Kereső toggle

Hatévesek dilemmája

Menni vagy nem menni?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elkövetkező hetekben-hónapokban kell a hat-hét éves gyerekek szüleinek dönteni arról, hogy az apróság megkezdje-e szeptemberben az iskolát, vagy az óvodai kisszéket koptassa-e inkább még egy évig. Az iskolára való alkalmasság nem merül ki abban, hogy egy gyerek már felismer egy pár betűt, vagy akár folyékonyan olvas, esetleg oszt-szoroz. Többnyire nem az a kérdés, hogy csemeténk elég okos-e. Akkor viszont mi a döntő?

Akár szidjuk, akár szeretjük, a jelenlegi iskoláink sokkal többet várnak el a gyermekeinktől, mint amivel az óvodában találkoztak. Hirtelen az átmenet: az iskolában új szabályok vannak, önállóbbnak kell lenniük, és egyre fontosabbá válik a teljesítmény. A gyerekek azonban meglepően jól tudnak alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez, ugyanis öt és fél és hétéves koruk között bennük is nagy változások mennek végbe. Épp ezek ütemére vagyunk kíváncsiak, amikor az iskolára való alkalmasságot ítéljük meg.
Haladjunk kívülről befelé: a testalkatuk nyúlánkabbá válik, eltűnik a kicsikre jellemző pocak, megjelenik a kislányos és kisfiús alkat. Megkezdődik a fogváltás, egyértelműen felismerhető a jobb- vagy balkezesség. Ha minimális magasságot és testsúlyt nem is nagyon kérnek ma már számon a gyerekeken, de egy általános jó erőnlétre szükségük van, hogy a sok ücsörgés és az iskolatáska súlya ne terhelje őket túlságosan. A személyes higiénia, az öltözködés, az evés területén már kevesebb segítségre számíthatnak az iskolában, így ezekben ajánlatos teljesen önállónak lenniük.
Bizonyos képességek is kialakulnak ebben az életkorban: a teljes csapongás helyett képesek magukat lekötni tíz-tizenöt percig rajzolással, egy feladat megoldásával stb. Fejlődik a memóriájuk: rövidebb verset, mondókát könnyedén megtanulnak; mindenki számára érthetően, akár összetett mondatokban meg tudják fogalmazni mondandójukat. A legtöbb gyereknek ekkorra már alapvető mennyiségfogalmai is kialakulnak, eligazodnak a tízes számkörben, tisztában vannak a több-kevesebb, kisebb-nagyobb fogalmakkal. A finommotorikus mozgásokat igénylő tevékenységekben is jártasak már valamelyest: festenek, gyurmáznak, rajzolnak.
A pszichés alkalmasság egyik első jele, hogy csemeténk egyszerűen várja az iskolát, és ez megjelenik a játékaiban is. Nagyon fontos, hogy a tevékenységeit ne hagyja félbe, a rábízott feladatot képes legyen végigcsinálni. Mind felnőttekkel, mind a kortársaival tudjon kapcsolatot teremteni (ehhez jól jön az alapvető udvariassági szabályok ismerete), képes legyen egy csoportba beilleszkedni.
A családi kapcsolatokon túl a kortársaik felé is nyitnak a lurkók ebben az időben, megjelennek az első barátságkezdemények.
Az iskolaérettség szempontjából azonban a legfontosabb pszichés változás, hogy a cselekvéseikben csökken az érzelmi töltet, már nem kell minden vágyukat azonnal beteljesíteniük, képesek várni. Ezzel párhuzamosan környezetük elvárásai egyre inkább tudják motiválni őket. Ezek a tulajdonságok legalább annyira hozzájárulnak sikeres iskolai életükhöz, mint a szigorúan vett értelmi képességeik.
A döntést a saját gyerekünkre szabva kell meghoznunk – ajánlja Bacskai Csilla gyermekpszichológus –, mert minden gyermeknek más lehet a jó. Általában a fiúk idegrendszere lassabban érik, ezért érdemes lehet megvárni a betöltött hetedik életévet, a lányoknál gyakoribb, hogy hamarabb küldenék őket. A szorongásra hajlamos, érzékenyebb gyermekeknél előfordulhat, hogy a teljesítményhelyzetben őket ért kudarcok hatására már a téli hónapokra pszichés tünetek jelentkezhetnek.
Bacskai Csilla szerint azt is szem előtt kell tartani, hogy ha gyermekünk marad az óvodában, másik csoportba, új óvónőkhöz kerül-e egy évre, ami miatt érdemesebb lehet mégis az iskolát választani. Ha az óvónő és a szülők nem értenek egyet, a nevelési tanácsadó véleményét lehet kérni. Azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy neki – bár szakember – egy félnapnyi tapasztalat alapján kell véleményt alkotnia a gyermekről, a végső döntés tehát mindenképp a szülőé.
A vizsgált idegrendszeri fejlődést lassítják a korunkra jellemző állandó, intenzív impulzusok, az elmélyült játék kiszorulása a gyerekek mindennapjaiból – véli Papp Zoltán, a Bornemisza Péter iskola alsótagozat-vezetője. Szerinte a nyugalom, a lenyugvás hiánya mutatkozik meg az egyre több hiperaktív vagy ahhoz közeli magatartásban. A gyakorló pedagógus azt javasolja, hogy nézzünk a kimeneti pontra: gond-e, ha tizenkilenc, esetleg húszévesen érettségizik a gyermekünk? Az egyre később önállósodó fiatalok generációját nézve nem is olyan biztos, hogy pont ez fogja nehezíteni az életüket. Papp Zoltán azt tapasztalja, hogy könnyebb az iskolaérett gyerekek esetleges intellektuális éhségét pluszfeladatokkal kielégíteni, mint az iskolát túl korán elkezdő gyerek nehézségeivel megküzdeni, netalán az évismétlés felé terelni őt.

Olvasson tovább: