Kereső toggle

Az SZDSZ szerepe a rendszerváltásban

30 éve volt a „négyigenes” népszavazás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Elterjedt nézet, hogy a magyarországi rendszerváltást az Ellenzéki Kerekasztal (EKA), azaz az ellenzékkel megállapodott állampárt a nép feje fölött vezényelte le. A megállapodásról szóló „négyigenes” népszavazás azonban nemcsak az EKA, hanem az egész rendszerváltás politikai legitimációját jelentette. Hack Pétert kérdeztük az 1989-es fordulatról.

A z úgynevezett „négyigenes” népszavazásra 1989. november 26-án került sor, miután az Ellenzéki Kerekasztal megállapodását négy ellenzéki párt – SZDSZ, Fidesz, Kisgazdapárt, MSZDP – nem írta alá, hanem négy kiemelt kérdésben népszavazást kezdeményezett. A feltett kérdések arról szóltak, hogy a munkahelyekről vonuljon ki a kommunista állampárt (MSZMP, majd 1989. októbertől MSZP), számoljon el a pártvagyonnal, oszlassák fel a munkásőrséget, s legfőképp, hogy a köztársasági elnök megválasztására az országgyűlési választások után kerüljön sor.

A magas, 58 százalékos részvétel mellett lezajlott népszavazáson mind a négy kérdésre igennel válaszolt a többség – innen a „négyigenes” elnevezés. „Bár a népakaratot kifejező referendumnak meghatározó jelentősége volt a rendszerváltás folyamatában, idővel előtérbe kerültek azok az interpretációk, melyek szerint a rendszerváltás nem volt más, mint a politikai elit egymás közti megállapodásának eredménye” – mondta el megkeresésünkre Hack Péter egyetemi tanár, aki 2002-ig volt az SZDSZ tagja, négy éven át frakcióvezető-helyettes és az alkotmányügyi bizottság elnöke.

Mint emlékezetes, az Ellenzéki Kerekasztalt (EKA) az MSZMP-vel szemben álló kilenc ellenzéki párt, illetve szervezet hozta létre 1989 tavaszán, hogy az állampárttal tárgyalásokat folytassanak egy „békés átmenet” feltételeiről. A nyilvános tárgyalások óriási médiafigyelem közepette zajlottak, akkor vált ismertté az MDF és az SZDSZ több későbbi vezetője, köztük Antall József és Tölgyessy Péter is.

Óvatos vagy radikális átalakulás?

Hack Péter elmondása szerint a rendszerváltást illetően nagyon eltérő víziókkal rendelkeztek a különböző pártok: míg a történelmi pártok (KDNP, Kisgazdák) és a népi írók által fémjelzett MDF óvatos, egyezkedő taktikát követett az MSZMP-vel szemben, addig a demokratikus ellenzéket képviselő SZDSZ mielőbbi radikális átalakulást akart, és elsődlegesnek tekintette a jogállamiság megteremtését. Alapvetően Tölgyessy érdeme volt, hogy deklarációk helyett az EKA-nál olyan szövegek születtek, melyek jogi normákká váltak. Így jöhetett létre az alkotmánymódosítás, a választási törvény és a párttörvény. A szabaddemokraták harcolták ki azt is, hogy a Btk. módosítása révén a szabadságjogok gyakorlását ne lehessen többé politikai bűncselekményekké nyilvánítani, illetve politikai ügyeknél töröljék el a halálbüntetést.

Az EKA-tárgyalásoknak egy olyan megállapodássor lett a vége, melyben az MDF és néhány párt belement abba, hogy az MSZMP elképzelése érvényesüljön, azaz a köztársasági elnököt még az első szabad parlamenti választások előtt, közvetlenül a nép válassza meg, és ne a majdani országgyűlés. Az MSZP elnökjelöltje Pozsgay Imre volt, és mivel egy közvetlen elnökválasztás esetén Pozsgay lett volna a legismertebb s így legesélyesebb jelölt, megválasztásával az MSZMP hatalomátmentése könnyebb lett volna. Pozsgay egyszer úgy nyilatkozott, hogy ezzel kapcsolatban külön MDF–MSZMP-alku is született.

„Az MSZMP egy lengyel típusú átmenetet képzelt el, hogy az átalakulást minél inkább kézben tarthassa, és az minél kevésbé legyen radikális. Lengyelországban ’89-ben egy korlátozott hatalomátvétel valósult meg, tekintve, hogy a kommunisták a köztársasági elnöki pozíción keresztül megtartották a hadsereg és

a rendőrség fölötti ellenőrzést” – magyarázta Hack Péter. Ezt az SZDSZ ellenezte a legélesebben, s másik három párttal egyetemben nem írta alá a megállapodást – egyéb eredményeire tekintettel nem is vétózta meg azt –, hanem három másik kérdéssel együtt népszavazást kezdeményezett az elnökválasztásról.

A népszavazásnál 6101 szavazaton múlott, hogy nem az MSZMP forgatókönyve valósult meg, mivel ennyivel többen szavaztak a közvetlen elnökválasztás ellen, a másik három kérdésben amúgy elsöprő többségű győzelem született. A magas részvétellel megtartott referendum legitimálta az EKA-megállapodást, tulajdonképpen az egész rendszerváltás politikai legitimációját jelentette. Azóta sem volt olyan népszavazás, ahol 58 százalék feletti lett volna a részvétel.

„Az elnökválasztás kérdése döntötte el, hogy mennyire lesz radikális a változás. Biztos, hogy máshogy alakult volna a történelem – és egyáltalán nem biztos, hogy jobban –, ha az MSZP terve valósult volna meg. Ennek meghiúsulásában az SZDSZ-nek kétségtelenül meghatározó szerepe volt” – emelte ki Hack Péter.

Hogy – minden ellenkező híreszteléssel szemben – az MSZP mennyire nehezen engedte ki a hatalmat a kezéből, jól mutatja, hogy a népszavazás hírére belement mindhárom „járulékos” követelésbe, csak hogy a szavazást okafogyottá tegye, és a közvetlen elnökválasztást megmentse.

A kommunistáknak nem sikerült elérniük, hogy egy erős elnöki pozíció révén akkor is megőrizzék a hatalmukat, ha a parlamenti választásokon az ellenzék győzne. Ezért a következő lépésük az volt, hogy – az EKA-megállapodással ellentétesen – betették az Alkotmány szövegébe, hogy minden alapvető jogot érintő törvényt kétharmados többséggel kell elfogadni.

„Ez az MSZP-nek egy második garanciális lépése volt arra, hogy ne kerüljön ki a kezéből a hatalom. Tehát praktikusan megakadályozta azt, hogy egyszerű többséggel kormányozni lehessen az országot, hiszen a Munka Törvénykönyvétől kezdve a Btk.-ig szinte minden jogszabály érint emberi jogokat. Ez kényszerítette ki 1990-ben az MDF–SZDSZ-paktumnak elkeresztelt megállapodást is – az újonnan megválasztott parlamentben a kormánypártnak és a legnagyobb ellenzéki pártnak meg kellett egyeznie az alkotmánymódosításról, hogy egyáltalán az ország kormányozhatóságát megteremtsék” – tette hozzá a büntetőjogász. Mint ismert, akkor állapodott meg a két legnagyobb rendszerváltó párt a köztársasági elnök személyéről is, aki a szabaddemokrata Göncz Árpád lett. 

„Az MSZP tehát minden tőle telhetőt megtett, hogy a hatalmat ne adja át, illetve ha át is adja, akkor az új kormány ne tudjon nélkülük dönteni. Az, hogy ezek a számítások nem jöttek be, legfőképp a „négyigenes” népszavazáson, pontosabban 6101 szavazaton múlott” – jegyezte meg Hack.

Elévülhetetlen érdemek

Ma már sokan sokféleképp próbálják beállítani a rendszerváltást, megoszlanak a nézetek arról is, hogy az egész folyamat mennyire mozgott „kijelölt pályán”. A „négyigenes” népszavazás rácáfol a kizárólag felülről irányított rendszerváltoztatás teóriájára. Mindazonáltal a sokféle értelmezés együtt adhat csak teljes képet a történtekről, már csak azért is, mert szinte minden család hordoz valamilyen 20. századi, rendezetlen családi sérelmet, ami eleve befolyással volt arra is, hogy ki mit várt a rendszerváltástól, illetve miként értelmezi azt – állapította meg az egykori politikus.

A közelmúlt minél sokoldalúbb feltárása azért sem halogatható sokáig, mivel a szemtanúk eltávoznak, s az objektivitást politikai érdekek is mind inkább háttérbe szorítják. Az egyoldalú narratívák fölerősödésének következtében az SZDSZ rendszerváltásban játszott szerepét is sokan megkérdőjelezik már, miközben a párt rég nincs benne a róla szóló diskurzusban. Szélsőséges olvasatokban az SZDSZ szerencselovagok alakulata volt, amely koalíciót kötött a kommunista utódpárttal, és tevékeny részese volt a privatizációnak.

„Úgy gondolom, hogy 1988–89-ben az SZDSZ-nek elévülhetetlen érdemei voltak a rendszerváltásban, elsősorban amiatt, hogy kulcskérdésként kezelte a jogállamiság megteremtését. Erre árnyékot vetett a párt későbbi politikai szerepvállalása, egyrészt az MSZP politikai rehabilitációja az 1994–98 közötti koalíciós kormányzás idején, illetve a szabaddemokraták további teljesítménye 2002 és 2010 között, a különböző szocialista kormányok idején” – reflektált Hack Péter. 

Ami a privatizációt illeti, úgy véli, jogosan érhette kritika az SZDSZ-t amiatt, hogy nem tudott megfelelő kontrollt gyakorolni az MSZP által irányított folyamat fölött. De ennél is nagyobb problémának tartja a privatizáció módját, aminek következtében egymillióan veszítették el a munkájukat, közvetve tehát sokmillió ember fizette meg máig ható módon az árát annak a változásnak, amiért nem ő volt a felelős. „Ez biztos, hogy okot adott egy komoly kiábrándulásra, de ettől még a rendszerváltás egésze nem tekinthető kudarcnak – hiszen kiépültek a jogállamiság és a piacgazdaság keretei, és egészen más utat futottunk be, mint példának okáért a volt szovjet tagköztársaságok” – emlékeztetett a professzor.

Olvasson tovább: