Kereső toggle

Ami nekünk itt van, az hatalmas érték!

Interjú György László államtitkárral

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar kreativitás, a globalizáció kihívásai és az erre adható innovatív, a társadalom életminőségének javítását és a magyarság boldogulását szolgáló válaszok – többek között ezekről a témákról beszélgettünk György Lászlóval, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkárával.

 

Amikor a sajtó Magyarország gazdasági helyzetéről ír, előszeretettel használ régiós összehasonlításokat. A nemzetközi összehasonlítás azonban félrevezető lehet, mivel összefüggéseiből kiragadva villant fel egy-két adatot. Ön szerint milyen mutatók mentén ragadható meg Magyarország gazdasági helyzete a régióban?

Egy Pilinszky János-idézetet említenék, amely jól megragadja a lényeget: „Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap a szárnyával, hanem hogy íveljen”. Úgy látjuk, hogy a magyar gazdaságot a 2010 utáni időszakban sikerült ívelő pályára állítani.

Korábban az ország növekedése külső adósságra és a külföldről való fogyasztásra épült, azaz külföldről vettünk fel hitelt, amelyből aztán külföldi termékeket vásároltunk. Ezt a nemzetközi pénzügyi rendszer szívesen finanszírozta, hiszen biztosak lehettek abban, hogy a befektetés megtérül, mivel az érintett országok válság esetén az IMF-hez, illetve az Európai Bizottsághoz fordultak újabb kölcsönért. Tehát az érintett országok a hitelt hitelből finanszírozták, vagyis még jobban eladósodtak, miközben termelési problémáik nem oldódtak meg. Ez a rendszer azonban nem volt fenntartható, ahogy azt a 2008-as pénzügyi válság is bizonyította.

Ezt követően 2010 nemcsak kormányváltást, hanem a gazdaságpolitikában szemléletváltást is hozott Magyarországon. A nemzetközi pénzpiacoknak való kitettség veszélyeiből tanulva a külső és belső erőforrások egyensúlyára épülő rendszer kialakításába kezdtünk. Ma a lakosság fogyasztása elsősorban munkajövedelmekből áll, s csak másodsorban hitelekből, amelyek közül szintén jelentős részt képviselnek a belföldi források. A külső adósságra épülő gazdaságpolitika helyett egy észszerű, patrióta, belső megtakarításokra és munkára épülő gazdaságpolitika körvonalai rajzolódnak ki ma hazánkban. A növekedési ütemünk 2,5-5 százalék közötti tartományban van négy éve, de a legfontosabb, hogy ez pénzügyi szempontból is fenntartható: államadósságunk folyamatosan csökken és külső tartozásállományunk megfeleződött.

 

Milyen további egyensúlytalanságok alakultak ki az elmúlt időszakban akár a hazai, akár a világgazdaságot tekintve?

A legfőbb globális egyensúlytalanságot az okozza, hogy a világgazdaság legerősebb szereplői a saját érdekeik szerint alakították, alakítják a játékszabályokat. A világkereskedelem szabályai jellemzően a legerősebb multinacionális cégek érdekeit tükrözik, ami ahhoz vezetett, hogy a tőke és a munkajövedelmek közötti, évtizedeken át fennálló egyensúly felborult. Ha termelünk, nem mindegy, hol csapódik le a termelés növekményéből származó többletjövedelem. Ha kizárólag a tőketulajdonosoknál, akkor a rendszer előbb-utóbb fenntarthatatlan lesz. Jó példa erre, hogy amikor Henry Fordtól megkérdezték, ugyan ki fogja megvenni a sorozatgyártásban készült Ford T-modelleket, azt válaszolta, hogy a gyári munkások. És egyik évről a másikra megduplázódtak a bérek Detroitban. Ha azonban a jövedelem-növekedés szinte teljesen a tőketulajdonosokhoz kerül évtizedeken keresztül, megjelenik az elégedetlenség, ahogy azt Trump megválasztása vagy a Brexit megszavazása is jelzi.

Magyarországon is ez az elégedetlenség tört felszínre 2010-ben. Számokban ez úgy mutatkozott meg, hogy bár a 80-as évek elejétől 2010-ig a magyar GDP értéke közel duplájára nőtt, az átlagbérek reálértéke mindössze 11 százalékkal emelkedett. A nettó bérhányad az egészséges 35-40 százalékos szintről 22 százalékra csökkent. Arra törekszünk, azon dolgozunk, hogy ez az egyensúlytalanság csökkenjen, de a béreket nem mi adjuk, hanem a munkaadók. A gazdaságpolitikánk egyensúlyra törekvését jól mutatja, hogy a bérhányad 22 százalékról kilenc év alatt 31-32 százalékra nőtt. Vagyis a teljes megtermelt jövedelemnek már majdnem harmadát a nettó bérekre fordítják a munkaadók.

 

Milyen ütemben lehet megvalósítani azokat az intézkedéseket, amelyek ennek – az Ön által is kiemelt – gazdasági paradigmaváltásnak az eredményei?

2010-ben, mondhatjuk, meglehetősen huszáros intézkedésekkel kezdtünk. A globális egyensúlytalanságokra válaszul a magyar kormány szektorális különadókat vetett ki. Mindez lehetőséget teremtett arra, hogy a munkából élő, illetve a gyermeket vállaló családok részére jövedelmet csoportosítsunk át, családonként évente körülbelül félmillió forintot. Jelenleg bizonyos kompromisszumok mentén csökkentjük a szektorális különadókat – például azon cégek esetében, amelyek jelentős beruházásokat hajtanak végre Magyarországon. A célunk, hogy egységnyi különadó kivezetése után több egységnyi extra beruházás jöjjön létre. Mindez nemcsak a kieső adóbevételt pótolja, hanem közvetlenül a magyarok foglalkoztatásához és az épített infrastruktúrán keresztül az életminőségéhez is hozzájárul.

A világgazdaság globális egyensúlytalanságaira nemzetállami érdeket tükröző választ adtunk, ezáltal elértük azt a foglalkoztatási szintet, amelyre a rendszerváltoztatás óta nem volt példa Magyarországon. Most az a célunk, hogy a magyar munkavállalókat abban segítsük, hogy a világgazdasági értékláncban minél nagyobb hozzáadott értéket és minél jobb szolgáltatásokat nyújtsanak és ezen keresztül tovább növekedhessen a bérük. Mások mondják rólunk, hogy mi magyarok kreatívabbak vagyunk az átlagnál a nyelvi, történelmi és kulturális adottságainkból kifolyólag. Ezt felismerve célunk, hogy a magyar kreativitásból magyar innovatív vállalkozások sarjadjanak. Másfelől a globális szereplőket arra biztatjuk, hogy hozzák ide problémáikat, mert itt van tudás, problémamegoldó készség, hogy ezekkel közösen megbirkózzunk.

 

Februárban jelentették be, hogy Győrben kutatás-fejlesztési központot hoznak létre párhuzamosan azzal, hogy az e-motorok gyártási központjává szeretnék tenni az Audi Hungariát. Folynak esetleg tárgyalások más piaci szereplőkkel az Innovációs és Technológiai Minisztérium – Palkovics László miniszter úr – részéről, amelyek a magas hozzáadott értéket előállító tevékenységek Magyarországra hozatalát szolgálják?

Igen, pontosan annak eredményeként, hogy ma erre Magyarországon kormányzati törekvés van. Jelenleg az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a HIPA, azaz a Nemzeti Befektetési Ügynökség működik együtt annak érdekében, hogy külföldi vállalatok nagy hozzáadott értéket jelentő munkahelyeket hozzanak létre hazánkban. Az Audi mellett a Jaguart emelném ki, amely az összeszerelő gyártását Szlovákiában hozta létre, Budapesten pedig kutató-fejlesztő központ létrehozását tervezi. Persze mindez nem azt jelenti, hogy modern, korszerű gyárakra nincs szükségünk, viszont látszik egyfajta elmozdulás, amire mindannyian büszkék lehetünk. Maga a tény, hogy van egy Innovációs és Technológiai Minisztériumunk, már jelzésértékű a világ számára. Ezt a minisztériumot pedig egy olyan ember vezeti, akinek több mint tíz szabadalma van – amelyek közül az egyik világszabvány, vagyis minden haszongépjárműben az általa kifejlesztett ESP fékrendszert kell alkalmazni, amely biztosítja a haszongépjárművek kipördülés, kicsúszás, becsuklás és felborulás elleni védelmét, aminek köszönhetően 60 százalékkal mérséklődött az ezzel kapcsolatos balesetek kialakulásának valószínűsége. Egy olyan emberről beszélünk tehát, aki érti a mai világot, és tudja, hogy az egyik legnagyobb kihívás a technológia, amelyre innovációval tudunk válaszolni.

 

A Corvinus átalakítása kapcsán Miniszter úr állásfoglalása egybevág az Ön által leírtakkal, vagyis a kormányzat gazdaságstratégiai célkitűzéseihez hasonlóan úgy alkalmazkodni a piaci viszonyokhoz, hogy az a versenyképesség növekedését eredményezze… 

A döntés előtt megvizsgáltunk számos egyetemirányítási modellt a világban, Izraelben, Finnországban, az Egyesült Államokban és dél-kelet ázsiai országokban, hogy hogyan tudnánk egy egyetemközpontú, innovációs „ökoszisztémát” létrehozni. Célunk, hogy az egyetemeink olyan kutatási és innovációs központokká alakuljanak, ahová a multinacionális vállalatok és a kis- és középvállalatok egyaránt szívesen fordulnak problémáikkal, mert azokra megoldást találnak.  Másrészt az alapítványi működésben látjuk annak garanciáját, hogy az egyetem rendelkezzen annyi anyagi forrással, amellyel a világ legnépszerűbb oktatóit, vállalati szakembereit Magyarországra csábítsa. Úgy látjuk, alapítványi konstrukcióban lehetséges elérni, hogy a Corvinus belátható időn belül a világ 200 legjobb egyeteme közé kerüljön.

 

Ha már piaci igényekhez igazodó, innovatív tudás és oktatás, melyek azok a globalizációból eredő új kihívások, amelyek kiemelten jelen vannak a gazdasági stratégiaalkotás során a kormányzat látóterében, és milyen megoldási javaslatok születtek mindeddig ezekre a folyamatokra?

Jelenleg azt látjuk, hogy a középosztály kétmilliárdos rétege ötmilliárdra fog nőni 2030-ra. A hárommilliárdos növekedésből két és fél milliárd Kínában, illetve a dél-kelet-ázsiai, csendes-óceáni térségben fog végbemenni. Már most látható, hogy minőségi élelmiszert Kínában magyar léptékben végtelen mennyiségben lehet eladni. De ugyanez igaz az Egyesült Államokban is; nemrég Washingtonban egy akcelerátor tulajdonosával találkozva (közvetítői cég, melynek adott piacokhoz van hozzáférése, és tudással rendelkezik arról, milyen igénye van az adott piacoknak, és milyen innovatív vállalkozásokat keresnek, melyek ezeket az igényeket ki tudják elégíteni – szerk.) elmondta, hogy az Egyesült Államokban a nyugati parton a természetes körülmények között előállított, ún. organikus élelmiszerekért másfélszer annyit hajlandóak fizetni a vásárlók. A magyar alaptörvény eleve tiltja a genetikailag módosított termények termesztését, így lehet azt mondani, hogy ezen a piacon előnnyel indulunk. Ha elő tudunk állítani organikus termékeket – márpedig a jelenlegi technológiai fejlettségi szinten a saját fogyasztásunk két-, két és félszeresét meg tudjuk termelni, ráadásul jó minőségben–, akkor ez kitörési pont lehet a magyar élelmiszergazdaságnak.

A középosztály bővülése mellett a másik globális tendencia a társadalmak elöregedése. Ez nem csak kihívás, hiszen együtt jár azzal is, hogy egyre több tehetős, jómódú idős ember lesz, aki keresi a minőségi rekreációs lehetőségeket. Magyarország ebből a szempontból kiváló turisztikai célpont. Kínában olyan turistautakat is a magyar Országházzal adnak el, amelyek nem is érintik Budapestet. És akkor még a gyógyvizeinkről nem is beszéltünk, vagy a fogorvos-turizmusról, amely már most is virágzik Magyarországon.

Az élelmiszer mellett vízből és energiából is negyven, ötven százalékkal többre lesz szükség a világban. A vízzel való gazdálkodásunk, a vízgazdálkodáshoz való hozzáértésünk, korábban már említett élelmiszergazdaságunk éppen ezért mind-mind fontos tényezők, amelyekre építeni lehet. Ha a kiemelt projektjeinket kell tehát elmondani a globális tendenciák alapján, akkor azok az élelmiszergazdaság, az egészséggazdaság és a kreatív gazdaság vagy kreatívipar. Ez utóbbit azért emelem ki, mert azt látjuk, hogy a világban egyre több pénz van az életminőséget nem alapvetően, hanem magasabb szinten befolyásoló dolgokra. Márpedig itt van a magyar kultúra, amelyet mi szemérmesen kevéssé népszerűsítünk, mégis akkora érték, hogy annak csodájára járnak. Mi ezeket a mélyen gyökeredző értékeket, tudást szeretnénk tudatosítani, hogy megjelenjen a bennünket körülvevő világ szépségében és kényelmében.

 

Ezek után abszurdnak tűnik, hogy sok budapesti pusztán az angol legénybúcsús csapatokra gondol, ha a turizmus szóba kerül…

Csak körbe kell nézni Budapesten, hogy hogyan változik a városkép. Az egyik romkocsma helyén ötcsillagos szálloda épül. Cserélődik a belváros kínálata, marad az előbbiből is, de Budapest tulajdonképpen egy „upgrade” kellős közepében van, ezt pedig tudatos gazdaságpolitikával, gazdaságstratégiával támogatni is kell. El kell hinnünk magunkról, hogy ami nekünk itt van az élet biztonságával és a bennünket körülvevő épített környezet szépségével, az hatalmas érték. Amikor legutóbb a Halászbástyán jártam, egy amerikai mellettem fölsóhajtva azt mondta – úgy, hogy abban semmi túlzás nem volt: „Ez a legszebb kilátás, amit életemben láttam!” Ez nem csupán természet adta kincs, hanem olyan épített érték, amelyre bátran alapozhatunk.

Olvasson tovább: