Ahogy mondani szokták, Shakespeare London miatt hagyta el Stratford-upon-Avont, nem pedig fordítva. A jövőre nézve azonban egyre több negatívumot is rejt magában a városi lét - a rohamosan fejlődő ázsiai nagyvárosok ugyanis a Financial Times összeállítása szerint nem az idilli életmódot, hanem a sötét középkor gondjait hozhatják elő: szennyezett vizet, akadozó energiaellátást és a higiénia hiánya miatt kitörő járványokat.

1950-ben mindössze két olyan megaváros létezett a világon, amelynek lakossága több volt, mint 8 millió: London és New York. Tokió közel tíz évvel később zárkózott fel hozzájuk. 2010 elejére már csak Tokió maradt az élmezőnyben, New York még épphogy befért a top 10-be, London helyét pedig olyan harmadik világbeli városok vették át, mint Bombay, Sanghaj, Dzsakarta, Peking vagy a nigériai Lagos.

Egy nemrégiben közzétett WWF-tanulmány szerint 2030-ra háromból két ember olyan agglomerációban fog élni, amelynek népessége akár a 20 milliót is meghaladhatja ezek az úgynevezett metavárosok. A szervezet azonban emellett arra is figyelmeztet, hogy pontosan ezeket a nagyvárosokat érinti leginkább a klímaváltozás negatív hatása, a megemelkedett tengerszint, a cunamik vagy a kiszámíthatatlan hőhullámok.

Nyugat-Európában, illetve Észak-Amerikában a sok millió ember viszonylag nagy területen, elszórtan elhelyezkedő nagyvárosokban él, amelyek egymással infrastrukturálisan és közlekedési szempontból is szorosan összekapcsolódnak, de önálló közigazgatási egységekből állnak. A fejlődő országokban azonban ez a hatalmas létszámú tömeg, ha nem is feltétlenül kisebb területen, ám összezsúfoltan él. A társadalmi különbségek itt igen élesen napvilágra jönnek, és nehéz megszervezni a közigazgatást.

A felemelkedési lehetőségekre vágyó vidéki lakosság számára vonzó nyugati nagyvárosokban a bűnözést bizonyos szinten kordában tudja tartani a helyi bűnüldözés, a harmadik világban azonban az általános mélyszegénység mellett a nagyvárosokban egyre inkább elharapózik az erőszak. Biztonságos környék egyre kevesebb akad a 20 milliósnál is nagyobb létszámú megavárosokban. Mindemellett egy közelmúltbeli felmérés szerint ezekben az országokban történik a világ összes halálos közlekedési balesetének a 85 százaléka is.

Az az általános sztereotípia, hogy a növekvő népességkoncentráció a gazdasági fejlődésnek is kedvez, a harmadik világbeli nagyvárosok esetében nem állja meg a helyét. Ebben az esetben ugyanis a közigazgatás gyengesége, illetve a közlekedési infrastruktúra hiánya vagy rossz minősége miatt az igazi gazdasági fejlődést generáló nagyvállalatok kisebb, de hatékonyabban működő városokba települnek, ám így a 20 milliós megavárosokban a társadalmi különbségek egyre szembetűnőbbé válnak.

A Lincoln Institute of Land Policy népességkutató által végzett felmérés alapján 1990-től kezdve a népsűrűség évente 2 százalékkal csökken a fejlődő országok nagyvárosaiban, és fokozatosan a 150 ezer és 10 millió közötti lakossal rendelkező „kisvárosokba" települ át. Ennek oka, hogy a képzett középosztály egyre inkább kivándorol a ritkábban lakott területekre, mivel ezek közelebb vannak a munkahelyükhöz. Így a nagyvárosokban leginkább a mélyszegénységben élők maradnak, illetve azok, akik luxuskörülmények között élnek - az ő számukra megfizethetők azok a kerületek, amelyekben jó a közbiztonság, és elérhető minden olyan szolgáltatás, ami kellemessé teszi az életet.

A McKinsey Global Institute felmérése szerint az utóbbi tizenöt évben a megavárosok pontosan az elvándorlás miatt nem serkentették a világgazdasági fejlődést, annak ellenére, hogy létszámban és kiterjedésben ugrásszerű a népesség növekedése a fejlődő országokban.

1960-ban Yona Friedman tervező egy olyan városmodellt vizionált Északnyugat-Európába, ami sokkal inkább megtestesíti az ideális jövőbeli nagyvárost. Úgy gondolta, hogy ez a megaváros Oxfordtól kezdve Londonon, Észak-Franciaországon és a Benelux államokon át egészen a Ruhr-vidékig terjed majd. Bizonyos szempontból egyre könnyebben elképzelhető ez a vízió, mivel ezek a területek egymással kommunikációs és infrastrukturális szempontból is kapcsolatban állnak. Ugyanez igaz az amerikai keleti partra, ahol Boston, New York, Philadelphia és Washington DC hasonló gigantikus metropoliszként működik. Ezek a területek nem veszítettek gazdasági vonzerejükből, és úgy élték túl az urbanizáció fejlődési szakaszait,  hogy közben minden problémájuk és nehézségük ellenére élhetők maradtak. Éppen ezért Joel Kotkin, a Chapman University városkutatója szerint kiváló példaként szolgálhatnak a fejlődő országok számára, ahol a városlakók saját elmondása szerint változtatni kell a gondolkodásmódon, és a Nyugat majmolása helyett olyan városokat kellene építeni, amelyek „a túlélésért folytatott hősi küzdelem helyett egészségesebb, sőt, kellemes életet biztosítanak lakosaiknak".

Nincs új a nap alatt

A metropoliszok kialakulása nem mai jelenség. Már az ókori Mezopotámiában is léteztek százezres városok, de az egyiptomi Memphisz vagy a görög Thébai is hasonló lélekszámot érhetett el fénykorában. Karthágóban i. e. 300 körül félmillió ember élt, i. e. 200 körül Alexandria, az i. sz. 2. évszázad végén pedig Róma érte el a milliós létszámot. Ezt követően 1600 éven át csak néha-néha alakult ki egymilliósnál nagyobb város, fként Kínában. London lakossága az 1920-as évekre 7,5 milliós volt, New York pedig 7,7 millió ft számlált, majd a hatvanas évek elejére 15 milliót, csakúgy, mint Tokió, amely mindössze 3 év alatt dagadt 20 milliósra. (BBC History)

Olvasson tovább: