Kereső toggle

Magyar békefenntartók a Sínai-félszigeten

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ha a misszió szót halljuk valahol, automatikusan egy vallási vagy egy egészség-ügyi
küldetés jut eszünkbe. A 21 éves Végh Krisztina viszont katonai rendészként vett részt
az úgynevezett Sínai Misszióban, a Vörös tenger mellett. A szerződéses katonahölgy
egy évet töltött hazájától 3000 kilométerre.



Végh Krisztina. "1998 szerencsés év volt"

– Krisztina! Egy év hosszú idő egy ilyen fiatal lánynak. Nem volt honvágya?

– A második hónap után, amikor kezdtem megszokni az újdonságokat, kezdtem
felfogni is, hogy ott vagyok. Akkor, körülbelül egy hétig kellemetlenül éreztem
magam. Aztán fél év múlva hazajöttem egy hónap szabadságra, és a következő hat hónap
már nagyon gyorsan eltelt.

– És hogyan jutott ki?

– A vezérkar pályázatot hirdetett erre a misszióra, és én jelentkeztem. Ilyen
egyszer? volt az egész. Csak jogosítvány kellett és angoltudás. Először ugyan
tartaléknak vettek fel, de aztán mégis mehettem.

– De gondolom nem véletlenül jelentkezett erre a pályázatra.

– Természetesen nem. Igazából már nagyon régóta szerettem volna eljutni erre
a vidékre. Nagyon vonzott az egyiptomi kultúra, a Nílus, Kairó. Egyszerűen látni
akartam ezeket. Érdekes hely, bár a benyomások sajnos kicsit negatívak voltak, például
a tisztaság és higiénia tekintetében. Izrael viszont nagyon gazdag ország, és gyönyör?
szép.

– Tulajdonképpen mi is ez a Sínai Misszió? Magyarok mióta vehetnek részt benne?

– A Sínai-félszigetet egy Camp Davidben aláírt szerződés értelmében az USA,
valamint Egyiptom és Izrael tartja fenn, de a világ minden részéről kell, hogy érkezzenek
oda békefenntartók. Mi is különböző nemzetiségűekkel dolgoztunk együtt, például
fidzsikkel, kolumbiaiakkal, olaszokkal, ausztrálokkal. Régen a hollandok is tagjai
voltak a szervezetnek, de nem tudták ellátni megfelelően a feladatukat. Ezért 1995-ben
a magyarokat választották ki helyettük.

– Mi volt a feladatuk az egy év alatt?

– Az északi és déli táborban is – mindkét helyen 6-6 hónapot töltöttem
– nagyjából azonos feladatunk volt: katonai rendészek voltunk, azaz rendőri
feladatokat kellett ellátnunk. Például járőrözés, sebességmérés, különböző bűncselekmények
felderítése, helyszínelése. Ezenkívül volt egy vámmentes bolt is, amelyet állandóan
ellenőrizni kellett a sűrűn előforduló lopások miatt. Az északi táborban pedig még
a két határ szolgálata is a mi munkánk volt az amerikaiakkal és a fidzsikkel együtt.
Ez a tábor egyébként a félsziget fővárosától 60 kilométerre fekszik. A délit
viszont sokkal jobban szerettem, mert ez közvetlenül a Vörös-tenger partján húzódott.

– Hogyan fogadták Önt, mint hölgyet?

– Az izraelieknél nem jelent furcsaságot, ha nők is dolgoznak a seregben. Náluk
ugyanis őket is behívják egy három éves sorkatonai szolgálatra. Az arabok és a különféle
nemzetből érkezett társaim viszont csodálkoztak például azon, hogy én nem egészségügyis
vagy irodai munkás vagyok Szolnokon, hanem egy gyorsreagálású zászlóalj páncéltörő
irányozója. Egyébként rajtam kívül csak egy kollégám volt a gyengébbik nem képviselője.
Társaink mindkettőnket bátraknak tartottak, hogy elvállaltunk egy ilyen szolgálatot,
és elfogadtak minket.

– Miért, előfordult, hogy szükség volt bátorságra? Voltak feszült helyzetek?

– Mi 1998-ban, egy nagyon szerencsés évben jutottunk ki, hiszen nem igazán
voltak zavargások az arabok és a zsidók között. Persze előfordult, hogy
felrobbantották a Planet Hollywood étteremhálózat egyik épületét, és akkor
megszigorították a határokat és az ellenőrzéseket is. Egyszer Jeruzsálemben járva
pedig lövöldözést hallottunk. A béke tehát eléggé törékeny, ez érződik. És
tulajdonképpen ez az, ami miatt szükség van a bátorságra. Mi szerencsére nem
keveredtünk semmilyen ehhez hasonló helyzetbe, nem ért minket inzultus. Természetesen
a szervezetnek a ruhánkon és az autókon található jelzései (FMPU és a narancssárga
békegalamb) egy bizonyos védettséget is jelentettek. Hiszen a Sínai Misszió eléggé
ismert és kedvelt az ott élők körében.

– Gondolom a munka mellett azért volt idő körülnézni is.

– Természetesen. Sok helyen jártunk és sok érdekeset láttunk. De azt hiszem, a
legnagyszer?bb dolog az volt, hogy három tengerben fürödhettem (Földközi, Vörös,
Holt), ehettem rákot, kagylót és érdekes gyümölcsöt, amelyiknek még a nevét sem
tudtam. A félsziget egyébként azért volt különleges, mert nomád beduinok lakják,
akik még tényleg száraz f?ből, gallyakból, pálmalevelekből összeeszkábált kunyhókban
élnek az állataikkal. De emellett ott van a Daewoo terepjáró is a ház előtt. A
beduinokon kívül persze még nagyon sok nép lakik együtt, egymás mellett: a különféle
vallások, kultúrák forgataga pedig nem mindennapi. Jeruzsálemben, Jézus keresztútján
például végig arab árusokkal találkoztunk, a Siratófalnál viszont már izraeli
katonák álltak. A falat – amely egyébként már fényesre csiszolódott a kezek érintésétől
– én is megérintettem. Teljes mértékben ateista vagyok, de ez a hely megfogott. Érdekes
varázsa volt.

– Összességében hogyan érezte kint magát?

– Az 1998-as év életem egyik legszebb élményei közé tartozik.
   

Olvasson tovább: