Kereső toggle

Útelágazás előtt az Európai Unió

Interjú Szánthó Miklóssal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint az uniós vezetők irányválasztásán múlik, hogy egy sikerperiódus vagy harcos öt év elénéz-e az ország. Ha fogadnia kellene, a Fidesz még az év vége előtt távozik a Néppártból. Interjú.

 

A csúcsjelölti intézményt eredetileg azért hozták létre, hogy átláthatóbb és demokratikusabb legyen az Európai Bizottság elnökének megválasztása. Ennek ellenére olyan személyt jelölt az Európai Tanács, akiről a kampány alatt még hallani sem lehetett. Nem fognak az európai szavazók emiatt még inkább kiábrándulni az Európai Unióból?

– A csúcsjelölti rendszer egy demokratikus szósszal leöntött, öt évvel ezelőtti német „találmány”, amivel formálisan közelebb akarták hozni az Uniót az állampolgárokhoz. Valójában azonban az EU föderalizációját, nemzetek feletti jellegét elősegítő eszközről van szó, amely ráadásul az alapszerződések szellemiségével és írott betűjével is ellentétes. Célja egyértelműen az volt, hogy minél kevesebb kompetencia maradjon a tagállamok kezében. A szerződések szerint ugyanis az Európai Bizottság elnökjelölésének joga a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács hatásköre, „Spitzenkandidatról” szó sincs bennük. Nem is lehet, hiszen az EP-választásokon a választópolgárok az adott tagállam nemzeti pártlistáira szavaztak, a szó politikai és jogi értelmében nincs olyan, hogy néppárti, szocialista vagy liberális európai lista, így a választók – leszámítva értelemszerűen a németeket vagy hollandokat – nem is szavazhattak Weberre vagy Timmermansra. Mögöttük tehát nincs ilyen értelemben vett „összeurópai demokratikus legitimáció”, ezért nem érzem, hogy a csúcsjelölti rendszer bukása eltávolítaná az embereket az Uniótól, vagy demokráciadeficitet okozna. Azoknak lett igaza – mint például a magyar kormánynak, a V4-eknek –, akik már hónapokkal ezelőtt azt mondták, hogy a csúcsjelölti mechanizmus nem megfelelő módszer arra, hogy az EU vezetőit „kiválasszák”.

 

Kívülről úgy tűnik, hogy az Európai Tanácsban is vannak egyenlők és egyenlőbbek. A német–francia–spanyol együttműködés látszik a legjelentősebbnek, majdnem az összes vezető pozíció az említett országok állampolgárai közül kerül ki.

– Önmagában az, hogy az úgynevezett „régi tagállamok” kooperálnak ilyen döntések esetén, egyáltalán nem meglepő: azért azt nem szabad feledni, hogy az EU és jogelődei létrehozásának lényege a francia mezőgazdaság és a német ipar védelme volt, és az egész európai integrációnak jelenleg is ez a politikai-gazdasági mozgatórugója. Én hiszem egyébként, hogy az EU az egy jó dolog, de nem azért, mert a tagság egy önmagában vett cél, hanem mert a tagság szolgálja jelenleg Magyarország érdekét. Ettől viszont még érdemes figyelni a „nagyképre”, hogy a német gazdasági expanziót az Unió és újabban az eurózóna kiválóan szolgálja – persze vannak új jelenségek. Ilyen például az is, hogy az új, leendő vezetőket kijelölő legutóbbi uniós csúcson bebizonyosodott, hogy az „új tagállamok”, legfőképpen a V4-ek egy, a dolgokat érdemben befolyásolni tudó hatalmi blokkot alkotnak, és nélkülük nem lehetett döntést hozni. Ezt az „új erőt” érzékelteti, hogy a csúcsjelölti rendszer, illetve Timmermans megbuktatásával – akit a végén Merkel támogatott – és Ursula von der Leyen megválasztásával – akit Merkel nem támogatott – a visegrádiaknak kisebb kormányválságot sikerült előidézniük Németországban. „Ez Orbán Viktor győzelme volt” – nem én mondom ezt, hanem a német szocialista Martin Schulz.

A régi tagállamok vezetőinek, de kifejezetten Macronnak és a V4-eknek az Európa-koncepciója nagyon különböző, most mégis egy együttműködés volt megfigyelhető a felek között az európai intézmények vezetőinek kiválasztásában. Minek tudható ez be, miért volt jobb a V4-eknek ez a forgatókönyv, mint a csúcsjelöltek?

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: