Kereső toggle

Így adunk mi

Ilyen a magyar adakozási kultúra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A világ jótékonysági rangsorában az első helyen az amerikaiak állnak, az utolsón a kínaiak, míg hazánk 126 ország között a 109. a listán. Van hová fejlődnünk, azzal együtt is, hogy a posztkommunista országok többsége nem jeleskedik adakozás vagy önkénteskedés terén.

Segített-e idegennek az elmúlt hónapban? Adományozott-e pénzt jótékony célra? Önkénteskedett-e valamilyen szervezetnél? – ezekkel a kérdésekkel méri fel 2008 óta a Gallup világszerte az emberek nagylelkűségét, a Charities Aid Foundation (CAF) szervezet megbízásából. Az elmúlt tíz év összesített adatai alapján a „jótékonysági mutató”, azaz a World Giving Index rangsorának top20-as élmezőnyében egyes fejlett országok (USA, Új-Zéland, Ausztrália, Írország, Kanada, Nagy-Britannia, Málta, Svájc, észak-európai államok) mellett közel felerészt olyan ázsiai és afrikai országok szerepelnek, mint Mianmar, Indonézia, Kenya, Egyesült Arab Emírségek, Türkmenisztán vagy Libéria.

A világ nagylelkűségi rangsorában Magyarország – más posztkommunista országokkal együtt – stabil sereghajtónak számít: 126-ból a 109. helyen áll. Az utolsó előttiek a görögök, a legszűkkeblűbbek pedig a kínaiak – legalábbis a CAF adatai szerint. Míg a top20 országokban minden második ember segít, önkénteskedik vagy adakozik, addig nálunk minden negyedik-ötödik, Kínában, Görögországban csak minden hatodik.

A magyarok körében az idegenek iránti segítőkészség 2013 után erősen csökkent (52-ről 38 százalékra), míg az adakozási és az önkénteskedési hajlandóságunk a válság után enyhén nőtt (20 százalék és 9 százalék).

Bár az elmúlt tíz évben összességében az USA hozta a legjobb mutatókat, az adakozási kedv a fejlett nyugati országokban inkább csökkent az elmúlt években, míg Afrikában és Ázsiában erősödött. Érdekes módon a gazdasági válság lecsengése után nem növekedett tartósan a jótékonykodás a nyugati országokban, ugyanakkor a legstabilabb viselkedésű éllovas végig Új-Zéland volt. A CAF-jelentés szerzői szerint az élboly összetétele azt mutatja, hogy a nagylelkűség nem köthető egyetlen régióhoz, kultúrához, valláshoz vagy meghatározott jövedelmi szinthez. Ugyanakkor azt is megállapítják, hogy a volt szovjet szatellitállamok többnyire a nemzetközi rangsor alján szerepelnek, aminek oka összetett, kulturális és gazdasági tényezők egyaránt szerepet játszanak benne.

Derűsebb önkép

 

Czike Klára és Kuti Éva korábbi, 2004-es hazai kutatása szerint sokkal jobban állunk: a magyarok fele-kétharmada jótékonykodik valamilyen formában – leginkább pénzt ad, de nő az önkénteskedés is –, s a mutatók a rendszerváltástól kezdve javuló tendenciát mutatnak. A szakemberek szerint annak ellenére erősödött a magyarok segítő aktivitása, hogy időközben megszűntek az adományok adókedvezményei, valamint az alapítványok és egyesületek körüli visszaélések híre erősen rombolta a közbizalmat.

A kutatásból az is kiderült, hogy az adományozás és az önkéntesség – a konzervatív középosztálybeli hagyományokhoz is híven – a középrétegek passziója. A legfőbb motiváció máig a szolidaritás, míg az önismeretet, a saját tudást építő, a közjót tudatosan szolgálni akaró támogatás sokkal kisebb mértékű – eltérően az angolszász gyakorlattól. A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a hazai civil szervezetek működésébe sokkal jobban be kellene vonni a társadalom alsó és felső rétegeit, hisz az előbbiek az idejükkel, az utóbbiak pedig anyagilag tudnák támogatni az adományozáson és önkéntességen alapuló, közhasznú kezdeményezéseket.

A 2004-es kutatás szerint a magyarok által leginkább támogatott területek: az egyházi, vallási tevékenységek, az egészségügyi, szociális ellátás, az oktatás, tudományos kutatás, illetve a kultúra, a művészetek és a hagyományőrzés.

Sokat elárul az adakozási kedvről, hogy hányan élnek az adó egy százalékos felajánlásának lehetőségével. Bár az elmúlt évtizedben a felajánlások száma és összege nőtt, az adózók közel fele nem rendelkezik róla, így a szétosztható keret fele – idén legalább 16 milliárd forint – az államkasszában marad. Tavalyhoz képest idén valamivel kevesebb felajánló nagyobb összeggel több civil szervezetet támogatott, míg az egyházak felajánlóinak száma és támogatása egyaránt nőtt, aminek a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány szerint elsődlegesen a megváltozott adminisztratív feltételek állnak a hátterében. A legtöbb civileknek szóló felajánlást egyébként rendre egészségügyi intézmények és állatmenhelyek kapják.

Bizalomhiány

A közösségi oldalakon indított pénzgyűjtő kampányok sikere – Zente, majd Levente esete – is megmutatta, hogy Magyarországon sokan és örömmel adnak, s önkéntes segítőmunkát is többen vállalnának. „A probléma viszont sokszor az, hogy nálunk nincs kialakult kultúrája annak, hogyan lehetne ezeket az erőforrásokat valóban hatékonyan felhasználni közös célok érdekében” – mondta kérdésünkre dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány vezetője.

Szerinte nem véletlen, hogy van az emberekben egy jókora bizalmatlanság a civil szervezetekkel szemben. Egyrészt a magyar társadalomra tradicionálisan jellemző a zárkózott és bizalmatlan attitűd, másrészt a „harmadik szféráról” is elmondható, hogy már a rendszerváltás óta erősen átpolitizált és nem mentes a korrupciótól. Elég csak a pályázati „visszaosztó” rendszerre gondolni, a támogatások nem megfelelő módon való felhasználására, vagy az olyan alapítványok sokaságára, amelyek éppenséggel adóelkerülés, illetve a közpénzek kiszivattyúzása céljából lettek létrehozva. Gyurkó alapvetően nem a törvényi szabályozás hiányosságaiban látja a probléma fő okát, hanem abban, hogy a civil szektor máig nem lökte ki magából a tisztességtelen szereplőket, akik az egész szféra hitelét rombolják.

A hazai elit körében nincs elterjedve a filantrópia, Gyurkó szerint azért, mert itt az emberek nem igazán büszkék a vagyonukra. Nincs adományozási kultúra sem, nem jellemző például az anonim adományozás, mint ahogy a szervezetek vagy jó célok „örökbefogadásának” gyakorlata sem. Pár évvel ezelőtt az UNICEF csináltatott egy kutatást a magyarországi adományozási kultúráról. Ebből az derült ki, hogy nálunk leginkább a kispénzű, idősebb emberek hajlamosak adni, olyanok, akiknek a helyzete közel van a rászorulókéhoz. Amerikában viszont minél gazdagabb valaki, annál többet adakozik közcélokra – emelte ki a szakember.

Szerinte a kelet-európai emberek gondolkodásából hiányzik az a fajta társadalmi felelősségvállalás, ami úgy jellemezhető, hogy ha van 5 forintom, de csak 3-ra van szükségem, akkor csak egyet teszek be a bankba, a másik felesleges forintot visszaadom a társadalomnak, azért, mert a leszakadás megelőzése össztársadalmi érdek. Ez nem alkalmankénti felbuzdulást jelent, hanem egy folyamatos, önzetlen segítségnyújtást pénz, szaktudás, idő formájában. „A jótékonykodás nem lomtalanítás, nem lelkiismereti pótcselekvés, hanem azt jelenti, hogy van az életemnek egy olyan része, amit nem pénzért csinálok, hanem azért a jó érzésért, hogy egy számomra fontos ügyben elkötelezett lehessek és másokat segíthessek” – fejtette ki Gyurkó.

Önkénteskedés, de miből?

Mivel 2010-re kifutottak a nagy nemzetközi alapítványi pénzek, az állami dotáció pedig meglehetősen szűk körű, szakértők a vállalati önkénteskedésben és adományozásban látják a jövőt. Ennek még nem alakult ki jó gyakorlata nálunk, mivel Gyurkó tapasztalatai szerint a hazai cégek nem értik, pontosan miről is szól a vállalatok társadalmi felelősségvállalása, azaz a CSR. „Félvállról veszik, azt gondolják, hogy az adakozás a marketingük része, vagy a HR-rel kapcsolják össze, a csapatépítés hatékony módszerének tekintve a látványos önkénteskedést. Ez nem az önzetlen adományozásról szól, hiszen a valódi munkát végző civileknek leginkább a működésük finanszírozásához lenne szükségük segítségre” – magyarázta Gyurkó.    

A jó gyakorlat alapja a körültekintő módon történő adakozás, amely a jól működő társadalmi szervezetek kiválasztódását is elősegíti. 2006-ban nagy feltűnést keltett, amikor a milliárdos üzletember Warren Buffett vagyona 80 százalékát a Bill & Melinda Gates Foundationnek adományozta, mondván: ők nála jobban tudják elkölteni a pénzét. Bill Gates – aki a híres filantróppal, Andrew Carnegie-vel együtt azt vallotta, hogy a gazdagoknak erkölcsi kötelességük vagyonuk megosztása –, lemondott a Microsoft vezetői posztjáról azért, hogy minden energiáját alapítványa működtetésére fordíthassa. Ám nem könnyű a pénzt elkölteni: Gates-nek, miután vagyona legalább felét különböző nemes célokra – egészségügy, lakhatás, élelmezés, mezőgazdaság, oktatás stb. – fordította, megduplázódott az eredeti vagyona.

„Az adományozás kultúrája alatt legfőképp azt értem, hogy Buffetthez hasonlóan Bill Gates is rendkívül tudatosan választja meg azt, hogy mely programokat és szervezeteket támogat. Amikor az alapítványa fejlődő országoknak kezdett támogatásokat adni, minden részletet körüljártak, maximálisan bevonódtak a döntésekbe. Céges szinten is ennek kellene működnie, hogy az adományozó olyan ügyet, szervezetet támogasson, amit jól ismer, és aminek biztosított az utánkövetése, átláthatósága” – hangsúlyozta a gyermekjogi szakértő.

Az út elején

A hazai civil szféra átláthatóságának megteremtésére jött létre hét éve az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testülete. „A törvényi kötelezettségeket figyelembe véve Magyarországon a közhasznú szervezetek átláthatósága európai vagy világviszonylatban nem tekinthető rossznak” – mondta lapunknak Cseh Balázs szóvivő, aki egyben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke is. Az önszabályozó testület az etikai kódexe értelmében rendszeresen monitorozza tagszervezeteit, melyek az éves pénzügyi jelentéseiken túl a tevékenységükről is rendszeresen beszámolót készítenek.

Jelenleg 34 tagszervezetük van – nagyrészt ismert és régóta eredményesen működő szervezetek –, s eddig egy kizárásra került sor. Viszonylag kevesen csatlakoztak hozzájuk, aminek okát Cseh Balázs főként abban látja, hogy az adományozói körben még nincs erős igény az átláthatóságra.

„Egy hosszú út elején tartunk, hiszen az emberek fejében még mindig az él, hogy az államnak kellene minden feladatot megoldania, holott ez csak társadalmi összefogással lehetséges. A civil szervezetek rengeteg problémát kezelnek, megoldanak, s a társadalom tagjai ezt kvázi szolgáltatásként megvásárolhatják. Elvégre, ha szeretnének a világban valamit megváltoztatni, annak leghatékonyabb módja, ha olyanokra bízzák, akik értenek hozzá” – szögezte le Cseh. Elismerte: a magas adók miatt az emberek többségének nincs sok felesleges pénze, és jellemzően sokat dolgoznak, ami miatt idejük sincs önkénteskedni. Ő is a vállalati felelősségvállalásban, a cégek és civilek stratégiai együttműködésében lát potenciált, valamint abban, hogy ne csak a visszaélésekről, hanem a számtalan pozitív civil példáról is szó essék a médiában.

Kapni is tudni kell

„Amikor idejön egy életerős fiatal férfi, és kéri, hogy segítsünk, mert nincs mit ennie, akkor azért elgondolkozik az ember, hogy minden esetben jót tesz-e az embereknek az adomány, vagy van olyan helyzet, amikor esetleg ártunk a segítséggel” – mondja egy Bács-Kiskun megyei kistelepülés családsegítő szolgálatának vezetője. Rögtön hozzáteszi, hogy általánosítani semmiképpen nem szeretne, de kétségtelen, hogy vannak olyanok, akik elkényelmesednek, nem akarnak dolgozni – pedig lehetőség lenne –, megelégszenek a 22 800 forintos segéllyel vagy maximum a közmunkával – hiszen adományokból fenn tudják magukat tartani.    
A 3 ezer lelkes faluban ugyanis adományból nincs hiány. Havonta kétszer tartanak tartósélelmiszer- osztást a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak, illetve az Élelmiszerbanknak köszönhetően; működik egy alapítványi népkonyha a településen, ahol ingyen tudnak reggelizni, ebédelni a rászorulók, és van fürdési, mosási lehetőség; továbbá rendszeresen szerveznek egyedi megmozdulásokat különböző segélyszervezetek támogatásával, most karácsonykor például egy tonnányi élelmiszert osztanak szét, mindenki ehet egy tál meleg ételt és lesz cipősdoboz akció is. „Ezenkívül a helyiek is nagyon sokat segítenek, és nemcsak a vállalkozói réteg, hanem sokan hoznak be ruhát, játékot, bútort, tévét, hogy adjuk oda rászorulóknak. Karácsony környékén többen is konkrétan rákérdeznek, hogy mivel tudnának segíteni egy-két családon” – mondja a szociális munkás. Megjegyzi, hogy az önkormányzattól is lehet kérni évente kétszer rendkívüli támogatást, a gyerekek számára kiírt gyógyszerek költségét pedig gyakorlatilag mindig átvállalják, ha a család kéri. Szintén az önkormányzattól lehet igényelni szociális tűzifát, és volt olyan programjuk is, amelyben felmérték, hogy a helyi diákok között kinek van szüksége szemüvegre, és azok elkészítését finanszírozták. Rendszeresen körülbelül  száz család veszi igénybe a településen elérhető támogatásokat, adományokat, ami több száz embert jelent.               
„Mindenki nagyon hálás a segítségért, és a többség persze törekvő is, de azért évek óta tennünk kell azért is, hogy az adományok az embereket ne abban erősítsék meg, hogy mindig mástól várják a megoldást. Ezért rendszeresen tájékoztatjuk őket a munkalehetőségekről, bátorítjuk őket, hogy akarjanak magasabb életszínvonalat, vagy éppen vetőmagot osztunk nekik, ösztönözve őket arra, hogy önállóan vállalják fel a küzdelmet és vállaljanak felelősséget” – teszi hozzá a szociális munkás.

Olvasson tovább: