Kereső toggle

Gyerekhatárok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mi a gyermeknevelés célja? Hogyan lehet sikeres, boldog embereket nevelni a mai világban? Egyensúlyban lehet-e tartani a szabadságot, a fegyelmezést és a szeretetet? Ilyen és hasonló kérdésekre válaszolnak a magyarul is megjelent Gyerekhatárok című könyv szerzői, Dr. Henry Cloud és Dr. John Townsend, akiknek világszerte eddig több mint 20 könyvük jelent meg többmilliós példányszámban.

A pszichológus és családterapeuta szerzőpáros szerint a gyermeknevelés egyik legfontosabb célja a sikeres jövőhöz nélkülözhetetlen jellem kialakítása, hiszen az ember jelleme nagyban befolyásolja a sorsát. A mai társadalom számos mentséget kínál az emberek viselkedésére, ezért sokan nem értik, hogy miért nem boldogulnak az élet különböző területein. Az emberek hajlamosak lerázni magukról a sorsukkal és önmagukkal kapcsolatos felelősséget, és inkább másokat vagy a körülményeiket hibáztatják. Problémáink jelentős része azonban saját jellemünk hiányosságaiból fakad. A jellem magában foglalja például, hogy egy személy mire képes és mire nem, milyen az erkölcsi felfogása, milyenek a kapcsolatai, és hogyan végzi el a feladatát. Ha azonban ilyen sok múlik a jellemen, akkor vajon nem ennek  a kialakítására kellene a hangsúlyt tenni a gyermeknevelés során? - teszik fel a kérdést a szerzők.

A könyv foglalkozik olyan konkrét problémák kezelésével is, mint például az indulatosság, a szülői utasítások figyelmen kívül hagyása, a tekintéllyel való szembeszegülés és a hisztizés, hiszen minden szülő találkozik olyan nehézségekkel, melyek a felelősségérzet és az önuralom hiányával kapcsolatosak. Középpontjában azonban nem annyira a problémák állnak, hanem azok az alapelvek, amelyek segítségünkre lehetnek abban, hogy gyermekeinket a saját életükért való felelősségvállalásra ösztönözzük, és hogy szülőként (nagyszülőként, tanárként stb.) megfelelően viselkedjünk a velük való kapcsolatunkban.

A szerzők humoros, életből vett példákkal tanítanak meg minket arra, hogy panaszkodó, kifogásokat kereső, másokra mutogató kultúránkban hogyan lehet elérni az önmagunkért felelősséget vállaló érettséget. „A szülőknek segíteniük kell a gyermekeiket abban, hogy kifejlődjön bennük a felelősségérzet, az önuralom és a szabadság, amelyet kezdetben a család kívülről biztosít a számukra" - állítják a szerzők.

A jellem kapcsolatokban formálódik, és az emberek az életük korai szakaszában kialakult minták szerint élnek. Így a határok hiányából eredő alábbi magatartásformák is általában gyermekkorban alakulnak ki: például amikor valaki nem tud nemet mondani azoknak, akik kontrollálni próbálják, vagy nem tudja kordában tartani az indulatait, vagy magára vállalja a felelősséget mások életéért, vagy esetleg könnyen manipulálható és irányítható.

A korlátok hiánya indulatos, függőségre hajlamos vagy felelőtlen jellem kialakulásához is vezet, ami szeretetlen viselkedéssel jár együtt. Jobb gyermekként szembesülni korlátokkal, mint ezek hiánya miatt felnőttként kudarcot vallani a házasságban vagy a munkahelyen. Ahol nincsenek világos határok, ott úgy nőnek fel a gyerekek, hogy nem tudnak uralkodni önmagukon, viszont mindenki máson uralkodni próbálnak.

Egy gyermek akkor tanul meg felelősséget vállalni a tetteiért, amikor a mások által felállított korlátokba ütközik, és szembesül a viselkedése következményeivel. „Vajon az ember nem akkor tanul a hibáiból, ha a saját bőrén tapasztalja azok következményeit?" Például ha sorozatos késései miatt kirúgják a munkahelyéről, vagy indulatos viselkedése miatt elhagyja a házastársa. A veszteségek arra ösztönöznek minket, hogy változtassunk helytelen magatartásunkon. Az emberek általában akkor szánják rá magukat a változásra, ha ugyanolyannak maradni már nagyobb fájdalommal járna, mint megváltozni.

Nem elég tanítani a gyermekeket a határokkal kapcsolatban, hanem nekünk magunknak kell határrá válnunk számukra, és a tetteik olyan következményeket kell vonjanak maguk után, amelyekből megérthetik, hogy a döntéseikért ők a felelősek.

Sokan jóakaratúan, természetes hajlamaikat követve nevelnek. Aki amúgy is segítőkész, szívesen rak rendet tinédzser gyermeke szobájában ötvenedszer is, míg a szigorúbb természetűek a legkisebb rendetlenségért is büntetést szabnak ki.

A gyermeknevelés során azonban sokszor és sokféle módon kell beavatkozni a gyermek életébe. Néha segítségre van szükség, máskor szigorú fellépésre vagy arra, hogy a gyermek önállóan oldja meg a problémáját.

A lényeg az, hogy tudatosan tesszük-e azt, amit teszünk, a gyermek jövőjét szem előtt tartva, vagy pedig gondolkodás nélkül, személyiségünkből, gyermekkori mintáinkból, pillanatnyi szükségeinkből fakadóan.

Ha egy kicsit a távolabbi jövőbe tekintünk, arra, hogy milyen embert akarunk faragni gyermekünkből, sokkal könnyebben találunk megoldást a neveléssel kapcsolatos aktuális kérdéseinkre. A sikeres emberekre jellemző, hogy amikor belefognak valamibe, a cél lebeg a szemük előtt, s ez a gyereknevelés területén is igaz.

A problémás gyerekek nem maguktól válnak problémássá, ahogyan az egészséges határokkal rendelkező gyerekek sem a véletlen folytán alakítanak ki határokat. A gyermek viselkedése a szülő viselkedésére adott válasz.

A könyv szerint a gyerekek motiválásának több formája is van. Ilyen például a tanítás, a mintaadás és az internalizáció. A tanítás során fontos, hogy a határokkal kapcsolatos alapelvekre is megtanítsuk a gyerekeket, ne csak azok gyakorlati alkalmazására.

A mintaadás során, amely nem azonos a tanítással, a gyerekek szüntelenül figyelik, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz, a házastársunkhoz és a tekintélyhez, majd követik az általunk bemutatott jó és rossz példákat. A mintaadás folyamatosan zajlik és nem csupán akkor, amikor tudatosan szülői szerepet öltünk magunkra. Sokszor döbbenten vesszük észre, hogy a gyermek azt teszi, amit tőlünk lát, és nem azt, amit mondunk neki. „Ezt vajon honnan tanulta?" - csodálkoznak gyakran a szülők. A gyerekek azonban hamar rájönnek, ha a szüleik elvei nincsenek összhangban a tetteikkel.

Az internalizáció a külső normák belsővé válásának folyamatát jelenti, melynek során ezek személyiségünk részévé válnak. Amíg ez nem következik be, addig szükség van külső korlátokra és helyreigazításra.

„Van-e olyan életkor, amikor már túl késő elkezdeni?"- kérdezik gyakran. A szerzők szerint nincs, hiszen a gyerekek - minden ellenkezésük dacára - szívük mélyén vágynak arra, hogy törődjünk velük, és útmutatást adjunk nekik. A problémák megoldásához azonban megfelelő eszköztárra van szükségünk. Ezért is hasznos útmutató ez a könyv mindenkinek, akinek van gyereke, vagy gyerekekkel foglalkozik, vagy maga is volt gyerek valaha.

AŰhatárokŰalapelvei

A családterapeuták elemzik a tisztelet, a motiváció, a mérlegelés, az irigység, a felelsségvállalás, valamint a vetés és aratás törvényeit, és ezek alkalmazásához adnak gyakorlati segítséget.
Az egyik legfontosabb alapelv a vetés és aratás törvénye. Fontos megértetni a gyermekekkel, hogy minden tettüknek van következménye, viszont problémákhoz vezethet, ha a szülk nem tesznek különbséget a pszichológiai és kapcsolati következmények, valamint a valóság következményei között. Utóbbival nap mint nap találkozhatunk az életben: például, amikor valaki rendszeresen nem készül az órára, rossz jegyet kap, vagy ha tiszteletlenül viselkedik másokkal, nem lesznek barátai. A következmények azt tanítják a gyereknek, hogy a döntései befolyással vannak az életére, és hogy a saját viselkedése okozza a problémát.
Ez történt például az egyik szerző 5 és 7 éves kisfiával is. A csemeték megkapták havi zsebpénzüket és átbeszélték a szülőkkel a szabályokat is, hogy mire és hogyan lehet azt elkölteni. A kisfiúk azonban az első adandó alkalommal elköltötték az egészet. Később hiába próbáltak még pénzt kunyerálni, a szülők hajthatatlanok maradtak: tanulják csak meg a gyermekek, hogy „a pénz nem fán terem”. A kisfiúk hamar levonták a kellő következtetést: „Legközelebb akkor tovább várunk a költekezéssel”.
Az olyan pszichológiai következmények alkalmazása, mint például a neheztelés, a bŐntudatkeltés vagy a szeretet megvonása, ritkán késztet valakit tartós változásra. A családterapeuták szerint a gyermeknevelésben nagyon fontos a szabadság, a felelsség, a következmények és a szeretet egyensúlya. Ha valamelyik ponton megbillen az egyensúly, például több szabadságot kap a gyermek, mint amennyi felelsséget tud vállalni, jellemhibák alakulhatnak ki nála.
A következ fontos alapelv a felelsségvállalás. Az érett ember egyik jellemzje, hogy felelsséget vállal az életéért, a vágyaiért és a problémáiért. Nem hivatkozik a közlekedésre, ha késik, nem a tanárt hibáztatja, ha rossz jegyet kap év végén, és nem az egészségtelen ételeket okolja az elhízásért. Az éretlen emberek ezzel szemben áldozatként élik le az életüket, és mindig mások nyakába próbálják varrni a gondjaikat.
Az a gyermek, akit a nehézségek elkerülésére tanítanak azáltal, hogy mindig kimentik belle, sokkal több nehézséggel fog találkozni felnttkorában. Fájdalmas lesz számára, ha megromlanak a kapcsolatai, mert sose tanult meg alkalmazkodni, vagy ha nem éri el a céljait, mert sose tanult meg küzdeni, vagy ha anyagi nehézségekbe kerül, mert sose tanulta meg, hogy késleltesse a kívánságai betöltését.
A tisztelet törvénye mások határainak tiszteletére tanítja meg a gyerekeket, hogy ne bántsanak másokat, és vegyék tudomásul, ha nemet mond valaki. Fogadják el a másik ember függetlenségét, és ne haragudjanak, ha a mások által szabott határok miatt nem vihetik keresztül akaratukat. A bölcs szül hagyja, hogy gyermeke megtanulja az élet leckéit a saját világában, miközben együtt érez vele, ha kudarc és csalódás éri. Ha a gyermeknek soha nem mondanak nemet, ez azt az érzést ersíti benne, hogy a világ körülötte forog.
Nehéz lenne olyan jellemvonást találni, amely minden problémáért felels, a jogosultság érzését azonban kétségkívül a legártalmasabb tulajdonságok közé sorolhatjuk. Aki jogosultnak érzi magát valamire, azt feltételezi, hogy mások tartoznak neki. Úgy érzi, jár neki mindaz, ami másoknak megvan. Irigy, követelz embernek nem érdemes adni, mert csupán azt fogja érezni, hogy végre megfizettük, amivel tartozunk neki. Egy hálátlan szívŐ gyermek feltételezi, hogy jár neki a jó jegy az iskolában, és megilletik bizonyos eljogok vagy akár az ajándék is. A hálás ember ellenben örül annak, amit kap.
Még több olyan törvényszerŐséggel is foglalkozik a könyv, amellyel gyakorló szülk nap mint nap találkoznak. Gyermekeinket örökségként kaptuk, mely örökség egész életünkre szól, a felelsség azonban nem tart örökké. A cél az, hogy amikor felnnek, kölcsönös szeretetkapcsolatban maradjanak a szüleikkel. A nevelés nem élethosszig tartó feladat, hanem átmeneti jellegŐ, nem az identitásunk forrása.

Olvasson tovább: