95 évesen is tervez

Erzsike néni fürge lábakon érkezik a Duna-parti kávézóba, ahová a randevút megbeszéltük. Mire utolérjük, már az étterem másik végében jár. Rendkívül kíváncsiak voltunk, vajon ki lehet ez a 95 éves hölgy, aki most szerzett oklevelet egy számítástechnikai tanfolyamon.

„Szórakozásból vettem részt a számítástechnikai tanfolyamon. Megtanultam, hogyan lehet eligazodni az internet világában, s hogyan tudok elektronikus levelezést folytatni másokkal” – meséli Erzsike néni, aki tavaly iratkozott be a kurzusra, akkor még csak 94 évesen. Kíváncsisága azonban nagyobb volt a tananyagnál, s külön órákkal igyekezett elérni, hogy minél képzettebb legyen a modern kommunikáció terén. Kósa Sándorné Erzsike nyugdíjas nevelőnő az első világháború alatt született, erről az időszakról azonban nem sok emléke maradt. Amire leginkább emlékszik, az a boldog fiatalság kora. „Apám iskolaigazgató, anyám tanár volt, és olyan harmóniában éltek, hogy a boldog család emléke egész életemet bearanyozta. Sokat utaztunk, és az élmények nagy örömet szereztek nekem” – gondol vissza a családjára.

A hölgy mindig is szerette a mozgást, s ezt édesanyja is észrevette. „Tízéves koromban az anyám úgy döntött, hogy beajánlja »csinos, jó mozgású kislányát« – vagyis engem – Brada Rezsőhöz, a kor híres koreográfusához. Balettot kellett volna tanulnom, de én még a balettcipőmet is utáltam. Egy hónap próbaidő után a neves táncművész ezekkel a szavakkal ment anyámhoz: »Asszonyom, én már harminckét éve vagyok a szakmában, de még soha nem találkoztam ilyen tehetségtelen tanítvánnyal«” – meséli nevetve. Ez azonban nem szegte kedvét, s az intenzív mozgásigényére a választ a sport legkülönbözőbb fajtái jelentették: teniszezett, úszott, evezett, síelt sőt ródlizott is – teljes erőbedobással.

A második világháborúban csillagos házban laktak. „Nagyon sajnáltam azokat, akik szörnyű dolgokat éltek át származásuk, etnikai hovatartozásuk miatt” – gondol vissza. Amikor pedig látta, hogy egyesek kijárását szigorúan korlátozzák, becsöngetett hozzájuk, és felajánlotta segítségét a kijárási tilalom idejére. A hölgy a második világháború után ment férjhez. Jól menő textilszövő kisüzeme több jövedelmet hozott számára, mint jogtanácsosként dolgozó férjének keresete, férje kívánságára azonban hamarosan feladta vállalkozását, hogy két gyermeküket teljes odaadással, minőségi módon tudja felnevelni. Az utazás örömeit egész életében igyekezett kiaknázni. Férje sajnos fiatalon – ötvenhat évesen – meghalt, ezután a barátnőivel utazott. „Mindig nagyon megválogattam az útitársaimat. Olyan emberrel nem szeretnék menni, akinek csak az a célja, hogy tunkolja magát a tengerben vagy a napon süttesse a hasát” – mondja.

Az évtizedek során bejárta Európát, többször volt Afrikában, egyszer Jordániában, de az egyik legemlékezetesebbnek mégis a japán út bizonyult. „A nyolcvanas években, amikor ott jártam, még nem volt Budapest–Tokió járat. Vonaton, repülőn, hajón, buszon, hikarin (japán gyorsvasúton) csak oda öt napig tartott az utazás. Tokió, a főváros nem tett rám nagy benyomást, azonban a japán életmód, az emberek szorgalma elgondolkodtatott. Japánban például megvetik azt az embert, aki váltogatja az állását. Ott az a normális, hogy ha valaki elhelyezkedik egy vállalatnál mondjuk húszéves korában, akkor tűzön-vízen át kitart, és onnan megy nyugdíjba” – meséli. Jordániában Petra volt számára a legemlékezetesebb, de járt a Nébó hegyén is, ahonnan Mózes megpillanthatta az ígéret földjét. „A Nébó hegyén emléktábla hirdeti, hogy az előző pápa is ott járt. Biztosan kíváncsi volt, mit látott Mózes” – teszi hozzá.

Erzsike néni utálja az öregedést, és most is tervez. Tavalyi, tunéziai útja után jövőre Olaszországot célozta meg, hiszen már ötven éve is elmúlt, hogy ezeken a déli tájakon járt. Most Velencébe, Firenzébe és Rómába szeretne ellátogatni. A mozgást, a sportot ma sem hagyta abba. Hetente úszik egy órát valamelyik uszodában, nyaranta pedig huszonöt éves Fiatjával megcélozza a Velencei tavat, s ha az időjárás is engedi, akár naponta is élvezi a tó vizét. Az öregedés jelei riportalanyunk látásán sem mutatkoznak. Csupán egyszer, hetvenéves korában volt problémája a bal szemével, amikor embóliát kapott. A szemében az egyik főér elzárult, de mire megműtötték volna, a főér szerepét a mellékerek vették át. Az orvosok „világcsodának” nevezték a jelenséget, „milliószor” megvizsgálták, s története még az orvosi szakkönyvekbe is bekerült. A hölgy ma is szemüveg nélkül olvassa még a legapróbb betűs újságot is.

Arra a kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka, keresnie kell a választ. A harmonikus család, a boldog házasság és a genetikai adottságok sokat jelentenek – véli –, de az olyan trükkök, mint a bioételek fogyasztása, kissé nevetségesnek tűnnek számára. Étkezése egyszerű. Hála a hűtőgépnek, elég hetente egyszer megfőznie az egész hétre valót – különböző főzelékeket és húsokat –, így több ideje marad értelmesebb dolgokra, mint például az olvasás vagy mondjuk egy novelláskötet megírása. A Délután a játszótéren című írásával például elnyerte már a Tisztelet Társasága irodalmi pályázatának első díját, most pedig egy vaskosabb kötet kiadására készül, melyben a valós történeteken alapuló novellái és úti élményei egyaránt szerepelnek majd. A díjnyertes novella főszereplője egyébként egy játékmackó, amelyet egy kislánytól kapott vigasztalásul. A plüssmackó azóta is mindig erre a szeretetre emlékezteti őt.

Erzsike néni a politikában is igyekezik up-to-date lenni, s nemcsak a politikai pártok szlogenjeit ismeri, hanem a háttérinformációkkal is tisztában van. A legújabb, holokauszttagadást tiltó törvénnyel teljes mértékben egyetért. Az élet sok öröme, amelyet átélhetett, nem jelenti azt, hogy ne vett volna tudomást a 20. század szörnyűségeiről, véleménye szerint azonban a 21. század az előzőhöz képest is nagyobb kihívást jelent majd az emberiség számára.