Kereső toggle

Mélyponton a bizalom

Mennyi barátja van a magyaroknak?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

2011 óta drámai módon visszaesett a magyar emberek barátainak a száma, átlagosan 5 főről 2-re. A felnőttek negyedének egy barátja  sincs, és elenyésző a sok baráttal rendelkezők száma – mindez a társadalom széthullásának erősödését jelzi a szakemberek szerint.

 

A magyar embereknek mindig is kevesebb barátjuk volt, mint a hasonló korú és társadalmi helyzetű nyugati embereknek. Ennek számos magyarázata van: eleve a sok munkával és stresszel járó életmód, amit az emberek már a rendszerváltás előtt is folytattak (gmk-zás, kalákában felépített házak stb.), nem hagyott sok időt az emberi kapcsolatok ápolására – nem beszélve arról, hogy a politikai hatalom sem engedte a civil aktivitást. A helyzet a rendszerváltozás óta sem lett jobb: a krónikus időhiány, a vagyoni különbségek növekedése, a politikai nézetkülönbségek nemcsak meglévő barátságokat kezdtek ki, hanem olykor házasságokat is, s egyben megnehezítették az új kapcsolatok kialakítását. Nem segített a helyzeten az internet megjelenése sem, különösen a közösségi média térhódítása 2005-től kezdve.


Mindez persze nem csak Magyarországra jellemző. Angliában például 2018-ban magányügyi minisztériumot állítottak fel az elmagányosodás kezelésére, aminek – a nagyobb szegénységi kockázaton túl – közismertek olyan népegészségügyi következményei is, mint az átlagosnál gyakoribb depresszió, szenvedélybetegség, öngyilkosság, baleset, megbetegedés vagy a hosszabb gyógyulási idő, illetve 50 százalékkal magasabb a korai halál kockázata. A britek megállapították, hogy a jelenség minden kor- és társadalmi csoportot egyaránt érint – nem ritka az sem, hogy valaki heteken vagy hónapokon keresztül nem vált szót senkivel.

„Nem magyar jelenségről beszélünk, ám valamitől mégis nálunk a legrosszabbak a mutatók” – hívja fel a figyelmünket Dávid Beáta szociológus, az MTA TKK tudományos tanácsadója, a SE Mentálhigiénés Intézetének igazgatója. Az elmagányosodást feltartóztathatatlan modernizációs tendenciaként emlegetik ugyan a szakemberek, de az is meghatározó, hogy eleve milyen tradíciók, normák élnek egy adott társadalomban. És ebből a szempontból nem vagyunk túl előnyös helyzetben.

A magyarokat tradicionálisan jellemző zárkózottság és erős családcentrikusság okát Tóth Olga szociológus a feudális paraszti társadalom máig élő hagyományaiban jelölte meg. Ennek lényege, hogy az emberek a családjukon kívül nem bíznak senkiben, nincsenek barátaik, nem érdekli őket a politika, nem hisznek abban, hogy befolyásolhatnák a körülményeiket. Ez a fajta családközpontúság, amit a szakemberek familizmusnak neveztek el, társadalmi szinten egy erős széttagoltságot és individuális értékrendet eredményez. Tóth szerint a familizmus társadalmi szinten általában ott erősödik fel, ahol gyenge a civil társadalom, és ahol az állami központosításnak régi hagyományai vannak. A leggyakrabban hivatkozott példák Dél-Olaszország, Kína és a keleti posztkommunista országok.

 

Mint általában, úgy nálunk is jellemző, hogy a fiataloknak – különösen az iskolázottabb, nagyvárosi réteghez tartozóknak – az átlagosnál kiterjedtebb baráti köre van. Ám Magyarországon az figyelhető meg, hogy ez többnyire leépül, amikor az emberek tartós kapcsolatra vagy házasságra lépnek valakivel, mert onnantól fogva bezárkózó életet élnek. Ugyanakkor egyre nehezebben alakulnak ki tartós párkapcsolatok: az állandó társ nélkül élők aránya Magyarországon meghaladja a 41 százalékos európai átlagot is. Ennélfogva még jobban előtérbe kerül a kibocsátó család, illetve a baráti kapcsolatok jelentősége, és elterjedtté válik a gyerekstátuszban otthon ragadó – vagy hazaköltöző – felnőtt utód modellje is.

Változások 2011 óta

Az utóbbi évek kutatásai arra utalnak, hogy történt valamiféle elmozdulás a hagyományos felfogás tekintetében, de még nem látni, hogy tartós trendekről beszélhetünk-e. Hazai és nemzetközi kutatásoknak köszönhetően 1986 óta van rálátásunk a barátok számának alakulására a magyar társadalomban, és a tendencia egyértelműen csökkenő: 1986-ban átlagosan 3,1, míg 2017-ben csak 2,1 barátunk volt. (A barát kifejezés itt a családon belüli és kívüli jó emberi kapcsolatokra egyaránt vonatkozik.) 1986-tól 2000-ig összességében növekvő volt a tendencia, majd 2011-ig lényegében stagnálás, illetve enyhe növekedés volt megfigyelhető. Az utóbbi években viszont drámai a romlás: 2011-től 2017-ig 5,5-ről 2,1-re esett vissza a baráti kapcsolatok átlagos száma – jóllehet, 2001-ben az 5,1 értékkel is az utolsó előttiek voltunk az európai mezőnyben.

„Ami szembetűnő, hogy 2011 óta minden korosztályban – a 40 év alattiak körében különösen – rendkívüli volt a barátok számának a visszaesése, és az átlagos barátszám ma minden életkorban alacsony: olyan 1,5 és 2,5 között mozog. Ennél is aggasztóbb, hogy elenyésző azoknak az aránya, akiknek 10-nél több barátjuk van, tehát akiknek a kapcsolati hálója nem szűkül le egy-két bizalmasra – ez azt mutatja, hogy társas kohézió szempontjából egyre rosszabb helyzetben van a társadalom, nincsenek közösségek. Ennél még a rendszerváltás előtt is jobb volt a helyzet” – mutat rá Dávid Beáta. 2017-ben a leggyakoribb az 1-4 barát említése volt (65%), miközben az emberek negyedének egyáltalán nincs barátja.

„A rendszerváltás után 1993-ban, de még 2011-ben is kedvezőbb volt a társadalom állapota, viszonylag sok barátja volt az embereknek, kevesen voltak izoláltak, tehát volt esély arra, hogy megszabaduljunk a feudális beidegződésektől. Egy összetartó társadalomban ugyanis kevésbé tudnak elharapózni az egyenlőtlenségek, nagyobb a mobilitás, jobb az emberek közérzete, kevésbé frusztrálják őket a különbségek. Számos kutatás kimutatta már azt is, hogy mindenekelőtt a jó emberi, családi kapcsolati hálókban rejlik a hosszú, boldog élet titka. Most nem ebbe az irányba tartunk” – állapítja meg a szociológus.

A változásokról szólva kitér arra is: bizalmasok tekintetében a nők hagyományosan sokrétűbb kapcsolati hálóval bírtak, mint férfitársaik, és az is sokáig jellemző volt, hogy a férfiaknak legfeljebb a párjuk volt a barátjuk, más nem. Dávid Beáta szerint ebben is változás látható, legalábbis a legutóbbi, 2017-es vizsgálatuk azt mutatta, hogy a magyar férfiak és nők kapcsolati hálója ebből a szempontból hasonló  lett. A férfiak életében ugyanis – függetlenül attól, hogy párkapcsolatban élnek-e vagy sem – megjelentek a férfi barátok, lelki társak.

„Ez egy nagyon erős jelenség ma a férfiaknál, lényegében független az életkortól, településtípustól, végzettségtől, azaz társadalmi szintű változásról beszélhetünk. Még nem tudni, mi áll mögötte, közrejátszhat benne a média hatása a közgondolkodásra éppúgy, mint a párkapcsolatok minőségének a változása” – teszi hozzá a szociológus.

Hangsúlyozza: általában is megfigyelhető, hogy a magyarok eleve kevés számú (átlag 2) bizalmas kapcsolataiban eddig inkább a családtagok domináltak, de helyüket kezdik átvenni a barátok. „Tehát nem bővül a szűk bizalmi kör, csak az összetétele cserélődik, holott mindegyik típusú kapcsolat fontos lenne: a társ, a család, a barátok, a tágabb közösség. Ezeknek a szinteknek egymásra kellene épülniük, egyik sem képes kompenzálni a másikat” – teszi hozzá Dávid Beáta. Kérdésünkre megerősíti: a magyar társadalom individualista, szekuláris, ugyanakkor zárt, magába forduló beállítottsága még a közép-európai régióban is kirívó, és nagyon régi keletű – sajnos a rendszerváltás óta eltelt évtizedek és az ezzel kapcsolatban felhalmozott ismereteink sem hoztak ebben változást.

 

 

Olvasson tovább: