Kereső toggle

Nem sokkal jobb

A magyar abortusz-szabályozás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A múlt heti New York-i abortusztörvény kiterjesztésének hatására ismét fellángolt a nagy abortusz-vita. Vajon mi a helyzet a magyar szabályozásban?

 

Életpárti körökben világszerte kiverte a biztosítékot a szélsőségesen kiterjesztő New York-i abortusztörvény.  Ennek kapcsán érdemes megnézni, hogy itthon mennyire magzat-barát a szabályozás.

Pláne, hogy a sok szempontból konzervatívnak tartott magyar lakosság többsége támogatja az abortuszt (lakosság 78 százaléka, lásd Hetek 2018. 08.10. (XXII/32) A magyarok és a hatalom). Ez a társadalmi szemléletmódot megjelenik a hazai liberális szabályozásban is, amely nem előzmények nélküli történelmünkben.

 

Hazai abortusz története

 

1878-ban született meg az első törvénykönyv (Csemegi-kódex), amely bűncselekményként nevesítette az abortuszt: az a várandós nő, aki elhajtotta magzatát, két, illetve három évig terjedő börtönbüntetéssel volt sújtható, attól függően, hogy a magzat házasságon kívül vagy házasságból fogant.

Az abortusz legalizálása először 1933-ban történt, amikor is a Kúria az anya életének megóvása érdekében vagy más egészségügyi okból engedélyezte a terhesség-megszakítást. A szabályozásból hiányoztak a konkrétumok, amely az orvosoknak széleskörű mérlegelési lehetőséget jelentett magzatelhajtások során.

A második világháború borzalmai és a szovjet hadsereg által elkövetett tömeges nemi erőszak miatt még liberálisabb lett az abortusz, innentől kezdve ugyanis ingyenes volt igénybe vehető a terhesség-megszakítás.

A következő fordulatot Ratkó Anna egészségügyi miniszter által bevezetett reform hozta 1953-ban, amelynek értelmében ismét börtönnel büntették az illegális terhességmegszakítást. A tiltás csak egy évig volt érvényben, 1956 júniusától pedig ma ultraliberális címkével jellemezhető szabályozást fogadtak el: az anya kérésére feltétel nélkül engedélyezték az abortuszt.

A jogszabályi háttér az abortuszok számában nem az egyetlen, de igen fontos tényező. Ha az elmúlt időszak adatait (1950 óta vannak viszonylag megbízható információk) vizsgáljuk, világosan kirajzolódik az összefüggés. Kiugró pont a fentebb már említett Ratkó-korszak, amikor is tilalmas volt az abortusz minden formája (egyedül az anya életét veszélyeztető esetben volt engedélyezve). A rendkívül megengedő abortusz-szabályozást követően pedig az adatok döbbenetesek. A magzatelhajtások száma hatalmas ütemben emelkedni kezdett: az 1955-ös évi 35,4 ezerről több mint duplájára, 82,5 ezerre nőtt 1956-ban, és ezt követően is dinamikusan emelkedett egészen az 1960-as évek végéig. A már teljes körűnek mondható és jól dokumentált terhesség-magszakítások száma 1969-ben érte el maximumát, amikor egy év alatt több mint 206 ezer magzatelhajtást hajtottak végre. Az abortuszok számának növekedésével párhuzamosan a születések száma rohamosan csökkent: az 1960-as évek elejére világviszonylatban is hazánkban volt a legalacsonyabb a születési ráta. Az 1959 és 1973 közötti időszakban több megzatelhajtás történt, mint amennyi gyerek született.

A nemzetromboló jelenséget felismerve 1974-ben népesedési célú intézkedéseket vezettek be, amellyel egyrészt ösztönözni akarták a lakosságot gyerekvállalásra, másrészt szigorításokat vezettek be az eddig szinte korlátlanul működő terhesség-megszakítási gyakorlatban.  Ezzel együtt bővült a korszerű fogamzásgátlási eszközök kínálata és elérhetősége.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: