Kereső toggle

Meddig kísérgessük a gyerekeket

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A szakemberek szerint baleset következtében több gyerek hal meg a világon, mint az összes betegségben együttvéve. A közlekedési balesetek okozta gyermekhalálozások arányszáma az OECD-tagállamokban az összbaleseti halálok 41 százalékát teszik ki. Bár a vonatkozó statisztika szerint 1970 és 1999 között 30 százalékos javulás mérhető az összbalesetek számában – ami köszönhető számos balesetmegelőzési szabály bevezetésének – ezen belül mégis nőtt azoknak a száma, akik biciklin vagy gyalog szenvednek balesetet. Szakemberek szerint ez összefüggésben van azzal a folyamattal, hogy egyre kevesebb gyerek jár az iskolába gyalog, illetve biciklivel egyedül, mivel a szülők a romló közbiztonságot érzékelve többnyire hozzák-viszik őket, így azonban a gyerekek nem szereznek kellő rutint, önállóságot a közlekedésben.



Fokozatosan engedjük őket szabadon 

Az utóbbi években szakemberek részéről megfogalmazódtak olyan aggályok, hogy a naponta hallott sokkoló hírek és a megélt rossz tapasztalatok következtében a legtöbb szülő oly mértékben félti-óvja gyermeke biztonságát, hogy az így egyre kevésbé válik képessé önállóan felmérni és kezelni a hétköznapi veszélyforrásokat; a szülői "burok" ezáltal csak növeli a baleset esélyét.

Ez a probléma sajnos létezik, de kezelhető – vallja Kulifai Mónika, a Józan Élet Keresztény Egészség- Család- és Ifjúságvédő Egyesületének elnöke. Ennek fényében különösen fontos feladat a gyermekek önállóságra nevelése. Ez persze nem azt jelenti, hogy felelőtlenül szolgáltassuk ki a gyereket ismeretlen körülményeknek, hanem fokozatosan meg kell tanítani (igen, tanítani!), hogy egy helyzetben mire kell figyelnie. Hétköznapi rutinfeladatokról van szó: átkelés az úttesten, közlekedés az iskolába. Ezt követően hagynunk kell a gyereket először kisebb, majd komolyabb helyzetekben önállóan dönteni. Ehhez azonban szem előtt kell tartanunk, hogy milyen életkorban mire képes a gyerek, hiszen vannak egyéni különbségek. Az, hogy mennyire lehet megbízni egy gyerekben, folyamatosan alakul ki. Ha a szülő a védett helyzetekben látja, hogy a gyerek figyelmes, megbízható, korrekt, idegenekkel szemben tartja a három lépés távolságot, úgy könnyebben engedi újabb helyzetekbe. A bizalom törékeny dolog, és nagyon finoman építhető.

Azt azonban mindenkor látnunk kell, hogy az ember alapvető késztetése a kíváncsiság és a kompetencia iránti igény, hogy megismerjük a környezetünket, és tudjunk benne sikeresen forgolódni. Amennyiben ezek a késztetések vissza vannak szorítva, például a túlzott szülői féltés, szülői irányítás következtében, akkor kétség nélkül sérül az egészséges önbizalom. Ilyenkor az új helyzetek félelmet, szorongást váltanak ki, akár felnőttkorban is. Ez az ember később csak más mellett, vagy csak ismert helyzetben tud dolgozni, mindennem? változás kétségbeesést, félelmet, esetleg leblokkolást okozhat – figyelmeztet a pszichológusnő.

Persze minden szülő érzi és tapasztalja, hogy olyan időket élünk, amikor az eddiginél is szükségesebb az óvatosság és a józanság; sok olyan váratlan helyzet adódhat, aminek sikeres megoldása egy felnőttet is próbára tesz. Ez a fajta érettség már nehezebben alakítható ki, alkalmankénti otthoni beszélgetésekkel például felkészíthető a gyerek arra, hogyan reagálhat egy megtámadott helyzetben. 

Elhagyott helyen vagy késői órákban 13-14 éves kor alatt semmiképpen nem tanácsos a gyerekeket egyedül hagyni mozogni. Egy-egy edzés vagy egyéb, sötétedés utánig tartó program esetén szerencsésebb, ha többen mennek együtt hazafelé. Szülői kötelesség felvilágosítani a gyereket a lehetséges veszélyforrásokról, tehát felvilágosítjuk a pedofil emberek jellegzetes viselkedéséről, a gyanús matricákról, a szélsőséges autóvezetőkről stb. 

"Az óvatosság és a nagyon folyamatos önállóságra szoktatás mellett ugyanilyen fontosnak tartom, hogy a féltéseinket, intelmeinket jól kommunikáljuk a gyerek felé – mondja Kulifai Mónika. – Ha azt mondjuk neki, hogy azért nem engedjük egyedül közlekedni, mert azt ő még úgysem tudja megoldani, akkor csak az önbizalmát romboljuk. Tehát miközben óvjuk, segítjük a gyereket, jó, ha biztosítjuk arról, hogy méltányoljuk a meglévő képességeit, és csak a körülmények indokolják állandó felügyeletünket."

Mindenkinek meg kell találnia az arany középutat, ha ugyanis a sarki közértbe sem engedjük le a 8-10 éves gyerekünket, akkor biztos, hogy deformáljuk a biztonságérzetét. Egy természetellenes életmód alakul ki, aminek következtében olyan súlyosan infantilizálhatjuk, ami felnőtt korára is kiható korlátokat eredményezhet.

Olvasson tovább: