Kereső toggle

Helyszínelők - CSI: interaktív kiállítás

Ahol te vagy a nyomozó

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hívogat a mottó – hova is? Az elmúlt hetekben nyílt kiállítás a Millenáris Parkban CSI: A helyszínelők címmel. Az interaktív kiállítás résztvevői testközelből ismerkedhetnek meg a bűnüldözés és a nyomozás tudományos módszereivel, miközben saját maguk oldják meg a rejtélyes bűntényeket. Az alapötletet egy népszerű tévésorozat adta, de annak is nagy élményt okoz, aki nem követte nyomon Brass kapitány és csapata nyomozói munkáját.

A tudományos jelleggel bíró kiállításon elmélyedhetünk a DNS-azonosítás, toxikológia, törvényszéki antropológia és entomológia, patológia rejtelmeiben. Azt is megtudhatjuk, hogy milyen módon lehet láthatóvá tenni az egyébként szabad szemmel nem látható, azaz látens ujjlenyomatokat. Kideríthetjük, hogy mi is az a vérnyomelemzés, amely segít rekonstruálni azt, hogy mi történt valójában a bűnügy helyszínén. Az információtechnológia segítségével megtudhatjuk továbbá azt, hogy a mobiltelefonnak, illetve más digitális technológiáknak milyen kulcsszerepe lehet egy bűnügy felderítésében.
A törvényszéki szakértőjelölt, vagyis a látogató három eset aktája közül választhatja ki a számára szimpatikusat: az Összedőlt a ház, A pincérnők korán halnak és a Csont nélkül! Különböző technológiák és eszközök adottak számára: mikroszkópok, nagyítók, számítógépes adatbázisok, érintőképernyős személyi számítógépek, UV-fényforrások, mobiltelefon-elemző berendezés, DNS-elemző rendszer, ballisztikai azonosító rendszer és golyócsapda.
Ezután nyomozásra készen egy mappával és papírral-ceruzával a kézben elindul a helyszín felé, hogy jelentést készítsen. A vizsgálódás első stádiumában feltérképezi valóságosan, testközelből a bűntett helyszínét, és a látszólag érdektelennek tűnő nyomokból érdemleges következtetéseket von le. A helyszínen végzett vizsgálódás után különböző interaktív laborokba lehet menni, és ott folytatni a nyomozást. A pincérnők korán halnak esetnél például SMS-eket kell értelmezni, kronologikus sorrendbe tenni, amelyből fény derül az elkövető kilétére. A döglégy fejlődési periódusán keresztül megállapítható a halál pontos időpontja is, így nem mellékesen a törvényszéki rovarászok munkájába is be lehet tekinteni.
Kiderül továbbá, hogy a keréknyomokat hogyan is vizsgálják, valamint kutathatunk olyan laboratóriumban, ahol gyógyszervegyészeti szempontból lehet elemezni jelen esetben egy kis zacskóban levő fehér port. Az orvosszakértő véleménye után végül a finisbe érünk: lassan fellebben a lepel a rejtélyről. Ha minden adat rendelkezésünkre áll, a kiállítás végén egy érintőképernyős multimédiás eszköz segítségével leellenőrizhetjük magunkat, vajon sikerült-e megoldani az ügyet!
Az interaktív kiállítást a Fort Worth-i Történeti és Természettudományi Múzeum és a Bob Weis Design Island Associates hozta létre, a CBS Consumer Products és a Nemzeti Tudományos Alap támogatásával. Ebben az évben már a világ több pontján látható volt, többek között Dublinban, Las Vegasban és Varsóban. Célközönsége a felnőttek és a tíz éven felüli kalandra kész fiatalok.

Élmények

„Remek volt… mindannyian nézzük a tévéműsort, és fantasztikus volt látni, hogy pontosan ugyanúgy működik minden, mint a tévében, még azoknak is ajánlanám, akik nem nézik a sorozatot… rendkívül szórakoztató.”
„Értékes szórakozás az egész család számára.”
„Nagyon tetszett, hogy körbeszaglászhatok a bűntény helyszínén és megpróbálhatom kideríteni, mi történt.”
„Egy csomó izgi cuccról megtudtam mindenfélét, mint a helyszínelés, a DNS, az ujjlenyomatok, és még Gil Grissom irodájába is beléphettem, pontosan olyan volt, mint a tévében.”
„Az összes kedvenc szereplôm videóját megnézhettem, a végén pedig névre szóló diplomát kaptam, miután megfejtettem az ügyet.”
„Rengeteg látnivaló volt, és rengeteg tennivaló.”
„Nagyon élveztem a bűntény helyszínétôl a laborig tartó folyamatot… Az ember tényleg elgondolkodik rajta, hogyan működnek a műsorban látottak valójában.”
„Lenyűgözô volt. Olyan, mintha a tévéműsor forgatására sétálna be az ember.”
„Kiváló kiállítás, nem láttam a sorozatot, de nagyon tetszett, igazi kihívást jelentett.”
„Jó volt mindent kipróbálni. Felkeltette az érdeklôdésemet a tudomány iránt.”
„Sokat tanultam belôle, élveztem, hogy a számítógépek és a többi módszer segítségével megpróbálhatom megoldani az ügyet.”

Olvasson tovább: