Kereső toggle

Gerillakertészek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Éjnek idején összeverődnek, elszánt tekintetükben megvillan a fény, aztán ingujjukat feltűrik, hirtelen mind egy-egy ásónak tűnő tárgyat ragad meg keményen, még egy utolsó pillantást vetnek egymásra, összebólintanak, és vadul egymásnak…, szóval vadul, egymásnak háttal ásni kezdenek. ők az illegális talajzöldítők, ádáz tevékenységük a legteljesebb mértékben kimeríti a közhasznúság fogalmát: céljuk a közterületek felvirágoztatása.

Az első modern gerillakertészkedésnek mondható megmozdulás során egy New York-i elhanyagolt telket alakítottak kertté, amelyet ma is önkéntesek gondoznak. A gerillakertészet – s annak civil művelői – azonban elsősorban nem a senki földjét, hanem különböző nyilvános helyeket, közterületeket vesz célba, hogy hivatalos engedély nélkül növényeket ültessen el. A zöld gerillamozgalom legismertebb alakja a brit Richard Reynolds, aki blogjával, a témában írt könyvével, személyes jelenlétével és útmutatásaival serkenti a nemzetközi gerillakertész-mozgalmakat. Mára a gerillakertészet globálissá vált: több ezer önkéntes ragad kerti eszközt, hogy a lepukkant urbánus helyek kizöldüljenek.
A Guerrilla Gardening csoportnak immár a világ minden táján vannak tagjai, akik a www.guerrillagardening.com oldalon rendszeresen beszámolnak egymásnak saját projektjeikről. A legtöbb és legnagyobb szabású akciókra a brit fővárosban kerül sor, ezeket előtte-utána fényképekkel dokumentálják. Reynolds májusban Budapesten is felbukkant, hogy az önkéntes városszépítőket gyors kiképzésben részesítse, majd az est leszálltakor bajtársaival együtt bevetette magát a lepusztultnak ítélt Ferenciek terén.
Bár a magyar gerillakertészet nem régóta dívik, ám annál nagyobb vehemenciával követeli magának a nemzetközi hírnevet. 2007-ben mindössze négy csoport ültetett három vidéki nagyvárosban, valamint Budapesten, ahol a Margit hidat zöldítették ki. A gerillakertészek akciójuk során arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy túl sok a betonfelület, és túl kevés a zöldterület, ezért virágok kihelyezésével tüntettek. A fiatal zöldmunkásokat először még illetéktelen közterület-használatért és garázdaságért meg akarták büntetni, amiért a villamososzlopokat felvirágozták. Végül a fővárosi közterület-fenntartó hatóság elszégyellte magát, s elálltak a büntetéstől. Ez az emlékezetes ültetés történetesen a világ legnagyobb összehangolt gerillakertészeti akciója volt, s a töretlen lelkesedés és példamutatás újabb tagokat toborzott zöldítő soraikba. Tavaly országszerte már hatvanhárom csoport ültetett egy egyetlen éjszakára meghirdetett hadművelet során.
De mi hajtja a városlakókat, hogy zöld gerillakommandósnak csapjanak fel? Leginkább az illegalitás izgalma és a küzdelem a lakhatóbb, élhetőbb városi környezet kialakításáért – s a nemes balhéval még pályázhatnak is. Az alulról szerveződő akciókat már civil szervezet is támogatja (földdel, palántákkal), bár a csapatok jórészt saját zsebből palántáznak. A gerillarésztvevők idén is nevezhetnek, a legjobb pályaművek pedig anyagi támogatást nyernek. A Zöld Vadművelet nevű idei, már másfél hónaposra tervezett akció keretében az önkéntes zöldgerillák kitakarítják a környezetüket, és akár meghökkentő helyekre is növényeket ültetnek, dokumentálják az ültetés előtti és az ültetés utáni állapotot, ennek internetes feltöltése lesz maga a pályamű. A csapatok legkülönfélébb név alatt vállalják a cselekményeket, a kivitelezett gerillaakciók fedőnevei pedig a zöldkommandós csoport saját üzenetét vagy követelését hirdeti (Fájdalommentes Beültetés; Öntözésre Ösztönzés; „Kutyakakit cserélek virágra”; Zöld metrót!) Az akciók egyaránt utolérik a köztereket, utcákat, hipermarketek parkolóját, közlekedési szigeteket; bármit, ami sivárságával kiváltja az „áss, ültess, gyarapíts!” csatakiáltást, majd az ásók és kapák kicsorbulásáig küzdenek a betonmentes környezetért.
A zöldmunka úgy zajlik, ahogyan az a Nagy gerillakertészeti szabálykönyvben meg van írva. Az akció nem okozhat közkárt, a növények legyenek ellenállók, s a munka végeztével a gondozást is fel kell vállalni. És persze mindez szigorúan engedély nélkül történjen, hiszen a papírmunka merő időhúzás. Az éjszaka során a kis csapat a felesleges faggatózásokat minimalizálva serénykedik, ráadásul így izgalmasabb is. De hiába az éj leple, a zöldgerillák ténykedését a forgalmasabb közterületeken a köz leplezetlen figyelemmel kíséri: a buszmegállóban várakozók (értetlenkednek, dicsérnek, tanácsaikkal látják el a dolgozókat), hajléktalanok (értetlenkednek, arrébb fekszenek, latolgatják, hogy másnap mennyiért lehet a növényeket pénzzé tenni), a rend őrei (értetlenkednek, jogszabályokat ismertetnek, további kellemes munkát és szép estét kívánnak). Nem utolsósorban a médiumok is fantáziát látnak bennük, egy-egy akciójuk külföldön igazi médiaeseménynek számít. Ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy a tagok internetes közösséget alkotnak, így a világ bármely táján jól mozgósíthatók. A gerillakertészek természetesen nem helyettesíthetik a városi kertépítészeti fejlesztéseket, nem az önkormányzatok munkáját akarják elvégezni, és nem is a Virágos Magyarországért Mozgalom riválisai, hiszen csak kis területeken ültetnek növényeket, s zömmel csak virágokat. A cél inkább a tevőleges tüntetés és figyelemfelkeltés: „Ha elmennek mellettük az emberek, gondolkozzanak el azon, hogy óvni kell a környezetüket, sőt érdemes tenni azért, hogy jobban érezzék magukat a lakóhelyükön” – mondta egy szervező. „Rám is átragadt a vadművelés öröme, és elmúlt a fásultság” – vallja be a sikeres akció után egy buzgó gerillakertésszé átvedlett közember, akit menő irodai állása egyébként nem determinált éppen efféle éjszakai murira. „Büszke vagyok, hogy ebben a kezdeményezésben részt vállalhattam, tudom, hogy a világot ezzel nem tudtuk megváltani, de sok kicsi sokra megy! Még ha a pályázaton nem is leszünk nyerők, már nyertem egy nagyon jó estét, mikor véghez vittük az akciót” – állítja egy másik gerilla. A szorgos munkának már csak a vandálok, a közöny és a városi életkörülmények próbáját kell kiállnia.

Olvasson tovább: