„Szórakozásból vettem részt a számítástechnikai tanfolyamon. Megtanultam, hogyan lehet eligazodni az internet világában, s hogyan tudok elektronikus levelezést folytatni másokkal” – meséli Erzsike néni, aki tavaly iratkozott be a kurzusra, akkor még csak 94 évesen. Kíváncsisága azonban nagyobb volt a tananyagnál, s külön órákkal igyekezett elérni, hogy minél képzettebb legyen a modern kommunikáció terén. Kósa Sándorné Erzsike nyugdíjas nevelőnő az első világháború alatt született, erről az időszakról azonban nem sok emléke maradt. Amire leginkább emlékszik, az a boldog fiatalság kora. „Apám iskolaigazgató, anyám tanár volt, és olyan harmóniában éltek, hogy a boldog család emléke egész életemet bearanyozta. Sokat utaztunk, és az élmények nagy örömet szereztek nekem” – gondol vissza a családjára.
A hölgy mindig is szerette a mozgást, s ezt édesanyja is észrevette. „Tízéves koromban az anyám úgy döntött, hogy beajánlja »csinos, jó mozgású kislányát« – vagyis engem – Brada Rezsőhöz, a kor híres koreográfusához. Balettot kellett volna tanulnom, de én még a balettcipőmet is utáltam. Egy hónap próbaidő után a neves táncművész ezekkel a szavakkal ment anyámhoz: »Asszonyom, én már harminckét éve vagyok a szakmában, de még soha nem találkoztam ilyen tehetségtelen tanítvánnyal«” – meséli nevetve. Ez azonban nem szegte kedvét, s az intenzív mozgásigényére a választ a sport legkülönbözőbb fajtái jelentették: teniszezett, úszott, evezett, síelt sőt ródlizott is – teljes erőbedobással.
A második világháborúban csillagos házban laktak. „Nagyon sajnáltam azokat, akik szörnyű dolgokat éltek át származásuk, etnikai hovatartozásuk miatt” – gondol vissza. Amikor pedig látta, hogy egyesek kijárását szigorúan korlátozzák, becsöngetett hozzájuk, és felajánlotta segítségét a kijárási tilalom idejére. A hölgy a második világháború után ment férjhez. Jól menő textilszövő kisüzeme több jövedelmet hozott számára, mint jogtanácsosként dolgozó férjének keresete, férje kívánságára azonban hamarosan feladta vállalkozását, hogy két gyermeküket teljes odaadással, minőségi módon tudja felnevelni. Az utazás örömeit egész életében igyekezett kiaknázni. Férje sajnos fiatalon – ötvenhat évesen – meghalt, ezután a barátnőivel utazott. „Mindig nagyon megválogattam az útitársaimat. Olyan emberrel nem szeretnék menni, akinek csak az a célja, hogy tunkolja magát a tengerben vagy a napon süttesse a hasát” – mondja.
2010. 02. 26. (XIV/8)
