Kereső toggle

Állatemancipáció

Szigorúbban büntetné az állatkínzást a nép, mint a törvényhozók

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Le kellene az ilyet lőni”, „Megérdemelné, hogy megkínozzák” – ilyen és ehhez hasonló kommentek olvashatóak a kutyáját brutálisan bántalmazó balotaszállási nő esetében. Az ügy kapcsán országos tüntetést is szerveznek szombaton, ahol az állati jogok elismerését is követelik. Ősszel jön az állatemancipáció?

 

Több mint 190000 ember írta alá a kutyáját megkínzó nő lehető legszigorúbb büntetését követelő petíciót. A szám nagyságának érzékeltetése érdekében érdemes megnézni, hogy például a hajléktalanok kriminalizációja elleni petíciót csak 3100-an írták alá.

Az ügy népszerűségén felbuzdulva szombatra országos tüntetést szerveznek, amelynek célja a már említett petíció megerősítése és a lehető legszigorúbb büntetés kikényszerítése. Állatkínzásért a kiszabható maximális büntetés 3 év (amennyiben a súlyos bántalmazást gerinces állattal szemben különös kegyetlenséggel követték el), ezt követeli a nép a bíróságtól.

Attól eltekintve, hogy rég volt olyan eset, amelyben ekkora társadalmi konszenzus lett volna, a tömeges reakciók számos kérdést felvetnek – kezdve azzal, hogy a független bíróságnak akarnak irányt szabni. A demonstráció nem áll meg itt, felhívásában az állatok melletti erőteljes kiállásra szólítja fel a jogalkotót:

„– Követeljük a Btk. állatkínzásra vonatkozó paragrafusának a szigorítását!

 – Követeljük, hogy a települési jegyzőket részesítsék állatvédelmi továbbképzésben!

– Követeljük, hogy az állatvédelem legyen a Nemzeti Alaptanterv része!

– Ne engedjük, hogy gyerekeink állatkínzók között nőjenek fel!

– Az élet érték. Óvni, védeni kell!”

Miért sajnálják jobban az állatot?

A felhívásból egyértelműen látszik, hogy az állatkínzó ember helyreállítása senkit sem érdekel, az állat élete előrébb való. Az állatok iránti rajongásnak ma már objektív mutatói is vannak, hiszen a civil szervezeteknek felajánlható 1 százalékos támogatásoknál magasan az állatmenhelyek vezetnek. A NAV honlapján elérhető információk szerint idén is a legtöbben állatmenhelyeknek vagy gyermekek fejlődésére és gyógyítására ajánlották fel támogatásukat.

Ezt a jelenséget igyekezett magyarázni a coloradói és a bostoni egyetem kutatása, amelyben azt vizsgálták, mennyiben függ az emberi empátia mértéke annak alanyától. A résztvevőknek álhíreket mutattak egy 1 éves gyerek, egy 30 éves felnőtt, illetve egy kölyök és egy 6 éves kutya elleni támadásról, amelyek során mindannyian súlyosan megsérültek. A tesztbe 256 egyetemi hallgatót vontak be – a kialakult rangsor a következő volt: baba, kiskutya és kifejlett kutya fej fej mellett, legvégül pedig a felnőtt ember.

Elsőre elég meglepő ez az eredmény, hiszen mindenki áldozat ezekben az esetekben. A Hetek által megkérdezett szakemberek szerint azonban az ember mindig a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő „élőlény” felé tanúsít nagyobb együttérzést. Az egyéves gyerek nem szorul különösebb magyarázatra, az ember ösztönszerűen védelmezni akarja őket. A kölyökkutyánál hasonló a séma: szintén a kiszolgáltatottsága miatt került előre. A felnőtt kutya és az ember közötti rangsort az dönti el, hogy a kutya sokkal inkább védtelen, jóindulatú, a körülmények áldozata, míg az ember sokszor maga tehet a személyes sorsáról. A felnőtt emberről ugyanakkor úgy véljük, sokkal inkább meg tudja, meg tudná magát védeni, tehát hibás abban, ami vele történt.

Az állat is ember?

 

Az állatok státuszával, emberhez való hasonlóságával kapcsolatos vita egyáltalán nem újkeletű. A modern jogrendszer kettős felosztású: személyként vagy dologként szabályozza a körülöttünk lévő világot.

Az első megközelítés szerint az állat dolog, ami az ember hasznára teremtetett, tehát szabadon rendelkezhet felette. Ebből nem következik automatikusan a bántalmazás engedélyezése (lásd később). A következő, „radikális” nézet szerint az állat erkölcsi értelemben ember – ez az irányzat az állatok egyediségét és önállóságát hangsúlyozza. Egyik legismertebb képviselője Peter Singer, aki az Állatfelszabadítás című művében fejtette ki a radikális állatvédők tételmondatát: minden állat egyenlő az emberrel. Singer szerint nincs morális alapunk arra, hogy az állatok (megkülönböztetve az érző és az erre nem képes fajokat) fájdalmát kevésbé tekintsük fontosnak, mint az emberekét. Megalkotta a specizmus kategóriáját (a rasszizmus mintájára), mely szerint egy élőlény pusztán azért élvez előnyösebb státuszt a társadalomban, mert embernek született. Ennek igazolására a szellemi fogyatékkal élők és az emberszabású majmok esetét hozta: nem látott érdemi különbséget értelmi alapon, a teljesen másképp való kezelésüket ezért „faji alapú megkülönböztetésnek” nevezte. A harmadik álláspont a „mérsékelt” vagy „köztes” jelzővel illethető. E szerint ugyanis van az állatoknak erkölcsi státusza, mely egyedenként és fajonként eltérő lehet. Az elmélet gyakorlati megvalósítását az állatjóléti mozgalom kezdte el és végzi napjainkban is. 1965-ben a Brambell-jelentés (amely megalkotója, Rogers Brambell orvos, állatvédő nevét viseli) szerint az állatoknak öt szabadságjog jár, amelyek a különböző hátrányok elkerülését célozzák. A szöveg szerint az állatoknak joguk van:

– a tiszta vízhez, egészséges táplálékhoz;

– egészségügyi ellátáshoz;

– mentális állapotuk megőrzéséhez;

– megfelelő környezethez,

– pihenőterülethez.

Máshol hogyan csinálják?

 

A fent említett erkölcsi rendszerek, nemzetközi egyezmények és szabályozási modellek ellenére a legtöbb országban dologként kezelik az álla-tokat, ez alól csupán néhány nemzeti jogrendszer mutat kivételt.

Az osztrák polgári jog szerint „Az állatok nem dolgok, ezeket külön törvények védik. A dolgokra érvényes rendelkezéseket csak annyiban lehet az állatokra alkalmazni, amennyiben nincsenek eltérő rendelkezések.” A szövegből látszik, hogy a köztes lények felfogását követve hozza létre a speciális státuszt, viszont háttérszabályként továbbra is a dolgokra vonatkozó rendelkezéseket alkalmazza.

Németország állatvédelmi törvénye ennél is tovább megy, és élőlénytársaknak nevezi az állatokat. A német polgári jog a következőket mondja: „Az állatok nem dolgok. Ezeket külön törvények védik, de külön szabályozás hiányában a dolgok szabályai irányadóak rájuk.”

Az Európai Unióban nincs általános szabály az állatok státuszára vonatkozóan. Az állatok jogairól az állattenyésztéssel kapcsolatos uniós állatvédelmi szabály a Brambell-jelentésből már fentebb említett öt „állati alapjogot” vette át és rendelte alkalmazni az Unió területén:

 Az éhezés és a szomjazás elkerülése – a friss vízhez és a teljes egészséghez és életerőhöz szükséges táplálékhoz való hozzáférés.

A kényelmetlenségek elkerülése – megfelelő környezet, óvó- és pihenőterülettel.

Fájdalom, sérülések, betegségek elkerülése – megakadályozás vagy gyors kezelés.

A normál viselkedéstől való eltérés elkerülése – megfelelő hely és lehetőség az állatok és utódaik számára.

Félelem elkerülése – a mentális szenvedés megakadályozására szolgáló feltételek és kezelések.

A magyar jog egyértelműen dologként határozza meg az állatokat. Az állatok védelméről és jogairól szóló törvény rendelkezik az állatokat a dolog jellegüktől „természetüknek megfelelően” megkülönböztető eltérések megállapításáról. A jogszabály preambulumában szerepel, miért is kell az állatokat védelemben részesíteni:

– az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége;

– valamint elismerik, hogy azt a megkülönböztetetten nagy értéket, amelyet az állatvilág egésze és annak egyedei jelentenek az emberiség számára, védelemben kell részesíteni.

Az állatvédelem kérdésében a magyar jogi szabályozás is inkább egy köztes álláspontot képvisel, bár az állatok jogi státuszát nem tisztázza. Az állatvédelmi törvény bünteti az állatok kínzását, vagyis az állatokat nem tekinti pusztán dolognak, viszont a preambulumban szereplő jogalkotási okok között az ember erkölcsi kötelessége és az emberiség érdeke jelenik meg, nem az állaté.

Ezután a következőket mondja ki: „E törvény célja, hogy elősegítse az állatvilág egyedeinek védelmét, fokozza az emberek felelősségtudatát az állatokkal való kíméletes bánásmód érdekében, valamint meghatározza az állatok védelmének alapvető szabályait.”

Az ember a törvényben az állatvilág patrónusaként lép fel, akinek kötelessége biztosítani – már csak a saját jól felfogott érdekében is – az alárendelt élőlényekkel való helyes és kíméletes bánásmódot. Ezen felül a magyar büntetőjog is szankcionálja az állatkínzást: három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni és bűntettnek minősíti az állatnak különös szenvedéssel járó vagy több állatnak maradandó egészségkárosodást vagy pusztulását okozó cselekményeket.

Miért büntetjük az állatkínzást?

 

Az élőlények bántalmazását több okból is tilthatja a törvény. Az első igazolás emberközpontú, azt állítva, hogy a kínzás az emberben idéz elő negatív változást. Vagyis a cselekedettel nemcsak az állat, hanem az elkövető erkölcsisége is sérül, torzul.

A másik magyarázat pedig úgy véli, hogy az állatoknak joguk van a testi integritáshoz. Ezért az embernek nincs lehetősége kihasználni, kizsákmányolni vagy bántalmazni. A két megközelítés ugyanarra irányul (állatok védelme), de mégis nagyon más végcélt eredményez. Míg az elsőben az ember elsőbbsége jelen van (sőt, igazából az ő védelme a cél), addig a másodikban az állatot egyenlő szintre hozzák az emberrel.

Világviszonylatban az állatok „jogainak” törvényi rögzítése még sehol sem történt meg, azok a kísérletek pedig, hogy az állatok ne a dolgok kategóriájába tartozzanak, elszigeteltek. Elindult azonban egy elmozdulás az Európai Unió egyes országaiban és az uniós jogalkotásban is egy alternatív jogalanyiság kialakítása felé. Az Európai Unió – és a világ – állatvédelmi egyezményei nem teszik az állatot még „jogalannyá”, csak a vele való bánásmódot szabályozzák. A német-osztrák rendelkezéseknél elmarad az állat jogi státuszának egyértelmű meghatározása, ami „részleges emancipációnak”, illetve ennek első lépcsőfokának tekinthető.

A kezdődő folyamatok mentén a közeljövőben a többi európai ország is az osztrák és német szabályozást követheti. Hazánkban is van egy markáns többség, aki társként tekint az állatra. Ezzel a legnagyobb probléma viszont az, hogy az embert lealacsonyítja, mind erkölcsi, mind jogi értelemben.

A társadalom sokkal nagyobb befolyással tud lenni a jogalkotásra, mint elsőre gondolnánk – jellemző példa erre az írországi népszavazással történő abortuszengedélyezés. Nem kérdés, hogy az állatkínzás erkölcsileg elítélendő dolog. Azt viszont meg kell nézni, milyen erkölcs alapján ítélünk el egy-egy ilyen bűntettet, mivel nagyon más irányba visz.

Olvasson tovább: