Kereső toggle

Gyöngyszem a homoksivatag közepén

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Előfordult már a történelem során olyan, hogy egy falu, egy település úgymond
eltűnt a térképről és az emberek emlékezetéből. Ennek egyik oka – a háborúk
mellett – általában a szegénység, a fiatalok elköltözése, illetve a
városiasodás. A 21. század küszöbén talán kevés embernek fordul meg a fejében,
hogy ilyen eset velünk is megtörténhet. Van egy falucska a Dél-Alföldön, amelyről
alig nyolc évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy rövid időn belül hasonló sorsra jut.

A település lakóinak száma vészesen csökkenni kezdett, az ott lakók nagy része
egyébként is idős nyugdíjas volt. A munkanélküliségi ráta 30 százalékos volt, a
pénz- és munkahiány miatt pedig cserekereskedelem folyt az emberek között. Ami pedig
a legrosszabb, már maguk a falubeliek sem hittek igazán a változás lehetőségében.
Valószínűleg senki nem találná ki, hogy Pusztamérgesről van szó, mint ahogyan azt
sem, vajon hogyan vált Magyarország egyik igen ismert és látogatott idegenforgalmi és
turisztikai központjává ez az 1991-ben még "koldusbotra jutott" település.

Amikor a "sikersztoriról" beszélgettünk Börcsök Antal polgármesterrel, ő az
1900-as évekről kezdett mesélni. A történet ugyanis valójában akkor kezdődött.
Ormodi Béla és barátja, Dr. Brüner Fülöp a század elején érkezett
Pusztamérgesre. Ezek az idős zsidó szőlőnagybirtokosok voltak a település első
fellendítői: megvették és szétosztották a földet, utcanyomvonalakat húztak, 39
házat és egy iskolát építettek, azaz lakóhelyet és munkát adtak az embereknek.

A gyors fejlődést jelezte, hogy hat év múlva – Magyarországon elsőként – már
önálló közigazgatási és tanácsi rendszerrel rendelkezett a megtízszereződött
lélekszámú falu. Az előrelépéseket azonban nem sikerült sokáig megőrizni. A
háború, majd a téeszesítés elszegényítette a falubelieket. 1991-ben például
egyetlen TSZ tudott csak munkát adni, azt is csak néhány embernek, havi 2600 forintos
fizetésért.

Az 1990-ben megválasztott polgármester hirtelen találta szembe magát a problémával,
addig ugyanis tanárként dolgozott a faluban. Eleinte fogalma sem volt arról, mit tegyen
ebben a szorult helyzetben, hogyan reagáljon a panaszkodásokra. Azt azonban érezte,
hogy az emberek bíznak benne, és nem akarta cserbenhagyni őket. Beült hát a
levéltárba, és elkezdte kutatni, vajon mi tartotta a faluban az embereket a század
elején. Régi feljegyzéseket, jegyzőkönyveket olvasgatott, és felismerte, micsoda
természeti és történeti értékei vannak ennek a pusztai, vályogházas, "föld
alól jött" településnek. A nagy ötlet tehát az volt: megmutatni mindent az
érdeklődőknek, és ebből pénzt csinálni. Ehhez azonban először rendbe kellett
hozni a települést, amihez viszont szintén pénz kellett. Pénz kell ahhoz is, hogy
pénzünk legyen. Ez elég ijesztőnek tűnik, ezért ezen a ponton bizonyára sokan fel
is adnák a küzdelmet.

Nem így a pusztamérgesiek, akik – a polgármester unszolására – hitelt vettek fel,
és szó szerint az utolsó fillérüket és erejüket is a településre fordították.
Kimeszelték az úgynevezett tisztaszobákat, felszedték az utcai szemetet, rendbe
hozták házaik előtt a virágoskerteket, terítéstechnikát tanultak, és angol
nyelvtanfolyamra jártak még az idősek is. Ezt követően aszfaltozták az utakat,
bevezették a gázt, a telefont, és energiatakarékos közvilágításra váltottak.

Ezzel egyidőben Börcsök Antal polgármester több mint száz levelet írt külföldi
országok nagyobb városaiba Szingapúrtól Londonig, hogy felhívja a világ figyelmét
Pusztamérges kincseire: az alföldi homokra, a vályogházakra, a szőlő- és
őszibaracktermő vidékre. Bár látnivalókban gazdag versenytárs bőven akadt a
környéken (például Szeged vagy Ópusztaszer), az összefogás, a lelkes, aktív munka
nem maradt eredmény nélkül: már 1992-ben megérkeztek az első turisták Dániából,
majd a község egyre erőteljesebben, szinte robbanásszerűen kapcsolódott be a
magyarországi és a külföldi turizmusba. A munkanélküliség már nem jellemző a
helységre, sőt a környező falvakból is járnak át Pusztamérgesre dolgozni. Van is
hová, hiszen először egy olasz vállalkozó hozott létre 500 millió forintos liba-
és kacsavágóhidat, majd másfél millió márkás német támogatással két éve
megépült egy középiskola is. A település költségvetése 22 millióról 126
millióra emelkedett.

A fellendülés szemmel látható, olyannyira, hogy többször jutalmazták: 1996-ban az
ország legvirágosabb településének díját és Európai Oscar díjat, 1997-ben pedig
az európai virágosítási program harmadik helyét nyerte el a falu Magyarországot,
sőt a volt szocialista országokat is egyedül képviselve. A gyöngyszem tehát csillog
a homoksivatag közepén, és remélhetőleg fényét nemcsak megőrizni, hanem
erősíteni is tudja még.

– Mi is volt a siker titka? – kérdeztük Börcsök Antal polgármestert. – Idős
embereket meggyőzni arról, hogy változtassanak addigi életükön, nyissák meg
otthonukat, és fogadjanak be idegen turistákat, mi több, tanuljanak meg angolul, nem
könny? dolog. Önnek mégis sikerült. Hogyan ?

– Az egyszer? parasztaszszonyok először valóban hallani sem akartak a dologról,
pedig erre a szemléletváltásra volt a legnagyobb szükség. Sokféle érveléssel
próbáltam meggyőzni őket: elmeséltem levéltári élményeimet, sőt saját
lakhelyük értékeiről is beszéltem, arra is felhívtam a figyelmüket, hogy az
államtól sem lehet csak úgy anyagi támogatáshoz jutni. Valójában azonban úgy
gondolom, azért fogadták el a javaslatomat, mert tudták, ha nem teszik, én azon a
napon lemondok, és mindent otthagyok.

– Mindenki egyformán kivette részét a munkából?

– A lakosságnak csupán egy százaléka volt passzív. A többiek azonban kiléptek,
és tulajdonképpen nekik köszönhető a fejlődés. Külön kiemelném az időseket. Ők
a háború alatt megtanulták, hogy ha elesnek, fel kell állni, tovább kell menni.
1990-ben pontosan ezen mentek keresztül. Akkor még fekete fejkendőben, mogorván
jártak az utcán, most mosolygósak és vidámak. Tudatos szerepvállalásuk és
kitartásuk szerencsére kezd a fiatalokra is átragadni.

– Vajon a jövőben is megmarad ez a lelkesedés?

– Sikerült az évek során jó közszellemet kialakítani, amely szinte mindenkinek a
viselkedését meghatározza: az emberek látják, hogy nélkülük nem működik a
rendszer, ezért nem adják fel. És ami a legfontosabb, hogy nem tőlem vagy a
szomszédtól, hanem a messziről idelátogató turistáktól kapják a legtöbb
dicséretet, és ez nagyon jó hajtóerő. Egy ünnepélyes falugyűlés keretében
például levetítettem az egyik, videóra felvett londoni díjátadást, ami szintén
nagy büszkeséggel töltötte el őket, és megértették, hogy érdemes folytatni.

– A község önállóságának 90. évfordulóján hogyan emlékeztek meg a század
eleji alapítókról?

– Nagy ünnepséget rendeztünk szeptemberben, amelynek keretében díszpolgárrá
avattuk Ormódi Bélát, aki a kezdetekben rendkívül sokat tett a településért.
Továbbá volt még egy nagyon megható része a megemlékezésnek: az akkor még alig
két hete Pusztamérgesre járó diákok színdarabban játszottak el egy 1902-es
falugyűlést. A levéltárban feljegyzett történések nem csak rám voltak nagy
hatással.

Olvasson tovább: