hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Körték, homokórák és a többiek
Divatszín lesz a fekete és a lila

2000. 09. 09.
"A megjelenés megtervezhető, a kommunikáció megtanulható, mindezek helyesen alkalmazott ismerete pedig érvényesülésünket is elősegítheti" – hangzott el nemrégiben a Silhouette Stúdió által szervezett Divatfórum 2000 rendezvényen. A fórum egyrészről górcső alá vette a divatipar számos szegmensét, másrészről megpróbált a meghatározott időközönként változó trendek világában felvázolni néhány, a divattal kapcsolatos elévülhetetlen alapelvet.

Különböző színeket gyakorta különböző életérzésekkel hozunk kapcsolatba, így
a sárga a vidámságot, a derűt, a felszabadultságot, a zöld és a barna a nyugalmat,
a szürke az unalmat és a konzervativizmust, míg a lila és a bíbor az uralkodó státust,
a piros az erőteljességet és a dinamizmust szimbolizálja. Tehát a minket körülvevő
színek is rendelkeznek kommunikációs értékkel, amit persze befolyásolhat az adott földrajzi
vagy kulturális környezet is. Azonban a színek, illetve azok harmóniája önmagában még
egyáltalán nem garantálja az öltözködés kifogástalanságát, hiszen figyelembe
kell vennünk többek között az alkati sajátosságainkat is: testünk alakját éppúgy,
mint hajunk és szemünk színét, vagy bőrünk típusát.



Női sziluettek



A női alkatot a divat "tudománya" több alaptípusba sorolja.

A "fordított háromszög" alkat vékony combú, széles vállú, mellben erős, és
keskeny a csípője. Ebben az esetben a válltömés és a keresztcsíkos anyagok kerülendők
csakúgy, mint a fodros, hímzett vagy pamut anyagok. Az öv viszont nagyon jól áll, kiváltképp,
ha sötét színű.

Az egyenes testalkat váll-, csípő- és derékméret-különbsége körülbelül 15 cm.
A tragikus körülmények között elhunyt Lady Diana alkata volt ilyen, vagy a popzene
egyik kultuszfigurája, Madonna mondhat magáénak hasonló külcsínt. Legideálisabb
viselete a trapéznadrág és az egyenes vonalú, lehetőleg szűk szoknya. Kerülendő a
bő szoknya, és az A-vonalú blúz.

A "körte-típus" csípője széles, válla keskeny, de nem csapott. Jól állnak neki
a sálak, a csónakkivágás, ajánlhatóak számára a zsorzsett és selyem holmik, vállrésze
jól korrigálható az úgynevezett kagylóválltöméssel.

A "homokóraalkat" klaszszikusan nőies, csípőben és mellben telt, stílusát
Sophia Loren mintázza. A szóban forgó alkatnak a derékrésze hangsúlyozandó, de a
poliészternadrágok előnytelenek.

A kerek testalkatnak jól áll a gallér nélküli, V-kivágású blúz, ajánlhatóak számára
a világos színek, a gyöngysorok, a sálak, a kitűzők.



Performance-ok a kifutón



Nem meglepő, hogy az extrém divatshow-k kreációi nem jönnek szembe velünk az utcán.
Ezek a bemutatók a divattervezés művészi oldalát hivatottak kidomborítani; egymás túlszárnyalása
és a sajtó elismerésének kivívása a cél. Egy-egy bemutató, habár szélsőséges
keretek között, megjeleníti a soron következő trendek vezérvonalait, magán viseli
ezek legfontosabb jegyeit. A 2000–2001-es év divattrendjében meghatározó szerepet töltenek
majd be a nyolcvanas évek. A sminkek erőteljesebbek, színpadiasabbak, a kiegészítők
hangsúlyosabbak lesznek, megint elérkezik a nagyköv? gyűrűk, a fehér gyöngy, a
teklagyöngy, az igazgyöngy, a széles gyöngysorok, karperecek időszaka a divat időszámításában.
Újból hódít majd a nappabőr és a teveszőr. A piros, a borvörös, a rubin, a ciklámen,
a padlizsán jellemzi majd ezt a trendet. A ruhák vonalai testközelibbek lesznek, a váll
erősen hangsúlyozva van. Újból visszaszivárog egy kevés a 40-es évek Ava Gardner által
képviselt divatjából, a jellegzetes, fényes és csillogó anyagvilágból. Robbanás várható
a fekete és lila árnyalatú holmik terjedésében, stílustól függetlenül. A trend
jellegzetes szoknyahossza a térdig érő szoknya lesz, divat lesz a kisruha, a nadrágkosztüm,
a fél lábszárig érő nadrág – legalábbis egyes divatszakértők szerint.

A hivatalos szaknyelv szerint a divat egy adott korszak stíluskoncentrációja, melyet
meghatároz egyrészt a kor, másrészt a gazdasági helyzet alakulása. Egy-egy trendet
általában két évre előre terveznek az erre szakosodott világműhelyekben, gazdasági
és politikai szempontok figyelembevételével, s a szakma képviselői többé-kevésbé
ezekhez a szempontokhoz igazodnak. A nagy divatházak egy nemzetközi színegyeztető
bizottság koncepciója alapján dolgoznak, munkájukat segítik a világot időszakonként
beutazó témavadászok is.

(Egy könyvajánlat a gazdag szakirodalomból: Stíluskalauz a Color Me Beautiful
szervezet műhelyéből: A legelőnyösebb színektől a legegyénibb öltözködési stílusig,
Park, 1997)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!