hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bankprés

2005. 12. 13.
Túlköltekezik az állam, és jó alattvalókként túlköltekeznek az állam polgárai is, ki önként, ki némi banki rábeszéléssel. Mert az 1 százalékos kamathirdetéseknek szívósan ellenálló, takarékos fajta is megrendül, ha beüt a karácsony. Vesz például egy igazi videokamerát. Hitelre persze, hiszen átlagmagyar ő átlagfizetéssel. S bár takarékos lévén, két hónap múlva kifizeti az egész összeget, és nem veszi igénybe a részletfizetési lehetőséget, a bankot körülbelül 30 százalékos THM hasznától fosztja meg. A bank azonban nem hagyja annyiban. Nemsokára küld egy névre szóló hitelkártyát: csak aktiválni kell telefonon, és már működik is. A nyugodt alvás előbbre való, így a kártya a fiókban marad. Hamarosan egy levél hívja fel a figyelmet a lehetőségre, majd a telefon is megszólal. Egy udvarias, de számonkérő férfihang tudakozódik, miért nincs aktiválva a bankkártya. 

Kis idő múlva újabb hívás jön. Metrón, csúcsidőben utazva kellene dönteni a kissé neheztelő banki alkalmazott ajánlatáról: akarja-e Ön, hogy a hitelösszeg rendelkezésre állásának idejét meghosszabbítsák? Mert az hamarosan lejár, és a tisztelt ügyfél ugyebár még mindig nem használta ki a lehetőséget… Minél előbb haza, kártyát a kukába. A következő hívásnál kifejezett felszólításra megígérik, hogy a személyes adatokat törlik a banki rendszerből. Ehhez képest néhány nyugodt hét után levél jön a banktól: ezúttal még nagyobb hitelösszeg az ajánlat, még kisebb kamattal. Az apró betűs szövegből azonban kiderül: a költségek eget verők. Aztán megint levelek és megint telefonok, lehet vergődni a csábítás és a józan ész között. Hisz újra itt a karácsony! SMS-ek is érkeznek, és betelik a pohár. A bankot tárcsázva kellemes zene szólal meg, majd félórán át egy géphang igazít el a menüpontok között, a kezelő sehol. 

Képzeljük el mindezt fordítva: amikor újabb ajánlattal kecsegtető telefon jön, a banki ügynök a következő útmutatást hallja: "Üdvözöljük. Ön Kovács Renáta magyar állampolgárt hívta. Amennyiben bankjuknál meglévő hitelemet akarja elengedni, nyomja meg az 1-es gombot. Amennyiben más bankoknál meglevő hitelemet kívánja átvállalni, nyomja meg a 2-es gombot. Amennyiben vissza nem fizetendő összeget kíván felajánlani, nyomja meg a 3-as gombot. Egyéb ajánlataival pedig ne engem keressen meg!"
(turaijuli)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!